Alapvető tanok

Ifjúsági és felsőfokú hitoktatás

1. Az Istenség

Az Istenséget három különálló személy alkotja: Isten, az Örökkévaló Atya; Fia, Jézus Krisztus; valamint a Szentlélek (lásd Cselekedetek 7:55–56). Az Atyának és a Fiúnak húsból és csontból való teste van, a Szentlélek pedig lélek személy (lásd T&Sz 130:22–23). Céljaikat és a tant tekintve egyek. Tökéletesen egyesülnek Mennyei Atyánk szabadítást hozó isteni tervének megvalósításában.

Isten, az Atya

Isten, az Atya a világegyetem Legfőbb Uralkodója. Ő a lelkünk Atyja. Ő tökéletes, teljes hatalommal bír, és mindent tud. Ő a tökéletes irgalom, kedvesség és jószívűség Istene is.

Jézus Krisztus

Jézus Krisztus lelkileg az Atya Elsőszülöttje, testileg pedig Ő az Atya Egyszülöttje. Ő az Ószövetség Jehovája és az Újszövetség Messiása.

Bűntelen életet élt, és tökéletes engesztelést végzett az egész emberiség bűneiért. Az Ő élete tökéletes példát mutat az emberiségnek, hogy miképpen kellene élniük (lásd 3 Nefi 27:27). Ő volt az első ember a földön, aki feltámadt. Jézus Krisztus újra el fog jönni hatalommal és dicsőséggel, és a millennium alatt uralkodni fog a földön.

Minden imát, áldást és papsági szertartást az Ő nevében kell mondani és végezni.

A Szentlélek

A Szentlélek az Istenség harmadik tagja. Ő egy lélekszemély, húsból és csontból való test nélkül. Gyakran utalnak rá Lélekként, Szent Lélekként, Isten Lelkeként, az Úr Lelkeként vagy a Vigasztalóként.

A Szentlélek bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról, mindenről kinyilatkoztatja az igazságot és megtisztítja azokat, akik bűnbánatot tartanak és megkeresztelkednek (lásd Moróni 10:5).

2. A szabadulás terve

A halandóság előtti létben Mennyei Atyánk megismertetett velünk egy tervet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy olyanná váljunk, mint Ő, valamint hogy halhatatlanságot és örök életet nyerjünk (lásd T&Sz 14:7; Mózes 1:39). A szentírások úgy utalnak erre a tervre, mint a szabadulás terve, a boldogság nagyszerű terve, a megváltás terve és az irgalom terve.

A szabadulás tervének része a teremtés, a bukás, Jézus Krisztus engesztelése, valamint az evangélium összes törvénye, szertartása és tana. Az erkölcsi önrendelkezés – annak képessége, hogy saját magunk választhatunk és cselekedhetünk – nélkülözhetetlen része Mennyei Atyánk tervének. E tervnek köszönhetően tökéletessé válhatunk az engesztelés által, részesülhetünk az öröm teljességében, és örökre Isten jelenlétében élhetünk. Családi kapcsolataink az egész örökkévalóságon át tarthatnak.

A halandóság előtti élet

Mielőtt a földre születtünk, Mennyei Atyánk jelenlétében éltünk, lélekgyermekeinek egyikeként. E halandóság előtti létben, Mennyei Atyánk többi gyermekével együtt részt vettünk egy tanácskozáson. Ezen a tanácskozáson Mennyei Atyánk bemutatta a tervét és a halandóság előtti Jézus Krisztust, aki szövetségben vállalta, hogy Ő lesz a Szabadító.

Megáldva az önrendelkezés ajándékával fontos döntéseket hoztunk, köztük azt is, hogy követjük Mennyei Atyánk tervét (lásd 2 Nefi 2:27). Felkészültünk, hogy a földre jöjjünk, ahol tovább fejlődhetünk.

Akik Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust követték, lejöhettek a földre, hogy megtapasztalják a halandóságot, és az örök élet felé haladjanak. Lucifer, Isten másik lélekfia, fellázadt a terv ellen. Ő lett Sátán, aki követőivel együtt kiűzetett a mennyből, és ezáltal megtagadták tőlük azt a kiváltságot, hogy fizikai testet kapjanak, és megízleljék a halandóságot.

