1 És lőn, hogy két nap és két éjszaka után már azon voltak, hogy testét elvigyék és egy sírboltba helyezzék, melyet halottaik eltemetésének céljára készítettek.

2 Most a királyné hallott Ammon hírnevéről, és ezért elküldött érte, és kérte, hogy jöjjön be hozzá.

3 És lőn, hogy Ammon úgy tett, ahogy parancsolták neki, és bement a királynéhoz és tudni szerette volna, hogy mit óhajt, mit tegyen.

4 És ő így szólt hozzá: Férjem szolgái tudatták velem, hogy te egy szent Istennek a prófétája vagy, és hogy hatalmadban van az ő nevében sok hatalmas cselekedetet tenni.

5 Ha tehát ez a helyzet, akkor szeretném, ha bemennél és megnéznéd a férjemet, mert már két nap és két éjszaka fekszik az ágyán; és egyesek azt mondják, hogy nem halt meg, de mások azt mondják, hogy halott és hogy bűzlik, és hogy a sírboltba kellene helyezni; de ami engem illet, nekem nem bűzlik.

6 Most, ez volt az, amit Ammon óhajtott, mert tudta, hogy Lamóni király Isten hatalma alatt van; tudta, hogy a hitetlenség sötét fátyola éppen most hullik le elméjéről, és a fény, mely megvilágosította elméjét, mely Isten dicsőségének a fénye, mely az ő jóságának a bámulatos fénye – igen, ez a fény oly örömmel töltötte be a lelkét, miután szertefoszlott a sötét felhő, hogy az örökké tartó élet fénye világosságra gyúlt a lelkében, igen, tudta, hogy ez legyőzte az ő fizikai testét, és Istenben elragadtatott –

7 Az volt tehát az egyetlen óhaja, amit a királyné kért tőle. Bement tehát, hogy lássa a királyt, ahogyan azt a királyné kérte tőle; és látta a királyt, és tudta, hogy nem halt meg.

8 És azt mondta a királynénak: Nem halt meg, hanem alszik Istenben, és holnap ismét fel fog kelni; tehát ne temessétek el.

9 És Ammon azt kérdezte tőle: Hiszed te ezt? És ő ezt mondta neki: Más bizonyítékom nincs, csak a te szavad és szolgáink szava; mindazonáltal hiszem, hogy aszerint lesz, ahogyan azt te megmondtad.

10 És Ammon így szólt hozzá: Áldott vagy, rendkívüli hited miatt; azt mondom neked, asszony, hogy nem volt még ilyen nagy hit a nefiták összes népe között.

11 És lőn, hogy attól az időtől fogva őrködött férje ágya felett, másnap egészen addig az ideig, melyet Ammon kijelölt, hogy fel fog kelni.

12 És lőn, hogy felkelt, Ammon szavai szerint; és amint felkelt, kinyújtotta kezét az asszony felé, és így szólt: Áldott legyen Isten neve, és áldott vagy te.

13 Mert olyan biztosan, ahogyan te élsz, íme, láttam Megváltómat; és ő el fog jönni, és egy asszonytól fog megszületni, és az egész emberiséget, mindenkit meg fog váltani, aki hisz az ő nevében. Most amikor e szavakat kimondta, megduzzadt a szíve a bensőjében, és ismét összerogyott az örömtől; és a királyné is lerogyott, mert legyőzetett a Lélek által.

14 Most Ammon látván, hogy az Úr Lelke imái szerint kitöltetett a lámánitákra, testvéreire, akik gonoszságaik és hagyományaik miatt oly sok gyász okozói voltak a nefiták között, vagyis Isten minden népe között, a térdeire roskadt, és kezdte lelkét imában és hálaadásban kitölteni Istennek azért, amit a testvéreiért tett; és őt is legyőzte az öröm; és így addigra mind a hárman a földre rogytak.

15 Most amikor a király szolgái látták, hogy ezek leroskadtak, ők is fohászkodni kezdtek Istenhez, mert őket is megszállta az Úr félelme, mivel ők voltak azok, akik a király elé álltak és bizonyságot tettek neki Ammon nagy hatalmát illetően.

16 És lőn, hogy addig szólították az Úr nevét, szívvel-lélekkel, míg mindannyian a földre roskadtak, egy lámánita nő kivételével, akinek Ábis volt a neve, és ő figyelemreméltó atyai látomása folytán már sok éve megtért az Úrhoz –

17 Így mivel megtért az Úrhoz és soha nem tudatta azt senkivel, amikor látta, hogy Lamóni király minden szolgája a földre roskadt, és az ő úrnője, a királyné, valamint a király és Ammon is elterülve fekszik a földön, tudta, hogy ez Isten hatalma; és mert feltételezte, hogy ha tudatja a néppel, hogy mi történt közöttük, és ha meglátják a látványt, akkor ez a lehetőség arra indítja majd őket, hogy higgyenek Isten hatalmában, ezért háztól házig szaladt, tudatván ezt a néppel.

