2012
Isten kezének felismerése a mindennapi áldásainkban
2012. január


Isten kezének felismerése a mindennapi áldásainkban

Az Egyházi Oktatási Szervezet 2011. január 9-én elhangzott esti beszélgetéséből. A teljes angol nyelvű szövegért látogass el a speeches.byu.edu oldalra.

Kép
D. Todd Christofferson elder

Isten kezéből kérni és kapni a mindennapi kenyerünket, létfontosságú szerepet játszik abban, hogy megtanuljunk Őbenne bízni, és kitartani az élet kihívásaiban.

Lukács feljegyezte, hogy az Úr egyik tanítványa ezt kérte Tőle: „Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait” (Lukács 11:1). Jézus ezután mutatott egy példát az imára, melyet azóta az Úr imájaként vagy Miatyánkként ismerünk (lásd Lukács 11:2–4; lásd még Máté 6:9–13).

Az Úr imájának része volt a következő könyörgés is: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Máté 6:11; lásd még Lukács 11:3). Mindannyiunknak vannak olyan napi szükségletei, melyekkel Mennyei Atyánkhoz fordulunk. Valakinek ez lehet szó szerint maga a kenyér – az étel, mely életben tartja őt. De lehet ez lelki és testi erő is, melynek segítségével még egy napig megbirkózhatunk egy tartós betegséggel vagy egy fájdalmasan lassú felépüléssel. Más esetekben lehet ez egy kevésbé kézzel fogható dolog, ami például valakinek a kötelességeivel vagy feladataival kapcsolatos – mint például egy lecke megtanítása vagy egy dolgozat megírása.

Jézus azt tanítja nekünk, az Ő tanítványainak, hogy mindennap forduljunk Istenhez a kenyerünkért – azaz a táplálásért és segítségért –, melyre az adott napon szükségünk van. Az Úr azon hívása, hogy Mennyi Atyánk kezében keressük mindennapi kenyerünket, egy olyan szerető Istenre utal, aki az Ő gyermekeinek legkisebb napi szükségleteit is ismeri, és alig várja, hogy egyenként segítsen mindegyiküknek. Azt mondja, hogy e Lénytől hittel kérhetünk, Ő pedig „mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül” ad majd (Jakab 1:5). Ez természetesen igen megnyugtató, azonban van itt valami, ami a mindennapi boldogulásunkhoz adott segítségnél is jelentősebb. Amikor mennyei kenyerünkért fohászkodunk és megkapjuk azt, növekszik az Istenbe és az Ő Fiába vetett hitünk és bizalmunk.

Naponta forduljatok Istenhez!

Egyiptomból való nagy kivonulásukat követően, Izráel törzsei 40 évet töltöttek a pusztában, mielőtt beléptek az ígéret földjére. Ezt a több mint egymillió főt számláló hatalmas tömeget táplálni kellett. Bizonyos, hogy ennyi ember egy helyszínen nem tud vadászatból sokáig fennmaradni, félnomád életvitelük pedig akkoriban nem tette lehetővé, hogy nagyobb mennyiségben termesszenek növényeket vagy tartsanak állatokat. Jehova ezt a kihívást egy csodával oldotta meg, mely során mennyei manna által biztosította az emberek mindennapi kenyerét. Az Úr Mózesen keresztül arra utasította a népét, hogy mindennap csak az adott napra elegendőt gyűjtsenek a mannából, kivéve a sabbat előtti napon, amikor két napra valót kellett gyűjteniük.

Mózes konkrét utasításainak ellenére néhányan egy napi adagnál többet akartak gyűjteni, a maradékot pedig el akarták raktározni:

„Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre.

De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok” (2 Mózes 16:19–20).

Az ígéret szerint azonban, amikor a hatodik napon kétnapi adagot gyűjtöttek be, az nem romlott meg (lásd 2 Mózes 16:24–26). Néhányan azonban újra csak a szemüknek hittek, és a sabbaton is elindultak mannát keresni, „de nem találának” (lásd 2 Mózes 16:27–29).

Azáltal, hogy napról napra biztosított táplálékot nekik, Jehova a hitre akart megtanítani egy olyan nemzetet, amelyik egy közel 400 éves időszak alatt atyái hitének nagy részét már elveszítette. Azt tanította nekik, hogy bízzanak Őbenne. Izráel gyermekeinek lényegében mindennap az Urat kellett követniük, és bízniuk kellett abban, hogy a következő napon Ő majd megfelelő mennyiségű ételt ad arra a napra, és így tovább. Íly módon az Úr soha nem tudott túlságosan eltávolodni a szívükből és az elméjükből.

