Joseph Smith története
Kivonatok Joseph Smith, a próféta történetéből
History of the Church, 1. kötet, 1–5. fejezet.
1. Fejezet
Joseph Smith őseiről, családtagjairól és korai lakhelyeikről beszél – Szokatlan vallási nyugtalanság uralkodik New York állam nyugati részén – Elhatározza, hogy bölcsességet kér, Jakab utasítása szerint – Megjelenik az Atya és a Fiú, és Joseph elhívást kap prófétaként végzett elrendelt szolgálatára. (1–20. versek.)
1 Mivel sok olyan beszámolót adtak közkézre gonosz hajlamú és szándékú emberek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának felemelkedését és fejlődését illetően, amelyek mindegyikével az volt a szerzők szándéka, hogy az egyház jelleme és annak a világban történő előre haladása ellen szóljanak – ez indított e történet megírására, hogy eloszlassam a nyilvánosság tévhitét, és az igazság minden keresőjét a tények birtokába juttassam, ahogyan azok megtörténtek, ami magamat és az egyházat illeti, amennyire én e tényeket ismerem.
2 E történetben feltárom azokat a különböző eseményeket, amelyek ezen egyházhoz kapcsolódnak, igaz módon és igazlelkűen, ahogyan azok megtörténtek, illetve ahogy azok jelenleg, az említett egyház megszervezése óta eltelt nyolcadik évben vannak.
3 Urunk ezernyolcszázötödik évében, december huszonharmadik napján születtem a Vermont állambeli Windsor megye Sharon községében.… Édesapám, id. Joseph Smith, elhagyta Vermont államot, és New York államba, az Ontario (most már Wayne) megyében található Palmyrába költözött, amikor én körülbelül a tizedik életévemben jártam. Mintegy négy évvel Palmyrába érkezése után édesapám családjával az ugyanabban az Ontario megyében levő Manchesterbe telepedett át –
4 Családja tizenegy lelket számlált, nevezetesen atyámat, Joseph Smith-et; anyámat, Lucy Smith-et (akinek neve házasságkötése előtt Mack volt, Solomon Mack leánya); fivéreimet, Alvint (aki 1823. november 19-én, életének 26. évében meghalt), Hyrumot, jómagamat, Samuel Harrisont, Williamet, Don Carlost; valamint nővéreimet, Sophroniát, Catherine-t és Lucy-t.
5 Manchesterbe költözésünk második évében, lakóhelyünkön szokatlan vallási nyugtalanság tört ki. A metodistáknál kezdődött, majd hamarosan átterjedt a vidék minden szektájára. Valóban úgy látszott, hogy az egész vidéket magával ragadta, mivel nagy tömegek csatlakoztak a különböző vallásfelekezetekhez, ami nem kis zavart és széthúzást okozott a lakosság között, amikor egyesek így kiabáltak, hogy: „Ide figyeljetek!” mások meg úgy, hogy: „Oda figyeljetek!” Egyesek a metodista, mások a presbiteriánus, megint mások a baptista hit mellett szálltak síkra.
6 És mindez annak ellenére történt, hogy a különböző szekták új tagjai megtérésük alkalmával nagy szeretetüket hangoztatták. A papok pedig, akik ezeket a rendkívüli vallásos érzéseket felkeltették és szították, nagy buzgalommal állítólag csak azon voltak, hogy mindenki megtérjen, az ő szavuk járása szerint. „Csatlakozzanak csak ahhoz a szektához, amelyikhez kedvük tartja”. Amint azonban a megtértek elkezdtek vagy az egyik, vagy a másik felekezethez csatlakozni, kitűnt, hogy mind a papok, mind a hívők egymás iránt mutatott jóérzése inkább színlelt volt, mint igaz, mert hamarosan nagy zűrzavar és ellenségeskedés támadt közöttük, és lelkész lelkészre, megtért megtértre támadt, és ha valaha is volt valami jóérzésük egymás iránt, az a szócsatában és a vélemények vitájában teljesen elveszett.
7 Én akkor tizenötödik évemben voltam. Atyám családját a presbiteriánus hitre térítették, és négyen közülük, név szerint anyám, Lucy, fivéreim, Hyrum és Samuel Harrison, és nővérem, Sophronia, be is léptek abba az egyházba.
8 A nagy nyugtalanság ezen időszakában elmémet komoly mérlegelés és nagy szorongás járta át; de bár érzéseim mélyek és gyakran kínzóak voltak, mégis távol tartottam magamat mindezen felekezetektől, habár amikor csak alkalmam volt rá, elmentem különböző gyűléseikre. Később szívem bizonyos mértékben a metodista szektához húzott, és szerettem volna hozzájuk csatlakozni; de oly nagy volt a zűrzavar és az ellentét a különböző felekezetek között, hogy lehetetlen volt egy olyan fiatal és a világ és az emberek dolgaiban annyira járatlan egyénnek, mint amilyen akkor én voltam, biztos elhatározásra jutni arra nézve, hogy kinek van igaza, és ki téved.
9 Elmém időnként nagyon nyugtalan volt, oly nagy és szüntelen volt a vitatkozás és a zűrzavar. A presbiteriánusok nagyon eltökéltek voltak a baptisták és a metodisták ellenében, és mind érvelés, mind álokoskodás tekintetében bevetették hatalmukat, hogy bebizonyítsák azok tévedéseit, vagy legalábbis elhitessék az emberekkel azt, hogy tévedésben vannak. Másrészről a baptisták és a metodisták is ugyanolyan buzgón igyekeztek megalapozni saját dogmáikat és meghazudtolni mindenki mást.
10 E szócsaták és a vélemények vihara közepette gyakran azt kérdeztem magamtól: Mit tegyek? E sok felekezet közül vajon melyiknek van igaza; vagy talán mindannyian tévednek? Ha bármelyiküknek igaza van, melyik az, és hogyan tudhatnám meg?
11 Miközben a hitbuzgó felekezetek versengése által okozott rendkívüli nehézségek miatt gyötrődtem, egy nap Jakab apostol levelét olvastam, az első fejezet ötödik versét, amely így szól: Ha pedig valaki közületek híján van a bölcsességnek, kérjen Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad; és megadatik néki.
