2011
Jó, jobb, legjobb
szeptember 2011


Fiataloknak

Jó, jobb, legjobb

Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a 2007. évi októberi általános konferenciai beszédében a „jó, jobb és legjobb” tevékenységekről beszélt. Amikor a gyermekek túlzsúfolt időbeosztásával kapcsolatos részhez ért, bűntudatot érezve kezdtem mocorogni a székemen.

Tudtam, hogy túl sok mindennel foglalkozom. Iskolai színdarabokban játszottam, nehéz tantárgyakat vettem fel, és számos más tevékenységben is részt vettem. Nem jártam rendesen a Fiatal Nők tevékenységeire sem, vasárnaponként pedig egyfolytában azon aggódtam, hogy vajon sikerül-e az utolsó pillanatban befejeznem a házi feladatot. A zenetanulás és az iskolai újság szerkesztése többé már nem volt szórakoztató, inkább elvégzendő munkává vált.

Oaks elder beszéde hatására alaposan megvizsgáltam az időbeosztásomat. Az egyes tevékenységek önmagukban jók voltak, csupán túl sok volt belőlük. Ki kellett választanom a legjobbakat. Miközben megpróbáltam eldönteni, hogy milyen tevékenységekkel hagyjak fel, rájöttem, hogy Jézus Krisztus evangéliuma volt az a legfontosabb dolog, amely mindenkinél az első helyre kell, hogy kerüljön. A listám tetejére az imát és a szentírás-tanulmányozást tettem, azóta pedig sokkal zökkenőmentesebben megy az életem.

Oaks elder megtanította nekem, hogy amikor először azt tesszük meg, amit az Úr kíván tőlünk, minden más gondosan a helyére fog kerülni. Ha a szórakozás vagy akár a házim megírása előtt tanulmányozom a szentírásaimat, minden fontos dolgot lesz időm elvégezni. Amikor az életemet az Úrra alapozom, és nem utólagos gondolatként kezelem Őt, az életem sokkal békésebb és sikeresebb.

Most már nagyon figyelmesen hallgatom az általános konferencián elhangzó tanácsokat.

Illusztráció: Paul Mann