14. fejezet

Elveszíteni magunkat mások szolgálatában

„Csapódjon le szívünkben az evangélium valódi jelentése, és ismerjük fel, hogy az életünk, melyet Isten, a mi Atyánk adott nekünk, mások szolgálatára való.”

Gordon B. Hinckley életéből

Az ifjú Gordon B. Hinckley elder számára küszködés volt annak első pár hete, amikor teljes idejű misszionárius volt Angliában. Megérkezésekor beteg volt, aztán pedig sorozatos elutasításba ütköztek az evangélium prédikálására tett próbálkozásai. Ebben a nehéz időszakban egy olyan – általa később a döntés napjának nevezett – élmény áldásában volt része, mely egész életében kihatott a szolgálatára.

„El voltam keseredve – emlékezett vissza. – Írtam egy levelet haza, jó apámnak, és elmondtam neki, hogy úgy érzem, pazarolom az időmet és az ő pénzét. Apám volt a cövekelnököm is, bölcs és sugalmazott ember. Egészen rövid levelet írt vissza, amelyben annyi állt: »Kedves Gordon! Megkaptam a legutóbbi leveledet. Csupán egyetlen tanácsom van számodra: Feledkezz meg magadról, és menj dolgozni!« Korábban a társammal az Úr következő szavait olvastuk aznapi szentírás-tanulmányozásunk során: »Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt« (Márk 8:35).

A Mester ezen szavai, majd azt követően apám levele, amelyben azt tanácsolta, hogy feledkezzek el magamról, és menjek dolgozni, a lelkem legmélyéig hatoltak. Apám levelével a kezemben a hálószobába mentem a Wadham Road 15-ös számú házban, ahol laktunk, és térde rogytam, hogy ígéretet tegyek az Úrnak. Szövetségben fogadtam meg, hogy igyekszem elfeledkezni magamról, és átadni magamat az Ő szolgálatának.

Számomra ez az 1933. júliusi nap volt a döntés napja. Új fény gyúlt az életemben, és új öröm töltötte el a szívemet.”¹

Ez a fény azután soha nem is távozott el Gordon B. Hinckley életéből. Ettől a naptól kezdve mások szolgálatában elkötelezte magát az Úrnak. Hinckley elnök temetésén Henry B. Eyring elnök felsorolt néhány olyan dolgot, melyet Hinckley elnöknek köszönhetünk: templomok építését világszerte, a templomi munka előrehaladását gyorsító kisebb templomokat, az Állandó Oktatási Alap létrejöttét és a Konferenciaközpont felépülését. Aztán így szólt:

„Az ő személyes hagyatéka messze meghaladja ezt a rövid felsorolást és azt, amit mondhatnék. Egyvalami azonban közös mindabban, amit elért. Tettei mindig lehetőségekkel áldották meg az egyéneket. És mindig gondolt azokra, akiknek a legszűkösebbek a lehetőségei – a mindennapi élet gondjaival és a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti élet kihívásaival küzdő hétköznapi emberekre. Többször is előfordult, hogy javasoltam valamit, mire az ujjával megütögetve a mellkasomat azt kérdezte: »Hal, gondoltál arra is, aki küszködik?«”²

„Szeretnék talpon lenni, és tenni – mondta Hinckley elnök. – Szeretnék elszántsággal és céllal tekinteni minden egyes nap elé. Szeretném az ébrenlét minden óráját arra használni, hogy bátorítást nyújtsak, hogy megáldjam azokat, akiknek nehezek a terhei, hogy építsem a hitet és a bizonyság erejét.”³

„Ha azt állítjuk, hogy a Mesternek hódolunk és Őt követjük, akkor vajon nem kell-e megpróbálnunk utánozni az Ő szolgálattal teli életét?”

Gordon B. Hinckley tanításai

Az életünk Istentől kapott ajándék, melyet mások szolgálatára kell használnunk.

Oly… nagy szegénység és kemény nélkülözés van világszerte, oly sok lázadás és aljasság, oly nagy mocsok és szenny, oly sok lerombolt otthon és szétesett család, oly sok magányos ember él reménytelen, színtelen életet, oly sok mindenhol az aggodalom.