12 Soha egyetlen szentírásrész sem szólt nagyobb erővel az ember szívéhez, mint akkor ez az enyémhez. Úgy tűnt, nagy erővel hatolt szívem minden érzésébe. Újra meg újra átgondoltam, tudva, hogy ha valakinek bölcsességre van szüksége Istentől, hát az én vagyok; mert hogy miként cselekedjek, nem tudtam, és hacsak nem tudok a meglévő tudásomnál többre szert tenni, soha meg sem tudnám; mert a különböző szekták vallási tanítói ugyanazon szentírásrészt olyannyira eltérően értelmezték, hogy a kérdésnek a Biblia alapján történő megválaszolásába vetett minden bizalmat megsemmisítettek.
13 Idővel arra a megállapításra jutottam, hogy vagy sötétségben és zavarban kell maradnom, vagy pedig úgy kell tennem, amint Jakab utasít, vagyis Istentől kérni. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy „Istentől kérek”, gondolván, hogy ha bölcsességet ad azoknak, akik híján vannak annak, és szabadon, szemrehányás nélkül ad, akkor megpróbálhatom.
14 Ezen elhatározásommal összhangban, hogy Istentől kérjek, félrevonultam az erdőbe, hogy a próbát megtegyem. Egy csodálatos, tiszta nap reggelén volt ez, ezernyolcszázhúsz koratavaszán. Ez volt az első alkalom az életemben, hogy ilyen próbát tettem, mert minden aggodalmam közepette addig még soha nem próbáltam hangosan imádkozni.
15 Miután félrevonultam arra a helyre, melyre korábban menni szándékoztam, amikor körbenéztem magam körül, és magamat egyedül találtam, letérdeltem, és elkezdtem Isten előtt feltárni szívem vágyait. Alighogy elkezdtem, amikor nyomban megragadott valamilyen hatalom, mely teljesen erőt vett rajtam, és olyan megdöbbentő hatással volt rám, hogy nyelvem megbénította, és nem tudtam beszélni. Sűrű sötétség gyűlt körém, és egy ideig úgy tűnt számomra, mintha azonnali pusztulásra lettem volna ítélve.
16 Azonban összeszedtem minden erőmet, hogy Istent szólítsam, hogy szabadítson ki engem ennek az ellenségnek a hatalmából, amely engem megragadott. Abban a pillanatban, amikor kész voltam kétségbe esni és átadni magamat a pusztulásnak – nem egy képzeletbeli pusztulásnak, hanem a láthatatlan világból valamely tényleges lény hatalmának, akinek olyan bámulatos hatalma volt, amilyet soha semmilyen lényben addig nem éreztem – a nagy ijedtségnek ebben a pillanatában egy fényoszlopot láttam pontosan a fejem felett, a napnál is ragyogóbbat, mely fokozatosan ereszkedett lefelé, mígnem megpihent rajtam.
17 Amint megjelent, észrevettem, hogy megszabadultam az ellenségtől, mely fogva tartott. Amikor a fény megpihent rajtam, két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!
18 Azzal, hogy az Úrhoz forduljak a kérésemmel, az volt a célom, hogy megtudjam, az összes szekta közül melyiknek van igaza, hogy tudhassam, melyikhez csatlakozzak. Ezért amint magamhoz tértem, hogy beszélni tudjak, megkérdeztem a felettem a fényben álló Személyeket, hogy az összes szekta közül melyiknek van igaza (mert addig még soha nem jutott eszembe, hogy mindegyik téved) – és melyikhez csatlakozzak.
19 Azt a választ kaptam, hogy egyikhez sem szabad csatlakoznom, mert mind tévednek; és a hozzám beszélő Személy azt mondta, hogy minden hitvallásuk utálatos az ő szemében; hogy azok a hívők mind romlottak; hogy: „ajkaikkal közelednek hozzám, de szívük távol van tőlem, az emberek parancsolatait pedig tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják”.
20 Ismét megtiltotta nekem, hogy bármelyikükhöz is csatlakozzak; és sok más dolgot is mondott nekem, melyeket most nem tudok leírni. Amikor ismét magamhoz tértem, hanyatt fekve találtam magam, amint feltekintek az égre. Amikor a fény eltűnt, nem volt erőm; de miután hamar rendbe jöttem valamennyire, hazamentem. Amint a tűzhelynek támaszkodtam, édesanyám megkérdezte, mi baj van. Azt feleltem: „Ne gondolj vele, minden rendben – elég jól vagyok”. Aztán azt mondtam anyámnak: „Megtudtam, hogy a presbiterianizmus nem igaz”. Úgy tűnik, az ellenség már életem igen korai szakaszában is tudatában volt annak, hogy rendeltetésem szerint zavarni és zaklatni fogom a királyságát; különben miért esküdtek volna össze ellenem a sötétség erői? Miért van az, hogy reám támadt az ellenkezés és az üldöztetés, már egészen kisgyermekkoromban?
Egyes prédikátorok és a vallásokhoz tartozó egyéb hívők elutasítják az első látomásról szóló beszámolót – Üldöztetés szakad Joseph Smith-re – Bizonyságot tesz a látomás valóságáról. (21–26. versek.)
21 Néhány nappal e látomásom után az egyik metodista prédikátor társaságában találtam magam, aki nagyon aktív részt vállalt az előbb említett vallási felbuzdulásban; és mivel vallásról beszélgettünk, megragadtam az alkalmat, hogy beszámoljak neki a látomásról, amiben részem volt. Nagyon meglepődtem a viselkedésén; nemcsak könnyedén vette az általam elmondottakat, hanem nagy megvetéssel is, mondván, hogy mindez az ördögtől való, és ezekben a napokban nincsenek olyan dolgok, mint látomások vagy kinyilatkoztatások; hogy mindezen dolgok véget értek az apostolokkal, és soha nem lesz belőlük több.
