2013
Felkészítve a küzdelem napjára
október 2013


Felkészítve a küzdelem napjára

Kép
Eduardo Gavarret elder

Legyünk felkészültek azáltal, hogy a Szabadítóba, a Seregek Urába vetjük a bizalmunkat, és ne bukjunk el a csatamezőn!

1485-ben III. Richárd ült az angol trónon. Bizonytalan idők voltak ezek, és Richárdnak többször is meg kellett védenie a koronáját. Ő azonban tapasztalt veterán volt, egy bátor és agyafúrt harcos, aki mögött egy 8-10 000 fős hadsereg állt.

Ugyanebben az évben egy trónkövetelő, Tudor Henrik, Richmond grófja, harcba hívta Richárdot és azon a helyen ütköztek meg, amelyről a csata a nevét kapta: a bosworthi mezőn. Richárdtól eltérően Henrik kevés harci tapasztalattal rendelkezett, a serege pedig csupán 5000 katonából állt. Mindazonáltal jó tanácsadók álltak az oldalán – főnemesek, akik részt vettek már hasonló csatákban, többek között Richárd ellen is. Elérkezett az ütközet napja, és minden Richárd győzelme mellett szólt.

Egy híres legenda összefoglalja az 1485. augusztus 22-i eseményeket. Aznap reggel Richárd király és az emberei felkészültek, hogy szembeszálljanak Henrik seregével. A csata győztesére várt az Anglia feletti uralkodás. Nem sokkal az ütközet előtt Richárd megnézette egy szolgával, hogy a kedvenc lova készen áll-e.

„Patkold meg azonnal! – parancsolta a szolga a kovácsnak. – A király a csapatai élén kíván lovagolni.”

A kovács azt válaszolta, hogy erre várnia kell. „Az elmúlt néhány napban a király seregének összes lovát megpatkoltam – mondta. – Hoznom kell még vasat.”

A türelmetlen szolga azt felelte, hogy nem tud várni. „A király ellenségei közelednek, nekünk pedig meg kell ütköznünk velük a mezőn – mondta. – Használd azt, amid van.”

A parancsnak engedelmeskedve a kovács megtett minden tőle telhetőt, és készített négy patkót egy vasrúdból. Miután kikalapálta a patkókat, hármat felszegezett a lóra. Amikor azonban a negyediket is fel akarta erősíteni, észrevette, hogy nincs elég szöge.

„Szükségem van még egy-két szegre, és időbe telik, amíg kikalapálom” – mondta a szolgának.

A szolga azonban nem tudott tovább várni. „Hallom a harsonákat! – jelentette ki. – Nem tudnád csak azt használni, amid van?”

A kovács azt felelte, hogy megteszi, amit tud, de nem tudja garantálni, hogy a negyedik patkó a helyén marad.

„Csak szegezd fel – utasította a szolga. – És siess, különben Richárd király mindkettőnkre dühös lesz!”

A csata hamarosan elkezdődött. Richárd a mezőn harcolva így kiáltott emberei buzdítására: „Előre! Előre!”

Amikor azonban Richárd végigpásztázta a mezőt, látta, hogy néhány embere kezd meghátrálni. Attól tartva, hogy a többi katonája is visszavonul, a megingott harcvonal felé kezdett vágtatni, hogy küzdelemre sarkallja őket. Mielőtt azonban Richárd odaérhetett volna, a lova megbotlott és elesett, a földre vetve a királyt. Megtörtént, amitől a kovács tartott: az egyik patkó leesett a király kétségbeesett vágtája közben.

Richárd azonnal felugrott a földről, ahogy a lova felkelt és elvágtatott. Amikor Henrik serege felé közeledett, Richárd, kardját a magasban lengetve így kiáltott fel: „Egy lovat! Egy lovat! A királyságomat egy lóért!”

De már túl késő volt. Ekkorra Richárd emberei félelmükben elmenekültek Henrik közeledő serege elől, és a csata elveszett. Az emberek azóta is e mondást emlegetik:

Egyetlen szög miatt elveszett egy patkó,

Egyetlen patkó miatt elveszett egy ló,

Egyetlen ló miatt elveszett egy csata,

Egyetlen csata miatt egy egész királyság oda,

És mindez csupán egy patkószeg hiánya miatt.1

Tantételeink megerősítése

Amikor elgondolkodom ezen a történeten, eltűnődöm, hogy egy rosszul felszögelt patkó hogyan vezethetett ilyen fordulathoz. A hiányzó szeget hasonlíthatjuk az evangélium tantételeihez is. Az evangéliumi tantételek és hozzájuk tartozó értékek és szokások hiánya sebezhetővé tehet bennünket a gonosz kísértéseivel szembeni küzdelmünk harcmezején.

Milyen szokások hiányoznak az életünkből és a családunkból? Elhanyagoljuk a személyes és a családi imádkozást? A szorgalmas szentírás-tanulmányozást? A rendszeres családi estet? A teljestized-fizetést? Fivéreink és nővéreink szolgálatát? A sabbat megtartását? A templomi hódolatot? A felebarátaink iránti szeretetet?

Mindannyian magunkba nézhetünk, hogy lássuk, mi hiányzik – mely tantételt vagy gyakorlatot kell még jobban megerősítenünk az életünkben és a családunkban. Majd miután meghatároztuk, mely tantételről vagy gyakorlatról van szó, szorgalmasan és elkötelezetten munkálkodhatunk azért, hogy erősen beverjük a szöget – hogy még teljesebben éljünk az adott tantétel szerint, és még jobban felkészítsük magunkat és a családunkat arra, hogy kiálljunk amellett, ami helyes.

A Tan és a szövetségekben az Úr a következő tanácsot adja: „…vegyétek a szabadulás sisakját, és Lelkemnek kardját, akit kitöltök majd rátok, és szavamat, amelyet ki fogok nyilatkoztatni nektek, és… legyetek hűségesek, amíg el nem jövök” (27:18).

Hithű szolgáinak ezt ígérte a Szabadító: „…karjuk az én karom lesz, és én leszek a pajzsuk és a páncéljuk; és én övezem majd fel a derekukat, és férfiasan harcolnak majd értem; …és felháborodásom tüze által őrzöm majd meg őket” (T&Sz 35:14).

Ne feledjük, hogy még ha „készen [is] áll a ló az ütközetnek napjára – ahogyan a Példabeszédek írja –; …az Úré a megtartás!” (21:31). Kövessük Moróni felhívását, miszerint „jöjj[ünk] Krisztushoz, és legy[ünk] benne tökéletessé” (Moróni 10:32). Legyünk hát felkészültek azáltal, hogy a Szabadítóba, a Seregek Urába vetjük a bizalmunkat, és ne bukjunk el a csatamezőn!

Jegyzet

  1. Lásd “For Want of a Horseshoe Nail,” in William J. Bennett, ed., The Book of Virtues: A Treasury of Great Moral Stories (1993), 198–200.

Illusztrációk: Greg Newbold