Ifjúsági hitoktatás
Jákób 5:1–53: „A kert Ura”


Jákób 5:1–53: „A kert Ura”. Mormon könyve hitoktatói kézikönyv (2024)

Jákób 5:1–53. Mormon könyve hitoktatói kézikönyv

Jákób 5:1–53

„A kert Ura”

Kép
olajfakert

Isten minden gyermekével törődik: azokkal is, akik igazlelkűek, és azokkal is, akik úgy döntenek, hogy hamislelkűek lesznek. Jákób megosztotta Zénós hasonlatát az olajfákról, amely jelképesen szemlélteti néhány igazlelkű és néhány nem igazlelkű ember szétszórását. Ez az allegória az Úr arra irányuló erőfeszítéseit is szemlélteti, hogy az utolsó napokban egybegyűjtse Izráelt. Ez a lecke segíthet neked érezni Jézus Krisztus irántad és minden ember iránt való szeretetét.

Meghívni a Szentlelket, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Amikor igaz tant tanítasz a szentírásokból és a próféták szavaiból, a Szentléleknek lehetősége lesz bizonyságot tenni az igazságról. A Szentlélek hatalma által „minden dolgot illetően tudhatj[uk] az igazat” (Moróni 10:5).

Tanulói felkészülés: Kioszthatod a tanulóknak az Olajfák allegóriája (Jákób 5) című ábrát a Megjegyzések és háttér-információk szakaszból. Kérd meg a tanulókat, hogy használják az ábrát a Jákób 5-ben található szemléltető hasonlat tanulmányozásához és az általános üzenetének a megismeréséhez.

Lehetséges tanulási tevékenységek

Isten szeretete azok iránt, akik eltévelyednek

A következő élethelyzet helyett lejátszhatod az Unplanned Pregnancy, Adoption and The ‘Best Gift Ever [Nem tervezett terhesség, örökbefogadás és a valaha volt legjobb ajándék] című videófilm ( ChurchofJesusChrist.org) 0:00 és 1:41 közötti részét is.

Liza bűntudatot érez néhány nemrég elkövetett hibája miatt. Azon kezd tűnődni, vajon Isten még mindig törődik-e vele e hibák ellenére.

  • Mit mondanál, ha segíteni próbálnál valakinek, akinek Lizához hasonló érzései vannak?

  • Miért lehet nehéz felismerni vagy érezni Isten szeretetét, miután úgy döntünk, hogy bűnt követünk el?

Ma egy olyan szentírásbeli beszámolót fogsz tanulmányozni, amely az Úr olyan emberek iránti szeretetét szemlélteti, akik eltévelyedtek. Tanulmányozás közben keress fontos leckéket arról, hogy Jézus Krisztus hajlandó volt segíteni azoknak, akik elfordultak Őtőle. Gondold át, hogyan segíthetnek neked a körülményeidben a megismert igazságok.

Az olajfák allegóriája

Jákób megjövendölte, hogy a zsidók el fogják utasítani Jézus Krisztust (lásd Jákób 4:15). Azért, hogy segítsen népének megérteni, hogyan segít majd a Szabadító a zsidóknak visszatérni Őhozzá, Jákób egy Zénós nevű próféta allegóriáját tanította nekik. Az allegória jelképes személyeket, tárgyakat és cselekedeteket használó történet valamilyen igazság megtanításához.

Az alábbiakban felsoroltuk az allegória néhány kulcsfontosságú jelképét és ezek lehetséges jelentéseit. Ezeket a jelképeket a tanulmányozási naplódban vagy a szentírásodban is felsorolhatod.

A következő táblázatot a táblára is átmásolhatod, és megkérheted a tanulókat, hogy másolják le maguknak a tanulmányozási naplójukba. A lecke során kiegészítheted a táblázatot a tanulók meglátásaival és hozzászólásaival.

A Megjegyzések és háttér-információk szakaszban egy további jelképekkel kiegészített táblázatot is találsz.

Jelkép

Lehetséges jelentés

Jelkép

A kert Ura vagy mestere

Lehetséges jelentés

Jézus Krisztus

Jelkép

A kert

Lehetséges jelentés

A világ

Jelkép

Szelíd olajfa

Lehetséges jelentés

Izráel háza, az Úr szövetséges népe

Jelkép

Vad olajfa

Lehetséges jelentés

Nemzsidók (akik nem kötöttek szövetségeket az Úrral) és a hitehagyott Izráel

Hogy felkészülj arra, hogy a Jákób 5 tanulmányozása során Jézus Krisztusról tanulj, írd fel a tanulmányozási naplód egy üres lapjának közepére a „Mit tudok meg Jézus Krisztusról a Jákób 5-ből?” kérdést, és rajzolj köré egy kört. A lecke során keress igazságokat és meglátásokat Jézus Krisztusról, a kert Uráról. Jegyezd fel ezeket a felfedezéseket a tanulmányozási naplódban lévő körbe vagy aköré.