Ezért kéréssel fordulok hozzátok. Azt kérem tőletek, hogy mindamellett, amit kaptok, adjatok is, és tegyétek egy kicsit jobbá a világot.⁴

A világ csak akkor lehet jobb, ha a szeretet folyamata változást visz véghez az emberek szívében. Ehhez önmagunkon túlra tekintve szeretnünk kell Istent és másokat, méghozzá teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből.

Az Úr egy újkori kinyilatkoztatásban azt mondta, hogy „ha szemetek egyedül az én dicsőségemre tekint, akkor egész testetek eltelik világossággal, és nem lesz bennetek sötétség” (T&Sz 88:67).

Ha szeretettel és hálásan Istenre tekintünk, és egyedül az ő dicsőségére tekintve szolgáljuk őt, akkor eltávozik tőlünk a bűn sötétsége, az önzőség sötétsége és a kevélység sötétsége. Fokozódik a mi Örökkévaló Atyánk és az ő Szeretett Fia, a mi Szabadítónk és Megváltónk iránti szeretetünk. Nagyobb késztetést érzünk az embertársainknak nyújtott szolgálatra, kevesebbet gondolunk magunkra és jobban felkarolunk másokat.

A szeretet alapelve jelenti Jézus Krisztus evangéliumának lényegét.⁵

Ha azt állítjuk, hogy a Mesternek hódolunk és Őt követjük, akkor vajon nem kell-e megpróbálnunk utánozni az Ő szolgálattal teli életét? Egyikünk sem állíthatja méltán azt, hogy saját élete az övé. Az életünk Istentől kapott ajándék. Nem saját akaratunkból jövünk világra. Nem kényünk-kedvünk szerint távozunk. Napjaink Isten akarata szerint, nem pedig általunk számláltatnak.

Oly sokan közülünk úgy használják az életüket, mintha az teljes mértékben a sajátjuk lenne. Ha akarjuk, dönthetünk úgy, hogy eltékozoljuk. Ám ezzel hatalmas, szent bizalmat játszunk el. Miként azt a Mester is oly nyilvánvalóvá tette: „Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt” (Márk 8:35).⁶

Szeretett fivéreim és nővéreim, a kihívás hatalmas. A lehetőségek mindenütt körülvesznek bennünket. Isten azt szeretné, ha elvégeznénk a munkáját – méghozzá lendületesen és vidáman. Az Ő meghatározása szerint ez a munka abból áll, hogy „segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket” (T&Sz 81:5).

A rászorulók szolgálatából. A gyászolók megvigasztalásából. Az özvegyek és az árvák meglátogatásából a szerencsétlenségükben. A szűkölködők megetetéséből, a mezítelenek felruházásából, abból, hogy hajlékot adunk azoknak, akiknek nincs tető a fejük felett. Annak megtételéből, amit a Mester tett, aki „széjjeljárt jót tévén” (Apostolok cselekedetei 10:38).⁷

Azt üzenem nektek ma, …hogy amikor kitervelitek, mit fogtok csinálni az életben, határozzátok el, hogy időtök egy részét viszonzásra nem számítva azokra fogjátok fordítani, akik gyötrődnek és szűkölködnek. Szükség van a képességeitekre, bármik is legyenek azok. Segítő kezetek ki fog húzni valakit a gyötrődés dagonyájából. Józan szavatok biztatást nyújt majd valakinek, aki máskülönben esetleg egyszerűen csak feladná. A képességeitek figyelemre méltó és csodálatos módon tudnak változtatni azok életén, akik szükségek közt tengődnek. Ha nem most, hát mikor? Ha nem ti, akkor ki?⁸

Csapódjon le szívünkben az evangélium valódi jelentése, és ismerjük fel, hogy az életünk, melyet Isten, a mi Atyánk adott nekünk, mások szolgálatára való.

Ha végezzük ezt a szolgálatot, akkor boldogság és öröm tölti meg a napjainkat. Ám ami még ennél is fontosabb, ezek a mi Urunknak és Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak szenteltetnek, megáldva mindazokat, akiknek az életét megérintjük.⁹

A szolgálat a legjobb gyógyszer az önsajnálatra, az önzésre, a csüggedésre és a magányra.

