Nézz a távolba!
Az, hogy a legfontosabb dolgokra összpontosítsunk – különösképpen a távolban lévő, örökkévaló dolgokra – kulcsfontosságú az életen való áthaladás során.
Amikor 15 éves lettem, megkaptam az ideiglenes jogosítványomat, ami lehetővé tette, hogy autót vezessek, ha az egyik szülőm velem van. Amikor édesapám megkérdezte, hogy szeretnék-e egyet autózni, nagyon izgatott lettem.
Elvezetett pár kilométert a város külterületére, egy hosszú, egyenes, kétsávos útra, melyet kevesen használtak – megjegyzem: valószínűleg az egyetlen olyan helyre, melyet biztonságosnak tartott. Lehúzódott az út szélére, és helyet cseréltünk. Ellátott pár jótanáccsal, majd azt mondta: „Lassan indulj el az úton, és addig vezess, amíg nem szólok, hogy állj meg.”
Pontosan követtem az utasításait. Azonban körülbelül 60 másodperccel később így szólt: „Fiam, húzódj le az autóval. Felfordul a gyomrom. Össze-vissza kanyarogsz az úton. Mégis mit nézel?” – kérdezte.
Némi elkeseredéssel azt feleltem: „Az utat nézem.”
Ezután ezt mondta nekem: „Figyelem a szemedet, és te csak azt nézed, ami éppen az autó orra előtt van. Ha csak azt nézed, ami közvetlenül előtted van, akkor soha nem fogsz egyenesen vezetni.” Majd kihangsúlyozta: „Nézz a távolba! Az majd segít neked egyenesen haladni.”
15 évesen azt gondoltam, hogy ez egy jó kis autóvezetési lecke volt. Azóta rájöttem, hogy ez az életre is jó lecke volt. Az, hogy a legfontosabb dolgokra összpontosítsunk – különösképpen a távolban lévő, örökkévaló dolgokra – kulcsfontosságú az életen való áthaladás során.
A Szabadító életében volt egy olyan alkalom, amikor egyedül szeretett volna lenni, így hát „felméne a hegyre, magánosan imádkozni”1. Elküldte tanítványait, utasítva őket, hogy keljenek át a tengeren. Az éjszaka sötétjében a tanítványokat szállító hajó ádáz viharba keveredett. Jézus a segítségükre sietett, azonban egészen rendhagyó módon tette azt. A szentírásbeli beszámoló így szól: „Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván.”2 Amikor meglátták Őt, félni kezdtek, mert azt hitték, hogy a közeledő alak valamiféle kísértet vagy szellem. Jézus, érezve riadalmukat, elméjük és szívük megnyugtatására így szólt hozzájuk: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!”3
Péter nemcsak megkönnyebbült, hanem fel is bátorodott. A mindig merész és gyakran heves Péter így kiáltott Jézushoz: „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.”4 Jézus pedig az Ő ismerős és időtlen hívásával felelt neki: „Jöjj!”5
Péter, akit minden bizonnyal felvillanyozott a lehetőség, a hajóból nem a vízbe, hanem a vízre mászott ki. Amíg a Szabadítóra összpontosított, képes volt a lehetetlenre, még a vízen járásra is. Eleinte Pétert nem tántorította el a vihar. Az erős szél6 azonban végül elterelte a figyelmét, és nem összpontosított. A félelem visszatért. Következésképpen a hite elhalványult, ő pedig süllyedni kezdett. „[K]iálta, mondván: Uram, tarts meg engem!”7 A Szabadító, aki mindig a megmentésünkre siet, kinyújtotta a kezét, és kiemelte őt a biztonságba.
Rengeteg tanulságot vonhatunk le ebből a csodálatos beszámolóból, de most hármat fogok megemlíteni.
Összpontosítsunk Krisztusra
Az első lecke az, hogy összpontosítsunk Jézus Krisztusra. Amíg Péter Jézusra összpontosította a figyelmét, képes volt a vízen járni. A vihar, a hullámok és a szél addig nem állhattak az útjába, amíg a Szabadítóra összpontosított.
Végső célunk megértése segít nekünk meghatározni, hogy mire összpontosítsunk. Nem lehetünk sikeresek egy játékban a cél ismerete nélkül, és tartalmas életet sem élhetünk anélkül, hogy ismernénk annak a célját. Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának egyik nagyszerű áldása az, hogy többek között arra a kérdésre is választ ad, hogy mi az élet célja. „Ebben az életben az a célunk, hogy örömünk legyen, és felkészüljünk visszatérni Isten színe elé.”8 Ha emlékezünk arra, miszerint azért vagyunk itt a földön, hogy felkészüljünk visszatérni Istenhez és vele élni, az segít azokra a dolgokra összpontosítanunk, amelyek Krisztushoz vezetnek minket.
A Krisztusra való összpontosítás feltétele a fegyelem, különösen azon kis és egyszerű lelki szokások tekintetében, amelyek segítenek nekünk jobb tanítványokká válni. Fegyelem nélkül nincs tanítványság.