22 Viszont hamarosan úgy találtam, hogy a történetem elmondása elég nagy előítéletet vált ki irántam a vallás hitvallói között. És ez volt a nagy üldöztetés oka, amely tovább növekedett. Egy alacsony származású fiú voltam, csak tizennégy-tizenöt éves. Az életkörülményeim olyanok voltak, hogy lényegtelen fiú voltam a világban. Ennek ellenére magas rangú emberek eléggé odafigyeltek, hogy felkavarják ellenem a köztudatot, és keserű üldöztetést teremtsenek; és ez általános volt az összes szekta között – mind egyesültek, hogy engem üldözzenek.
23 Ez akkor komoly mérlegelésre késztetett engem, és azóta is gyakran, hogy mennyire furcsa az, hogy egy alacsony származású, tizennégy évesnél kicsit idősebb fiút, és olyat is, aki arra kényszerül, hogy szűkös megélhetését napi munkájával teremtse elő, eléggé fontos személynek tartsanak ahhoz, hogy magára vonja az azidőtájt legnépszerűbb szekták fontos embereinek figyelmét. Ezt pedig oly módon, hogy a legkeserűbb üldözés és becsmérlés szellemét váltsa ki belőlük. De akár furcsa, akár nem, így történt, és számomra gyakran nagy bánat okát jelentette.
24 Az azonban mindazonáltal tény volt, hogy látomást láttam. Azóta úgy gondolom, hogy Pálhoz nagyon hasonlóan éreztem magam, amikor megvédte magát Agrippa király előtt, és előadta beszámolóját a látomásáról, amikor egy fényt látott és egy hangot hallott; és mégis kevesen voltak, akik hittek neki; egyesek azt mondták, hogy becstelen, mások azt, hogy őrült; gúnyt űztek belőle, és becsmérelték. Azonban mindez nem rombolta le látomása valóságát. Látomást látott, tudta, hogy látta, és az egek alatt semmilyen üldöztetés nem tudta ezt megváltoztatni; és bár a halálba üldözték, mégis tudta, és utolsó leheletéig tudta, hogy egy fényt is látott és egy hangot is hallott, amely hozzá szólt, és a világon semmi nem tudta volna arra kényszeríteni, hogy mást gondoljon vagy higgyen.
25 Így volt ez velem is. Tényleg fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt; és miközben ezen állításomért üldöztek engem, becsméreltek engem, és mindenféle hamis gonoszságot szóltak ellenem, a szívemben ezt éreztem: Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Valóban láttam egy látomást, és ki vagyok én, hogy ellenálljak Istennek, vagy miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam? Mert látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni; legalábbis tudtam, hogy azzal megsérteném Istent, és kárhoztatás alá kerülnék.
26 Most már megelégedett az elmém azzal, már ami a vallásos világot illeti – hogy nem feladatom bármelyikhez csatlakozni, a további utasításig maradjak a jelenlegi helyzetemben. Jakab bizonyságát igaznak találtam – miszerint az, aki híján van a bölcsességnek, kérhet Istentől, és szemrehányás nélkül kap.
Moróni megjelenik Joseph Smith-nek – Joseph nevének jó és rossz híre is lesz minden nemzet között – Moróni beszél neki a Mormon könyvéről, valamint az Úr eljövendő ítéleteiről, és idéz sok szentírást – Kinyilatkoztatásra kerül az aranylemezek rejtekhelye – Moróni tovább oktatja a prófétát. (27–54. versek.)
27 Életem rendszeres teendőit tovább végeztem, ezernyolcszázhuszonhárom szeptember huszonegyedikéig, mindvégig ádáz üldöztetést szenvedve mindenféle osztályokhoz tartozó emberektől, vallásosaktól és nem vallásosaktól egyaránt, mert továbbra is megerősítettem, hogy látomást láttam.
28 Az ezernyolcszázhuszonharmadik esztendő és a látomásom ideje között eltelt idő alatt nem volt szabad csatlakoznom a kor egyik vallásos szektájához sem. Nagyon fiatal voltam. És azok üldöztek, akiknek a barátaimnak kellett volna lenni, és akiknek kedvesen kellett volna velem bánni. Ha azt feltételezték rólam, hogy félrevezettek, megfelelő és szeretetteljes módon meg kellett volna próbálniuk a helyes útra téríteni. Mindezek révén mindenféle kísértéseknek voltam kitéve. A társadalom különböző rétegeivel kapcsolatba kerülve rendszeresen sok buta hibába estem, és a fiatalság gyengeségének adtam jelét, valamint az emberi természet tökéletlenségeinek. Ezek, sajnálattal mondom, különféle kísértésekbe vezettek engem, melyek Isten szemében sértőek voltak. Ezen vallomás megtétele után senkinek nem kell azt feltételezni, hogy bármilyen nagy vagy gonosz bűnt követtem volna el. Az ilyen bűnök elkövetésére való hajlam soha nem volt jellemem része. Elkövettem azonban a könnyelműség vétkét, időnként vigadozó társaságokhoz csatlakoztam, és az ehhez hasonlók nincsenek összhangban azzal a jellemmel, amellyel rendelkeznie kell annak, akit Isten hívott el, akárcsak engem. Ezt azonban senki nem fogja furcsállni, aki emlékszik fiatalságomra, és ismeri természetszerűleg vidám természetemet.
29 E dolgok következtében gyakran kárhoztatva éreztem magam gyengeségeim és hibáim miatt, amikor a fent említett szeptember 21-e estéjén, miután éjjeli nyugovóra tértem, imádkozni és könyörögni kezdtem a Mindenható Istenhez minden bűnöm és balgaságom bocsánatáért, valamint egy nekem szóló megnyilatkozásért, hogy megtudhassam, milyen megbecsülésben és helyzetben állok Isten előtt; mert teljesen biztos voltam egy isteni megnyilatkozás elnyerésében, midőn korábban már részem volt egyben.
30 Miközben így Istent szólítottam, egy fényt vettem észre, amint megjelent a szobámban. Egyre erősödött, mígnem a szoba fényesebb lett, mint délben. Azonnal egy emberi alak jelent meg az ágyam mellett, aki a levegőben állt, mert a lába nem érintette a padlót.
