10. fejezet

A házasság örök párkapcsolatának ápolása

„Az élet legédesebb érzései, az emberi szív legnagylelkűbb és legnagyobb megelégedést nyújtó megnyilvánulásai olyan házasságban találnak kifejezésre, mely tisztán és beszennyezetlenül emelkedik a világ gonoszsága fölé.”

Gordon B. Hinckley életéből

Egy este, amikor Hinckley elnök és felesége csendben üldögéltek egymás mellett, Hinckley nőtestvér azt mondta: „Te mindig is szárnyakat adtál nekem, hogy repülhessek, és ezért nagyon szeretlek téged.”¹ Feleségének e szavaihoz fűzve megjegyzést Hinckley elnök azt mondta: „Megpróbáltam megismerni [az] egyéniségét, személyiségét, vágyait, hátterét és törekvéseit. Hadd szárnyaljon! Igen, hadd szárnyaljon! Hadd fejlessze saját képességeit! Hadd tegye a dolgokat a maga módján! Állj el az útjából, és ámulj el azon, amit tesz!”² Hinckley nőtestvér is hasonlóképpen támogatta férjét – annak apai szerepkörében, a személyes törekvéseiben, valamint szerteágazó egyházi szolgálatában.

Gyermek- és fiatalkoruk nagy részében Gordon B. Hinckley és Marjorie Pay ugyanabba az egyházközségbe tartoztak, és éveken át egymással szemben laktak. „Először az Elemiben láttam őt – emlékezett vissza később Hinckley elnök. – Felolvasott valamit. Nem is tudom, mi volt ebben nagy hatással rám, de soha nem ment ki a fejemből. Aztán csodaszép fiatal nő lett belőle, és nekem volt annyi eszem, hogy feleségül vegyem.”³

Akkor randevúztak először – egy egyházi táncmulatságon –, amikor Gordon 19, Marjorie pedig 18 éves volt. „Ennek a fiatalembernek van jövője” – mondta Marjorie később az édesanyjának.⁴ Kapcsolatuk tovább erősödött, míg Gordon a Utah Egyetemre járt, majd 1933-ban, a lediplomázása utáni évben elhívást kapott, hogy szolgáljon missziót Angliában. Amikor 1935-ben hazatért, folytatta az udvarlást, és 1937-ben összeházasodtak a Salt Lake templomban. Házasságuk elejére visszaemlékezve Hinckley nőtestvér azt mondta:

„Kevés volt a pénzünk, de tele voltunk reménnyel és derűlátással. Nem volt minden rózsaszín az első időkben, de tele voltunk elhatározással és nagyon vágytunk arra, hogy boldog otthont hozzunk létre. Szerettük egymást, efelől nem volt kétség. Azonban hozzá kellett szoknunk egymáshoz. Szerintem minden párnak hozzá kell szoknia egymáshoz.

Hamar rájöttem, hogy jobban tesszük, ha inkább azon igyekszünk, hogy hozzászokjunk egymáshoz, és nem próbáljuk meg állandóan megváltoztatni egymást, mert erről felfedeztem, hogy nem is lehet. […] Kölcsönös engedményeket kell tenni, és nagyon rugalmasnak kell lenni ahhoz, hogy boldog otthont hozzunk létre.⁵

Hinckley elnököt 1985-ben hívták el általános felhatalmazottnak, és szolgálata első éveiben Hinckley nőtestvér általában otthon maradt, öt gyermekükre vigyázva, míg a férje megbízásokat teljesítve utazott. Amikor a gyermekeik már felnőttek, a Hinckley házaspár gyakran együtt utazott, és ez nagy örömükre szolgált. 1977 áprilisában akkorra esett a 40. házassági évfordulójuk, amikor épp hosszabb úton, látogatóban voltak az ausztráliai szenteknél. Erről a napról Hinckley elnök azt írta a naplójába:

„A mai nap az ausztráliai Perthben virradt ránk, és már önmagában az ittlétünk is jelképezi azt, hogy mit hoztak számunkra az elmúlt évek. Azzal töltöttük a napot, hogy találkoztunk az Ausztráliai Perth Misszió misszionáriusaival. Csodálatos nap volt ez, melyen bizonyságokat és tanításokat hallgattunk. A misszionáriusok egy virágcsokrot adtak Marjorie-nek, amit nekem nem volt időm beszerezni.

