Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Hogyan változott meg a szívem, amikor a testvérem elhagyta az egyházat
A bátyám iránti szeretetem, amely független volt a döntéseitől, segített ismét megtalálnom vele a közös hangot, miután elhagyta az egyházat.
Úgy nevelkedtem, hogy teljes szívemből hittem Jézus Krisztus evangéliumában, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy igazlelkű életet éljenek. Azt szerettem volna, hogy a családom is igazlelkű életet éljen, és ezt is vártam el tőlük. Az evangélium ismerete több örömöt adott nekem, mint bármi más az életemben, különösen annak tudatában, hogy az örökkévalóságon át együtt lehetek a családommal.
Így hát el tudjátok képzelni, mennyire összezavart és fájt nekem, amikor a bátyám egyre távolabbra került az evangéliumtól, valamint a családomtól és tőlem is. Végül aztán teljesen elhagyta az egyházat.
Egy ideg úgy éreztem, hogy összeomlott a világom. Rengeteg kérdésem volt:
Hogy tehette ezt?
Hogy lehet, hogy nem vágyik mindarra az áldásra, amely az evangélium szerinti életből fakad?
Nem akar mindörökké a családunkkal lenni?
Eleinte haragudtam a bátyámra. Amikor azt hallottam, hogy a barátaim arról beszélgetnek, milyen védelmező a bátyjuk és mennyire összetartó a családjuk, teljesen magam alatt voltam amiatt, hogy milyen régen nem beszéltem a bátyámmal. Úgy tűnt, egyre távolabb kerül az az álmom, hogy az egész családommal együtt legyek a mennyben.
Gyakran figyeltem a látszólag tökéletes családokat az egyházban, és úgy éreztem, hogy az én családom valamit rosszul csinál. Vajon nem azért nem jön-e vissza a bátyám az egyházhoz, mert nem vagyunk eléggé igazlelkűek? De bármivel is próbálkoztunk, ő továbbra sem tért vissza.
Állandóan imádkoztam Mennyei Atyához a bátyámról. Nagy harag és fájdalom volt bennem. Ilyeneket kérdezgettem Tőle: „Miért történik ez?” „Nem segíthetnél neki felismerni az igazságot?” „Kérlek, változtass valamin!”
Egy darabig így tettem, de nem változott semmi. Nem értettem, hogy Isten miért nem tesz semmit. Aztán egy nap valami végül beugrott. Ráébredtem, hogy én is tehetek valamit.
Szerethetek.
Krisztus szeretete meg tudja változtatni a szívünket
Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:
„Amikor igazán arra vágytok, hogy megáldjátok és felemeljétek a körülöttetek lévőket, akkor Krisztus tiszta szeretetének hatalma munkálkodhat szívetekben és életetekben.
Ha már folyékonyan beszélitek [Krisztus szeretetének nyelvét], és ezt használjátok a másokkal való kommunikációtokban, akkor az emberek észrevesznek majd bennetek valamit, ami felébresztheti rég elveszett vágyukat, hogy megkeressék a mennyei otthonukba visszavezető helyes utat. Elvégre a szeretet nyelve az ő valódi anyanyelvük is.”1
A dolgok változni kezdtek, amikor kimutattam a bátyám felé, hogy szeretem őt, ahelyett, hogy megpróbáltam volna megváltoztatni. Elkezdtem szeretetből imádkozni érte, nem haragból. Láttam, hogy a szíve kezd megenyhülni – nem szükségszerűen az evangélium iránt, hanem a családom iránt és irántam. És rájöttem, hogy az én szívemnek is meg kellett enyhülnie iránta (lásd Móziás 5:7). Elkezdtem újra észrevenni a jóságát, és elkezdtem elfogadni és tiszteletben tartani a döntéseit, annak ellenére, hogy az enyémtől eltérőek voltak. Tudom, hogy ezek a változások a szívemben és az elmémben csakis Jézus Krisztus gyógyító hatalma által váltak lehetővé.
Mennyei Atya valóban megválaszolja a másokért mondott imáinkat, még akkor is, ha nem mindig úgy, ahogyan azt várjuk Tőle. De ahogy Mennyei Atya meghallotta az idősebb Alma imáit, melyeket a fiáért mondott, úgy a mi szeretteinkért mondott imáinkat is meghallja (lásd Móziás 27:14). És annak ellenére, hogy sok türelemre és reményre van szükségünk, a mások iránti folyamatos imáink és hitünk valóban hatalmas hatással vannak rájuk – és ránk. Sokkal inkább, mint azt talán valaha is tudni fogjuk.
Egymás utazásának tiszteletben tartása
A bátyám nem jött vissza az egyházba, és nem hiszem, hogy a közeljövőben ilyesmit tervezne. De megtanultam, hogy megvan a saját önrendelkezése, és hogy még ha tőlem eltérően dönt is, én akkor is képes vagyok szeretni és tisztelni őt. Az egymás iránt tanúsított szeretetnek köszönhetően jobb a kapcsolatunk, mint az elmúlt években valaha. Nem mindig értek egyet a döntéseivel vagy a véleményével, de azzal, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jobban megértsem őt, bepillantást nyerhettem abba, milyen nagyon szereti és ismeri Mennyei Atya az Ő minden egyes gyermekét.
A családok egyben tartásához és egymás szívének eléréséhez nem egymás döntéseinek megítélésében rejlik a kulcs, hanem végső soron a szeretetben – Krisztus tiszta szeretetében. Soha nem tudom kényszeríteni a bátyámat, hogy térjen vissza az evangéliumhoz, de szerethetem őt, és segíthetek neki tudni, hogy mindig örömmel látom.
Még mindig imádkozom és böjtölök a bátyámért, de rájöttem, hogy ő maga felel a döntéseiért. A Mennyei Atya felé vezető utazásunk egyéni utazás, Közte és köztünk, egyenként. Azonban Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz fordulhatunk segítségért egymás támogatásában ezeken az egyéni utazásokon, miközben változatlanul szeretjük egymást.
Nem tudom, mi fog történni a végén, amikor az örökkévaló családomról lesz szó, és néha egy kicsit elszomorodik a szívem, amikor ez eszembe jut. Mégis vigasztalnak Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosának szavai:
„Bízzatok az Úrban! […]
[Ez] vonatkozik az elkövetkező életben történő pecsételéseket illető megválaszolatlan kérdésekre, illetve a halandóság során bekövetkezett események vagy bűnök eredményeképp áhított változtatásokra. Annyi mindent nem tudunk még, hogy az egyetlen biztos támaszunk az, ha az Úrba és az Ő gyermekei iránti szeretetébe vetjük a bizalmunkat.”2
És én pontosan ezt választottam: bízom az Úrban és továbbadom a szeretetét, bármi történjen is.