31 A legragyogóbb fehérségű laza köntös volt rajta. Olyan fehérség volt, ami minden földit felülmúlt, amit valaha is láttam; és azt sem hiszem, hogy bármilyen földi dolgot annyira szerfelett fehérnek és ragyogónak lehetne feltűntetni. Kezei meztelenek voltak, és karjai is, valamivel a csuklója felettig; és a lábfejei is így voltak meztelenek, akárcsak lábai, valamivel a bokája felettig. A feje és nyaka szintén fedetlen volt. Észrevettem, hogy nincs rajta más öltözék, csak ez a köntös, mivel nyitva volt, és láthattam a mellkasát.
32 Nemcsak köntöse volt rendkívül fehér, hanem egész személye is leírhatatlanul dicsőséges volt, arca pedig valósággal olyan, mint a villámlás. A szoba rendkívül világos volt, de nem olyan fényes, mint közvetlenül a személye körül. Amikor először ránéztem, megijedtem; de a félelem hamarosan eltávozott tőlem.
33 Nevemen szólított, és azt mondta nekem, hogy ő egy hírnök, akit Isten színe elől küldtek hozzám, és a neve Moróni; hogy Istennek munkája van számomra; és hogy nevemnek jó és rossz híre is lesz minden nemzet, nemzetség és nyelv között, vagyis, hogy mind jót, mind rosszat is fognak róla beszélni minden nép között.
34 Azt mondta, el van rejtve egy aranylemezekre írott könyv, amely e földrész előző lakóiról ad beszámolót, valamint az eredetükről, ahonnan származnak. Azt is mondta, hogy magában foglalja az örök evangélium teljességét, úgy, ahogy azt a Szabadító az őslakóknak kijelentette.
35 És azt is, hogy két, ezüstívbe foglalt kő – és ez a mellvérthez erősített két kő az, mely az Urimot és Tummimot képezi – is el van rejtve a lemezekkel együtt; és azok, akik az ősi, vagyis az előző időkben ezeket a köveket bírták és használták, „látnokok” voltak; és hogy Isten készítette azokat, a könyv lefordításának céljából.
36 Miután ezeket elmondta nekem, idézni kezdte az Ószövetség próféciáit. Először Malakiás harmadik fejezetének egy részét idézte; és ugyanazon prófécia negyedik, vagyis utolsó fejezetét is idézte, bár a mi Bibliáinkban olvashatótól egy kicsit eltérően. A mi könyveinkben található szöveg idézése helyett így idézte az első verset:
37 Mert íme, eljön a nap, amely úgy éget majd, mint a kemence, és minden kevély, igen, és mindenki, aki gonoszul cselekszik, az elég, mint a tarló; mert akik eljönnek, felégetik őket, mondja a Seregek Ura, és sem gyökeret, sem ágat nem hagynak nekik.
38 Továbbá az ötödik verset idézte, így: Íme, én ki fogom nyilatkoztatni nektek a papságot, Illés próféta keze által, az Úr nagy és félelmetes napjának eljövetele előtt.
39 A következő verset is másként idézte: És ő a gyermekek szívébe ülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve atyáikhoz fordul. Ha nem így lenne, akkor az egész föld teljesen elpusztulna az ő eljövetelekor.
40 Ezeken kívül Ésaiás tizenegyedik fejezetét is idézte, mondván, hogy az hamarosan beteljesedik. Az Apostolok cselekedeteinek harmadik fejezetét is idézte, a huszonkettedik és huszonharmadik verseket, pontosan úgy, ahogy Újszövetségünkben állnak. Azt mondta, hogy az a próféta Krisztus; de az a nap még nem jött el, amikor az, aki „nem hallgatánd arra a prófétára, kivágatik a nép közül,” de hamarosan eljön.
41 Jóel második fejezetét is idézte, a huszonnyolcadik verstől az utolsóig. Azt is mondta, hogy ez még nem teljesedett be, de hamarosan be fog. Ezen túlmenően kijelentette, hogy hamarosan beköszönt a nemzsidók teljessége. Sok más részt is idézett a szentírásokból, és sok olyan magyarázatot adott, amelyek megemlítésére most nem kerülhet sor.
42 Továbbá pedig azt mondta, hogy amikor majd megkapom azokat a lemezeket, amelyekről beszélt – mert nem teljesedett be az idő, hogy megkaphassam őket – nem mutathatom meg őket senkinek; de még a mellvértet sem az Urimmal és Tummimmal; csak azoknak, akiknek majd a parancs szerint meg kell mutatnom; és ha mégis megmutatom, akkor elpusztulok. Mialatt a lemezekről beszélgetett velem, látomásra tárult az elmém, és láthattam a helyet, ahol a lemezek el vannak rejtve, és azt olyan tisztán és világosan, hogy ráismertem a helyre, amikor felkerestem.
43 E beszélgetés után észrevettem, hogy a szobában levő fény elkezd a hozzám beszélő személy köré húzódni, és ez így folytatódott, amíg a szoba újra sötéten nem maradt, kivéve közvetlenül körülötte; és akkor hirtelen megláttam valamit, ami olyan volt, mint egy sáv, mely közvetlenül a mennybe nyílik, és ő felemelkedett, amíg teljesen el nem tűnt, és a szoba megint úgy maradt, ahogyan a mennyei fény megjelenése előtt volt.
44 A látvány egyedülállóságán elmerengve feküdtem, és nagyon csodálkoztam mindazon, amit ez a rendkívüli hírnök mondott nekem; amikor tűnődésem közepette egyszer csak észrevettem, hogy szobám újra elkezd megvilágosodni, és egy pillanat alatt, legalábbis úgy tűnt, megint ugyanaz a mennyei hírnök áll az ágyam mellett.
45 Nekiállt, és a legcsekélyebb változtatás nélkül újra elmondta nekem ugyanazokat a dolgokat, amiket az első látogatásakor mondott; melyet elvégezvén nagy ítéletekről beszélt nekem, amelyek hamarosan nagy pusztításokat hoznak a földre éhínség, kard és döghalál által; és hogy ezek a súlyos ítéletek még ebben a nemzedékben érik a földet. Miután ezeket a dolgokat elmondta, ismét felemelkedett, ahogy azt már előzőleg is tette.
