2022
Mark D. Eddy elder
2022. május


Mark D. Eddy elder. Liahóna, 2022. május

Mark D. Eddy elder

általános felhatalmazott hetvenes

A középiskola utolsó évét megelőző nyáron egy ifjúsági hitoktató felkérte Mark D. Eddy eldert és az ifjúsági hitoktatási tanulók tanácsának többi tagját, hogy olvassák el a Mormon könyvét. A családjával már sokszor olvasta, de önállóan ez volt az első alkalom.

Úgy döntött, hogy minden egyes nap imádkozni fog az olvasás előtt és után. Azt remélte, hogy egy-két héten belül világos válasz érkezik majd a könyv igaz voltát illetően. Miután már több mint két hónapja olvasott, még mindig nem kapta meg a várt megerősítést

Már csak néhány óra volt hátra a tanévkezdő ifjúsági hitoktatási áhítatig, amelyen felkérték, hogy tegyen bizonyságot. Eddy elder korán érkezett, hogy segítsen berendezni a termet. Aztán talált egy csendes helyet, hogy olvassa a Mormon könyvét és imádkozzon.

„Ekkor világos és félreérthetetlen érzést kaptam arról, hogy igaz” – idézte fel Eddy elder. – Pont időben jött, hogy aznap este bizonyságomat tegyem. Éppen eléggé megdolgoztam azért, hogy megkapjam ezt az érzést, és elég sokáig is tartott ahhoz, hogy soha ne felejtsem el.”

Mark David Eddy elder 1973. március 30-án született a kaliforniai Long Beachen, Richard Cleighton Eddy és Mary Louise Savage Eddy gyermekeként. A Utah állambeli Oremben nőtt fel, és 1994 augusztusában feleségül vette Annette (Annie) Allent a Utah-i Provo templomban. Hat gyermekük van.

Eddy elder 1996-ban diplomázott a Brigham Young Egyetemen kommunikáció szakon, majd 2001-ben szerzett jogi doktorátust a BYU-n. Azóta ügyvédként és vállalati vezetőként dolgozik.

Eddy elder szolgált területi hetvenesként, az Uruguay Montevideo Misszió elnökeként, tanácsosként cövekelnökségben, püspökként, főtanácstagként, tanácsosként püspökségben, egyházközségi Fiatal Férfiak elnökeként, valamint teljes idejű misszionáriusként a Dominikai Köztársaság Santo Domingo Keleti Misszióban.