A halandó élet

Létezésünk e halandó szakasza a tanulás időszaka, amikor felkészülhetünk az örök életre, és próbára téve magunkat megnézzük, önrendelkezésünket arra használjuk-e, hogy megtegyünk mindent, amit az Úr parancsolt nekünk. A lelkünk egyesült a testünkkel, oly módon kínálva alkalmakat a növekedésre és fejlődésre, melyekre nem volt lehetőségünk a halandóság előtti életünkben.

Élet a halál után

Amikor meghalunk, lelkünk belép a lélekvilágba, és ott fogja várni a feltámadást. Az igazak lelke a boldogság állapotába kerül, melyet paradicsomnak neveznek. A hithűek közül sokan továbbra is prédikálni fogják az evangéliumot a lélekbörtönben lévőknek.

A lélekbörtön egy átmeneti hely a halandóság utáni világban azok számára, akik az igazság ismerete nélkül haltak meg, és azoknak, akik engedetlenek voltak a halandóságban. A lelkeknek itt tanítani fogják az evangéliumot, és lehetőséget kapnak, hogy megbánják a bűneiket, és elfogadják a szabadító szertartásokat, amelyeket a templomban végeznek el értük. Azok, akik elfogadják az evangéliumot, a feltámadásig a paradicsomban maradhatnak.

A feltámadás a lélektestünk egyesülése a húsból és csontból való fizikai testünkkel (lásd Lukács 24:36–39). A feltámadás után soha többé nem válik el egymástól a lélek és a test, és halhatatlanok leszünk. Minden egyes személy, aki a földre született, fel fog támadni, mert Jézus Krisztus legyőzte a halált (lásd Jób 19:25–26; 1 Korinthusbeliek 15:20–22). Az igazak a gonoszok előtt támadnak fel, és az első feltámadáskor jönnek elő.

Az utolsó ítélet a feltámadás után történik majd meg. Jézus Krisztus fog megítélni minden egyes embert, hogy eldöntse, milyen örök dicsőségben fog az illető részesülni. Ez az ítélet azon alapszik majd, hogy mennyire voltunk engedelmesek Isten parancsolatainak (lásd Jelenések 20:12–13).

A dicsőségnek három királysága létezik (lásd 1 Korinthusbeliek 15:40–42). A legmagasabb a három királyság közül a celesztiális királyság. Azok, akik bátran bizonyságot tesznek Jézus Krisztusról, és engedelmeskednek az evangélium tantételeinek, az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus jelenlétében fognak élni.

A dicsőség három királysága közül a második a terresztriális királyság. E királyságot a földön élt olyan tiszteletre méltó férfiak és nők öröklik, akik nem tettek bátran bizonyságot Jézus Krisztusról.

A telesztiális királyság a legalacsonyabb a dicsőség három királysága közül. Azok lesznek ebben a királyságban, akik halandó életükben az igazlelkűség helyett inkább a gonoszságot választották. Ezek az emberek a lélekbörtönből való megváltásuk után fogják elnyerni a dicsőségüket.

3. A teremtés és a bukás

A teremtés

Mennyei Atyánk a Legfensőbb Teremtő. Jézus Krisztus az Atya irányítása alatt teremtette a mennyeket és a földet. A világ nem a semmiből teremtetett, hanem létező anyagokból lett összerendezve. Jézus Krisztus számtalan világot teremtett.

Isten tervéhez nélkülözhetetlen volt egy föld teremtése. Ez biztosított számunkra olyan helyet, ahol fizikai testet kaphatunk, próbára tehetnek bennünket, és isteni tulajdonságokat fejleszthetünk ki.

Bölcsen, józan ítélőképességgel és hálaadással kell használnunk a föld forrásait.

Ádám volt az első teremtett ember a földön. Isten a saját képére teremtette Ádámot és Évát (lásd 1 Mózes 1:26–27). Minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett.

A bukás

Ádám és Éva vétkét, valamint az ebből következő változásokat, köztük a lelki és a fizikai halált nevezzük bukásnak.

Az Éden kertjében Isten megparancsolta Ádámnak és Évának, hogy ne vegyenek a jó és a gonosz tudása fájának gyümölcséből, mert a következménye lelki és fizikai halál lesz. A lelki halál az Istentől való elválást jelenti. A fizikai halál a lélek és a halandó test különválása.

Mivel Ádám és Éva vétkezett, és vettek a jó és a gonosz tudása fájának gyümölcséből, kiűzettek az Úr színe elől: megtapasztalták a lelki halált. Egyúttal halandóvá is váltak, vagyis ki lettek téve a fizikai halálnak.

