Egyházközségi vagy gyülekezeti elhívások
Házastársi nézeteltérés


Házastársi nézeteltérés. Tanácsadási forrásanyagok (2020).

Házastársi nézeteltérés. Tanácsadási forrásanyagok.

Házastársi nézeteltérés

A sikeres örökkévaló házasságok az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és az Ő tanításai pontos betartásának alapjára épülnek.

Mint minden kapcsolatban, a házasságban is lesznek nézeteltérések. Azonban a párok időnként oly módon kezelik a véleménykülönbségüket, ami meggyengíti a kapcsolatukat és mindkét félre káros. Vezetőként támogasd a párnak a nézeteltérés megoldására irányuló saját erőfeszítéseit, ne pedig te magad próbáld megoldani azt. Ösztönözz felelősségvállalásra és őszinteségre, hogy a házastársak útmutatást és tisztánlátást kaphassanak a Szentlélektől.

Igyekezz megérteni!

Annak elősegítése, hogy mindkét fél úgy érezze, miszerint meghallgatják és megértik, éppen olyan fontos, mint bármely tanács, amelyet adhatsz. A házastársakkal beszélgetve mindenképp tanúsíts szeretetet és együttérzést, ahogyan azt a Szabadító tenné. Imádságosan fontold meg ezekhez hasonló kérdések kedves és szeretetteljes feltevését mindkét házastársnak, hogy jobban meg tudd figyelni és érteni a helyzetet, és fel tudd mérni a szükségleteket. Legyél hajlandó rászánni az időt arra, hogy csupán figyelj.

  • Mi az, amit éppen most átélsz?

  • Mi aggaszt a leginkább a házasságodban?

  • Milyen érzéseid vannak a házassági szövetségeiddel kapcsolatban?

  • Mennyire voltál eddig nyitott és mennyire vagy most hajlandó arra, hogy megbeszéld ezt a gondot a házastársaddal?

  • Olyan személy és házastárs vagy, amilyen lenni szeretnél?

  • Mit teszel azért, hogy javítsd a kapcsolatodat Mennyei Atyáddal?

  • Mi az, amivel esetleg te hozzájárulsz ehhez a nézeteltéréshez a kapcsolatotokban?

  • Milyen evangéliumi tantételek jelenthetnek megoldásokat erre a gondra?

  • Mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy segíts megoldani a gondot?

  • Mit kell megbocsátanod vagy mire kell megbocsátást kapnod a kapcsolatotokban?

  • Milyen támogatást nyújtó vagy egyéb forrásaid vannak, amelyek a segítségedre lehetnek?

  • Mit tehetsz azért, hogy a Szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz fordulj és hozzáférj az Ő kegyelmének hatalmához?

Segítsd az egyént!

A párnak segítve győződj meg arról, hogy értik: a kihívásaikra az ő feladatuk megoldásokat találni. Helyénvaló módon juttasd kifejezésre a pár iránti szeretetedet és törődésedet, miközben fontolóra veszed az alábbi javaslatok némelyikét.

Hangsúlyozd ki mindkét fél személyes felelősségét, ami a házastársi kapcsolatot illeti. Azok a házastársak, akik őszintén kiértékelik a saját viselkedésüket és azonnal megteszik a bűnbánathoz és a fejlődéshez szükséges lépéseket, gyógyulást tapasztalhatnak a házasságukban.

  • Segíts mindkét házastársnak felismerni, hogy senki nem tud megváltoztatni valaki mást, de hittel, igyekezettel és Isten segítségével mindenkinél bekövetkezhet a saját szívbéli változása.

    Buzdítsd mindkét házastársat annak elkerülésére, hogy a saját elképzelésükhöz ragaszkodjanak, erkölcsi felsőbbrendűséggel beszéljenek vagy elégtételt akarjanak venni.

