Janagida Tosiko, segítőegyleti elnök

Janagida nővér, a képen 18 évesen, a Segítőegylet első elnöke volt Japánban.

A nagojai szentek 1950 januárjában tartották első vasárnapi iskolai gyűlésüket. Hogy minél több embert odavonzzanak, Tosiko és a misszionáriusok hirdetéseket helyeztek el egy helyi újságban. A következő vasárnap 150 ember jelent meg az előadóteremben. Az utolsó napi szentek összejövetelei gyakran tömegeket vonzottak a háború utáni Japánban, mivel sokan reményt és értelmet kerestek az átélt megrázkódtatás után.¹ A legtöbbek számára azonban az egyház iránti érdeklődés átmeneti volt, különösen az ország gazdaságának a fokozatos erősödése után. Mivel egyre kevesebben érezték szükségét annak, hogy a hit felé forduljanak, a találkozók látogatottsága csökkent.²

Tosiko és a férje, Tokicsi, maguk is küzdöttek az utolsó napi szent létük néhány elemével, különösen a tizedfizetéssel. Tokicsi nem keresett sokat, és néha azon tűnődtek, hogy lesz-e elég pénzük kifizetni a fiuk iskolai ebédjét. Azt is remélték, hogy vásárolhatnak egy házat.

Kép

épület Japánban, előtte egyházi táblával

Illusztrálta: Greg Newbold

Az egyik egyházi gyűlés után Tosiko megkérdezett egy misszionáriust a tizedről. „A japán emberek nagyon szegények most, a háború után – mondta. – Nagyon nehéz tizedet fizetnünk. Muszáj fizetnünk?”³

Az elder azt válaszolta, hogy Isten mindenkinek megparancsolta, hogy fizesse a tizedet, és beszélt arról, milyen áldásokkal jár, ha engedelmeskedünk ennek a tantételnek. Tosiko ezt kétkedéssel fogadta – és egy kicsit mérgesen is. Ez amerikai gondolkodásmód – mondta magának.

Más misszionáriusok bátorították, hogy legyen hite. Egy misszionárius nővér megígérte Tosikónak, hogy a tizedfizetés segíthet a családjának elérni azon céljukat, hogy saját házuk legyen. Mivel engedelmesek akartak lenni, Tosiko és Tokicsi a tizedük befizetése mellett döntöttek, és bíztak benne, hogy jönnek majd az áldások.⁴

Ez idő tájt a misszionárius nővérek elkezdtek nem hivatalos segítőegyleti gyűléseket tartani a lakásukban Tosiko és más környékbeli nők számára. Evangéliumi üzeneteket osztottak meg, megvitatták a háztartásvezetés gyakorlati módjait, és megtanultak olcsó ételeket főzni. A világ más részein működő Segítőegyletekhez hasonlóan ők is tartottak jótékonysági vásárokat, melyek alkalmával csokoládét és más portékákat árultak, hogy pénzt gyűjtsenek a tevékenységeikhez. Körülbelül egy évvel azután, hogy a nagojai szentek gyűlésezni kezdtek, hivatalosan is megszervezték a Segítőegyletet, amelynek Tosiko lett az elnöke.⁵

Ő és Tokicsi is kezdték látni a tizedfizetésből származó áldásokat. Vettek egy megfizethető telket a városban, és elkészítették egy ház tervrajzát. Ezután egy új kormányzati programon keresztül lakáshitelt igényeltek, és miután megkapták az engedélyt az építkezésre, elkezdték az alapozást.

A folyamat zökkenőmentesen ment, amíg egy építési ellenőr észre nem vette, hogy a telkük megközelíthetetlen a tűzoltók számára. „Ez a földterület nem alkalmas házépítésre – mondta nekik. – Azonnal le kell állítaniuk az építkezést.”

Tosiko és Tokicsi nem tudták, mit tegyenek, ezért beszéltek a misszionáriusokkal. „Mi hatan böjtölünk és imádkozunk értetek – mondta nekik egy elder. – Ti is tegyétek ezt.”

A következő két napban Janagidáék böjtöltek és imádkoztak a misszionáriusokkal. Ezután egy másik ellenőr jött ki újra felmérni a telküket. Szigorúságáról volt híres, és a Janagida házaspár nemigen számíthatott rá, hogy átmennek az ellenőrzésen. De ahogy végignézett a telken, az ellenőr észrevette a megoldást. Vészhelyzetben a tűzoltóság egyszerűen egy közeli kerítés eltávolításával hozzáférhet az ingatlanhoz. Janagidáék mégiscsak felépíthették a házukat.

Kép

egy építési ellenőr Janagida fivérrel és nővérrel

„Önök ketten biztosan valami kivételesen jót tettek a múltban – mondta nekik az ellenőr. – Ennyi év alatt még soha nem voltam ilyen elnéző.”

Tosiko és Tokicsi rendkívül boldog volt. Böjtöltek, imádkoztak és befizették a tizedüket. És ahogy azt a misszionárius nővér megígérte, saját otthonuk lett.⁶