Ádám és Éva leszármazottjaiként bukott állapotot örököltünk a halandóságban, mely során az élet nehézségei és az ellenség kísértései által próbára tesznek bennünket (lásd Móziás 3:19).

A szabadulás tervének, melyet Mennyei Atyánk készített számunkra, nélkülözhetetlen része a bukás. Ez kettős irányú: lefelé, ugyanakkor előre is mutat. Amellett, hogy elhozta a fizikai és lelki halált, lehetőséget adott nekünk, hogy a földre szülessünk, tanuljunk és fejlődjünk.

Ádám és Éva, valamint utódaik a bukás következtében tapasztalhatták meg az örömet és a bánatot, ezáltal ismerhették meg a jót és a rosszat, és ennek köszönhetően születhettek gyermekeik (lásd 2 Nefi 2:22–25).

4. Jézus Krisztus engesztelése

Az engesztelés a bűn büntetésének elszenvedését jelenti, mely által a bűn következménye lekerül a bűnbánóról, és lehetővé válik számára, hogy megbékéljen Istennel. Egyedül Jézus Krisztus volt képes tökéletes engesztelést hozni az egész emberiségért. Engesztelése magában foglalta az emberiség bűneiért való szenvedését a Gecsemáné kertjében, vérének kiontását, a kereszten való szenvedését és halálát, valamint a sírból való feltámadását (lásd Ésaiás 53:3–5; T&Sz 19:16–19). A Szabadító azért volt képes véghezvinni az engesztelést, mert megőrizte magát bűntelennek, és hatalma volt a halál felett. Halandó édesanyjától örökölte képességét a halálra. Halhatatlan Atyjától pedig hatalmat örökölt, hogy újra felvegye az életét.

Jézus Krisztus engesztelése által mindenki fel fog támadni, és le fogja győzni a fizikai halált. Az engesztelés által mindazok, akik megbánják bűneiket, engedelmeskednek a parancsolatoknak, részesülnek a szertartásokban, és betartják szövetségeiket, azok legyőzik a lelki halált, és elnyerik az örök élet ajándékát.

Engesztelése részeként Jézus magára vette minden ember fájdalmát, betegségét és gyengeségét (lásd Alma 7:11–12). Érti a szenvedésünket, mert Ő is átélte.

5. Az adományozási korszakok, a hitehagyás és a visszaállítás

Az adományozási korszakok

Az adományozási korszak egy olyan időszak, amikor az Úr kinyilatkoztatja az Ő tanait, szertartásait és papságát. Olyan időszak, mikor az Úrnak van legalább egy felhatalmazott szolgája a földön, aki viseli a szent papságot, és akinek isteni megbízása van arra, hogy átadja az evangéliumot a föld lakóinak. Az idők teljességének adományozási korszaka a legutolsó adományozási korszak. Ez a Joseph Smith számára adatott evangélium kinyilatkoztatásával vette kezdetét.

Az előző adományozási korszakok Ádám, Énók, Noé, Ábrahám, Mózes és Jézus Krisztus nevéhez fűződnek. Továbbá voltak más adományozási korszakok is, például a nefiták és a járediták idejében lévők.

A szabadulás tervét és Jézus Krisztus evangéliumát minden egyes adományozási korszakban kinyilatkoztatták és tanították.

A hitehagyás

Amikor az emberek elfordulnak az evangélium tantételeitől és nem rendelkeznek a papság kulcsaival, akkor a hitehagyás állapotában vannak.

A világtörténelemben bizonyos időszakokban általános hitehagyás történt. Erre példaként szolgál a nagy hitehagyás, amely azután következett be, hogy a Szabadító megalapította az egyházát (lásd 2 Thessalonikabeliek 2:1–3). A Szabadító apostolainak halála után az emberek meghamisították az evangélium tantételeit, és felhatalmazás nélkül hoztak változtatásokat az egyház szervezetében és a papsági szertartásokban. Az Úr, a széles körben elterjedt gonoszság miatt, visszavonta a papsági felhatalmazást és a papság kulcsait a földről.

A nagy hitehagyás idején az emberek nem kaptak mennyei útmutatást élő prófétáktól. Sokféle egyházat alapítottak, de azoknak nem volt meg a felhatalmazásuk a Szentlélek ajándékának adományozására, vagy hogy papsági szertartásokat végezzenek. A szentírások egyes részei meg lettek hamisítva, vagy elvesztek, így az emberek többé nem rendelkeztek az Isten ismeretéről való igazsággal.

