Fiatal felnőtteknek
Nem vagyok tökéletes – még
A szerző Hollandiában él.
A tökéletességkényszerrel folytatott küzdelmem segített jobban megértenem a Szabadító engesztelését.
A 3 Nefi 12:48-ban Jézus ezt tanítja: „Azt akarom tehát, hogy legyetek tökéletesek, éppen úgy, ahogyan én, vagy Atyátok, aki a mennyben van, tökéletes.” Ez a szentírásvers mindig szíven ütött, mert egész életemben tökéletességkényszerrel küszködtem. Bármennyire nagyszerű is, ha az ember mindenben a legjobbat akarja nyújtani, a tökéletességkényszer rendkívül mérgező tud lenni. Hosszú időn keresztül, amikor csak hibáztam – de még a sikereim után is –, azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó.
Sokat akar a szarka…
Mindig is sokat vártam el magamtól, különösen a középiskolában. Rengeteg mindent próbáltam egyszerre csinálni, mivel ezzel akartam bizonyítani, hogy elég jó vagyok. Így aztán gyakran nem is jöttek össze a dolgok. Az egyik évben úgy döntöttem, hogy társastáncot fogok tanulni, eljárok zeneoktatásra, és csatlakozom egy együtteshez is. Azt hittem, hogy a tehetségeim fejlesztéséhez és tökéletesítéséhez mindent meg kell tennem, amire csak az erőmből futja. Csakhogy egy ponton mindent fel kellett adnom, mert egyszerűen már túl sok volt, nem bírtam lépést tartani. Nagyon szigorú voltam magammal. Úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, és pont a kudarc volt az egyik legnagyobb félelmem.
Tudom, hogy nem csak én küszködöm tökéletességkényszerrel. Nagyon sokan vagyunk, akik mindennap a tőlünk telhető legjobbat próbáljuk nyújtani, aztán pedig elcsüggedünk, amikor nem sikerül mindent tökéletesen csinálni. Viszont bárhogy erőlködjünk is, egyikünk sem lesz soha maradéktalanul tökéletes itt a földön. Akkor mégis hogyan törekedhetünk tökéletességre, ha egyszer minden erőfeszítés annyira hiábavalónak tűnik? Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából adott erre egy választ: Legyetek azért ti tökéletesek – majd egyszer.1
Jó dolog tökéletességre törekedni, de károssá válhat, ha engedjük, hogy összecsapjon a fejünk felett. Az életünk nagyon megterhelő tud lenni testileg, szellemileg, érzelmileg, de még lelkileg is, ezért is fontos, hogy ne égjünk ki amiatt, hogy soha nem érjük be a tökéletességnél kevesebbel. Ami még ennél is fontosabb, hogy gondolkodjunk el azon, mit is vár tőlünk Mennyei Atya. Nem azt várja, hogy kiégjünk, amiért túl sokat vállaltunk.
Az Úr erre utasította a Prófétát a Tan és szövetségek 10:4-ben: „Ne fuss gyorsabban vagy dolgozz többet annál, aminek fordítására képessé tesz az erőd és a megadott eszközök; de legyél mindvégig szorgalmas!” Ezt a saját életünkre is vonatkoztathatjuk. Mennyei Atyánk azt szeretné, ha boldogok lennénk, és azok is leszünk, ha a tőlünk telhető legjobban tesszük meg mindazt, amit vár tőlünk. Még akkor is, ha az erőfeszítéseink most még egy kicsit elmaradnak a tökéletestől.
Tökéletesség és teljesség
A tökéletes szó eredetileg a „megtesz, teljesít” jelentésű (el)tökél szavunkból származik, amely feltehetőleg a tesz ige tőalakjának származéka a gyakorító -kél képzővel. Vagyis a tökéletes szó annyit tesz: teljesített, teljessé tett. Márpedig Jézus Krisztus nélkül nem lehetünk teljesek (lásd Moróni 10:30). Szerintem sokan és gyakran gondoljuk azt, hogy nem vagyunk elég jók. És ez így is van! Krisztus nélkül ugyanis tényleg nem. Ahogy Ammon is fogalmazott: „…tudom, hogy semmi vagyok; erőmet tekintve gyenge vagyok; ezért nem magamat illetően kérkedem, hanem Istenemet illetően kérkedem, mert az ő erejével minden dolgot meg tudok tenni” (Alma 26:12).
Jézus Krisztus segítségével mindig törekedhetünk arra, hogy jobbá váljunk – méghozzá annyira, hogy egy nap majd tökéletessé és teljessé váljunk, mert Ő ki fogja pótolni a tökéletlenségeinket. „Igen, jöjjetek Krisztushoz, és legyetek benne tökéletessé, és tartóztassátok meg magatokat minden istentelenségtől, és ha minden istentelenségtől megtartóztatjátok magatokat, és teljes lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szeretitek Istent, akkor elegendő számotokra a kegyelme, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban” (Moróni 10:32).
Az évek során rájöttem, hogy nem teljesen értettem meg és fogtam fel, mit is jelent nekem és rám nézve a Szabadító engesztelése. Azt gondoltam, hogy hibátlan teljesítményt kell felmutatnom itt a földön, és hogy magamra vagyok utalva, hogy kitaláljam, miként teljesítsem ezt a feladatot. Most már azonban tudom, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ha arra törekszünk, hogy Jézus Krisztusra összpontosítsunk, és Őt mindig a szívünkben és az elménkben tartsuk, a gyengeségeink erősségekké válnak majd – pont úgy, ahogy a tökéletességkényszerrel folytatott küzdelmem is átalakulóban van. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Krisztus azonban képes segíteni, hogy felülkerekedjünk bármiféle gyengeségen, bűnön, kihíváson vagy félelmen. Megért minket, és tudja, hogyan segítsen rajtunk. Azt remélem, hogy mindannyian élvezhetjük az Ő végtelen szeretetét, és rájövünk, hogy most ugyan nem vagyunk tökéletesek, de ha igyekszünk követni Őt, akkor egy nap majd azok leszünk.