Egy egész kötetre valót írhatnánk az elmúlt 40 évről. […] Volt részünk küszködésben és gondban is. Nagyrészt azonban jó volt hozzánk az élet. Bámulatos áldásokat kaptunk. Ebben az életkorban az ember kezdi megérezni az örökkévalóság jelentését és az örök partneri viszony értékét. Ha ma otthon lettünk volna, valószínűleg sor került volna valamilyen családi vacsorára. Azonban úgy áll a dolog, hogy az Urat szolgálva távol vagyunk otthonról, és ez is nagyon jó élmény.”⁶

Huszonkét évvel később, amikor már az egyház elnökeként szolgált, Hinckley elnök levelet írt Hinckley nőtestvérnek, melyben kifejezte, milyen érzések vannak benne bő 60 évnyi házasság után. „Mindig is nagyra becsült társam voltál – jelentette ki. – Mostanra együtt megöregedtünk, és ez mindvégig édes élmény maradt számomra. […] Igen, könnyeket szül majd az a nap, amikor a halál keze gyengéden megérinti valamelyikünket, de ott lesz a viszontlátás és az örök párkapcsolat csendes és szilárd bizonyossága.”⁷

2004 elején a Hinckley házaspár hazafelé tartott a Ghánai Accra templom felszenteléséről, amikor Hinckley nőtestvér összeesett a kimerültségtől. Ezután már nem is nyerte vissza az erejét, és 2004. április 6-án elhunyt. Hat hónappal később, az októberi általános konferencián Hinckley elnök azt mondta:

„Ahogy ott ültem a kezét fogva, és láttam, hogy a halandó élet elszáll belőle, bevallom, úrrá lettek rajtam érzéseim. Mielőtt feleségül vettem, ő volt álmaim asszonya… Több mint kétharmad évszázadon át volt drága párom, egyenrangú társam az Úr előtt, de valójában azt kell mondanom, hogy sokkal különb volt nálam. És most, idős koromra, ismét álmaim asszonyává vált.”⁸

Gyászában Hinckley elnököt vigasztalta annak tudata, hogy örökre egymáshoz lettek pecsételve. „Teljes mértékben lesújtja az embert egy hőn szeretett társ elvesztése, akivel oly hosszú időn át járt napfényben és árnyékban – mondta. – Egyre erősebbé válik az emésztő magány. Az ember lelkét marcangolja. Azonban az éjszaka sötétjében csendes suttogás hallatszik, mely azt mondja: »Minden jó. Minden jó!« És ez az ismeretlenből érkező hang békességet, bizonyosságot, és rendíthetetlen meggyőződést hoz arról, hogy a halál nem a vég, hogy az élet tovább folytatódik, van még elvégzendő munka és elérendő győzelem. Ez a hang csendben, halandó fül számára nem is hallhatóan, elhozza annak meggyőződését, hogy amilyen biztosan megtörtént a különválás, olyan biztosan lesz örömteli viszontlátás.”⁹

Hinckley elnök és Hinckley nőtestvér boldog és szeretetteljes házasságot tudhatott magáénak, és megerősítette őket „a viszontlátás és az örök párkapcsolat csendes és szilárd bizonyossága.”

Gordon B. Hinckley tanításai

Mennyei Atyánk tervének kezdettől fogva része volt a házasság.

Mily csodálatos dolog a mi Örökkévaló Atyánk terve szerinti házasság, mely tervet – isteni bölcsessége révén – gyermekei boldogsága és biztonsága, valamint a faj fenntartása végett alkotta.

Ő a mi Teremtőnk, és tervének kezdettől fogva része volt a házasság. Éva megteremtésekor Ádám azt mondta: „Ez már csontomból való csont, és testemtől való test… Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik a feleségéhez; és lesznek egy testté” (1 Móz. 2:23–24).

Pál azt írta a korinthusbeli szenteknek: „Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban” (1 Kor. 11:11).

Mai kinyilatkoztatásban azt mondta az Úr: „Továbbá, bizony mondom nektek, hogy aki tiltja a házasságot, azt nem Isten rendelte, mert a házasságot Isten rendelte el az embernek” (T&Sz 49:15). […]

Bizonyára senki nem kételkedhet a házasság isteni elgondolásában, aki csak olvassa a szentírásokat – akár az ősieket, akár a maiakat. Az élet legédesebb érzései, az emberi szív legnagylelkűbb és legnagyobb megelégedést nyújtó megnyilvánulásai olyan házasságban találnak kifejezésre, mely tisztán és beszennyezetlenül emelkedik a világ gonoszsága fölé.