    Segíts mindkét házastársnak, hogy belegondoljanak, mit érezhet a másik a kapcsolatban, valamint hogy az együttérzés kialakítására törekedjenek. Kérd meg őket, hogy beszéljék meg egymással, mi mindennel viaskodnak.

Segíts a párnak fontolóra venni, hogy mi az, amit esetleg felrónak a másiknak, pedig el kellene engedni.

Győződj meg arról, hogy mindkét házastárs eléggé biztonságban érzi magát a házastársi nézeteltérés nyílt megbeszéléséhez. Időnként előfordulhat, hogy valamelyik házastárs inkább visszahúzódik, mintsem bekapcsolódna, mert fizikailag vagy érzelmileg nem érzi biztonságban magát.

  • Segíts mindkét házastársnak megérteni, miszerint ő maga is kaphat sugalmazást arra vonatkozóan, hogy egyértelmű korlátokat állítson fel a házastársi kapcsolatban és otthon.

  • Tedd egyértelművé, hogy mindkét házastárs a saját viselkedéséért felelős, és hogy egyikük se viseljen el bántalmazó viselkedést.

  • Ha bántalmazás jut a tudomásodra, vedd fel a kapcsolatot a polgári hatóságokkal. A püspök számára segélyvonal is rendelkezésre áll. Nézd meg a Bántalmazás (Az áldozatnak nyújtott segítség) és a Bántalmazás (A vétkesnek nyújtott segítség) forrásanyagokat.

Ha a házas feleknek további segítségre van szükségük, akkor buzdítsd őket, hogy közösen vegyék igénybe szakember segítségét, amikor csak lehet, megakadályozva ezzel a félreértéseket köztük, és ösztönözve a teljes őszinteséget.

Támogasd a párt és a családot!

A házastársi nézeteltérések a család minden tagjára hatással vannak. Mérd fel a nézeteltérés más családtagokra gyakorolt hatását, és foglalkozz a nézeteltérésből adódó lényeges kérdésekkel.

Támogasd a kommunikáció egészséges mintázatait (lásd “Communicating with Love,” Strengthening Marriage: Resource Guide for Couples [2006], 4, 7).

  • Segíts a párnak felismerni és megváltoztatni a kommunikáció negatív és romboló mintázatait, amilyen a bírálat vagy a másik lenézése.

  • Buzdítsd a házastársakat, hogy hamar bocsássanak meg és kérjenek egymástól bocsánatot.

  • Segíts a párnak „te” üzenetek helyett „én” üzeneteket megfogalmazni. Például mondják ezt: „Amikor nem jön tőled visszajelzés, akkor bizonytalannak érzem magam, és nem érzem, hogy szeretnek”, mintsem azt, hogy „te nem szeretsz engem”. Vagy mondják ezt: „Úgy érzem, mintha sosem tudnék megfelelni az elvárásaidnak”, mintsem azt, hogy „azt érezteted velem, hogy soha semmit nem tudok jól csinálni.”

Tanácsold a férjnek és a feleségnek, hogy bánjanak egymással egyenlő félként.

  • Buzdítsd a házastársakat, hogy legyenek egymással őszinték, nyitottak és tiszteletteljesek.

  • Buzdítsd a házastársakat, hogy osszanak meg fontos és lényeges tudnivalókat, és biztosítsanak hozzáférést ezekhez.

  • Buzdítsd a házastársakat, hogy hozzanak közös, egyhangú döntéseket.

  • Buzdítsd a házastársakat, hogy kerüljék azokat a kulturális vagy történelmi szokásokat, amelyekben az egyik házastárs dominál vagy bármilyen módon másodrangú félként kezeli a másikat a házasságban. Ezek a szokások ellenkeznek az evangélium tantételeivel, és a házastársak váltsák fel őket helyes viselkedési mintázatokkal.

Segíts a párnak felmérni, milyen mintázataik vannak a hit, a családi korlátok és egyéb szokások terén.

