Nézz fel!
Adrián Ochoa elder
a Hetvenektől
A „Nézz fel!” című beszéd nyomán. Liahóna, 2013. nov. 102.
„Vigyázzatok azért minden időben, kérvén…” (Lukács 21:36).
Nyolcéves koromban két unokatestvéremmel elküldtek bennünket a szomszédos városba, hogy élelmet vásároljunk. Visszatekintve elképesztőnek tartom, mennyire bízott bennünk a nagymamám, illetve a nagynéném és a nagybátyám. Ragyogóan tiszta volt a reggeli égbolt, amikor elindultunk a három lovunkon.
A pusztaság közepén úgy döntöttünk, hogy leszállunk a lovainkról, és játszunk egyet az üveggolyóinkkal. Annyira belemerültünk a játékba, hogy nem néztünk fel az eget fokozatosan beborító sötét felhőkre. Mire ráeszméltünk, hogy jön a vihar, már arra sem maradt időnk, hogy lóra üljünk. A felhőszakadás és a jég olyan hevesen csapott le ránk, hogy nem tehettünk mást: gyorsan leszerszámoztuk a lovakat, és a nyeregtakarók alá bújtunk. A lovaink ezután szétszaladtak.
Lovak nélkül, átázva és átfázva indultunk a közeli városka felé, amilyen gyorsan csak bírtunk. Későre járt már, amikor bekopogtattunk egy utunkba kerülő ház ajtaján. Az ott lakó család ellátott bennünket törölközőkkel, megetetett ízletes babos burritóval, aztán pedig ágyba dugott bennünket egy döngölt padlójú szobában.
Az unokatestvéreimmel ragyogó napsütéses, gyönyörű égbolt tekintett le ránk, amikor reggel felébredtünk. Egy férfi kopogtatott az ajtón, aki három elveszett fiút keresett. Soha nem felejtem, amit hazafelé láttunk: emberek sokaságát, akik egész éjjel bennünket kerestek. Az elsők között pedig ott állt a szerető nagymamám, nagybátyám és nagynéném. Megöleltek minket és sírtak az örömtől, hogy megtalálták az elveszettnek hitt gyermekeiket.
Szerető Mennyei Atyánk törődik velünk. Izgatottan várja, hogy hazatérjünk. Mindenütt látjuk magunk körül a lelki viharok jeleit. Nézzünk fel, majd pedig készüljünk fel úgy, hogy naponta erősítjük a bizonyságunkat!
Illusztráció: Shawna Tenney