Úgy hiszem, ilyen házasság a vágya – a hőn remélt, hőn áhított és buzgó imában kért vágya – minden férfinak és nőnek, bárhol legyenek is.¹⁰

A templomban az egész örökkévalóságra egymáshoz pecsételhető a férj és a feleség.

[A] templomok… olyan áldásokat nyújtanak, amelyeket sehol máshol nem lehet elérni. Minden, ami e szentséges házakban történik, az ember örökkévaló természetével kapcsolatos. Itt a férjet, a feleséget és a gyermekeket családként egymáshoz pecsételik az örökkévalóságra. A házasság nem csak „holtomiglan-holtodiglan” érvényes. A házasság örök érvényű, amennyiben a felek méltó életükkel kiérdemlik ezt az áldást.¹¹

Volt már valaha is olyan férfi, aki igazán szeretett egy nőt, vagy olyan nő, aki igazán szeretett egy férfit, és ne imádkozott volna azért, hogy kapcsolatuk a síron túl is folytatódhasson? Temettek el már gyermeket úgy a szülők, hogy ne vágytak volna annak bizonyosságára, hogy az eljövendő világban újra az övék lesz a szerettük? Kételkedhet-e bárki abban, aki hisz az örök életben, hogy a mennyek Istene megajándékozza fiait és leányait az élet legdrágább sajátosságával, a szeretettel, amely a családi kapcsolatokban kerül leginkább kifejezésre? Nem, az ésszerűség azt diktálja, hogy a családi kapcsolatoknak folytatódniuk kell a halál után. Erre vágyik az emberi szív, és a mennyek Istene kinyilatkoztatta, hogy ez mi módon biztosítható. Az Úr házának szent szertartásai teszik lehetővé.¹²

Mily édes bizonyosságot, mily vigaszt adó békességet nyújt az a tudat, hogy ha a megfelelő módon házasodunk, és a megfelelő módon élünk, akkor a kapcsolatunk a halál bizonyossága és az idő múlása ellenére folytatódni fog. Írhatnak és énekelhetnek az emberek szerelmes dalokat. Vágyakozhatnak, reménykedhetnek és álmodozhatnak. Azonban mindez megmarad romantikus vágyálomnak, ha nem fejti ki hatását az idő és a halál erőin felülkerekedő felhatalmazás.¹³

A férjek és feleségek egymás mellett járnak egy örökkévaló utazásban.

Nagy tervében, amikor Isten megteremtette az embert, megalkotta a nemek kettősségét. E kettősség megnemesítő kifejeződése a házasságban található meg. Az egyik ember kiegészíti a másikat.¹⁴

A házassági kapcsolatban nincs sem alsóbbrendűség, sem felsőbbrendűség. A nő nem halad a férfi előtt, és a férfi sem halad a nő előtt. Egymás mellett járnak Isten fiaként és lányaként egy örökkévaló utazásban.¹⁵

A házasság, a szó legigazibb értelmében, egyenlő felek kapcsolata, ahol egyik sem gyakorol uralmat a másik felett, hanem inkább mindketten buzdítják és segítik egymást minden létező feladatukban és törekvésükben.¹⁶

Feleségek, tekintsetek férjetekre becses társatokként, és éljetek érdemesen erre a kapcsolatra. Férjek, lássátok meg feleségetekben a legbecsesebbet abból, ami az időben és az örökkévalóságban megadatik nektek – mindegyikük Isten leánya, olyan társ, akivel kéz a kézben járhattok napsütésben és viharban, az élet minden veszedelme és diadala közepette.¹⁷

Két [barátom] jut eszembe, …még a középiskolai és az egyetemi éveimből. A fiú egy vidéki városból származott, megjelenésre egyszerű, nem volt pénze vagy szembetűnő kilátásai. Egy tanyán nőtt fel, és ha volt benne valamilyen vonzó tulajdonság, akkor az a munkaképessége volt. […] Egyszerű megjelenéséhez azonban olyan mosoly és személyiség társult, amelyből sütött a jóság. A lány a városból, kényelmes otthonból származott. […]

