Kevin és Kendra Henderson

USA, Észak-Karolina

Kép

Henderson family praying

Kendra eleinte ellenezte Kevin érdeklődését az egyház iránt. Visszatekintve már látják, hogyan vezette az Úr mindkettőjüket az evangéliumhoz.

Leslie Nilsson, fényképész

Kevin:

Akkor ismertem meg Gregoryt, amikor a veteránkórházban dolgoztam. Az egyik nap éppen beszélgettünk, amikor odalépett valaki, és megkérdezte tőle, hogy mormon-e. Onnan aztán a szó a Biblia és a Mormon könyve összehasonlítására terelődött. Valami nagy erővel hatott rám, ahogy ott beszélgettek. Felkeltette a kíváncsiságomat.

Amikor hazaértem, megkérdeztem Kendrát, hogy tud-e valamit a mormonokról.

„Nehogy elhiggy abból bármit is!” – felelte.

Továbbra is kíváncsi voltam, és izgatottan vártam, hogy másnap munkába menjek és többet tudjak meg. A beszélgetés során Gergory megkérdezte, hiszek-e abban, hogy a lelkem már a mostani életem előtt is létezett. A kérdés mélyen felkavart. Ezen soha nem gondolkodtam korábban.

„Hát, ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy igen” – feleltem.

„Mennyei Atya még rengeteg tudást tartogat a gyermekei számára” – mondta Gregory.

Beszéltem Kendrának arról, amit megtudtam, de ő ellenezte. Azt mondta, hogy ő és a gyerekek soha nem fogják betenni a lábukat „abba” az egyházba. Én viszont erőteljesen védeni kezdtem, ami furcsa volt, mert olyasmit védelmeztem, amiről nem tudtam semmit.

Az egyik este kitettem Kendrát az egyik barátnője házánál, aztán meglátogattam apámat. Ő egy másik egyházban diakónus, így eleinte féltem megkérdezni tőle, hogy tud-e valamit erről az egyházról.

Azt mondta: „Hallottam valamit arról, hogy feketéknek nem engedik a papságot; de te jó ember vagy: imádkozz róla, és Isten majd megmondja neked.”

Aznap este letérdeltem imádkozni, de nem jutott eszembe semmi, amit mondhattam volna. „Rendben van, térdelek – gondoltam magamban. – Valamit muszáj lenne mondanom!” Úgyhogy végül csak ennyit mondtam: „Drága Mennyei Atyám! Szeretlek.”

Azon az éjszakán nyugtalanul aludtam. Ide-oda forgolódtam. Vágytam valamire – szinte olyan volt, mint egy csillapíthatatlan étvágy. Amikor reggel felébredtem, abban reménykedtem, hogy Gregory nem fogja többet szóba hozni az egyházat. Értetlenül figyeltem, hogy mi történik. Azt sem akartam, hogy mindez a házasságom rovására menjen. Időnként viszont pár dolog felkeltette az érdeklődésemet, és ilyenkor megkérdeztem Gregoryt. Apránként egyre többet tudtam meg az egyházról.

Kendra és én továbbra is vitatkoztunk. Az egyik ilyen vita során azt a késztetést éreztem, hogy ne válaszoljak semmit. Bementem a fürdőszobába, és térdre borultam.

Elmondtam Mennyei Atyának, hogy bármit megtennék, ha tudatná velem, hogy milyen ösvényre szeretne vezetni engem. Amikor a keresztelkedésre gondoltam, erőteljes hullámokban rohantak meg az érzések. A Szentlélek azt mondta nekem: „Ez az, amit tenned kell.”

Készen álltam, hogy megkeresztelkedjek. Másnap reggel a munkahelyemen elmeséltem Gregorynak az élményemet. Azt mondtam: „Készen állok, haver!”

Megszervezte, hogy találkozzak a misszionáriusokkal. Ők elkezdték tanítani nekem a leckéket, ami nagyon jól és igen gyorsan ment! Soha nem merültek fel bennem kérdőjelek. Tudtam, hogy Joseph Smith próféta tényleg látta, amit látott. Volt bizonyságom. Ez viszont csak egyre jobban és jobban elidegenítette Kendrát.

Kendra:

Testileg, szellemileg és lelkileg is nagyon kimerült voltam. Annyira, hogy néhány hónapra el is költöztem Floridába. Aztán az egyik nap Istenhez fohászkodtam: „Belefáradtam a veszekedésekbe. Kérlek, segíts nekem rájönni, hogy helyes-e ez az egyház.”

Miközben imádkoztam, békesség töltött el. Amint visszatértem Észak-Karolinába, már nem volt bennem annyi ellenérzés, mint előtte. Korábban mindig kimentem a szobából, amikor megjöttek a misszionáriusok, de ez után az élmény után már el-elbeszélgettem velük, és vacsorát készítettem nekik. Arra viszont még mindig nem álltam készen, hogy elmenjek Kevinnel istentiszteletre.

