—Családtörténet—én is kutatom
Az indulás könnyű és szórakoztató tud lenni. Fiatalok a világ minden tájáról végzik a családtörténeti munkát, és ezzel fontos dolgot tesznek.
Hol kezdjem? Talán úgy gondoljátok, hogy a rokonaitok már minden elvégezhető munkát elvégeztek. Esetleg új számotokra a családtörténeti munka, és túl soknak tűnik. Akár egy személyes napló írásával indítotok, akár neveket készítetek elő a templomba, akár az élő rokonaitoktól tudakozódtok, ti is szórakoztató és jelentőségteljes módokon vehettek részt a családtörténeti munkában.
Személyes naplóbejegyzéseink: áldásaink emlékezete
Naplót vezetni nem könnyű. Gyakran azt mondjuk magunknak, hogy túl elfoglaltak vagy túl fáradtak vagyunk, vagy éppen az életünk nem elég izgalmas ahhoz, hogy írjunk róla. Néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy a naplóvezetésnek egyáltalán nem kell nehéznek lennie, és akár még meg is szerethetem.
Azzal kezdtem, hogy naponta egy dolgot írtam le. Mindegy volt, hogy nem nagyon hosszú vagy izgalmas: egyszerűen csak leírtam, ami eszembe jutott vagy ami aznap éppen történt. Azóta ez már meg is áldotta az életemet.
Egy nap a családom egyik nőtagja nehézséggel szembesült, én pedig nem voltam benne biztos, hogy mit mondjak neki. Ekkor késztetést éreztem, hogy felolvassam neki az egyik naplóbejegyzésemet. Meg tudtam osztani magamból egy olyan darabkát, amelyet abba a kis fekete naplóba jegyeztem le, és láttam, hogy az miként segített felemelni az ő szívét.
Biztosítalak benneteket, hogy ha csak napi egy dolog lejegyzésével kezditek is, az meg fogja áldani az életeteket. Nem számít, hogy milyen kicsi vagy nagy áldások érnek az életben – ha leírod, akkor könnyeben idézed majd fel azokat.
Gentry W., USA, Utah
A családtörténeti munkában rejlő öröm: az ősök kutatása
Miután megkereszteltek, sokat hallottam a családtörténeti munkáról, de nem tudtam, hogyan kell azt végezni, vagy hogy én meg tudnám-e csinálni. Úgy döntöttem, hogy imádkozom róla, és az volt az érzésem, hogy azonnal neki kell állnom ennek a munkának. Úgy éreztem, az őseim türelmetlenül várnak arra, hogy elkezdjem és arra, hogy segíthessenek nekem megtalálni a szertartások elvégzéséhez szükséges adatokat.
Kezdésnek eljártam egy családtörténeti tanfolyamra, hamarosan pedig elhívtak családtörténeti tanácsadónak. Izgultam, mert nem sokat tudtam erről, de elfogadtam az elhívást.
Egy nap meglátogattam a nagymamám nővérét, akinél volt néhány irat a dédmamámról. Nem nagyon akarta megosztani velem az adatokat, mert kialakult náluk egy olyan hagyomány, hogy nem beszélnek az elhunyt rokonokról. Azt mondta, hogy másnap, a dédmamám halálának évfordulóján, el fogja égetni az iratokat. Megkértem, hogy előbb hadd írjak le néhány adatot róluk, és ő megengedte. Ekkor tudtam, hogy Mennyei Atyám segít majd a kutatásom folytatásában.
Amikor a templom közelében működő családtörténeti központban szolgáltam, egyre újabb dolgokat derítettem ki a családomról. Megtudtam, hogy a dédmamám nagyszülei közül ketten olasz bevándorlók voltak, akiknek egy gazdaságuk volt São Paulo mellett. A családom már elveszítette a kapcsolatot az ott élő rokonokkal, de én találtam egy unokatestvért, aki éppen könyvet írt a családunk történetéről. Adott nekem egy példányt a könyvből, amelyen akkor már 9 éve dolgozott. Elmondása szerint nem tudta, hogy miért kell megírnia, de biztos volt benne, hogy valakinek egyszer majd segítségére lesz a könyv. Tudom, hogy Illés lelke ihlette meg őt.