Történt köztük valami varázslatos. Egymásba szerettek. […] Együtt nevették, táncolták és tanulták át ezeket az éveket. Akkor kötöttek házasságot, amikor az emberek még azt is megkérdőjelezték, hogy miként tudnak majd eleget keresni az életben maradáshoz. A fiú átküzdötte magát a szakiskolán és az osztálya legjobbjai között végzett. A lány spórolt és gyűjtögetett és dolgozott és imádkozott. Biztatott és támogatott, és amikor keményre fordultak a dolgok, csendben azt mondta: „Majd csak megoldjuk.” A lány belé vetett hitén felbuzdulva a fiú kitartott ezekben a nehéz években. Gyermekeik születtek, mindketten szerették és gondozták őket, és megadták nekik az abból eredő biztonságot, hogy példát mutattak az egymás iránti szeretetben és hűségben. Eltelt bő negyvenöt év. Gyermekeik felnőttek, elismerést hozva nekik, az egyháznak és azoknak a közösségeknek, amelyekben élnek.

Nemrég, New Yorkból hazafelé, amikor végigmentem a repülőn a sorok között, az utastér félhomályában észrevettem egy ősz hajú asszonyt, aki férje vállára hajtott fejjel bóbiskolt, míg ő szeretetteljesen fogta a kezét. A férfi ébren volt és felismert. Amikor beszélgetni kezdtünk, a felesége is felébredt. Ők is New Yorkból tartottak hazafelé, ahol a férfi az ország egyik nagyrabecsült tudományos társasága előtt ismertette egy tanulmányát. Ő nem sokat mondott erről, de a felesége büszkén elmondta, milyen elismerésekben részesítették. […]

Miközben visszamentem a helyemre, belegondoltam ebbe. Azt mondtam magamnak, hogy barátaik egykor csak egy vidéki parasztfiút és egy szeplős orrú, mosolygó lányt láttak bennük. Ők ketten azonban észrevették egymásban a szerelmet, a hűséget, a békességet, a hitet és a jövőt. Ha akarjátok, nevezhetitek ezt ösztönös vonzalomnak is, mert talán egy kicsi abból is volt benne, de ennél sokkal többről volt szó. Inkább valami isteni dolognak a kivirágzásáról, melyet az Atya, a mi Istenünk ültetett el oda. Iskolás korukban érdemesen éltek erre a kivirágzásra. Erényes, hívő életet éltek, értékelték és tisztelték önmagukat és egymást. Nehéz szakmai és pénzügyi küzdelmeik közepette a párkapcsolatukban lelték meg a legnagyobb földi erőt. Most, idős korukra, együtt leltek békére és csendes megelégedettségre. És mindezeken túl biztosak lehettek az őket összekötő örömteli kapcsolat örökkévalóságában, mert az Úr házában már régen szövetségeket kötöttek és ígéreteket tettek.¹⁸

Isten egyetlen áldást sem fog megtagadni az arra érdemes, nem házas személyektől.

Úgy tűnik, felcímkéztük az egyház egyik nagyon fontos csoportját. A címkén az áll: „egyedülállók”. Bárcsak ne tettük volna, ne tennénk ezt! Személyekről van szó, férfiakról és nőkről, Isten fiairól és leányairól, nem pedig hasonmások vagy egymást utánzó emberek tömegéről. Attól, hogy valaki éppen nem házas, még nem különbözik alapvetően másoktól. Mindannyiunknak nagyon is hasonló a megjelenése, az érzelmi reakcióink, a gondolkozási és érvelési készségünk, hogy tudunk szomorúak és boldogok lenni, tudunk szeretetet adni és kapni.

Ti is éppen olyan fontosak vagytok, mint bárki más a mi Mennyei Atyánk tervében, és az Ő irgalma folytán egyetlen olyan áldás sem lesz örökre megtagadva tőletek, amelyre egyébként jogosultak lennétek.¹⁹

Hadd szóljak most egy szót azokhoz, akiknek soha nem volt lehetőségük a házasságkötésre. Biztosítalak benneteket arról, hogy tudjuk, sokan milyen magányosnak érzitek magatokat. Keserű, fájdalmas dolog a magány. Azt hiszem, mindenki érezte már olykor. Megértéssel és szeretettel fordul felétek a szívünk. […]

Életetek ezen időszaka akár csodálatos is lehet. Érettek vagytok. Jó az ítélőképességetek. Legtöbben képzettek és tapasztaltak vagytok. Megvan a mások felemeléséhez, a segítségnyújtáshoz és a bátorításhoz szükséges fizikai, szellemi és lelki erőtök.