Ez a hitehagyás egészen addig tartott, amíg 1820-ban Mennyei Atyánk és az Ő Szeretett Fia meg nem jelentek Joseph Smithnek, és meg nem kezdték az evangélium teljességének helyreállítását.

A visszaállítás

A visszaállítás azt jelenti, hogy Isten visszahelyezi az Ő evangéliumának igazságait és szertartásait az emberek között a földön (lásd Ésaiás 29:13–14; Jelenések 14:6–7).

A visszaállítás előkészítésére az Úr nemes lelkű embereket támasztott az úgynevezett reformáció időszaka alatt. Ők megpróbálták visszahozni a Szabadító módján létrehozott vallási tanokat, gyakorlatokat és szervezeteket. Nem rendelkeztek azonban sem a papsággal, sem pedig az evangélium teljességével.

A visszaállítás 1820-ban vette kezdetét, amikor Joseph Smith imájára megjelent az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus (lásd Joseph Smith története 1:15–20). A visszaállítás néhány kulcsfontosságú eseménye a Mormon könyve lefordítása, az ároni és a melkisédeki papság visszaállítása és az egyház 1830. április 6-án történő megszervezése volt.

Az ároni papságot Keresztelő János állította vissza Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek 1829. május 5-én. A melkisédeki papság és a királyság kulcsai szintén 1829-ben lettek visszaállítva, amikor Péter, Jakab és János apostol Joseph Smithre és Oliver Cowderyre ruházta azokat.

Az evangélium teljessége visszaállíttatott, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza pedig az „egyetlen igaz és élő egyház az egész föld színén” (lásd T&Sz 1:30). Az egyház végül betölti majd az egész földet, és örökre fennmarad (lásd Dániel 2:44–45).

6. A próféták

A próféta egy olyan személy, akit Isten hívott el, hogy az Ő nevében szóljon (lásd Ámós 3:7). A próféták bizonyságot tesznek Jézus Krisztusról, és az Ő evangéliumát tanítják. Ők tudatják Isten akaratát és fedik fel valódi természetét. A bűn ellen szólnak, és figyelmeztetnek annak következményeire. Időnként eljövendő dolgokról is prófétálnak.

Az egyház elnökét prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként, valamint az egyetlen olyan személyként támogatjuk a földön, aki kinyilatkoztatást kap az egész egyház irányításához. Az Első Elnökség tanácsosait és a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjait szintén prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként támogatjuk (lásd T&Sz 1:38).

7. A papság

A papság Isten örökkévaló hatalma és felhatalmazása. Isten a papság által teremtette és kormányozza a mennyeket és a földet. E hatalom által váltja meg és magasztalja fel gyermekeit, és viszi véghez „az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).

Isten papsági felhatalmazást ad az érdemes férfi egyháztagoknak, hogy az Ő nevében járhassanak el gyermekei szabadítása érdekében. A papságviselők felhatalmazást kaphatnak az evangélium hirdetésére, a szabadítás szertartásainak elvégzésére, és Isten királyságának a földön történő irányítására. Ez a felhatalmazás azon vezetőktől érkezik, akik rendelkeznek a papság kulcsaival.

Az ároni papság

Az ároni papságot gyakran előkészítő papságnak nevezik. Az ároni papság hivatalai: diakónus, tanító, pap és püspök. Ma az egyházban a 12. életévüket betöltött érdemes férfi egyháztagok megkaphatják az ároni papságot.

Az ároni papság „rendelkezik az angyalok szolgálattételének, és a bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára… történő keresztelésnek a kulcsaival” (T&Sz 13:1).

A melkisédeki papság

A melkisédeki papság a magasabb, vagyis nagyobb papság, mely a lelki dolgokban végez szolgálatot. Ez a nagyobb papság Ádámnak adatott, és mindig a földön volt, amikor az Úr kinyilatkoztatta evangéliumát.

Először „Isten Fiának rendje szerinti szent papságnak” nevezték (T&Sz 107:3). Később az Ábrahám próféta korában élő kiváló főpap után a melkisédeki papság elnevezést kapta (lásd 1 Mózes 14:18; T&Sz 107:2).