46 Ekkorra olyan mély benyomások érték az elmémet, hogy szememből elszállott az álom, és a látottak és hallottak feletti csodálkozástól lenyűgözve feküdtem. De mennyire meglepődtem, amikor ágyam mellett újra megpillantottam ugyanazt a hírnököt, és hallottam, amint ugyanazokat a dolgokat elmondja nekem, vagyis megismétli, amiket már előzőleg is; és egy figyelmeztetéssel is megtoldotta számomra, elmondván nekem, hogy (atyám családjának szegényes körülményei miatt) a Sátán megpróbál majd megkísérteni, hogy a lemezeket meggazdagodás céljából szerezzem meg. Ezt megtiltotta nekem, mondván, hogy a lemezek elnyerését illetően semmilyen más cél nem lebeghet a szemem előtt, csak Isten dicsőítése, és nem befolyásolhat semmilyen más indíték, csak királyságának a felépítése; különben nem kaphatom meg őket.
47 E harmadik látogatás után ismét felemelkedett a mennybe, mint azelőtt, és én újra magamra maradtam, hogy elgondolkozzam annak különös voltán, amit éppen átéltem; és akkor, alighogy a mennyei hírnök harmadszor is eltávozott tőlem, a kakas megszólalt, és így megtudtam, hogy közeledik a nappal, úgyhogy beszélgetéseink bizonyára az egész éjszakát betöltötték.
48 Nem sokkal ezután felkeltem ágyamból, és szokás szerint nekiláttam a szükséges napi munkáknak; de amikor dolgozni akartam, mint máskor, erőmet tekintve olyan kimerültnek találtam magam, hogy semmit sem tudtam csinálni. Atyám, aki velem együtt dolgozott, felfedezte, hogy valami bajom van, és azt mondta, hogy menjek haza. El is indultam, azzal a szándékkal, hogy elmegyek a házhoz; de amint a szántóföld kerítését, ahol voltunk, át akartam lépni, erőm teljesen elhagyott, tehetetlenül a földre rogytam és egy ideig semmiről sem tudtam.
49 Az első dolog, amire vissza tudok emlékezni, egy hang volt, amely beszélt hozzám, és a nevemen szólított. Felnéztem és ugyanazt a hírnököt láttam a fejem felett állni, fénnyel övezve, mint azelőtt. Akkor újra elmondott nekem mindent, amit az előző éjszaka mondott, és azt parancsolta, hogy menjek atyámhoz és mondjam el neki a látomást, valamint a parancsolatokat, amiket kaptam.
50 Engedelmeskedtem; visszatértem atyámhoz a szántóföldre és az egész ügyet elé tártam. Ő azt felelte nekem, hogy mindaz Istentől való, és azt mondta, menjek és tegyek a hírnök parancsa szerint. Elhagytam a szántóföldet és elmentem arra a helyre, ahol a hírnök szavai szerint a lemezek el voltak rejtve; és az ezzel kapcsolatos látomás pontosságának köszönhetően azonnal felismertem a helyet, amint odaértem.
51 A New York állambeli Ontario megye Manchester faluja közelében áll egy jókora domb, amely az összes többi közül a leginkább kiemelkedik a környéken. Ennek a dombnak a nyugati oldalán, nem messze a tetejétől, egy jókora kő alatt voltak a lemezek, egy kőládába rejtve. Ez a kő vastag volt, a felső részén középtájt kidomborodott, és a szélein ellaposodott, úgyhogy a középső része kilátszott a földből, a szélét azonban körös-körül föld borította.
52 Miután a földet eltávolítottam, egy emelőt szereztem, melyet a kő széle alá helyezve, azt kis erőfeszítéssel felemeltem. Benéztem, és csakugyan ott láttam a lemezeket, az Urimot és Tummimot, valamint a mellvértet, ahogy azt a hírnök megmondta. A láda, amelyben voltak, valamilyen cementtel összetapasztott kövekből készült. A láda alján két kő volt keresztbe téve, és ezeken a köveken voltak a lemezek és velük együtt a többi tárgy.
53 Kísérletet tettem arra, hogy kivegyem őket, de a hírnök megtiltotta és újra közölte, hogy azok előhozatalának ideje még nem érkezett el, és nem is fog, attól az időtől kezdve még négy évig; de elmondta nekem, hogy ettől az időtől pontosan egy évre újra el kell jönnöm erre a helyre, és hogy ő ott találkozni fog velem, és mindaddig így kell majd tennem, amíg el nem jön az idő a lemezek átvételére.
54 Ennek megfelelően, ahogy azt megparancsolta, minden év végén elmentem, és minden egyes alkalommal ott találtam ugyanazt a hírnököt, és minden beszélgetésünk alkalmával utasításokat és ismereteket kaptam tőle arra vonatkozólag, hogy mit fog az Úr cselekedni, és hogyan, mi módon kell majd királyságát az utolsó napokban irányítani.
Joseph Smith feleségül veszi Emma Hale-t – Morónitól megkapja az aranylemezeket és lefordít néhány írásjelet – Martin Harris megmutatja az írásjeleket és a fordítást Anthon professzornak, aki azt mondja: „Nem tudok elolvasni lepecsételt könyvet”. (55–65. versek.)
55 Mivel apám anyagi lehetőségei nagyon szűkösek voltak, a két kezünkkel kellett dolgoznunk, napszámban és másképp, amint lehetőségünk adódott. Néha otthon voltunk, néha távol az otthonunktól, és a folyamatos munkából jól meg tudtunk élni.
56 1823-ban nagy sanyargattatás érte apám családját, mert meghalt Alvin bátyám. 1825 október havában elszegődtem egy Josiah Stoal nevű idős úrhoz, aki a New York állambeli Chenango megyében lakott. Hallott valamit egy ezüstbányáról, amit Harmony-ban nyitottak meg a spanyolok, a Pennsylvania állambeli Susquehanna megyében; és mielőtt elszegődtem volna hozzá, már ásott, hogy ha lehet, felfedezze a bányát. Miután hozzáköltöztem, más munkásaival együtt elvitt, hogy kiássuk az ezüstbányát, amelyen majdnem egy hónapig dolgoztam, de vállalkozásunk nem járt sikerrel, és én végül meggyőztem az idős urat, hogy hagyja abba az ásást és a keresést. Ebből nőtt ki az a széles körben elterjedt történet, hogy pénz után kutatva ások.
