2014
Szolgálj most, hogy szolgálhass még
október 2014


Szolgálj most, hogy szolgálhass még!

A szerző az Egyesült Államokban, Utahban él.

„…az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből” (1 Sámuel 12:20).

„Fussunk versenyt az épületig!” – mondta Mórmon, és a gyülekezeti ház tornyára mutatott, amely kikandikált a pálmák fölött. Olyan gyorsan futott, ahogy csak bírt, hogy előbb érjen oda, mint az öccse Morian.

A fiúk és a szüleik már eddig is úgy másfél kilométert sétáltak az otthonuktól, de Mórmon és Morian még akkor is teljes erőből futottak, amikor elérték az egyházközségi épület udvarának fémkapuját. Megálltak, hogy kifújják magukat.

Mielőtt eldönthették volna, hogy ki nyert, egy másik fiú kiáltott oda nekik: „Akartok focizni?”

Mórmon szerette a focit, de a családjával most azért érkezett, hogy kitakarítsák és felkészítsék az egyházközség épületét a másnapi gyűlésekre.

Mórmon megrázta a fejét. „Most nem, talán majd később!” – kiáltotta a fiúnak.

Mórmon és Morian hamarosan serényen szorgoskodtak. Mórmon székeket tologatott és felsöpört az apukájával, miközben Morian felmosott az anyukájával.

Később a fiúk együtt mosták le a tükröket a mosdókban. „Nem gondoltam, hogy tetszeni fog ez a takarítás az egyházban, pedig szuper dolog – mondta Morian. És szerinted, Mórmon? Te is ezért jöttél ide ahelyett, hogy fociznál?”

Mórmonnak eszébe jutott az apukája. Ő volt az egyházközségük püspöke, mégis szakított rá időt, hogy segítsen kitakarítani a gyülekezeti házat.

„Én azért vagyok itt, mert olyan szeretnék lenni, mint Apa” – válaszolta Mórmon.

Ezután az egyházközségében szolgáló misszionáriusok jutottak eszébe. Szorgalmasan kopogtatnak és megosztják másokkal a Mormon könyvét. Meghívják az embereket, hogy jöjjenek el az egyházba – abba az épületbe, amelyet a fiúk éppen takarítottak.

„Azért vagyok itt, mert egy nap majd én is missziót akarok szolgálni – gondolta magában Mórmon. – Most úgy segíthetek a misszionáriusoknak, ha előkészítem az egyházi épületet.”

Mórmonnak eszébe jutott, hogy másnap az öccsével reggel 6-kor fognak kelni, hogy fehér ingben és nyakkendőben elsétáljanak a gyülekezeti házba, és előkészítsék az elemis teremben a székeket és az énekeskönyveket.

„Azért vagyok itt, mert egy egyházi elhívásban akarok szolgálni” – gondolta magában.

Mórmonnak az jutott eszébe, hogy hamarosan diakónus lesz. Kioszthatja majd az úrvacsorát és sok egyéb módon is szolgálhat.

„Azért vagyok itt, mert jövőre megkapom a papságot, és már most meg akarok tenni mindent, hogy felkészüljek rá.”

Mórmon már meg is tett valamit a papságra készülve: megszerezte az Istenbe vetett hit kitüntetést. Már eddig is azt tanulta, hogy hogyan éljen az evangélium szerint és hogyan szolgáljon másokat.

Végül ránézett öccsére a tükörben, és elmosolyodott.

„Azért vagyok itt, mert szeretem az Urat – mondta neki –, és a mostani szolgálat segít majd nekem, hogy felkészüljek a későbbi szolgálatra.”

Illusztrációk: Adam Koford