2017
Az özvegy szíve
November 2017


Az özvegyasszony szíve

Tegyük meg mindazt, ami az özvegyasszony szívéhez szükségeltetik, valóban örvendezve a felmerülő szükségleteket betöltő áldásokban.

Abban az áldásban volt részem, hogy szinte egész felnőtt életem során a Csendes-óceáni-szigeteken élő szentek között szolgálhattam. Ezen elkötelezett szentek hite, szeretete és bámulatos áldozatai sugalmazással, hálával és örömmel töltenek el engem. Történeteik olyanok, akár a ti történeteitek.

Felmerült bennem, milyen sok hasonlóság van e szentek és az özvegyasszony között, akit a Szabadító figyelt meg, amikor „leülvén… nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.

És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért… vete bele.

Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.

Mert azok… az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.”1

Annak ellenére, hogy a két fillér igen szerény adomány volt, a Szabadító számára az asszony ajándéka a legnagyobb értéket képviselte, mivel mindent odaadott. Abban a pillanatban a Szabadító teljesen megismerte az özvegyasszonyt, hiszen ajándéka feltárta előtte a szívét. Szeretete és hite olyan mélyreható volt, hogy úgy adott, hogy tudta: szükségletei kielégíttetnek majd.

Ugyanezt a szívet láttam a csendes-óceáni-szigeteki szentekben is. E szigetek egyik apró falujában egy idősödő ember és felesége elfogadták a misszionáriusok felhívását, hogy őszintén kérdezzék meg az Urat arról, hogy a tanított leckék vajon igazak-e. A folyamat során fontolóra vették azon kötelezettségek következményeit, amelyeket magukra kell majd venniük, ha az általuk elnyert válasz a visszaállított evangélium elfogadására indítja őket. Böjtöltek és imádkoztak, hogy megtudják, igaz-e az egyház és a Mormon könyve. Imáikra a válasz édes, de egyúttal zengő megerősítésként érkezett: „Igen! Igaz!”

E tanúbizonyság elnyerését követően úgy döntöttek, megkeresztelkednek. Ennek az elhatározásnak bizony személyes ára volt. Döntésük és megkeresztelkedésük komoly árat követelt. Elveszítették a munkájukat, feláldozták társadalmi pozíciójukat, fontos barátságok bomlottak fel, és a család támogatása, szeretete és tisztelete is visszahúzódott. Ettől kezdve minden vasárnap elgyalogoltak az egyházba, útközben kínos pillantásokat váltva az ellentétes irányba igyekvő barátokkal és szomszédokkal.

E nehéz körülmények közepette ezt a jóravaló testvért megkérdezték, mit érez azon döntésükkel kapcsolatosan, hogy csatlakoztak az egyházhoz. Egyszerű és megingathatatlan válasza ennyi volt: „Igaz, nem? A döntésünk egyértelmű volt.”

E két újonnan megtért szent szíve igazán az özvegyasszony szíve volt. Őhozzá hasonlóan ők is mindenüket odaadták, tudatosan adakozva abból, amiben ők sem bővelkedtek. Hívő szívük és e nehéz időkben is kitartó hitük eredményeként a terheik könnyebbé tétettek. Támogató és szolgáló egyháztagok vették körül és segítették őket, és személyesen erősebbé tétettek saját szolgálatuk által az egyházi elhívásokban.

Miután „mindenüket beveték”, a legnagyszerűbb nap akkor érkezett el számukra, amikor örökkévaló családként összepecsételték őket a templomban. Amiképp az Alma vezetése alatt álló megtérteket, úgy az Úr őket is „megerősítette…, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának”2. Ilyen az özvegyasszony szíve, melyet ez a csodálatos házaspár is példázott.

Hadd említsek meg egy másik esetet is, ahol az özvegyasszonyi szív teljesen megmutatkozott. Szamoán a falusi tanácsokkal dolgozunk, hogy engedélyt kapjunk arra, hogy a misszionáriusok prédikálhassák az evangéliumot. Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy olyan falu főnökével, ahol a misszionáriusok munkáját hosszú-hosszú éveken át tiltották. Beszélgetésünkre röviddel azt követően került sor, hogy a törzsfőnök megnyitotta a falut az egyház számára, engedélyezve a misszionáriusainknak, hogy tanítsák azokat, akiket érdekel az evangélium és annak tanainak megismerése.

Oly sok év után az események e csodálatos fordulata kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy mi idézte elő a törzsfő intézkedését. Megkérdeztem hát, és a főnök, akivel beszélgettem, azt válaszolta: „Az ember egy ideig élhet sötétségben, de mindig elérkezik a pillanat, amikor vágyni kezd arra, hogy a világosságba lépjen.”