Az élményeim megtanítottak arra, hogy szent munkát végzünk. Az őseink várják a segítségünket, és mellettünk állnak, hogy ők is segíthessenek nekünk.
Gabriel D., Brazília
A templomi munka elvégzése: szent szertartások
Megtért vagyok, valamint egyedüli egyháztag a családomból. Megtanultam, hogy az egyik szent szertartás a halottakért való keresztelkedés. Elmentem egy templomi nyílt napra, és miközben az idegenvezető a szertartásokról beszélt, egy apró, halk hangot éreztem, amint arra buzdít, hogy menjek el a családtörténeti központba és nyújtsak be egy templomi szertartás iránti kérelmet az elhunyt édesanyámért. Roppant boldog voltam, amikor a FamilySearch révén később megkaptam a visszaigazolást a templomi munka elvégzéséről. Megerősítette a bizonyságomat, és tudom, hogy a földi tartózkodásunk egyik célja az, hogy segítsünk az őseinknek részesülni Jézus Krisztus igaz evangéliumában.
Marvin S., Fülöp-szigetek
Követni a sugalmazást: amit az élő rokonoktól tanulhatunk
Érettségi után az az érzésem támadt, hogy meg kell látogatnom mind a négy nagyszülőmet. Volt egy kis szabadidőm, és mivel rájöttem, hogy talán nem lesz több ilyen lehetőségem, ezért egy-egy hetet töltöttem a két-két nagyszülőmnél.
Ezalatt az idő alatt régi dobozokat néztem át, régi leveleket olvasgattam és régi fényképeket nézegettem. Feljegyeztem a nagyszüleim élettörténetét, temetőkben sétáltam és meglátogattam azokat a helyeket, ahol a nagyszüleim és a rokonaik éltek és dolgoztak. Mindez jó szórakozás volt! Igen sokat tudtam meg az őseimről, a nagyszüleimről, a szüleimről és magamról. Rájöttem, hogy az őseimnek köszönhetően olyan az életem, amilyen.
Az utazás befejeztével mintegy 1000 ősöm nevével tértem haza, és sokukért már elvégeztem a templomi munkát. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy követtem a Szentlélek sugalmazásait és meglátogattam a nagyszüleimet.
Shenley P., USA. Kalifornia
Mintha otthon lennénk: Neveket vinni a templomba
Amikor családtörténeti ötleteket kértem apától a Személyes fejlődés elvégzéséhez, ő elmesélte, hogy évekkel korábban rátalált több olyan névre a családból, amelyeket azóta nem volt ideje felkészíteni és elvinni a templomi szertartásokra. Azt mondta, a segítségemmel lehetővé válik, hogy ezek a családtagok elnyerhessék a templom áldásait.
A következő néhány hónapban azzal töltöttem a vasárnap délutánokat és estéket, hogy neveket vittem számítógépre és apa családi történeteit hallgattam. Még mikrofilmet is rendeltünk, hogy több adatot derítsünk ki. Olykor nehéz volt elolvasni a régi filmeket. Ilyenkor elmondtam magamban egy imát, majd pedig elővettem egy papírt, és a képernyőre helyezve megpróbáltam átrajzolni az írást. Nevek jöttek elő a homályból.
Végül sok családi nevet gyűjtöttem össze, és az egyházközségünk fiataljai segítettek a keresztelések elvégzésében. Azután a szüleim és az egyházközség más tagjai fogták a névkártyákat és elvégezték a többi templomi szertartást.
Az idő gyorsan elszállt, és hamarosan azon vettem észre magam, hogy a saját templomi felruházásomra készülök. Izgatott voltam, de egyben ideges is.
Amikor a templom felé tartottunk, apa elmondta, hogy talált néhány névkártyát azok közül, amelyeket még a Személyes fejlődés tevékenységem keretében készítettem elő. Ezek akkor valahogy elkavarodtak, ezért most elhozta őket, hogy édesanyám, a vőlegényem és ő elvégezhessék értük a szertartásokat. Felsorolta a neveket, és én felismertem őket korábbról.
Amikor a szent szövetségeket kötöttem a templomban, éreztem ahogy körülvesznek a szeretteim – a fátyol mindkét oldalán. Mélységes békességet éreztem azon tudás miatt, hogy örökre egyesülhetek a családommal.
Holly P., USA, Idaho