Egy barát hatása. A Fiatalság Erősségéért, 2022. jan.
Egy barát hatása
A kamaszéveim nehezek voltak, de Isten küldött nekem egy barátot, hogy átsegítsen rajtuk.
Illusztrálta: Judy Bloomfield
Mindig is eléggé egyedül éreztem magam a világban. A szüleim még kisbabakoromban elváltak, aztán néhány évvel később az édesanyám újraházasodott, és Georgia államból a 6500 kilométerrel odébb lévő Oregon államba költöztünk. Ez hatalmas változás volt egy kilencéves lány számára, különösen a déli kiejtésével, amit nem nagyon fogadott el a többi gyerek.
Azonban amikor felső tagozatos lettem, találkoztam Nikivel.* Azonnal éreztem, hogy derűs, békés hangulatot áraszt – olyasvalamit, ami hiányzott nekem. Tudtam, hogy össze kell barátkoznom ezzel a lánnyal.
Amint egyre több időt töltöttük együtt, Niki lett számomra a magányomtól távoli, biztonságos hely. Az otthonába bemenni olyan volt, mintha teljesen más életbe lépnék be: minden zugát betöltötte Isten Lelke. Tele volt a Szabadítóról és hatalmas épületekről készült képekkel. (Később megtudtam, hogy ezek templomok.) Niki misszionáriusi munkája, bár erről nem is tudott, már azzal elkezdődött, hogy áthívott engem.
Barátkozás és hit
Niki szolgálattételben részesített engem csupán azzal, hogy a barátom volt. Adott nekem egy példányt a Mormon könyvéből, és iskola után az autóban elkezdtük együtt olvasni.
A Mormon könyve elkezdte betölteni az életem hézagjait. Azonban még mindig egyedül éreztem magam. Nem voltam tagja Niki egyházának, de a szüleim vallásának sem voltam teljesen a része.
Niki kedvesen arra ösztönzött, hogy imádkozzak és kérdezzem meg Istent, vajon igaz-e a Mormon könyve. Azelőtt soha nem imádkoztam hangosan, így hát fogalmam sem volt róla, mit kellene mondanom. Mindazonáltal kimentem a szabadba és egyszerűen csak elkezdtem beszélni. Megkérdeztem Istentől, hogy Niki egyháza vajon számomra is a megfelelő egyház-e. Amint kimondtam a kérdésemet, az egész testem libabőrös lett. Kétséget kizáróan tudtam, hogy a Mormon könyve igaz, és hogy ez az egyház a megfelelő számomra.
15 évesen kaptam ezt a tanúbizonyságot. A következő néhány évben én már hittem, bár a szüleimet nem érdekelte az egyház. Azonban nem voltam egyedül a hitemben, mert Niki még mindig mellettem volt és támogatott.
Új hit, új kérdések
A középiskola elvégzése után Utah államba költöztem. Niki már ott volt, és alig várta, hogy én is odaérjek és elkezdhessem a misszionáriusi leckéket. Az volt a tervem, hogy a 19. születésnapomon megkeresztelkedek, és Niki biztosított arról, hogy egész idő alatt mellettem lesz.
Amikor a misszionáriusok tanítani kezdtek, hamarosan felismertem, valójában milyen keveset tudok az egyházról. Elolvastam és imádtam a Mormon könyvét, azonban hirtelen a Szentlélekről, a szabadítás tervéről, az Istenhez hasonlóvá válásról és még sok más új dolgokról kezdtek beszélni nekem. Ezt túl sok volt egyszerre megemészteni.
Niki viszont jól ismert engem. Segített nekem úgy elmagyarázni az elderek tanításait, hogy azt én is értsem. Az első leckék idején az ő türelmes magyarázatai adtak okot arra, hogy maradjak.
Végre ide tartozva
Niki lelki értelemben egészen a keresztelésem napjáig támogatott engem – és utána is. Segített az egyházközség tagjainak és a misszionáriusoknak annak megszervezésben, hogy a 19. születésnapomon keresztelkedhessek meg. Amikor kijöttem a vízből és emberek tucatjainak sugárzó arcát láttam, már nem éreztem magamat annyira egyedül. Soha nem fogom elfelejteni az érzést, hogy végre az Úrhoz és az Ő egyházához tartozok.
A mai napig tanulok Niki kitartó hitéből és barátságából. Kezdettől fogva megmutatta nekem, hogy a misszionáriusi munkához nincs szükség névtáblára. Niki misszionáriusi munkája a szívében kezdődött, amikor felkarolt egy déli lányt, akinek szüksége volt egy mosolyra.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.