Mire számíthatsz az istentiszteleten

Az egyházunk olyan hely, ahol más hívőkkel együtt elmélkedhetsz, hódolhatsz, tanulhatsz és jobb emberré válhatsz.

Mindig szívesen látjuk a vendégeket

Minden épületünkön ez látható: Üdvözöljük a látogatókat! És mi komolyan is gondoljuk! Akár Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává szeretnél válni, akár egy barátot kísérsz el, vagy csak kíváncsiskodsz egy kicsit, mi örömmel látunk.

Mire számíthatsz a vasárnapi gyűléseken?

Az egyház a közösség és a tanulás helye, de legfőképp olyan hely, ahol Istennek és Jézus Krisztusnak hódolunk. Szerte a világon mind a 30 000 gyülekezetünk hasonló kétórás vasárnapi gyűléseket tart:

Congregational Singing

Úrvacsorai gyűlés

Az általunk úrvacsorai gyűlésnek nevezett alkalom során az adott egyházközösség valamennyi tagja összegyűlik. A gyűlésen nyitó- és záróima, néhány himnusz és az egyháztagok által elmondott beszédek hangoznak el.

Az úrvacsorai gyűlés legfontosabb része az úrvacsoravétel, amelyhez hasonló szertartás más keresztény egyházakban is megtalálható. Az úrvacsora alatt Jézus Krisztusra emlékezünk, miközben magunkhoz veszünk az Ő értünk feláldozott testét és vérét jelképező kis darab kenyeret és pohárka vizet. Elcsendesedésünk alatt igyekszünk átgondolni, miként követhetjük Őt még hűségesebben a következő hét során.

Látogató lévén nem várjuk el tőled, hogy bármi olyanban részt vegyél, amitől kényelmetlenül éreznéd magad. Nyugodtan foglalj helyet a padsorokban, és engedd át magad az élménynek.

Osztályok

Az embereket meghívjuk, hogy az úrvacsorai gyűlés után maradjanak még egy órára, és kisebb csoportokban tanuljanak.

A gyermekek az Elemibe járnak, ahol szentírásbeli történeteket, dalokat és az életkoruknak megfelelő leckéket tanulnak Jézusról és az Ő evangéliumáról. A tizenévesek a saját korcsoportjuk hasonló osztályaiba járnak.

A felnőttek váltakozva bizonyos vasárnapokon a vasárnapi iskolán együtt tanulmányozzák azokat a szentíráskönyveket, amelyek az adott évben ki lettek választva tanulmányozásra egyházszerte. Másik heteken külön osztályokba mennek a férfiak és a nők: a férfiakét elderek kvórumának, a nőkét pedig Segítőegyletnek nevezzük.

Ha nem vagy biztos benne, hova menj, csak kérdezd meg, és valaki szívesen segít majd neked megtalálni a megfelelő osztályt.

Chile: Sunday School Council Meeting

Egyéb egyházi programok

Amikor nálunk vagy vasárnap, vagy van egy egyháztag barátod, akkor előfordulhat, hogy meghívást kapsz a helyi egyházközösségben tartott más tevékenységekre is. Néhány példa ezekre:

  • Társas tevékenységek, például karácsonyi összejövetelek.
  • Heti ifjúsági csoporttevékenységek.
  • Felsőfokú hitoktatás fiatal felnőtteknek, a szentírások közös tanulmányozására és kötetlen közös időtöltésre.
  • Közösségi szolgálati projektek.
  • Önellátási osztályok.
  • Koncertek vagy más előadások.

Gyakori kérdések

Mit vegyek fel istentiszteletre?
Mindenki tudni fogja, hogy látogató vagyok?
Részt kell majd vennem valamiben?
Megkérnek majd, hogy adakozzak?
Elhozhatom a gyermekeimet?

Szeretnél istentiszteletre menni, de nem egyedül?

A területeden misszionáriusként önkénteskedő egyháztagjaink előtte találkozhatnak veled, hogy segítsenek megtudnod, mire számíts, és válaszoljanak a kérdéseidre. Még helyet is foglalhatnak neked, amikor készen állsz a látogatásra.

Kapcsolódó tartalom