57 Míg nála dolgoztam, Isaac Hale úrnál voltam elszállásolva, aki onnan való volt; és ott láttam meg először feleségemet, Emma Hale-t (a leányát). 1827. január 18-án összeházasodtunk, ekkor munkám szerint még mindig Stoal úr szolgálatában voltam.
58 Mivel továbbra is azt állítottam, hogy látomást láttam, követett engem az üldöztetés, és feleségem apjának családja nagyon is ellenezte a házasságunkat. Máshova kellett tehát vinnem őt. Elmentünk és Tarbill földesúr házában kötöttünk házasságot, South-Bainbridge-ben, a New York állambeli Chenango megyében. Házasságkötésem után azonnal otthagytam Stoal urat, atyámhoz mentem, és vele együtt gazdálkodtam abban az évadban.
59 Végül is elérkezett az idő a lemezek, az Urim és Tummim, valamint a mellvért átvételére. Ezernyolcszázhuszohét szeptemberének huszonkettedik napján, szokás szerint, mint minden év végén, elmentem arra a helyre, ahol el voltak rejtve, és ugyanaz a mennyei hírnök átadta nekem őket a következő megbízatással: hogy én leszek értük felelős; és ha gondatlanságom vagy hanyagságom miatt azok elvesznének, akkor ki leszek vágva; de ha minden erőmmel azon leszek, hogy mindaddig megőrizzem őket, amíg ő, a hírnök el nem kéri őket, akkor védelem alatt lesznek.
60 Hamarosan rájöttem annak okára, hogy miért kaptam olyan szigorú utasításokat biztonságukra vonatkozólag és miért volt az, hogy a hírnök azt mondta, hogy amikor elvégeztem, amit megkívánnak tőlem, akkor elkéri őket. Mert mihelyt az emberek megtudták, hogy birtokomban vannak, a legfáradhatatlanabb erőfeszítéssel próbálták őket elvenni tőlem. Minden elképzelhető cselt felhasználtak erre a célra. Az üldöztetés elkeseredettebb és hevesebb lett, mint valaha, és állandóan egész tömegek álltak készenlétben, hogy ha csak lehet, elvegyék őket tőlem. De Isten bölcsessége által azok mindaddig biztonságban maradtak kezemben, amíg el nem végeztem, amit velük kapcsolatban megkívántak tőlem. Amikor a megbeszélés szerint a hírnök elkérte, én átadtam neki; és azok az ő őrizetében vannak mind a mai napig, lévén ezernyolcszázharmincnyolc május másodika.
61 A nyugtalanság azonban tovább folytatódott, és a pletyka annak ezer nyelvével állandóan azon fáradozott, hogy hamis dolgokat terjesszen atyám családjáról, valamint rólam. Ha ezek ezredrészét akarnám is elmondani, az is köteteket töltene meg. Az üldöztetés azonban olyan elviselhetetlenné vált, hogy el kellett hagynom Manchestert, és feleségemmel a Pennsylvania állambeli Susquehanna megyébe kellett mennem. Míg utazásunkra készültünk – nagyon szegények voltunk, és az üldöztetés súlyos volta miatt kilátásunk sem volt arra, hogy ez valaha is másként lesz – sanyargattatásaink közepette barátra leltünk egy Martin Harris nevű úriemberben, aki eljött hozzánk és ötven dollárt adott nekünk, hogy utunkat segítse. Harris úr Palmyra község lakosa volt, a New York állambeli Wayne megyében, és köztiszteletnek örvendő gazdálkodó.
62 Ezzel a jókor jött segítséggel el tudtam jutni uticélomhoz Pennsylvaniában; és megérkezésem után azonnal hozzákezdtem az írásjelek lemezekről történő átmásolásához. Jelentős mennyiségűt átmásoltam belőlük, és az Urim és Tummim segítségével lefordítottam néhányat. Ezt azon idő alatt tettem, ami a feleségem apjának házába történő decemberi érkezésem és a következő február között telt el.
63 Február havában valamikor eljött hozzánk az előbb említett Martin Harris úr, magához vette az írásjeleket, amiket a lemezekről rajzoltam le, és New York városába indult velük. Azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele és az írásjelekkel, a körülményeket illető saját beszámolójára utalok, amit visszatérése után mesélt el nekem a következőképpen:
64 „New York városába mentem, és az írásjeleket, amelyek lefordítására sor került, valamint azok fordítását megmutattam Charles Anthon professzornak, egy olyan úriembernek, aki híres volt a nyelvészetben elért eredményeiről. Anthon professzor kijelentette, hogy a fordítás helyes, sőt jobb, mint bármely egyiptomi nyelvből való fordítás, amit addig látott. Aztán megmutattam neki azokat, amelyek lefordítására még nem került sor, és ő azt mondta, hogy ezek egyiptomi, káldeai, asszír és arab írásjelek; és azt mondta, hogy valódiak. Adott nekem egy bizonyítványt, bizonyítva Palmyra népének, hogy ezek valódi írásjelek, és azoknak a fordítása, amelyek lefordítására sor került, helyes. Elvettem és zsebre raktam a bizonyítványt. Éppen elmenőben voltam a házból, amikor Anthon úr visszahívott és megkérdezte, honnan tudta a fiatalember, hogy aranylemezek vannak ott, ahol rájuk talált. Azt válaszoltam, hogy Isten egy angyala nyilatkoztatta ki neki.
65 Ekkor így szólt hozzám: Hadd lássam azt a bizonyítványt! Ennek megfelelően kivettem azt a zsebemből és odaadtam neki, mire ő elvette és darabokra tépte, mondván, hogy most nem létezik olyasmi, mint angyalok szolgálattétele, és hogy ha elhozom neki a lemezeket, akkor ő lefordítja azokat. Tájékoztattam őt arról, hogy a lemezek egy része le van pecsételve, és nem szabad elhoznom azokat. Azt felelte: Nem tudok elolvasni lepecsételt könyvet. Otthagytam őt és Dr. Mitchellhez mentem, aki megerősítette azt, amit Anthon professzor mondott az írásjeleket és a fordítást illetően.”
