Fiataloknak
Felülkerekedtem a bánaton
A szerző Tajvanon él.
Amikor a barátaim, Chen testvér és a felesége megkeresztelkedtek az egyházközségünkbe, hatalmas boldogság töltött el. A keresztelőjük után egy évvel összepecsételték őket a templomban, és a fiuk, aki még azelőtt meghalt, hogy az egyházhoz csatlakoztak volna, hozzájuk lett pecsételve. Csodálatos volt látni, ahogy a Chen család növekedett az evangéliumban.
Egy évvel később Chen testvér életét vesztette egy autóbalesetben. A balesetet követően úgy tűnt, hogy halálát nem tudom kiverni a fejemből, és gyakran szörnyű álmok gyötörtek. Könnyes szemekkel ébredtem fel és újra meg újra feltettem a kérdést: „Miért? Miért engedi az Úr, hogy megtörténjen egy ilyen tragédia? Miért kell, hogy ez történjen egy ilyen csodálatos családdal? Egyszer, amikor ezekkel a kérdésekkel küzdöttem, kezembe vettem egy egyházi tankönyvet és a következőket olvastam Spencer W. Kimball elnöktől (1895–1985):
„Ha a halandóságra a létezés egészeként tekintenénk, akkor a fájdalom, a bánat, a kudarc és az élet rövidsége csupán súlyos csapás lenne. Ha azonban az életre örökkévaló dologként tekintünk, ami messze a halandóság előtti múltba, majd az örökkévaló, halál utáni jövőbe nyúlik, akkor minden esemény a helyes megvilágításba kerülhet. […]
Nem azért vagyunk-e kitéve a kísértéseknek, hogy erőnk próbára tétessen; nem azért vagyunk-e betegek, hogy türelmet tanuljunk; nem azért halunk-e meg, hogy halhatatlanná váljunk és megdicsőüljünk?”1
Abban a pillanatban úgy döntöttem, hogy elengedem a bánatom, és a megígért és lehetséges jövő felé tekintek. Lelki szemeimmel láttam, ahogy Chen testvér boldogan egyesül a családjával. E látvány békével töltött el. Tudom, hogy Mennyei Atyánk bölcsességet és bátorságot fog adni nekünk, hogy szembe tudjunk nézni a megpróbáltatásokkal.