Amint Izráel törzsei olyan helyzetbe kerültek, hogy tudtak magukról gondoskodni, ez meg is követeltetett tőlük. Hasonlóképpen, amikor mindennapi kenyerünkért fohászkodunk Istenhez – azaz segítségéért arra az időszakra, amikor nem tudunk gondoskodni magunkról –, továbbra is aktívan meg kell tennünk és meg kell teremtenünk magunknak mindazt, amire képesek vagyunk.

Bízzatok az Úrban!

Nem sokkal azelőtt, hogy elhívtak általános felhatalmazottnak, egy éveken át elhúzódó anyagi problémával kellett szembenéznem. A probléma súlyossága és szorítása árapály-szerűen ingadozott, de soha nem szűnt meg. Ez a kihívás időnként fenyegette családom jólétét, és megfordult a fejemben, hogy teljes anyagi csőd várhat ránk. Valamilyen csodálatos közbenjárásért imádkoztam, hogy megszabadítson minket. Bár ezt az imát sokszor, komolyan és őszinte vággyal mondtam, a végén nemleges választ kaptam. Végül megtanultam úgy imádkozni, ahogyan a Szabadító is tette: „…mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen” (Lukács 22:42). A végső megoldásig minden egyes apró lépésnél az Úr segítségére törekedtem.

Előfordult, hogy minden forrásomat kimerítettem, amikor senkihez és sehova sem fordulhattam segítségért az előttem álló válságos helyzetben. Megoldások híján többször is térdre rogytam Mennyei Atyám előtt, és könnyek között könyörögtem a segítségéért. Ő pedig segített. Volt, hogy ez csupán egy békés érzés volt, mely biztosított arról, hogy minden rendben lesz. Lehet, hogy nem láttam, hogy mit és hogyan kell majd tennem, Ő azonban tudatta velem, hogy közvetve vagy közvetlenül, de utat fog nyitni előttem. Megváltozhatnak a körülmények, egy új hasznos ötlet juthat eszünkbe, lehet, hogy éppen a megfelelő időben jelenik majd meg egy váratlan bevétel vagy más anyagi forrás. Valahogy mindig volt megoldás.

Bár akkor sokat gyötrődtem, most már hálás vagyok, hogy nem volt úgynevezett „gyors megoldás” a problémáimra. Az, hogy több éven keresztül arra kényszerültem, hogy szinte mindennap Istenhez forduljak segítségért, megtanított igazán imádkozni, és válaszokat kapni az imáimra, és igen gyakorlatias módon tanított meg az Istenbe vetett hitre. Olyan módon és mértékben ismertem meg a Szabadítómat és Mennyei Atyámat, ahogyan azt máskülönben nem tudtam volna, vagy legalábbis sokkal tovább tartott volna. Megtanultam, hogy a mindennapi kenyér értékes árucikk. Megtanultam, hogy a napjainkban adott manna legalább annyira valós tud lenni, mint a bibliai történetben említett manna. Megtanultam teljes szívemből bízni az Úrban. Megtanultam nap mint nap mellette járni.

Lépésről lépésre küzdjétek át magatokat a gondokon!

Ha Istentől a napi, nem pedig a heti, havi vagy éves kenyerünket kérjük, segítségével a probléma kisebb, könnyebben kezelhető részeire tudunk majd koncentrálni. Ha valami nagy dologgal állunk szemben, lehet, hogy azt apró, napi adagokban kell kezelnünk. Néha egyszerre csupán egy nappal tudunk megbirkózni – vagy akár csak a napnak egy részével.

Az 1950-es években édesanyám a rákos betegsége miatt radikális műtéten esett át, a műtét után pedig még számos fájdalmas sugárkezelésre került sor. Édesanyám felidézte, hogy az ő édesanyja akkor tanított neki valamit, ami azóta is nagy segítségére volt:

„Annyira beteg és gyenge voltam. Egyik nap ezt mondtam édesanyámnak: »Ó, anya, én nem bírok ki még tizenhat ilyen kezelést!«

»Ma képes vagy rá?« – kérdezte.

»Igen« – feleltem.

»Nos, drágám, ma csak ennyit kell tenned« – válaszolta.

Ez a jótanács sokszor segített már, amikor eszembe jutott, hogy egyszerre csak egy dolgot vagy napot csináljak végig.”

A Lélek segíthet nekünk eldönteni, hogy mikor tekintsünk előre, és mikor kell csupán az adott nappal vagy pillanattal foglalkoznunk.