Elkezdtem keresgélni valamilyen másik egyházat, amelyik érdekelné a gyerekeimet, de bármennyire jók voltak is ezek az egyházak, a lányom, Aryanna, mindig azt mondta: „Apuval akarok istentiszteletre menni!” Végül abban maradtunk, hogy vasárnaponként egyszer Kevin egyházába, egyszer más egyházakba fogunk járni.

Később az egyházközségben megismert egyik barátnőm rámüzent, hogy szeretnék-e a kórusban énekelni az egyik cövekkonferencián. „Miért akarja, hogy énekeljek? – gondoltam magamban. –Nem is vagyok az egyház tagja.” Eleinte ellenálltam, de végül igent mondtam.

Nem hasonlított ahhoz, ahogy más egyházakban énekelnek, ahol van zenekar, az egész hangos, és olyan érzésed van, mintha koncerten lennél. A Jöjj el, élő víz forrása című himnuszt énekeltük. A szövege és a zene édes dallama nagyon megérintettek.

Kevin:

Néhány hónappal később böjti és bizonyságtételi gyűlésen ültünk, amikor Kendra azt mondta: „Szerintem ki kellene menned és meg kellene osztanod a bizonyságodat az imáról, és hogy az milyen hatással volt Apura.”

Kendra mostohaapjának nem sokkal azelőtt súlyos szívinfarktusa volt. Akkor megkértük az egyházközséget, hogy imádkozzanak érte és a családunkért ebben az időszakban. Szerencsésen fel is épült.

„Szerintem neked kellene” – feleltem erre. Úgyhogy kiment és megosztotta a bizonyságát. Fantasztikus volt! Attól fogva minden elkezdett a helyére kerülni Kendra számára.

Kendra:

2018 elején újra és újra hallottam egy nevet: „Monson elnök”. Akkoriban még nem tudtam, hogy a prófétáról van szó. Az egyik este eljöttek a misszionáriusok, és megkérdezték, hogy vagyok.

„Jól vagyok – feleltem –, csak állandóan egy név jár a fejemben, és nem tudom, hogy ki az.”

„Milyen név?” – kérdezték.

„Monson elnök.”

„Kendra, az nem egy akármilyen név – mondták. – Ez annak a prófétának a neve, aki éppen most halt meg. Érdemes lenne belenézned néhány beszédébe, hogy lásd, mit szeretne az Úr tanítani neked rajta keresztül.” Megnéztem néhány üzenetét, és ezek nagyon megérintettek engem, illetve segítettek nekem. Attól fogva úgy tűnt, hogy az evangélium állandóan visszatér hozzám.

Amikor korábban elmentünk valahova enni, olyankor általában cukros jegesteát rendeltem, amire Kevin mindig azt mondta: „Nem kell neked az a tea, rendelj valami mást.”

Egy nap az ebédszünetben kimentem egy gyorsétterembe, és cukros jegesteát rendeltem. Pár perccel később odajött az egyik alkalmazott: „Pont abban a pillanatban romlott el a gép, amikor leadta a rendelését.”

Közölte, hogy egy órába is beletelhet, amíg megjavítják a gépet. Nekem csak fél órám volt az ebédre, ezért aztán üdítőt rendeltem tea helyett. El is nevettem magam és arra gondoltam: „Rendben, értem én!”

Szerettem volna csatlakozni az egyházhoz, de az anyukámat sem akartam feldühíteni. Gyerekkoromban anyukámnak jelentős szerepe volt a döntéseimben. Lelkész volt, ezért állandóan rá hallgattam ahelyett, hogy eljártam volna istentiszteletre és így önállóan tanultam volna.

Egy kicsit haboztam, amikor kitűztük a keresztelőm időpontját. Eljöttek a misszionáriusok, és elbeszélgettünk erről.

Végül megkérdeztem a lányomat, Aryannát: „Szeretnél megkeresztelkedni?”

Azt válaszolta: „Anyu! Bármikor készen állok rá, ha te is.”

Elmondta nekem, hogy amikor elment istentiszteletre, a lányok mind odafutottak hozzá, hogy üdvözöljék. Magukkal vitték az elemis órákra, és mindig barátságosak voltak vele. Igyekeztek mindenbe bevonni őt. Az egyik lánnyal különösen szoros barátságot kötött. Nagyon élvezte mindezt.

Aryanna a keresztelőjén örömében könnyezett. Amikor ezt láttam, az jutott eszembe: ott vagyok, ahol lennem kell.

Kevin:

Tudom, hogy Mennyei Atya azért hozta el a családunkba az evangéliumot, mert nagyon szeret bennünket és törődik velünk.