· · · · · · ·
Oliver Cowdery írnokként szolgál a Mormon könyve fordításánál – Joseph és Oliver Keresztelő Jánostól megkapják az ároni papságot – Megkeresztelkednek, elrendeltetnek és elnyerik a prófétálás lelkét. (66–75. versek.)
66 1829 áprilisának 5. napján, Oliver Cowdery jött az otthonomba, akit addig soha nem láttam. Azt mondta nekem, hogy mivel iskolában tanít a szomszédban, ahol apám lakott – és apám egyike volt azoknak, akiknek gyermekei oda jártak – egy időre apám házában szállt meg, és míg ott volt, a családom elmondta neki, hogy miként kaptam meg a lemezeket, és ezután eljött hozzám, hogy minderről érdeklődjön.
67 Két nappal Cowdery úr érkezése után (április 7-én), folytattam a Mormon könyve fordítását, és ő írni kezdett nekem.
· · · · · · ·
68 Még mindig a fordítás munkáját végeztük, amikor a következő hónapban (1829. május), egy bizonyos napon az erdőbe mentünk, hogy imádkozzunk, és az Úrtól tudakozódjunk a bűnök bocsánatára történő keresztelést illetően, melyről a lemezek fordításában találtunk említést. Miközben ezzel voltunk elfoglalva, imádkozva és az Úrat szólítva, a mennyből egy hírnök ereszkedett alá egy fényes felhőben, és kezeit a fejünkre helyezve, elrendelt bennünket, mondván:
69 Szolgatársaim, a Messiás nevében rátok ruházom Áron papságát, amely rendelkezik az angyalok szolgálattételének, és a bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek a kulcsaival; és ez soha többé nem vétetik el ismét a földről, míg Lévi fiai ismét igazlelkűségben nem ajánlanak felajánlást az Úrnak.
70 Azt mondta, hogy ez az ároni papság nem rendelkezik hatalommal a Szentlélek ajándékának kézrátétel általi adományozására, de ez majd később ránk lesz ruházva; és megparancsolta nekünk, hogy menjünk és keresztelkedjünk meg, és utasításokat adott, hogy én kereszteljem meg Oliver Cowdery-t, és hogy utána ő kereszteljen meg engem.
71 Ennek megfelelően elmentünk és megkeresztelkedtünk. Először én kereszteltem meg őt, és utána ő keresztelt meg engem – minekutána kezeimet a fejére tettem, és elrendeltem őt az ároni papságba, utána pedig ő tette rám a kezeit, és rendelt el ugyanabba a papságba – mert ezt a parancsot kaptuk. *
72 A hírnök, aki ez alkalommal meglátogatott bennünket, és ránk ruházta a papságot, azt mondta, hogy a neve János, ugyanaz, akit az Újszövetségben Keresztelő Jánosnak hívnak, és hogy Péter, Jakab és János irányítása alatt cselekszik, akik Melkisédek papságának kulcsaival bírnak, mely papság, mondta ő, a megfelelő időben ránk lesz ruházva, és hogy engem fognak az egyház első elderének hívni, és őt (Oliver Cowdery-t) a másodiknak. 1829. május 15-én került sor elrendelésünkre eme hírnök keze alatt, és megkeresztelkedtünk.
73 Nyomban azután, hogy kijöttünk a vízből a keresztelkedésünket követően, nagy és dicső áldásokat tapasztaltunk meg Mennyei Atyánktól. Amint megkereszteltem Oliver Cowdery-t, a Szentlélek leszállt reá, és ő felállt, és sok dolgot prófétált, melyek hamarosan megtörténnek majd. Továbbá, amint megkeresztelt engem, én is megkaptam a prófétálás lelkét, amikor is felállván, ennek az egyháznak a felemelkedéséről prófétáltam, és sok, ezzel az egyházzal és az emberek gyermekeinek ezen nemzedékével kapcsolatos dologról. Elteltünk a Szentlélekkel, és örvendeztünk szabadításunk Istenében.
74 Miután megvilágosodott az elménk, kezdtek feltárulni értelmünk előtt a szentírások, és oly módon nyilatkozott meg előttünk a rejtelmesebb részek valódi jelentése és szándéka, ami azt megelőzően soha nem állt rendelkezésünkre, még csak nem is gondoltunk rá. Közben rákényszerültünk a papság elnyerése és keresztelkedésünk körülményeinek titokban tartására, mert az üldözés szelleme már felütötte fejét a vidéken.
75 Időről időre lincseléssel fenyegettek minket, méghozzá vallások hitvallói. Lincselési szándékaikat csak feleségem apja családjának befolyása ellensúlyozta, akik (isteni gondviselés folytán) nagyon barátságosak voltak velem, ellenálltak a csőcseléknek, és lehetővé akarták tenni számomra azt, hogy megszakítás nélkül folytathassam a fordítás munkáját. Ennél fogva felajánlották és megígérték nekünk, hogy minden törvénytelen eljárástól megvédenek minket, amennyire csak tőlük telik.
-
Oliver Cowdery a következőképpen számol be ezen eseményekről: „Feledhetetlen napok voltak ezek – azon hang hangzása alatt ülni, amit a menny sugalmazása diktál, e kebel legteljesebb háláját ébresztette fel! Nap nap után folytattam megszakítás nélkül mindazon dolgok leírását, amiket a száján kiejtett, míg az Urim és Tummim, vagy ahogyan a nefiták mondanák, a fordító eszközök segítségével lefordította a Mormon könyvének nevezett történetet, vagyis feljegyzést.
Említést tenni, akár csak néhány szóban is, arról az érdekes beszámolóról, amit Mormon és az ő hű fia, Moróni adott egy olyan népről, amit valamikor szeretett és kedvelt a menny, túllép jelenlegi szándékomon; ezt tehát egy eljövendő időre hagyom, és amint azt a bevezetésben elmondtam, közvetlenül rátérek néhány olyan eseményre, amely szorosan kapcsolódik ezen egyház létrejöttéhez, ami talán érdekes lehet azon százak számára, akik előléptek, vakbuzgók fintorai és képmutatók rágalmazása közepette, és befogadták Krisztus evangéliumát.