Emlékszem, amikor egy egyetemvárosban járva hallgattam a fiatalok szokásos, általános panaszait: túl nagy nyomás van rajtuk az iskolában – mintha csak teher lenne, nem pedig lehetőség arra, hogy hozzáférhessenek a földön rendelkezésre álló tudáshoz –, baj van a szállással és az étellel. […]

Azt tanácsoltam ezeknek a fiataloknak, hogy ha túl nagy nyomás van rajtuk az iskolában, és ha úgy érzik, hogy baj van a szállással és az étellel, akkor mondhatok valamit, ami segít a gondjaikon. Azt javasoltam, hogy tegyék pár órára félre a könyveiket, menjenek ki a szobájukból, és látogassanak meg valakit, aki idős és magányos, vagy beteg és el van keseredve. Összességében rájöttem, hogy ha bajunk van az élettel, akkor az azért van, mert csak magunkra gondolunk.

Sok éven keresztül kint volt egy tábla annak a cipészüzletnek a falán, ahol rendszerint vásároltam. Ez állt rajta: „Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, mígnem láttam valakit, akinek nem volt lába.” Az önsajnálat betegségének leghatékonyabb orvossága az, ha elveszítjük magunkat mások szolgálatában.¹⁰

Szerintem legtöbbünk számára a magány elleni legjobb orvosság az, ha szolgálunk másokat és munkálkodunk értük. Nem kicsinylem le a gondjaitokat, de tétovázás nélkül kijelentem, hogy nagyon sokaknak vannak a tietekénél komolyabb problémái. Nyújtsatok kezet feléjük, szolgáljátok, segítsétek és biztassátok őket! Oly sok fiú és lány vall kudarcot az iskolában azért, mert egy kis személyes figyelemre és biztatásra lenne szüksége. Oly sok idős ember él gyötrődve, magányosan és félelemben, akiknek némi reményt és derűt hozna már egy egyszerű beszélgetés is. […]

Oly sokan vannak, akik megsérültek, és egy jó szamaritánusra van szükségük, aki bekötözi a sebeiket és továbbsegíti őket az útjukon. Egy kis kedvesség hatalmas áldást jelenthet valakinek, aki el van keseredve, és édes érzést adhat annak, aki összebarátkozik vele.¹¹

Oly sok ember van odakint, akinek könnyíthettek a terhein. Ott vannak a hajléktalanok, az éhezők, a nyomorgók – mindenhol körülvesznek minket. Ott vannak az idősotthonok magányos lakói. Ott vannak a fogyatékos gyermekek, a kábítószerező fiatalok, a jó szóért kiáltó betegek és ágyhoz kötöttek. Ha ti nem teszitek meg, akkor ki fogja?

Az aggódás általam ismert legjobb ellenszere a munka. A csüggedés legjobb gyógyszere a szolgálat. A fáradtság legjobb gyógymódja az a kihívás, hogy segítsünk valakinek, aki még fáradtabb.¹²

Miért boldogok a misszionáriusok? Mert elveszítik magukat mások szolgálatában.

Miért boldogok azok, akik a templomokban dolgoznak? Mert szeretetteljes munkájuk nagyon is összhangban van az emberiség Szabadítójának helyettesként elvégzett nagyszerű munkájával. Nem kérnek és nem is várnak köszönetet azért, amit tesznek. Legtöbbször csupán a nevét tudják annak, akiért munkálkodnak.¹³

Juttassátok kifejezésre a szívetekben rejlő nemes vágyakat, és kezeteket kinyújtva vigasztaljatok, támogassatok és építsetek másokat! Ha így tesztek, akkor eltávozik belőletek az önzőség maró mérge, és olyan édes, csodás érzés lép helyére, mely másképp tán nem is jöhet.¹⁴

„Oly sok ember van odakint, akinek könnyíthettek a terhein.”

Amikor mások megsegítésére nyújtjuk kezünk, akkor rátalálunk az igazi valónkra.

