2015
Segítségnyújtás a menekülteknek
2015. november


Segítségnyújtás a menekülteknek

Az UNSZ Szeretetszolgálatok, az egyház emberbaráti karja, továbbra is segítséget nyújt ott, ahol különböző válsághelyzetek sok embert ádáz körülmények között hagytak. Három példa erre:

  • Az ukrajnai konfliktus miatt 2014 óta már egymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Ezeknek az embereknek a 60 százaléka idős. Az UNSZ Szeretetszolgálatok az Egyesült Nemzetek fejlesztési programját erősítve helyi, nem kormányzati szervezetekkel együttműködve tesz erőfeszítéseket a lakóhelyüket elhagyni kényszerült szegény és idős emberek ellátására. Az UNSZ Szeretetszolgálatok higiéniai készletekkel, egészségügyi csomagokkal és 3 hónapra elegendő élelemmel látott el 37 létesítményt, melyek összesen 13 ezer embert szolgálnak ki.

  • Január óta 350 ezernél több, a szíriai polgárháború elől menekülő személy kért menedéket Európában, és ez a szám év végéig előreláthatólag meg fog kétszereződni. Az UNSZ Szeretetszolgálatok nemzetközi, nem kormányzati szervezetekkel, helyi önkormányzatokkal és kormányzati képviseletekkel együttműködve igyekszik kielégíteni a menekültek szükségleteit, és az egyház helyi gyülekezetei számára forrásokat biztosít a segítségnyújtási erőfeszítésekhez.

  • A világ különböző részein található menekülttáborok szálláslehetőségeinek javításához az UNSZ Szeretetszolgálatok részt vesz az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága egyik projektjében. Egy nemzetközi bútorkereskedő a sátornál előnyösebb építményt tervezett. Biztonságosabb, mert vannak ajtajai és ablakai, és szilárdabb tető védi lakóit az időjárás viszontagságaitól. Jelenleg 333 olyan lakóegység összeszerelése van folyamatban, melyeket az UNSZ Szeretetszolgálatok bocsát egy menekülttábor rendelkezésére az iraki Kurdisztánban.