Zsidó temetkezési szokások

Lázár, Márta és Mária testvérek voltak, akik Betánia városában éltek. A Szabadító barátai voltak, és Ő többször is ellátogatott hozzájuk. Volt egy időszaka Jézus szolgálattételének, amikor elhagyta Júdeát – ahol Betánia is volt –, mert a környéken élő zsidók meg akarták ölni Őt (lásd János 10:39–40). Míg Jézus távol volt, Lázár megbetegedett, meghalt, és a zsidó szokások szerint eltemették (lásd János 11:1–17).

Az alábbiakban bemutatunk néhányat azon szokások közül, amelyeket valószínűleg követtek Lázár halálakor és temetésekor.

Miután valaki meghalt, lezárták a szemét. A testet lemosták olyan illatos szerekkel, amilyen a nárdus, a mirha és az aloé (lásd Lukács 23:56; János 19:38–40).

A testet vászonba göngyölték és a család otthonába vitték, ahová ellátogathattak a rokonok és az ismerősök (lásd Apostolok cselekedetei 9:37).

Általában a halált követő nyolc órán belül hordágyon egy sírboltba vitték a holttestet, hogy mindenki láthassa (lásd Lukács 7:12–14). A menetet a nők vezették. A családtagok a gyász jeleként megszaggatták a ruháikat.

Voltak sziklába vésett sírok (lásd Máté 27:58–60). A sírkamráknak szűk bejáratuk volt, így az embereknek a belépéshez le kellett hajolniuk.

A testet kőből faragott padra helyezték. A sírkamrát egy nagy, kerek kővel zárták le, hogy megakadályozzák a tolvajok vagy állatok bejutását.¹

Miután Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, a tanítványainak erőteljes okuk volt arra, hogy reménységet érezzenek egy szerettük elvesztésekor, ne pedig csupán gyászoljanak. Nem tudták megtagadni, hogy Jézus Krisztusnak köszönhetően a sírnak nincs győzelme és a halálnak nincs fullánkja (lásd Móziás 16:7).