Egyetlen ember sem tudta volna józan ésszel lefordítani és leírni azokat a pontos utasításokat, amiket a Szabadító adott a nefitáknak arról, hogy mi módon építsék fel az Ő egyházát – különösen egy olyan időszakban, amikor a romlottság minden, az emberek között bevett viselkedésben és rendszerben bizonytalanságot eredményezett – anélkül, hogy ne vágyott volna arra a kiváltságra, hogy szívének hajlandóságát a folyékony sírba való eltemettetéssel kimutassa, és jó lelkiismerettel feleljen, Jézus Krisztus feltámadása által.
Miután leírtam a Szabadító Jákób magvának maradéka között, e földrészen végzett elrendelt szolgálatáról szóló beszámolót, könnyű volt meglátni, amint azt a próféta megmondta, hogy sötétség borítja a földet, és sűrű sötétség az emberek elméjét. Ebbe jobban belegondolva könnyű volt látni, hogy a vallást illető nagy csatározások és hangzavar közepette senkinek nincs Istentől felhatalmazása az evangélium szertartásait illető szolgálattételre. Mert feltehetjük a kérdést, van-e olyan embereknek felhatalmazása Krisztus nevében szolgálni, akik tagadják a kinyilatkoztatásokat, amikor az Ő bizonyságtétele nem kevesebb, mint a prófétálás lelke, és az Ő vallása közvetlen kinyilatkoztatásokon alapult, épült fel és élt tovább a világ minden olyan korszakában, amikor neki volt népe a földön. Ha ezeket a tényeket el is temették, és gondosan el is fedték azok az emberek, akiknek mesterkedését veszélybe sodorta volna az, ha ezek belevilágítottak volna az emberek arcába, előlünk nem voltak többé elrejtve; és mi csak annak a parancsolatnak a megadására vártunk, hogy: Kelj fel, és keresztelkedj meg!
Vágyunk valóra válására nem kellett sokáig várnunk. Az Úr, aki gazdag az irgalmasságban, és mindig kész megválaszolni az alázatosak kitartó imáját, miután buzgón szólítottuk, távol az emberek lakhelyétől, leereszkedett, hogy kinyilvánítsa nekünk az akaratát. Hirtelen, akár az örökkévalóság közepéből, a Megváltó hangja békességet szólt hozzánk, míg szétnyílt a fátyol, Isten angyala lejött dicsőségbe öltözve, és átadta a várva várt üzenetet, valamint a bűnbánat evangéliumának kulcsait. Mily öröm! mily csoda! mily bámulat! Míg a világ gyötrődött és másra figyelt – míg milliók tapogatóztak, akár vakok a fal után, és míg minden ember tömegesen bizonytalanságon állt, a mi szemeink láttak, a mi füleink hallottak, akárcsak verőfényes nappal; igen, még annál is jobban – meghaladva a májusi napsugár tündöklését, amely ontotta csillogását a természet arcára! Akkor hangja, bár szelíd volt, bensőig hatolt, és szavai: Szolgatársatok vagyok – minden félelmet eloszlattak. Figyeltünk, ámultunk, csodáltunk! Egy dicsőségből érkező angyal hangja volt ez, üzenet a Magasságostól! És amint ezt hallottuk, örvendeztünk, míg szeretete megperzselte a lelkünket, és beborított minket a Mindenható látomása! Hol volt helye a kételynek? Sehol; elmenekült a bizonytalanság, és elsüllyedt a kétely, hogy soha többé ne támadjon fel, míg a kitaláció és a megtévesztés örökre elmenekült!
De kedves testvérem, gondolkozz el, gondold tovább egy percig, milyen öröm töltötte el szívünket, és milyen meglepődve hajoltunk meg (mert ki ne hajtaná meg térdét egy ilyen áldásra), amikor keze alatt megkaptuk a szent papságot, midőn azt mondta: A Messiás nevében reátok, szolgatársaimra ruházom ezt a papságot és ezt a felhatalmazást, amely a földön marad, hogy Lévi fiai igazlelkűségben ajánlhassanak felajánlást az Úrnak!
Nem próbálom meg felvázolni nektek e szív érzéseit, sem azt a fenséges szépséget és dicsőséget, amely ez alkalommal körülvett minket; de higgyétek el nekem, amikor azt mondom, hogy a föld, sem az ember, az idők eleganciájával, nem kezdheti el oly érdekes és magasztos módon felöltöztetni a nyelvet, mint ez a szent személy. Nem; és ennek a földnek az sem áll hatalmában, hogy megadja azt az örömet, átruházza azt a békét, vagy felfogja azt a bölcsességet, amelyet az egyes mondatok magukban foglaltak, amint azokat a Szent Lélek hatalma átadta! Az ember megtévesztheti embertársát, megtévesztés megtévesztést követhet, és a gonosz gyermekeinek hatalmában állhat a balgák és a tanulatlanok elcsábítása, míg semmi más, mint kitaláció etet sokakat, és a hamisság gyümölcse a sírig sodorja a könnyelműeket; de az ő szeretete ujjának egyetlen érintése, igen, a fenti világ dicsőségének egyetlen sugara, vagy a Szabadító szájának egyetlen szava az örökkévalóság kebeléről mindezt jelentéktelenségbe taszítja, és örökre kitörli az elméből. Annak biztos tudása, hogy egy angyal színe előtt voltunk, annak bizonyossága, hogy Jézus hangját hallottuk, és a makulátlan igazság, amint az egy tiszta személyből áradt, Isten akaratának parancsára, számomra meghaladja a leírhatóságot, és én örökre csodálkozva és hálaadással tekintek a Szabadító jóságának e kifejezésére, míg itt maradhatok; és azokban a palotákban, ahol tökéletesség lakik, és ahova soha nem lép be a bűn, ott remélem csodálni azon a napon, amely soha meg nem szűnik.” – Messenger and Advocate, 1. kötet (1834. október), 14–16. o.