2019
Az egyház megváltoztatja a szertartások tanúival kapcsolatos eljárásrendet
2019. november


Az egyház megváltoztatja a szertartások tanúival kapcsolatos eljárásrendet

A legutóbbi általános konferencia vezetői gyűlésén, ahol az Első Elnökség az egyház általános felhatalmazottait és általános tisztségviselőit szokta tanítani, Russell M. Nelson elnök folyamatbéli változtatásokat jelentett be az egyház arra vonatkozó eljárásrendjében, hogy keresztelések és pecsételések alkalmával kik szolgálhatnak tanúként.

Az Első Elnökség 2019. október 2-án kelt levele részletezi a változtatásokat:

„Az elnöklő felhatalmazottak felkérése szerint:

  1. Bármely érvényes templomi ajánlással – beleértve ebbe a korlátozott ajánlást is – rendelkező egyháztag szolgálhat tanúként helyettes általi kereszteléseknél.

  2. Bármely felruházott, érvényes templomi ajánlással rendelkező egyháztag szolgálhat tanúként élő vagy helyettes általi pecsételéseknél.

  3. Az egyház bármely megkeresztelkedett tagja – beleértve a gyermekeket és a fiatalokat – szolgálhat tanúként élő személy keresztelésénél.”