18 És gyülekezni kezdtek a király házához. És sok ember jött oda, és csodálkozásukra a királyt és a királynét és a szolgáikat elterülve látták a földön, és mindannyian úgy feküdtek ott, mintha meghaltak volna; és Ammont is látták, és íme, ő egy nefita volt.

19 És most az emberek zúgolódni kezdtek maguk között; egyesek azt mondván, hogy nagy baj érte őket, vagyis a királyt és a házát, mivel megengedte, hogy a nefita az országban maradjon.

20 De mások rendreutasították őket, mondván: A király hozta házára ezt a bajt, mivel megölte a szolgáit, akiknek nyájait szétkergették vala a Szébus vizénél.

21 És őket azok a férfiak utasították rendre, akik a Szébus vizénél állva szétkergették a nyájakat, melyek a királyhoz tartoztak, mivel ők haragudtak Ammonra azok miatt, akiket testvéreik közül megölt a Szébus vizénél, mialatt megvédte a király nyájait.

22 Most egyikük, akinek a fivérét Ammon kardja ölte meg, mivel rendkívül haragudott Ammonra, kihúzta a kardját, és előlépett, hogy lesújtson Ammonra, hogy megölje őt; és amint felemelte a kardját, hogy lesújtson rá, íme, holtan esett össze.

23 Most látjuk, hogy Ammont nem lehetett megölni, mert az Úr azt mondta atyjának, Móziásnak: Meg fogom őt őrizni, és ez a te hited szerint történik majd vele – Móziás tehát az Úrra bízta őt.

24 És lőn, hogy amikor a sokaság látta, hogy holtan esett össze az az ember, aki felemelte a kardot, hogy Ammont megölje, mindannyiukat megszállta a félelem, és nem merték kinyújtani a kezüket, hogy megérintsék őt vagy bárki mást, aki le volt roskadva; és ismét csodálkozni kezdtek maguk között, hogy mi lehet az oka ennek a nagy hatalomnak, vagyis hogy mit jelenthetnek mindezek a dolgok.

25 És lőn, hogy sokan voltak közöttük, akik azt mondták, hogy Ammon a Nagy Lélek, mások pedig azt mondták, hogy a Nagy Lélek küldte őt;

26 De mások mindezeket rendreutasították, mondván, hogy ő egy szörnyeteg, akit a nefiták küldtek, hogy gyötörjék őket.

27 És voltak néhányan, akik azt mondták, hogy Ammont a Nagy Lélek küldte, hogy sanyargassa őket a gonoszságaik miatt, és hogy a Nagy Lélek volt az, aki mindig is őrködött a nefiták felett, aki mindig kiszabadította őket a kezük közül; és azt mondták, hogy a Nagy Lélek volt az, aki olyan sokat elpusztított testvéreik, a lámániták közül.

28 És így a vita kezdett rendkívül éles lenni közöttük. És miközben így vitatkoztak, odajött az a szolgáló, aki a tömeget összecsődítette, és amikor látta a sokaság között a veszekedést, akkor rendkívül elszomorodott, méghozzá a könnyekig.

29 És lőn, hogy odament és kézen fogta a királynét, hogy felemelje őt a földről; és amint megérintette a kezét, az felkelt és lábra állt, és hangos szóval felkiáltott, mondván: Ó áldott Jézus, aki megmentettél engem egy rettenetes pokoltól! Ó áldott Isten, légy irgalmas ehhez a néphez!

30 És miután ezt elmondta, összecsapta a kezeit, mert öröm töltötte el, és sok olyan szót szólt, melyet nem értettek meg; és miután ezt megtette, kézen fogta a királyt, Lamónit, és íme, az felkelt és lábra állt.

31 És ő látván a népe közötti veszekedést azonnal odament és kezdte rendreutasítani őket, és tanítani nekik azon szavakat, melyeket Ammon szájából hallott, és akik csak hallották a szavait, azok hittek és megtértek az Úrhoz.

32 De voltak köztük sokan, akik nem akarták meghallgatni a szavait; ezért azok útjukra mentek.

33 És lőn, hogy amikor Ammon felkelt, ő is szolgált nekik, és ezt tette Lamóni minden szolgája; és mindannyian ugyanazt a dolgot jelentették ki a népnek – hogy megváltozott a szívük; hogy már nem vágynak rá, hogy gonosz dolgot tegyenek.

34 És íme, sokan kijelentették a népnek, hogy angyalokat láttak és társalogtak velük; és hogy így azok Isten dolgairól és az ő igazlelkűségéről beszéltek nekik.

35 És lőn, hogy sokan voltak, akik hittek szavaikban; és mindazokat, akik hittek, megkeresztelték; és igazlelkű nép lettek, és megalapítottak közöttük egy gyülekezetet.

36 És így elkezdődött az Úr munkája a lámániták között; így az Úr kezdte rájuk kitölteni a Lelkét; és látjuk, hogy az ő karja minden olyan nép felé ki van nyújtva, mely bűnbánatot tart és hisz az ő nevében.