2013
Egyházszerte
október 2013


Egyházszerte

Mongólia az egyházi jelenlét 20. évfordulóját ünnepli

Több mint 300 egyháztag gyűlt össze Mongóliában az ulánbátori Zaisan-dombnál 2013. április 15-én, hétfőn, hogy megemlékezzenek az egyház 20. évfordulójára az országban. Egy ötven tagból álló kórus énekelt, majd a csoport meghallgatott egy felvételt, melyen Neal A. Maxwell elder (1926–2004) felszenteli Mongóliát az evangélium prédikálására 1993-ban.

Tai Kwok Yuen elder, az Ázsia Területi Elnökség egykori tagja, aki 1993-ban elkísérte Maxwell eldert mongóliai útjára, megfigyelte, hogy „az Úr keze kitartóan dolgozik szőlőskertje ezen részében”.

Változatos tevékenységek színesítették az évfordulót a hét folyamán. Például sor került egy missziós találkozóra, melyen 200 visszatért misszionárius gyűlt össze. Mongóliából több mint ezren szolgáltak teljes idejű missziót, vagyis átlagban minden tizedik egyháztag. Péntek este országszerte keresztelőket tartottak – huszonnégyen keresztelkedtek meg aznap. Mary N. Cook, akit nemrégiben felmentettek a Fiatal Nők Általános Elnökségéből, beszédet tartott egy Fiatal Nők áhítaton, egy családtörténeti nyílt napon pedig levetítettek egy videofilmet, mely útmutatást nyújtott az új Családfa projekthez. Végül egy látványos műsor keretében bemutatták Mongólia sokszínű kultúráját, és számos egyháztag tehetségét.

Utolsó napi szentek évfordulót ünnepelnek és fákat ültetnek Haitin

A haiti egyháztagok részt vettek egy hatalmas, országos méretű faültető projektben 2013. május 1-jén. Rengeteg csemetét ültettek el a projekt első napján, és a továbbiakban még sokkal több lesz elültetve. Amikor a projekt befejeződik, kb. 400 000 új fa fog növekedni Haitin, beleértve citrom-, narancs-, kókusz-, papaya- és tölgyfákat.

Az egyház a Haitin bekövetkezett földrengések helyreállító munkálatainak részeként vette meg a csemetéket. A projekt szolgálati lehetőséget is biztosított az egyháztagoknak, ezzel is megünnepelve az egyház 30. évfordulóját a szigetországban. Három évtizeddel ezelőtt Thomas S. Monson elnök, aki akkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának volt a tagja, meglátogatta Haitit, és felszentelte az országot a visszaállított evangélium prédikálására.

Neil L. Andersen elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából jelen volt az évforduló megünneplése alkalmával Haitin és ő elnökölt az emléktábla leleplezésén, amely az egyház kezdetét jelöli Haitin.

Az egyház majdnem öt mázsa élelmiszert adományozott a Feeding America alapítványnak

Az egyház emberbaráti, Utolsó Napi Szent Jótékonysági Szervezetén keresztül 2013 májusában öt mázsa élelmiszert adományozott a Feeding America alapítványnak, mely az Egyesült Államokban az éhezők megsegítésére létrejött legnagyobb nonprofit szervezet. Az adományban voltak gyümölcs-, zöldség- és babkonzervek, melyeket különböző közösségi éléstárak és menhelyek fognak szétosztani a családok között szerte az Egyesült Államokban.

Bob Aiken, a Feeding America elnöke és vezérigazgatója azt mondta, hogy az adomány körülbelül 625 000 adag ételre lesz elegendő.

A táncosok legyezőkből 20-as számot formáznak egy előadáson az egyház mongóliai fennállásának 20. évfordulója alkalmából

Fénykép a Mongóliai Ulánbátor Misszió jóvoltából

Misszionáriusok és egyháztagok fákat ültetnek a háttérben is látható főváros, Port au Prince fölé magasodó hegyekben

Fotó: Jason Swensen