Egy sok évvel ezelőtti vasárnapon a cövekelnök otthonában voltam egy Idaho állambeli kisvárosban. A reggeli ima előtt a család együtt elolvasott néhány szentírásverset. E versek között voltak Jézusnak a János 12:24-ben feljegyzett szavai: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”

A Mester minden bizonnyal saját közelgő halálára utalt, és kijelentette, hogy ha nem hal meg, akkor nagyrészt hiábavaló lesz életének küldetése. Én azonban más jelentést is érzékelek ezekben a szavakban. Úgy tűnik nekem, hogy az Úr azt mondja mindannyiunknak, hogy ha nem veszítjük el magunkat mások szolgálatában, akkor nagyrészt valós cél nélkül éljük az életünket, majd hozzáteszi: „A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyűlöli a maga életét, e világon, örök életre tartja meg azt” (János 12:25). Vagy Lukács feljegyzése szerint: „Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt” (Lukács 17:33). Más szóval, aki csak magának él, az elsorvad és meghal, míg aki elveszíti magát mások szolgálatában, az fejlődik és kivirágzik ebben az életben és az örökkévalóságban.

Aznap reggel a cövekkonferencián tizenhárom évnyi hűséges szolgálat után felmentették az elnököt, aki vendégül látott. Hatalmas szeretet és megbecsülés áradt felé, nem a vagyona, nem az üzleti életben betöltött szerepe, hanem azon nagyszerű szolgálat miatt, melyet oly önzetlenül végzett. Személyes érdekeire nem gondolva több tízezer mérföldet vezetett mindenféle időjárásban. Szó szerint több ezernyi órát áldozott mások javára. Elhanyagolta a személyes ügyeit, hogy segítsen azoknak, akiknek szükségük volt a segítségére. És ezt téve életre kelt, és naggyá vált azok szemében, akiket szolgált.¹⁵

Évekkel ezelőtt olvastam egy fiatal hölgy történetét, aki tanítónőnek ment egy tanyasi iskolába. Járt az osztályába egy lány, aki egyszer már megbukott, és megint bukásra állt. Ez a tanuló nem tudott olvasni. Nagy családból jött, melynek nem állt módjában elvinni őt egy nagyobb városba, ahol megvizsgálhatták volna, hogy van-e olyan problémája, amin segíthetnek. A fiatal tanárnő úgy érezte, hogy a gond a lány szemével lehet, ezért saját költségén megszervezte a látásvizsgálatát. Olyan hibát fedeztek fel, melyet szemüveggel helyre lehetett hozni. Hamarosan egy teljesen új világ tárult a tanuló szeme elé. Életében először tisztán látta az előtte lévő szavakat. A vidéki tanítónő nem keresett ugyan sokat, de ami kevéssel rendelkezett, azt olyan valamibe fektette, ami teljesen megváltoztatta egy bukásra álló tanuló életét, aki így megtalálta saját élete egy új dimenzióját.¹⁶

Ha így szolgáltok, akkor a saját életetek is új dimenziót kap. Új, ösztönző kapcsolatokra leltek. Barátokra és társaságra találtok. Bővülni fognak az ismereteitek, a tudásotok és a bölcsességetek, és a cselekvésre való képességetek is.¹⁷

Bizonyságot teszek arról, hogy ha mindannyian kinyújtjátok a kezeteket mások megsegítésére, akkor rátaláltok az igazi valótokra és nagymértékben megáldjátok a világot, melyben éltek.¹⁸

Az egyház sok lehetőséget ad az önzetlen szolgálatra.

Testvéreim, soha nem lesztek boldogok akkor, ha csak magatokra gondolva élitek az életeteket. Veszítsétek el magatokat a világ legjobb ügyében – az Úr ügyében! A kvórumok munkájában, a segédszervezetek munkájában, a templomi munkában, a jóléti szolgálat munkájában, a misszionáriusi munkában. Mások életét megáldva a saját életeteket is meg fogjátok áldani.¹⁹

Az egész világon nincs más munka, melyet oly sok boldogság övezne, mint ezt a munkát. Ez a boldogság sajátos. Mások szolgálatából ered. Valós. Egyedi. Csodálatos.²⁰

„Ha… szolgáltok, akkor a saját életetek is új dimenziót kap.”

Legyen az egyház a ti kedves barátotok! Legyen nagyszerű társatok! Szolgáljatok ott, ahová elhívnak! Tegyétek meg, amire kérnek! Minden általatok viselt tisztség gyarapítani fogja a képességeiteket. Számos feladatkörben szolgáltam már ebben a hatalmas szervezetben. Minden szolgálat meghozta a maga jutalmát.

