2012
Buzdítsd őket, hogy imádkozzanak!
február 2012


Első elnökségi üzenet, 2012. február

Buzdítsd őket, hogy imádkozzanak!

Kisgyermek koromban a szüleim a példájuk által tanítottak imádkozni. Kezdetben mindig megjelent egy kép a lelki szemeim előtt Mennyei Atyámról a távolban. Amint egyre érettebbé váltam, az imával kapcsolatos élményem megváltozott. A lelki szemeim előtt egy ragyogó fényben fürdő, közeli Mennyei Atya képe jelent meg, aki tökéletesen ismer engem.

Ez a változás akkor történt, amikor szilárd bizonyságot szereztem arról, hogy Joseph Smith beszámolója, melyet az 1820-ban, a New York állambeli Manchesterben történtekről mondott, igaz:

„Egy fényoszlopot láttam pontosan a fejem felett, a napnál is ragyogóbbat, mely fokozatosan ereszkedett lefelé, mígnem megpihent rajtam.

Amint megjelent, észrevettem, hogy megszabadultam az ellenségtől, mely fogva tartott. Amikor a fény megpihent rajtam, két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” (Joseph Smith története 1:16–17).

Mennyei Atyánk, azon a gyönyörű tavaszi napon ott volt a ligetben. A nevén szólította Josephet. A világ feltámadt Szabadítóját pedig Szeretett Fiaként mutatta be. Bármikor, bárhol is imádkoztok, ezen dicsőséges eseményről való bizonyságotok képes megáldani benneteket.

Az Atya, akihez imádkozunk, ugyanaz a dicsőséges Isten, aki az Ő Szeretett Fián keresztül világokat teremtett. Hallja az imáinkat, ahogyan Joseph imáját is hallotta – oly tisztán, mintha csak a jelenlétében mondtuk volna el. Eléggé szeret bennünket ahhoz, hogy Szabadítónkul a Fiát adta értünk. Ezen ajándék által lehetővé tette számunkra, hogy halhatatlanságot és örök életet nyerjünk. Továbbá felajánlja nekünk a lehetőséget, hogy a Fiának nevében mondott imáinkon keresztül oly gyakran tanácskozhassunk vele ebben az életben, amilyen gyakran szeretnénk.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza papságviselőinek szent feladata, hogy „minden egyháztag házát meglátogass[ák], és buzdíts[ák] őket arra, hogy hangosan és titokban is imádkozzanak” (T&Sz 20:47; kiemelés hozzáadva).

Számos módja van annak, hogy valakit imádkozásra buzdítsunk. Például bizonyságunkat tehetjük Isten azon parancsáról, hogy mindig imádkozzunk, vagy elmesélhetünk egy példát a szentírásokból és a saját élményeink közül azon áldásokról, melyeket a hálaadó, könyörgő vagy tudakozódó imáinkból nyertünk. Például én bizonyságomat tehetem arról, hogy tudom, hogy Mennyei Atyánk válaszol az imákra. Útmutatást és vigaszt kaptam azon szavakból, melyek az imádság során jutottak eszembe, és a Lélek által tudom, hogy ezek a szavak Istentől jöttek.

Joseph Smith prófétának része volt ezen élményekben, és nektek is lehet. Szívből jövő imájára a következő választ kapta:

„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban” (T&Sz 121:7–8).

Ez egy szerető Atyától jövő kinyilatkoztatás volt hithű fia számára a gyötrelmei közepette. Isten minden gyermeke tanácskozhat Ővele imában. Egyetlen olyan imára való buzdítás sem volt rám nagyobb hatással, mint az a szeretet és világosság, mely az alázatos imákra kapott válaszokkal érkezett.

Isten bármely parancsolatáról úgy nyerhetünk bizonyságot, ha betartjuk azt a parancsolatot (lásd János 7:17). Ez igaz arra a parancsolatra is, hogy mindig imádkozzunk hangosan és magunkban is. Tanítótokként és barátotokként megígérem, hogy Isten válaszol majd az imáitokra, és a Szentlélek hatalma által tudhatjátok, hogy a válaszok Tőle származnak.

Tanítás ebből az üzenetből

  • „A képek értékes eszközök a lecke fő gondolatának megerősítésében, és segítenek a tanulók figyelmének fenntartásában” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [1999]. 168.). Mutass egy festményt Joseph Smithről vagy az első látomásról. Beszéljétek meg Joseph Smith imával kapcsolatos élményét. Milyen szempontból lennének tartalmasabbak az imáitok, ha egy „közeli Mennyei Atya” képét képzelnétek magatok elé, ahogyan Eyring elnök is?

  • Eyring elnök javaslata szerint megoszthatod a bizonyságod az imáról, leírhatod az imából fakadó áldásokat, vagy megoszthatsz olyan szentírásokat, melyek az imáról szólnak.