Sok embernek van rátok szüksége. […] Tartsátok teljesen feltöltve a lelki akkumulátorotokat, és gyújtsátok meg mások lámpását is!²⁰

Akik közületek még nem kötöttek házasságot, azoknak azt mondom, hogy… Isten különböző tehetségeket adott nektek. Megadta nektek annak képességét, hogy szolgálatotokkal ki tudjátok elégíteni mások szükségleteit, és meg tudjátok áldani az életüket a kedvességetekkel és a törődésetekkel. Karoljatok fel valakit, akinek szüksége van erre! […]

Gyarapítsátok az ismereteiteket! Csiszoljátok az elméteket és a képességeiteket az általatok választott szakterületen! Óriási lehetőségek várnak rátok, ha készen álltok rá, hogy kihasználjátok ezeket. […] Ne érezzétek úgy, hogy Isten hátat fordított nektek azért, mert egyedülállók vagytok. A világnak szüksége van rátok. Az egyháznak szüksége van rátok. Oly sok embernek és oly sok ügynek van szüksége az erőtökre, a bölcsességetekre és a tehetségeitekre.

Legyetek imádságos lelkűek, és ne veszítsétek el a reményt. […] Éljétek a tőletek telhető legjobb életet, és az Úr a miénket meghaladó bölcsességében és az örökkévalóság megfelelő idejében meg fogja válaszolni az imáitokat.²¹

Akik elváltak, azoknak azt mondom, hogy kérlek, ne gondoljátok úgy, hogy lenézünk titeket azért, mert kudarcot vallott a házasságotok. […] Nem amellett köteleztük el magunkat, hogy elítéljünk, hanem amellett, hogy megbocsássunk és felejtsünk, hogy felemeljünk és segítsünk. Az elhagyatottság óráiban forduljatok az Úrhoz, aki azt mondta: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. […] Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28, 30).

Az Úr nem fog megtagadni benneteket, és nem fog elfordulni tőletek. Lehet, hogy nem kaptok drámai válaszokat az imáitokra; lehet, hogy ezeket a válaszokat nem lesz könnyű érteni vagy értékelni. Azonban el fog jönni az idő, amikor felismeritek, hogy megáldattatok.²²

A házasságot a társunk jóllétével való szerető törődés kifejezésre juttatása teszi boldoggá.

Tápláljátok és ápoljátok a házasságotokat! Őrizzétek, és dolgozzatok azért, hogy erős és gyönyörű maradjon! […] A házasság egy szerződés, egy megállapodás, egy férfi és egy nő közötti egyezség, amely a Mindenható terve szerint való. Törékeny lehet. Táplálást és nagyon sok erőfeszítést igényel.²³

Miután éveken keresztül több száz válással találkoztam, arra jutottam, hogy egyetlen dolog alkalmazása minden másnál hatékonyabban tudná megoldani ezt a keserves problémát.

Ha minden férj és minden feleség folyamatosan megtenne mindent társa jóléte és boldogsága érdekében, akkor igen kevés válás lenne, ha lenne egyáltalán. Soha nem hallanánk vitákat. Soha nem lenne vádaskodás. Nem lennének dühkitörések. Inkább szeretet és törődés lépne a bántalmazás és álnokság helyére. […]

A legtöbb házassági probléma megoldása nem a válásban rejlik, hanem a bűnbánatban és a megbocsátásban, a kedvesség és törődés kifejezésében. Az aranyszabály alkalmazásában található.

Gyönyörű látvány, amikor egy fiatalember és egy ifjú hölgy megfogja egymás kezét az oltárnál, és Isten előtti szövetségben fogadják meg, hogy tisztelni és szeretni fogják egymást. De mennyire kiábrándító az a kép, amikor néhány hónappal vagy néhány évvel később bántó megjegyzéseket, epés és éles szavakat, kiabálást és keserű vádaskodást hallunk tőlük!