A törzs főnöke a falu megnyitásával az özvegyasszony szívét példázta – a szívet, mely meglágyul, amikor megnyilvánul az igazság melegsége és világossága. Ez a vezető hajlandó volt feladni hosszú évek hagyományát, szembeszállni a jelentős ellenkezéssel, és szilárdan kiállni azért, hogy mások áldásokban részesülhessenek. Olyan vezető volt ő, aki népe jólétét és boldogságát tartotta szem előtt, nem pedig a hagyomány, a kultúra vagy a személyes hatalom érdekeit. Feláldozta ezen érdekeket azért, amiről Thomas S. Monson elnök így tanított: „Amint a Szabadító példáját követjük, lehetőségünk nyílik arra, hogy mások életében világosság legyünk.”3

Végezetül hadd osszak meg még egy élményt a csendes-óceáni-szigeteki szentekkel kapcsolatosan, amely mély lelki gyökeret eresztett a lelkembe. Néhány évvel ezelőtt egy új egyházközség püspökének fiatal tanácsosa voltam Amerikai Szamoán. 99 egyháztag tartozott hozzánk, köztük kistermelők, konzervgyári dolgozók, állami alkalmazottak és családjaik. Amikor az Első Elnökség 1977-ben bejelentette, hogy templomot építenek Szamoán, mindannyian hangot adtunk örömünknek és hálánknak. Ha abban az időben valaki el akart jutni a templomba Amerikai Szamoáról, akkor vagy Hawaiira, vagy pedig Új-Zélandra kellett utaznia. Ez nagyon költséges út volt, amelyet sok hithű egyháztag család nem engedhetett meg magának.

Ebben az időszakban az egyháztagokat arra buzdították, hogy adjanak adományokat a templom építésére létrehozott alap javára. Ennek szellemében püspökségünk megkérte az egyházközség tagjait, hogy imádságos lélekkel fontolják meg, mit adhatnának. Kijelölésre került egy dátum, amikor a családok összejönnek és megteszik felajánlásaikat. Amikor később bizalmasan felnyitottuk az adományokat, püspökségünket megrendítette és megérintette egyházközségünk csodálatos tagjainak hite és nagylelkűsége.

Ismerve minden családot és a körülményeiket, mély és maradandó ámulatot, tiszteletet és alázatot éreztem. E felajánlások minden értelemben a modern kori özvegyasszony fillérei voltak, melyet önként adtak abból, amiben ők sem bővelkedtek, örvendezve az Úr szent temploma Szamoán való felépítésének megígért áldásában. E családok mindent, amit csak tudtak, az Úrnak szenteltek, azzal a hittel, hogy nem szűkölködnek majd. Ajándékuk megmutatta az özvegyéhez hasonló szívüket. Minden adományozó lelkesen és örömmel tette ezt, mert a bennük égő özvegyasszonyi szív a hit szemével látta a családjaikra, valamint Szamoa és Amerikai Szamoa minden népére eljövendő nemzedékeken át váró legfőbb áldásokat. Tudom, hogy megszentelt felajánlásukat, özvegyi filléreiket ismeri és elfogadja az Úr.

A két fillérjét adó özvegyasszony szíve olyan szív, mely mindent odaad az áldozathozatalban; a nehézségek, az üldöztetés és az elutasítás eltűrésében; valamint a sokféle teher elviselésében. Az özvegyasszony szíve olyan szív, mely érzékeli, átérzi és ismeri az igazság világosságát, és bármit megad azért, hogy befogadja ezt az igazságot. Segít másoknak is meglátni ugyanezen világosságot, és megtapasztalni az örökkévaló boldogság és öröm ugyanilyen mértékét. Végül pedig az özvegyasszony szívét az a hajlandóság jellemzi, hogy mindent odaad Isten királyságának felépítéséért a földön.

Fogjunk össze világszerte élő szentekként abban, hogy megtegyük mindazt, ami az özvegyasszony szívéhez szívhez szükségeltetik, valóban örvendezve a felmerülő szükségleteket betöltő áldásokban. Mindannyiunkért szóló imám olyan szívért való könyörgés, mely elviseli terheinket, meghozza a szükséges áldozatokat, és készen áll a cselekvésre és az adakozásra. Megígérem, hogy az Úr nem fogja hagyni, hogy hiányt szenvedjetek. Az özvegyasszony szíve hálával telt azért, mert a Szabadító „fájdalmak férfija és betegségek ismerője”4 volt, hogy nekünk ne kelljen megízlelni a „keserű poharat”5. Gyengeségeink és esendőségeink ellenére, és talán éppen ezek miatt, Ő továbbra is kinyújtja kezét, mely miattunk sebeztetett meg. Felemel bennünket, ha hajlandóak vagyunk az Ő evangéliumának világosságába lépni, befogadni Őt, és engedni, hogy betöltse szükségleteinket.

Bizonyságomat teszem a nagyszerű szeretetről, amelyet az Úr Jézus Krisztus tanítványaiként és követőiként oszthatunk meg. Szeretem és támogatom Thomas S. Monson elnököt Isten prófétájaként a földön. A Mormon könyve egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról a világ számára, és mindenkit felhívok, hogy olvassa el és fedezze fel a benne található személyes üzenetet. Mindazok, akik elfogadják az Úr felhívását, hogy jöjjenek Őhozzá, békességre, szeretetre és világosságra lelnek. Jézus Krisztus a nagy Példánk és Megváltónk. Csakis Jézus Krisztus és az Ő végtelen engesztelésének csodája révén nyerhetünk örök életet. Erről teszek bizonyságot az Ő, vagyis Jézus Krisztus szent nevében, ámen.