A melkisédeki papság hivatalai a következők: elder, főpap, pátriárka, hetvenes és apostol. A melkisédeki papság elnöke az egyház elnöke.

8. Az első tantételek és szertartások

„Hisszük, hogy ezek az Evangélium első tantételei és szertartásai: első, az Úr Jézus Krisztusba vetett Hit; második, Bűnbánat; harmadik, alámerítéssel történő Keresztelés a bűnök bocsánatára; negyedik, Kézrátétel a Szentlélek ajándékáért” (Hittételek 1:4).

A hit

A hit olyan dolgok reménysége, melyek nem láthatók, de igazak (lásd Alma 32:21). A hit olyan lelki ajándék, amely Isten szavának hallgatásából ered. Hitünk növekedhet, ha imádkozunk, tanulmányozzuk a szentírásokat, és engedelmeskedünk Isten parancsolatainak.

A hit több, mint szemlélődő meggyőződés: az életmódunkkal fejezzük ki.

A hitnek Jézus Krisztusra kell összpontosítania ahhoz, hogy szabaduláshoz vezessen. A Jézus Krisztusba vetett hit azt jelenti, hogy teljesen Őrá hagyatkozunk, és bízunk végtelen engesztelésében, hatalmában és szeretetében. Magában foglalja, hogy hiszünk az Ő tanításaiban, és abban, hogy bár mi nem értünk mindent, Ő azonban igen.

Az utolsó napi szentek hisznek az Atyaistenben, a Szentlélekben, a papság hatalmában, és a visszaállított evangélium más fontos elveiben. A hit segít, hogy lelki és fizikai gyógyulást nyerjünk, és erőt ad, hogy tovább menjünk, szembenézzünk a nehézségeinkkel, és legyőzzük a kísértést. Emellett békével tölt el. Az Úr képes hatalmas csodákat tenni az életünkben, ha a hitünk szerint élünk.

A hit által bűnbánatra tehetünk szert, és végül képessé válunk arra, hogy Isten jelenlétében élhessünk.

A bűnbánat

A bűnbánat elme- és szívbeli változást jelent, amely új képet ad nekünk Istenről, magunkról és a világról. Magában foglalja, hogy elfordulunk a bűntől, és Istenhez fordulunk bocsánatért. Az Isten iránti szeretet és a parancsolatai betartása iránti őszinte vágy motiválja.

Bűneink tisztátalanná tesznek bennünket – érdemtelenné arra, hogy visszatérjünk Mennyei Atyánk jelenlétébe, és ott éljünk. Jézus Krisztus engesztelése által Mennyei Atyánk elkészítette számunkra az egyetlen módját annak, hogy a bűneink megbocsáttassanak (lásd Ésaiás 1:18).

A bűnbánat magában foglalja, hogy bánatot érzünk a bűn elkövetése miatt, bevalljuk azt Mennyei Atyánknak és szükség szerint másoknak, elhagyjuk a bűnöket, törekszünk rá, hogy amennyire csak lehet, helyrehozzuk mindazt a kárt, melyet a bűn okozott, és Isten parancsolatainak engedelmeskedve élünk (lásd T&Sz 58:42–43).

A keresztelés

A keresztelés, mely egy arra felhatalmazott személy által, víz alá merítéssel történik, az evangélium első szabadító szertartása, és szükséges ahhoz, hogy valaki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává válhasson. Annak is meg kell keresztelkednie, aki szeretne belépni a celesztiális királyságba (lásd János 3:5).

Az angol baptism (keresztelés) szó a görög „megmártózni” vagy „alámerülni” szóból származik. Az alámerítés az ember bűnös élete elmúlásának és a lelki életre való újjászületésének szimbóluma, mely Isten és az Ő gyermekei szolgálatára szenteltetett. Emellett a halál és a feltámadás jelképe is.

Mivel a földre születő emberek közül nem mindenkinek van lehetősége elfogadni az evangéliumot a halandóság során, ezért az Úr jóváhagyta a halottakért végzett kereszteléseket (lásd 1 Korinthusbeliek 15:29). Azok számára, akik elfogadják az evangéliumot a lélekvilágban, ez lehetővé teszi, hogy beléphessenek Isten királyságába.

A Szentlélek ajándéka

Miután valaki megkeresztelkedik, egy vagy több melkisédeki papságviselő a fejére helyezi a kezeit, és az egyház tagjává konfirmálja. E konfirmációnak nevezett szertartás részeként megadják neki a Szentlélek ajándékát (lásd János 3:5).