A bennünk rejlő lehetőségek kiaknázása

Isten kezéből kérni és kapni a mindennapi kenyerünket, létfontosságú szerepet játszik abban, hogy megtanuljunk Őbenne bízni, és kitartani az élet kihívásaiban. De azért is szükségünk van a napi mennyei kenyérre, hogy azzá válhassunk, akivé válnunk kell. A bűnbánat, a fejlődés és az, hogy végül eljussunk „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” (Efézusbeliek 4:13), lépésről lépésre fog megtörténni. Új és építő szokások kialakításához, illetve rossz szokások vagy függőségek legyőzéséhez gyakran arra van szükség, hogy ma megtegyünk valamilyen erőfeszítést, melyet holnap egy másik követ, majd pedig még egy, akár hónapokig vagy évekig, míg győzelemre nem jutunk. Mindezt azonban képesek vagyunk megtenni, mivel kérhetjük Istentől a mindennapi kenyerünket – a segítséget, melyre naponta szükségünk van.

N. Eldon Tanner elnök (1898–1982), első tanácsos az Első Elnökségben ezt mondta: „Amikor az abban való elhatározásunkban rejlő értéket nézzük, hogy jobbá válunk, azt is határozzuk el, hogy gondosan választjuk meg a fogadalmainkat, hogy elgondolkodunk azok céljain, majd végül kötelezzük el magunkat azok betartására, és ne engedjük, hogy bármi is utunkat állja. Minden egyes nap elején emlékeztessük magunkat arra, hogy egy fogadalmat csupán egy napra egészen biztosan képesek vagyunk megtartani.”1

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából nemrégiben arról tanított, hogy az olyan mindennapi cselekedetekben, mint a családi ima, a szentírás-tanulmányozás és a családi est, elengedhetetlen a következetesség ahhoz, hogy sikeres családokat építsünk fel. „[A] látszólag kicsiny dolgok megtétele iránti következetességünk is – mondta – jelentős lelki eredményekhez vezethet.”2

Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) a bűnbánatról szólva a következő tanácsot adta: „Amikor igyekszünk [Krisztushoz] mindinkább hasonlóvá válni, vigyáznunk kell, hogy ne kedvetlenedjünk el és ne veszítsük el a reményt. A Krisztushoz hasonlóvá válás egy élethossziglan tartó törekvés, és gyakran olyan fejlődéssel és változással jár, mely lassú, majdnem észrevétlen.”3

Kérjétek az Úr segítségét, miközben másokat szolgáltok!

Ne feledjük, hogy ne csak befelé tekintsünk, amikor napi, mennyei kenyerünkért fohászkodunk. Ha a Mesterhez hasonlóvá akarunk válni, aki nem „azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Márk 10:45), akkor segítséget fogunk kérni Tőle ahhoz, hogy nap mint nap mások szolgálatára tudjunk lenni.

Thomas S. Monson elnök az általam ismert emberek közül mindenkinél jobban él eme alapelv szerint. Szívében mindig azért imádkozik, hogy Isten bármely adott nap, vagy annak bármely pillanatában nyilatkoztassa ki számára a körülötte lévők szükségleteit, és azt, hogy miként tudna segíteni nekik azokban. Még a püspöki szolgálatának idején történt egyik eset jól szemlélteti, hogy a Lélek munkálkodásával néha egy kis erőfeszítés is milyen gyümölcsöző lehet.

„Az egyik férfi, akinek [Monson elnök] segítő kezet nyújtott, Harold Gallacher volt. Felesége és gyermekei tevékenyek voltak az egyházban, Harold azonban nem. A férfi lánya, Sharon, megkérte Monson püspököt, hogy »tegyen valamit«, amivel édesapját vissza tudná hozni az egyházba. Püspökként egy nap úgy érezte, fel kell keresnie Haroldot. Egy forró nyári napon kopogtatott Harold ajtaján. A püspök látta, amint Harold a fotelben ücsörögve cigarettázik, és közben újságot olvas. »Ki az?« – mordult fel Harold, anélkül, hogy felnézett volna.

»A püspöke – válaszolta Tom. – Azért jöttem, hogy megismerkedjünk, és hogy megkérjem, jöjjön el a családjával a gyűléseinkre.«

»Á, túl sok dolgom van« – érkezett a megvető válasz. Még csak fel sem nézett! Tom megköszönte, hogy meghallgatta, aztán elment. A család úgy költözött el onnan, hogy Harold egyszer sem ment el az egyházba.

Évekkel később Gallacher testvér felhívta Tomas S. Monson elder irodáját, és időpontot kért, hogy találkozhasson vele.