Ez… önzetlen odaadást, rendíthetetlen hűséget és hitet követel tőletek. Sokféle minőségben fogtok még szolgálni az életetek során. Lesznek olyanok is, amelyek esetleg kicsinek tűnnek, de ebben az egyházban nincs kis vagy jelentéktelen elhívás. Minden elhívás fontos. Minden elhívásra szükség van a munka továbbhaladásához. Soha ne becsüljetek le egyetlen feladatot sem az egyházban! […]

Csináljatok helyet az életetekben az egyház számára! Gyarapítsátok ismereteiteket a tanáról! Értsétek meg jobban a szervezetét! Erősítsétek meg egyre inkább az örök igazságai iránti szereteteteket!

Előfordulhat, hogy az egyház áldozathozatalt kér tőletek. Lehet, hogy felkér benneteket arra, hogy nyújtsátok a tőletek telhető legjobbat. Ennek azonban nem lesz ára, mert észre fogjátok venni, hogy befektetéssé válik, mely egész életeteken át osztalékot fizet majd nektek. Az egyház az örök igazság hatalmas tározója. Tegyétek magatokévá és ragaszkodjatok hozzá!²¹

Szeretnétek boldogok lenni? Feledkezzetek el magatokról, és vesszetek el ebben a nagyszerű ügyben! Tegyetek erőfeszítéseket mások megsegítésére. Ápoljátok szívetekben a megbocsátás lelkületét mindazokkal szemben, akik esetleg megbántottak titeket. Tekintsetek az Úrra, és éljetek és munkálkodjatok az Ő fiai és leányai felemeléséért és szolgálatáért. Ha ezt teszitek, akkor olyan boldogságot ismertek meg, melyet azelőtt soha. Nem érdekel, hogy milyen idősek vagytok, hogy milyen fiatalok vagytok, és miegymás. Képesek vagytok az emberek felemelésére és megsegítésére. A jó ég tudja, miért van ennyire sok olyan ember a világon, akinek segítségre van szüksége. Ó, nagyon, de nagyon sokan vannak. Gyomláljuk ki életünkből, fivéreim és nővéreim, a bomlasztó, önző hozzáállást, húzzuk ki magunkat egy kicsit jobban, és törekedjünk egy kicsit magasabbra a másoknak nyújtott szolgálatban. […] Húzzátok ki magatokat jobban, lépjetek feljebb, emeljétek fel az ellankadt térdűeket, tartsátok fel azok kezét, akik lecsüggesztették. Éljetek Jézus Krisztus evangéliuma szerint. Feledkezzetek meg magatokról.²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Hinckley elnök azt tanította, hogy életünk Istentől kapott ajándék, melyet mások szolgálatára kell használnunk (lásd 1. szakasz). Hogyan tehetjük életmódunkká mások szolgálatát? Szerinted mit jelent egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel szolgálni? Hogyan áldott már meg téged egy neked tett szolgálat?
Miért segít nekünk a szolgálat legyőzni az önsajnálatot, az önzést és a magányt? (Lásd 2. szakasz.) Hogyan hozott neked boldogságot a szolgálat? Olvasd el, mit mondott Hinckley elnök azokról, akiknek szükségük van valamire, és döntsd el, milyen szolgálatot nyújthatsz te magad vagy a családod.
Miért segít nekünk rátalálni „az igaz valónkra” az, ha elveszítjük magunkat mások szolgálatában? (Lásd 3. szakasz.) Mit tanulhatunk a 3. szakaszban található történetekből?
Hinckley elnök azt tanácsolta: „Veszítsétek el magatokat a világ legjobb ügyében – az Úr ügyében” (4. szakasz). Milyen áldásokat hozott már életedbe az egyházi szolgálat?

Kapcsolódó szentírások

Máté 20:25–28; 25:34–40; János 13:35; Móziás 2:16–18; 18:8–9; T&Sz 64:33

Tanulmányi segédlet

„Tanulás közben gondosan figyelj oda az eszedbe ötlő gondolatokra, és a szívedben megjelenő érzésekre…” (Prédikáljátok evangéliumomat! [2006]. 18.). Fontold meg, hogy feljegyzed a benyomásaidat, még ha látszólag nem is kapcsolódnak az olvasottakhoz. Lehet, hogy pont ezeket a dolgokat akarja neked megtanítani az Úr.