A Szentlélek ajándéka eltér a Szentlélek hatásától. Keresztelője előtt időről időre érezheti valaki a Szentlélek hatását, és e hatás által bizonyságot kaphat az igazságról. A Szentlélek ajándékának elnyerése után azonban, ha betartja a parancsolatokat, akkor jogosult a Szentlélek állandó társaságára.

9. A szertartások és a szövetségek

A szertartások

Az egyházban a szertartás egy szent, hivatalos cselekedet, mely lelki jelentőséggel bír. Isten minden szertartást azzal a szándékkal tervezett, hogy lelki igazságokat tanítson általuk. A szabadulás szertartásait a papság hatalma által és azok irányítása alatt végzik, akik rendelkeznek a papság kulcsaival.

Néhány szertartás elengedhetetlen a felmagasztosuláshoz. Ezeket szabadító szertartásoknak hívjuk. Ilyen többek között a keresztelés, a konfirmáció, a melkisédeki papságba való elrendelés (férfiak számára), a templomi felruházás és a házassági pecsételés. A papság minden szabadító szertartását szövetségek kísérik.

Vannak más szertartások is, mint például az úrvacsora, a papsági áldások és a betegek szolgálata.

A szövetségek

A szövetség az Isten és ember közötti szent megegyezés. Isten szabja meg a szövetség feltételeit, mi pedig beleegyezünk annak megtételébe, amire kér minket. Ezt követően Isten bizonyos áldásokat ígér nekünk az engedelmességünkért (lásd T&Sz 82:10; 84:33–39).

A papság minden szabadító szertartását szövetségek kísérik. Keresztelkedéskor szövetségeket kötünk az Úrral, az úrvacsoravétel által pedig megújítjuk ezeket a szövetségeket. Azok a férfiak, akik elnyerik a melkisédeki papságot, a papság esküjét és szövetségét vállalják magukra. A templomban további szövetségeket kötünk.

10. A parancsolatok

A parancsolatok olyan törvények és követelmények, melyeket Isten ad az embereknek. Parancsolatainak betartása által mutatjuk ki az iránta érzett szeretetünket (lásd János 14:15). A parancsolatok betartása elhozza az Úr áldásait (lásd T&Sz 130:20–21).

A két nagy parancsolat így szól: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:37, 39).

A tízparancsolat az evangélium szerves részét képezi; olyan örökkévaló tantétel, melyre szükségünk van a felmagasztosulásunkhoz (lásd 2 Mózes 20:3–17). Az Úr az ősi időkben nyilatkoztatta ki Mózes számára, majd az utolsó napi kinyilatkoztatásokban újra felelevenítette (lásd Móziás 13:12–24). Más parancsolatok magukban foglalják az erkölcsi tisztaság törvényét, a teljes tizedfizetést, a becsületességet, a napi imádkozást, a hálás lelkületet és a Bölcsesség szavának betartását.

11. A házasság és a család

„…a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik” a szabadulás és boldogság tervében, melyet számunkra készített.

„…csak olyan férfi és nő között használható a szent nemzőerő, akik mint férj és feleség törvényes házasságot kötöttek.” A szülőknek megparancsolták, hogy „sokasodjanak és töltsék be a földet”, továbbá szent kötelességük, hogy „gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék”, és „gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről”.

„Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással. …az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről. Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek. Az anyáknak és az apáknak egyaránt kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást e szent feladatok ellátásában.

„A boldogság isteni terve” azt tanítja, hogy a „családi kötelékek a síron túl is” megmaradhatnak. A föld azért teremtetett meg, és az evangélium azért került kinyilatkoztatásra, hogy családok jöhessenek létre, hogy egymáshoz pecsételhessék őket, és az örökkévalóságban felmagasztosulhassanak.

(Lásd A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2004. okt. 49.).

E témakörökkel kapcsolatban további információkat találhatsz az lds.org honlapon a Gospel Library, Gospel Topics címszó alatt, vagy lásd a Hűek a hithez: Evangéliumi értelmező szótár (2004) című kiadványt.

© Intellectual Reserve, Inc., 2009. Minden jog fenntartva. Az angol eredeti jóváhagyva: 6/09. A fordítás jóváhagyva: 6/09. A Seminary and Institute of Religion Basic Doctrine fordítása. Hungarian. PD00010275 135