Egyértelműbben fogunk tudni Krisztusra összpontosítani, amikor látjuk a távolban, hogy hol szeretnénk lenni és kivé szeretnénk válni, majd pedig mindennap szakítunk időt azon dolgok megtételére, amelyek segítenek nekünk eljutni oda. Ha Krisztusra összpontosítunk, az leegyszerűsítheti a döntéseinket, és útmutatást adhat arra vonatkozóan, hogy miként használhatjuk ki legjobban az időnket és a forrásainkat.
Bár sok minden van, amire érdemes összpontosítanunk, Péter példája annak a fontosságára tanít minket, hogy mindig Krisztust tartsuk a figyelmünk középpontjában. Csakis Krisztus által térhetünk vissza Istenhez, hogy Ővele éljünk. Krisztus kegyelmére támaszkodunk, miközben igyekszünk olyanná válni, mint Ő, valamint az Ő megbocsátására és megerősítő hatalmára törekszünk, amikor kudarcot vallunk.
Óvakodjunk a figyelemelterelő dolgoktól
A második lecke az, hogy óvakodjunk a figyelemelterelő dolgoktól. Amikor Péter Jézusról a szélre és a lábát verdeső hullámokra fordította a figyelmét, süllyedni kezdett.
Sok olyan dolog van az „orrunk előtt”, amely elterelheti a figyelmünket arról, hogy Krisztusra és a „távolban lévő” örökkévaló dolgokra összpontosítsunk. Az ördög a nagy figyelemelterelő. Lehi álmából megtudjuk, hogy a nagy és tágas épületből származó hangok igyekeznek olyan dolgokra csábítani bennünket, amelyek letérítenek minket arról az útról, amelyen haladva felkészülünk, hogy visszatérjünk Istenhez és Ővele éljünk.9
Vannak azonban más, kevésbé nyilvánvaló figyelemelterelő tényezők is, amelyek éppen olyan veszélyesek lehetnek. Ahogy a mondás tartja: „Az egyetlen dolog, amely a gonosz győzelméhez szükségeltetik, az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.” Úgy tűnik, az ellenség eltökélte, miszerint ráveszi a jó embereket arra, hogy ne tegyenek semmit, vagy legalábbis olyan dolgokra pazarolják az idejüket, amelyek elvonják a figyelmüket a magasztos céljaiktól. Például van pár dolog, amely mértékkel egészséges időtöltés, viszont fegyelem hiányában egészségtelen figyelemelterelő tényezővé válhat. A gonosz megérti, hogy a figyelemeltereléseknek nem kell rossznak vagy erkölcstelennek lenniük ahhoz, hogy eredményesek legyenek.
Van menekvés
A harmadik lecke az, hogy van menekvés. Amikor Péter süllyedni kezdett, így kiáltott fel: „Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt”10. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy süllyedünk, amikor megpróbáltatással nézünk szembe, vagy amikor meginogunk, Ő minket is megmenekíthet.
Talán a megpróbáltatások vagy próbatételek közepette hozzám hasonlóan ti is abban reménykedtek, hogy a megmentés azonnali lesz. Ne feledjétek azonban, hogy a Szabadító az éjszaka negyedik részében sietett az apostolok segítségére – miután az éjszaka nagyját a viharban vesződve töltötték!11 Imádkozhatunk azért, hogy ha nem is érkezik azonnal a segítség, akkor legalább érkezzen meg a képletes éjszaka második vagy akár harmadik részében. Biztosak lehettek abban, hogy amikor várnunk kell, a Szabadító mindig figyel, ügyelve arra, hogy ne kelljen többet elszenvednünk annál, mint amit el tudunk viselni.12 Ha az éjszaka negyedik részében – esetleg még mindig szenvedések közepette – várakoztok, ne veszítsétek el a reményt! A hithűek mindig megmenekülnek, vagy a halandóságban vagy az örökkévalóságban.
Néha a hibáink és vétkeink okozzák a süllyedésünket. Ha azt veszitek észre, hogy ezen okokból kifolyólag kezdtetek süllyedni, akkor hozzátok meg a bűnbánat örömteli döntését.13 Úgy vélem, kevés dolog okoz nagyobb örömet a Szabadítónak, mint azok megmentése, akik Őhozzá fordulnak vagy visszatérnek Őhozzá.14 A szentírások tele vannak olyan emberek történeteivel, akik egykor elbuktak és hibáztak, de bűnbánatot tartottak, és szilárdak lettek a Krisztusba vetett hitben. Szerintem azért szerepelnek ezek a történetek a szentírásokban, hogy emlékeztessenek minket arra, miszerint a Szabadító irántunk táplált szeretete és megváltó hatalma végtelen. Nemcsak a Szabadító örül, amikor bűnbánatot tartunk, hanem nekünk is nagy örömben van részünk.
Zárszó
Arra kérlek benneteket, hogy tudatosan „nézzetek a távolba”, és még erősebben összpontosítsatok azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Tartsuk Krisztust a figyelmünk középpontjában. Minden zavaró tényező, valamint az „orrunk előtti” dolgok és a minket körülvevő forgószelek közepette bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus a Szabadítónk, a Megváltónk és a Megmentőnk. Jézus Krisztus nevében, ámen.