Ennek nem kell így lennie, kedves testvéreim! Felül tudunk emelkedni életünk „erőtelen és gyarló” elemein (lásd Galátziabeliek 4:9). Meg tudjuk keresni és képesek vagyunk felismerni az egymásban rejlő isteni természetet, mely Mennyei Atyánk gyermekeiként megadatik nekünk. Együtt élhetünk a házasság Istentől kapott mintájában, elérve mindazt, amire képesek vagyunk, ha önfegyelmet gyakorlunk ahelyett, hogy társunkat próbálnánk fegyelmezni.²⁴

„Tápláljátok és ápoljátok a házasságotokat! Őrizzétek, és dolgozzatok azért, hogy erős és gyönyörű maradjon!”

Minden házasság ki van téve időnként viharos időknek. Azonban türelemmel, egymás iránti tisztelettel, és a béketűrés lelkületével át tudjuk vészelni ezeket a viharokat. Ha voltak hibák, akkor sor kerülhet bocsánatkérésre, bűnbánatra és megbocsátásra. Azonban erre mindkét félnek hajlandóságot kell mutatnia. […]

Rájöttem, hogy a házasságot tulajdonképpen… a társunk jólétével és jóllétével való lelkes törődés teszi boldoggá. Ha csak magunkra és személyes vágyaink kielégítésére gondolunk, az nem eredményez sem bizalmat, sem szeretetet, sem boldogságot. Csak az önzetlenség jelenlétében nyílik ki és virágzik ki a szeretet, a vele járó tulajdonságokkal egyetemben.²⁵

Sokunknak abba kell hagyni a hibakeresést, és el kell kezdeni az erények keresését. […] Sajnos vannak olyan nők, akik át szeretnék alakítani a férjüket a saját tervrajzuk szerint. Vannak olyan férjek, akik előjoguknak tartják, hogy olyan normákat kényszerítsenek a feleségükre, amelyeket ők ideálisnak tartanak. Ez soha nem működik. Csak veszekedéshez, félreértéshez és bánathoz vezet.

Tisztelnünk kell a másik érdeklődési körét. Lehetőséget kell adni és biztatni kell saját tehetségei fejlesztését és kifejezésre juttatását.²⁶

Legyetek teljes mértékben hűek választott társatokhoz! Az időben és az örökkévalóságban is ő lesz a legnagyszerűbb abból, ami megadatik nektek. Megérdemli a bennetek rejlő legjobbat!²⁷

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Hinckley elnök azt tanította, hogy Mennyei Atyánk terve szerint a férfi és a nő közötti házasság gyermekei boldogságát és biztonságát szolgálja (lásd 1. szakasz). Milyen hatással lehet ennek tudata a férj és a feleség közötti kapcsolatra? Mit tehet a férj és a feleség azért, hogy a házasságuk továbbra is „tisztán és beszennyezetlenül emelked[jen] a világ gonoszsága fölé”?
Milyen áldások származnak az örökkévaló házasságból ebben az életben és az örökkévalóságban? (Lásd 2. szakasz.) Milyen tapasztalatok révén becsülöd meg most még jobban az örök kapcsolatokat? Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek az örökkévaló házasság fontosságát?
Miért legyen a házasság „egyenlő felek kapcsolata”? (Lásd 3. szakasz.) Mi számodra a 3. szakaszban található történet tanulsága? Hogyan fejlesztheti ki házasságában ezt a fajta erőt a férj és a feleség?
Hogyan segíthetnek Hinckley elnök 4. szakaszban található ígéretei és tanácsa azoknak, akik nem házasok? Hogyan vonatkoznak mindenkire az ebben a szakaszban található tanítások? Miért fontos mások szolgálatára használni a tehetségeinket és a képességeinket?
Hogyan tehet eleget a férj és a feleség a „tápláljátok és ápoljátok a házasságotokat” felszólításnak? (Lásd 5. szakasz.) Mit tudtál meg, hogyan kerekedhet felül a férj és a feleség a kihívásokon, és lelhet együtt még nagyobb boldogságra? Milyen példákat láttál már erre?

Kapcsolódó szentírások

1 Korinthusbeliek 11:11; Máté 19:3–6; T&Sz 42:22; 132:18–19; Mózes 2:27–28; 3:18, 21–24

Tanulmányi segédlet

„…amikor mindennap rászánjátok az időt személyesen és a családdal együtt is Isten szavának tanulmányozására, akkor a béke uralja majd az életeteket. Ez a béke nem a külső világból érkezik, hanem az otthonotokon belülről, a családotokon belülről és a saját szíveteken belülről” (Richard G. Scott: A hit gyakorlása legyen elsődleges fontosságú. Liahóna, 2014. nov. 93.).