Az allegória megértése

Ha még nem tetted meg, akkor oszd ki a tanulóknak az Olajfák allegóriája (Jákób 5) című ábrát a Megjegyzések és háttér-információk szakaszból. A tanulók az egész lecke során használhatják ennek az ábrának a részeit.

Az allegória eleje a Jézus Krisztus halandó szolgálattétele előtti időszakot jelképezheti. Olvasd el a Jákób 5:3–6-ot, és figyeld meg, mi történt a szelíd olajfával, amely Isten szövetséges népét jelképezi.

  • Szerinted mit jelképez a fa korhadása?

  • Szerinted mit jelképezhet az, hogy a kert mestere megmetszi, körülássa és táplálja a fát?

  • Mit tanítanak neked ezek az cselekedetek Jézus Krisztusról? (Add hozzá meglátásaidat a naplód oldalához.)

Az alábbi pontok szemléltetéséhez hasznos lehet, ha felrajzolod azokat a táblára.

Az első látogatást követően a kert mestere két másik fontos lépést is tett, hogy megmentse a szelíd olajfáját:

  1. Megparancsolta, hogy távolítsák el az olajfa fő korhadt ágait, és egy vad olajfa néhány ágát oltsák be a fő fába (lásd Jákób 5:7–10). Ez a beoltás az Úr azon erőfeszítéseire utalhat, hogy segítsen a nemzsidóknak az Ő szövetséges népévé válni a keresztelkedés és a megtérés által.

  2. Fiatal és zsenge ágakat vett a fő olajfáról, és beoltotta őket a kert különböző részeibe (lásd Jákób 5:8, 13–14). Ez jelképezheti Izráel szétszórását a világ különböző részeire. A szétszórtak némelyike igazlelkű volt, például Lehi családja (lásd 1 Nefi 10:12–13). Mások a gonoszság miatt szórattak szét.

Az allegória hátralevő része a kert urának a kertben tett későbbi látogatásait ábrázolja. Ezek a látogatások a világ történelmének különböző időszakait jelképezhetik.

A tanulókat párokra vagy kis csoportokra oszthatod, mindegyik csoporthoz kijelölve egyet az alábbi verscsoportok közül tanulmányozásra. A tanulók aztán elmondhatják az osztálynak, mit találtak.

Tanulmányozd a következő verseket, és figyeld meg, mi történt a fő fával és a szétszórt fákkal az egyes látogatások során.

  • Mit vettél észre a fák és a gyümölcs állapotával kapcsolatban e látogatások során?

  • Mit vettél észre a kert urának szavaival és cselekedeteivel kapcsolatban e látogatások során?

  • Mit tanítanak neked ezek a szavak és cselekedetek Jézus Krisztusról? (Add hozzá meglátásaidat a naplód oldalához.)

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megosztott egy leckét, amelyet Istenről tanulhatunk ezekből a versekből:

„Az ásás, trágyázás, öntözés, gazolás, metszés, átültetés és beoltás után a kert nemes Ura ledobja ásóját és metszőollóját, és sírva fakad, ezt kiáltva mindazoknak, akik hallják: »Mi mást tehettem volna még a kertemért?« [Jákób 5:41, 49].

Mily feledhetetlen képe ez annak, hogy Isten jelen van az életünkben! Mily fájdalom a Szülőnek, amikor gyermekei nem Őt választják, sem »Isten evangyéliomát« [Rómabeliek 1:1], melyet küldött! Milyen könnyű olyasvalakit szeretni, aki ily egyedülálló módon szeret minket!” (Vö. Jeffrey R. Holland: Isten nagysága. Liahóna, 2003. nov. 72.)

  • Mi ragadta meg a figyelmedet ebben az idézetben? Miért?

A kert urának folyamatos erőfeszítései

Olvasd el a Jákób 5:51–53-at, és figyeld meg, mit tett a kert ura, miután a hanyatlás állapotában látta a fáit.

  • Mit tanítanak neked ezek a versek az Úrról? (Add hozzá meglátásaidat a naplód oldalához.)

  • Hogyan foglalnád össze egyetlen igazságban a Jákób 5-ből tanult leckéket?

Az egyik igazság, amelyet a Jákób 5-ből megismerhetünk, hogy az Úr szereti Mennyei Atya minden gyermekét, és akkor is gondoskodik róluk, ha elfordulnak Őtőle.

  • Hogyan segíthet ez az igazság valakinek abban, hogy nagyobb vágyat érezzen a bűnbánatra?

  • Milyen példákat tudnál mondani a szentírásokból vagy a saját életedből, amelyek azt szemléltetik, hogy az Úr továbbra is szereti népét és gondoskodik róluk, még azután is, hogy elfordultak tőle?

Ha a következő videófilm elejét korábban már megmutattad, akkor ezen a ponton megnézhetitek a fennmaradó részét is (az 1:41 és 5:42 közötti részt).

Gondold át, milyen hatással lehet az életedre az, amit ma tanultál és éreztél. A benyomásaidat a tanulmányozási naplódba is feljegyezheted.