3. Jézus Krisztus engesztelése

a feltámadt Szabadító

3.1. Jézus Krisztus a halandóság előtti tanácsban előre elrendeltetett, hogy a Szabadítónk és Megváltónk legyen. Eljött a földre, és önként szenvedett és meghalt azért, hogy az egész emberiséget megváltsa a bukás negatív hatásaitól, és megfizesse a büntetést a bűneinkért. Engesztelésnek nevezzük Jézus Krisztusnak a lelki és a fizikai halál feletti győzelmét, melyet szenvedése, halála és feltámadása által vitt véghez. Áldozata mindannyiunk javára válik, és megmutatja, hogy Mennyei Atyánk gyermekei egytől egyig milyen végtelenül értékesek (lásd T&Sz 18:10–11).

3.2. Kizárólag Jézus Krisztus által lehet minket megszabadítani, mert csak Ő tudott végtelen és örök engesztelést véghezvinni az egész emberiségért (lásd Alma 34:9–10). Csak Neki volt hatalma a fizikai halál legyőzésére. Halandó édesanyjától, Máriától örökölte azt a képességet, hogy meghaljon. Istentől, halhatatlan Édesapjától örökölte azt a hatalmat, hogy örökké éljen, vagyis le tudja tenni és újra fel tudja venni az életét. Csak Ő tudott megváltani minket a bűneinktől. Mivel tökéletes, bűntelen életet élt, mentesült az igazságosság követelményei alól, és ki tudta fizetni az adósságot azokért, akik bűnbánatot tartanak.

3.3. Jézus Krisztus engeszteléséhez hozzátartozott, hogy a Gecsemáné kertjében szenvedett az emberiség bűneiért, hogy vérét ontotta, hogy szenvedett és meghalt a kereszten, és hogy szó szerint feltámadt. Ő volt az első, aki feltámadt. Húsból és csontból való megdicsőült, halhatatlan testtel emelkedett ki a sírból (lásd Lukács 24:36–39). Engesztelése révén az egész emberiség fel fog támadni, tökéletes, halhatatlan testtel, és visszavitetik Isten színe elé, hogy megítéltessen. Jézus Krisztus engesztelő áldozata volt az egyetlen mód arra, hogy megtisztulhassunk a bűneinktől, hogy azok megbocsáttathassanak, és hogy örökre Isten jelenlétében lakhassunk (lásd Ésaiás 1:18; T&Sz 19:16–19).

3.4. Engesztelése részeként Jézus Krisztus nem csupán szenvedett a bűneinkért, hanem magára vette az egész emberiség fájdalmait, kísértéseit, betegségeit és gyengeségeit is (lásd Ésaiás 53:3–5; Alma 7:11–13). Megérti a szenvedésünket, mert megtapasztalta azt. Ha hittel Őhozzá jövünk, akkor a Szabadító meg fog erősíteni minket, hogy elbírjuk a terheinket, és elvégezzük azokat a feladatokat, amelyekre magunktól nem lennénk képesek (lásd Máté 11:28–30; Ether 12:27).

3.5. A bűneinkért járó büntetés megfizetésével Jézus Krisztus nem törölte el a személyes felelősségünket. Áldozatának elfogadásához, a bűneinktől való megtisztuláshoz és az örök élet örökléséhez Őbelé vetett hitet kell gyakorolnunk, bűnbánatot kell tartanunk, meg kell keresztelkednünk, be kell fogadnunk a Szentlelket és életünk végéig hithűen ki kell tartanunk.

Kapcsolódó hivatkozások: János 3:5; 1 Korinthusbeliek 15:20–22; Móziás 3:19; 3 Nefi 11:10–11; 3 Nefi 27:20; T&Sz 76:22–24

Kapcsolódó témák: Az Istenség: Jézus Krisztus; A szabadítás terve: A bukás; Szertartások és szövetségek

Hit Jézus Krisztusban

3.6. Az evangélium első tantétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Hitünk csak akkor vezethet szabadításhoz, ha Jézus Krisztus áll a középpontjában (lásd Hélamán 5:12).

3.7. A Jézus Krisztusba vetett hit magában foglalja azt a szilárd meggyőződést, hogy Ő Isten Egyszülött Fia és a világ Szabadítója. Felismerjük, hogy kizárólag úgy térhetünk vissza Mennyei Atyánkhoz és élhetünk Vele, ha Fiának végtelen engesztelésére támaszkodunk, bízunk Jézus Krisztusban és követjük a tanításait. A Jézus Krisztusba vetett igaz hit több a tétlen meggyőződésnél: cselekvést eredményez, és kifejeződik abban, ahogyan élünk (lásd Jakab 2:17–18). Hitünk növekedhet, ha imádkozunk, tanulmányozzuk a szentírásokat és engedelmeskedünk Isten parancsolatainak.

Kapcsolódó hivatkozások: Példabeszédek 3:5–6; Ether 12:6; T&Sz 6:36

Kapcsolódó téma: Lelki tudás megszerzése

Bűnbánat

3.8. A Jézus Krisztusba vetett hit, valamint az Őiránta és Mennyei Atyánk iránt érzett szeretetünk bűnbánatra késztet minket. A bűnbánat részét képezi Mennyei Atyánk minden olyan gyermekére vonatkozó tervének, akik felelősségre vonhatóak a döntéseikért. Ezt az ajándékot Jézus Krisztus engesztelése teszi lehetővé. A bűnbánat gondolkodásmódbeli és szívbéli változást jelent. Magában foglalja a bűntől való elfordulást, valamint gondolataink, tetteink és vágyaink Isten felé fordítását, és azt, hogy akaratunkat összhangba hozzuk az Övével (lásd Móziás 3:19).

3.9. A bűnbánat részét képezi bűneink felismerése; a bűn elkövetésének megbánása, vagyis az Isten szerint való szomorúság; bűneink megvallása Mennyei Atyánknak, és ha szükséges, másoknak; a bűn elhagyása; a bűneink által okozott károk lehetőség szerinti helyrehozatalára irányuló igyekezet; valamint az Isten parancsolatainak engedelmeskedő életvitel (lásd T&Sz 58:42–43). Az Úr megígéri nekünk bűneink megbocsátását a keresztelésünkkor, és ezt a szövetséget minden alkalommal megújítjuk, amikor őszintén, annak szándékával veszünk az úrvacsorából, hogy emlékezni fogunk a Szabadítóra és betartjuk a parancsolatait.

3.10. Őszinte bűnbánaton és a Jézus Krisztus engesztelése által nyújtott kegyelmen keresztül elnyerhetjük Isten megbocsátását, és békességet érezhetünk. Bőségesebben érezzük a Lélek hatását, és felkészültebbek leszünk arra, hogy örökké Mennyei Atyánkkal és az Ő Fiával éljünk.

Kapcsolódó hivatkozások: Ésaiás 1:18; János 14:15; 3 Nefi 27:20; T&Sz 19:16–19

Kapcsolódó téma: Szövetségek és szertartások