  • Beszélgessetek a család részvételéről az egyházi gyűléseken, a heti családi estről, a személyes és családi imáról és a szentírás-tanulmányozásról, valamint a családi étkezésekről.

  • Beszéljétek meg, hogy a házastárs média- és elektronikus eszközhasználata esetleg milyen hatással van a kapcsolatukra.

  • Tanácsold a párnak, hogy állítsanak fel korlátokat a média, a közösségi média és az elektronikus eszközök használata terén. Buzdítsd a feleket a jelszavak megosztására, a közösségi média használatának átláthatóságára és arra, hogy kerüljék a titkos internetes élményeket.

  • Mindkét házastársnak tanácsold, hogy kerülje a másokkal való olyan kapcsolattartást, amely elárulná a másik fél belé vetett szent bizalmát, vagy az illetlenség látszatát keltené.

Ha a családban vannak gyermekek, akkor előfordulhat, hogy feszültséget és aggodalmat éreznek a szüleik kapcsolata miatt. Segíts nekik abban, amivel viaskodnak.

  • Segíts a párnak megérteni, milyen hatással van a gyermekeikre a perlekedésük és a nézeteltérésük.

  • Buzdítsd a párt, hogy megfelelő módon ismerjék el gyermekeik előtt a már felerősödött házastársi nézeteltéréseket. Ez segíteni fog abban, hogy a gyermekek ne maradjanak magukra a nézeteltérés hatásainak kezelésében.

  • Kérd meg a házastársakat, hogy minden gyermekükkel egyenként, a korának megfelelő kifejezésekkel beszéljék meg, mit tesznek a nézeteltérés feloldásáért.

  • Ha gyermekbántalmazás vagy családon belüli erőszak jut tudomásodra, azonnal vedd fel a kapcsolatot a polgári hatóságokkal. A püspöknek segélyvonal is rendelkezésére áll, amelyet ilyen helyzetekben segítségkérés végett felhívhat.

Kérd meg a párt olyan létező források beazonosítására, amelyek segíthetnek javítaniuk az egymáshoz és a gyermekeikhez fűződő kapcsolatukat.

  • Kérd meg a párt, hogy soroljanak fel olyan tehetségeket, készségeket, kapcsolatokat, eszközöket, családtagokat és egyéb forrásokat, amelyekre a házassági nézeteltérés feloldásánál támaszkodhatnak.

  • Tanácsold a párnak, hogy kerüljék a forrásoknak vagy az embereknek a nézeteltérés vagy egy bizonyos vita valamelyik oldalára állítását.

Használd az egyházközség és a cövek forrásait!

Miután a pártól engedélyt kaptál a helyzet megbeszélésére másokkal, akkor felkérhetsz egyházközségi vezetőket vagy más, megbízható egyéneket arra, hogy nyújtsanak folyamatos támogatást, iránymutatást és segítséget.

Vedd fontolóra, hogy A házasság megerősítése és A család megerősítése tanfolyamokat és tananyagokat használva az egyházi gyűléseken kívüli további órákat szervezz vagy felkérj egy mentort, hogy egyénileg találkozzon a párral.

A püspök irányítása alatt találj egy olyan megbízható párt, akik ennek a párnak a mentoraként és támaszaként szolgálhatnak. Ideális esetben ez a pár már sikeresen kezelt egy ehhez hasonló kihívást, de minden együttérző, lelkileg érett pár nyújthat gondoskodó támogatást.

Vedd fontolóra, hogy a párt szakemberhez vagy tanácsadásra küldöd, hogy ott kapjon segítséget. Keress olyan helyi forrásokat, melyek az egyházi tantételekkel összhangban lévő szolgáltatásokat nyújtanak.

  • A Családsegítő Szolgáltatások (ahol elérhető) tanácsadást nyújthat a vezetők részére és javaslatokat tehet a közösségedben rendelkezésre álló forrásokat illetően.