[…] Amikor később találkoztak, megölelték egymást. Harold ezt mondta: »Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért nem keltem fel a fotelből, és nem engedtem be azon az évekkel ezelőtti nyári napon.« Monson elder megkérdezte, hogy tevékeny-e az egyházban. Harold mosolyogva válaszolt: »Második tanácsos vagyok a püspökségünkben. A kérése, hogy menjek el az egyházba, és a negatív válaszom nem hagyott nyugodni addig, míg el nem döntöttem, hogy teszek valamit.«”4

Napi döntéshozatal

Amikor a mindennapi kenyerünkre gondolunk, az segít életünk részleteit, a napjainkat kitöltő apró dolgok jelentőségét észben tartanunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy például egy házasságban a folyamatos kedvesség, segítségnyújtás és figyelem sokkal inkább életben tartja és táplálja a kapcsolatot, mint egy alkalmi jótett vagy drága ajándék.

Hasonlóképpen, a mindennapi döntéseink során megakadályozhatjuk, hogy bizonyos csalárd befolyások belépjenek az életünkbe, és részünkké váljanak. Néhány évvel ezelőtt, egy Neal A. Maxwell elderrel (1926–2004) folytatott baráti beszélgetésünk során megállapítottuk, hogy már csak azáltal is el tudja valaki kerülni, hogy pornográf tartalmú dolgokat nézzen, hogy egyszerűen helyes döntéseket hoz. Ez legtöbbször egyszerűen csak önuralom kérdése, hogy ne menjünk olyan helyre, ahol pornográfiát találhatunk – legyen az akár kézzelfogható, akár elektronikus anyag. Mindazonáltal elismertük azt, hogy mivel a pornográfia olyan szörnyen elterjedt, akaratlanul is elég meglepő módon tud lecsapni egy emberre. „Igen – jegyezte meg Maxwell elder –, de az illető azonnal el is tudja utasítani azt. Nem kell behívnia, és hellyel kínálnia.”

Ugyanez a helyzet az egyéb romboló hatásokkal és szokásokkal is. Az a figyelem, amit naponta e dolgok elkerülésére fordítunk, megóvhat bennünket attól, hogy egyszer csak rádöbbenjünk, hogy figyelmetlenségünk miatt valamilyen gonosz dolog vagy gyengeség vert gyökeret a szívünkben.

Igazából nem történik túl sok olyan dolog egy nap folyamán, aminek semmi jelentősége sincs. Még a világi, ismétlődő dolgok is lehetnek apró, de jelentős építőelemek, melyek idővel kialakítják azt a jellemet, viselkedést és rendet, melynek segítségével céljainkat és álmainkat elérjük. Így, amikor imában a mindennapi kenyeretekért fohászkodtok, alaposan gondoljátok át szükségleteiteket – azon dolgokat, melyeknek hiányában vagytok, és azokat is, melyek ellen védelemre van szükségetek. Amikor lefeküdni készültök, gondoljátok át az adott nap sikereit és sikertelenségeit, és hogy másnap mit fogtok egy kicsit jobban tenni. Majd köszönjétek meg Mennyei Atyátoknak azt a mannát, melyet az ösvényetekre helyezett, hogy átsegítsen benneteket az adott napon. Elmélkedésetek növelni fogja a Belé vetett hiteteket, miközben látjátok, miként segít nektek kitartani bizonyos dolgokban, és megváltoztatni másokat. Örömöt lelhettek még egy napban, hogy még egy lépést tettetek az örök élet felé.

Emlékezzetek az Élet Kenyerére!

Mindenek felett, ne feledjétek, hogy itt van nekünk Ő, akit a manna is jelképezett, a Megváltó.

„Én vagyok az életnek kenyere.

A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.

Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.

Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért” (János 6:48–51).

Tanúságomat teszem az Élet Kenyerének élő valóságáról, Jézus Krisztusról, valamint az Ő engesztelésének végtelen hatalmáról és hatóköréről. Végső soron az Ő engesztelése és az Ő kegyelme a mi mindennapi kenyerünk. Mindennap Őt keressük és az Ő akaratára törekedjünk, hogy eggyé válhassunk Vele, ahogyan Ő is egy az Atyával (lásd János 17:20–23). Miközben ezt tesszük, kívánom, hogy Mennyei Atyánk megadja nekünk mindennapi kenyerünket.

Jegyzetek

  1. N. Eldon Tanner, “Today I Will … ,” Liahona, Mar. 2003, 27–28.

  2. David A. Bednar: Szorgalmasabbak és gondosabbak otthon. Liahóna, 2009. nov. 20.

  3. Ezra Taft Benson, “A Mighty Change of Heart,” Tambuli, Mar. 1990, 7.

  4. Heidi S. Swinton, To the Rescue: The Biography of Thomas S. Monson (2010), 160–61.

Illusztrációk: Diane Hayden