2011
Tarts bűnbánatot, fordulj az Úrhoz, és gyógyulj meg!
2011. április


Krisztusról beszélünk

Tarts bűnbánatot, fordulj az Úrhoz, és gyógyulj meg!

„Íme, aki megbánta bűneit, annak megbocsáttatik, és én, az Úr, nem emlékszem azokra többé” (T&Sz 58:42).

Nemrégiben egy derék, hithű hölgy ismerősöm komolyan megsérült egy autóbalesetben. Többek között bordatörést és csigolyatörést is szenvedett. A rehabilitációja során hát- és nyakmerevítőt kellett viselnie, hogy ne tudja mozgatni azokat. A merevítő nagyon kényelmetlennek tűnt. De szükséges volt, mert biztosította a feltételeket ahhoz, hogy a háta és a nyaka meg tudjon gyógyulni.

A bűnbánat is ilyen, mint ez a merevítő. Amikor bűnt követünk el, akkor megsérül a lelkünk, és isteni gyógykezelésre van szükségünk, hogy újra egészségesek lehessünk. A bűnbánat biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a Szabadító az engesztelés hatalma által meggyógyítson bennünket (lásd 3 Nefi 9:13). Ha a bűnbánat néhány része nem is kényelmes – mint például a hátmerevítő –, nekünk akkor is bűnbánatot kell tartanunk.

Dieter F. Uchtdorf elnök, második tanácsos az Első Elnökségben, a következőt tanította: „Az igaz bűnbánat visszavezet bennünket a helyes cselekedetekhez. Ahhoz, hogy igaz bűnbánatot tartsunk, fel kell ismernünk a bűneinket, lelkiismeret-furdalást vagy isteni szomorúságot kell éreznünk, és meg kell vallanunk e bűnöket Istennek. Amennyiben komolyak a bűneink, egy felhatalmazott papsági vezetőnek is meg kell őket vallanunk. Kérnünk kell Istent, hogy bocsásson meg nekünk, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy helyrehozzuk a cselekedeteink által okozott kárt. A bűnbánat a gondolkodásmód és a szív változását jelenti – abbahagyjuk azokat a dolgokat, amelyek rosszak, és elkezdjük azokat, amelyek helyesek. Egy újfajta hozzáállást eredményez bennünk Isten, önmagunk és úgy általában az élet iránt.”1

Amikor sikeresen végigmegyünk a bűnbánat folyamatán, az eredmény gyógyulás, megkönnyebbülés és boldogság. Dorothy J. R. White ezt írta:

Nézd a könnyeket, melyek kívül csordulnak le,

de mégis a bensőnket mossák tisztára.2

Az Úr ragaszkodással, szeretettel és meggyőzéssel kér bennünket, hogy bánjuk meg bűneinket, mert szeretne meggyógyítani bennünket. Ő testileg és lelkileg szenvedett, hogy megfizessen bűneinkért, ha mi megbánjuk azokat. Elmagyarázta:

„Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek;

De ha nem hajlandóak bűnbánatot tartani, akkor úgy kell szenvedniük, ahogyan nekem;

Amely szenvedés nyomán, még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem – és azt kívántam, hogy ne igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek –

Mindazonáltal dicsőség legyen az Atyának; én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért.

Ezért ismét megparancsolom neked, hogy tarts bűnbánatot” (T&Sz 19:16–20).

Bánjuk meg bűneinket most, forduljunk az Úrhoz, és gyógyuljunk meg!

Jegyzetek

  1. Dieter F. Uchtdorf: A biztonságos visszatérés pontja. Liahóna, 2007. máj. 100.

  2. Dorothy J. R. White, “Repentance,” Ensign, July 1996, 27.

A tékozló fiú alázatosan visszatért atyjához, és azt mondta neki: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!” (Lukács 15:21). Atyja szerettel fogadta vissza otthonába. Így fogad vissza bennünket is Mennyei Atyánk, ha megbánjuk bűneinket.

A tékozló fiú visszatérése. Készítette: James Tissot