1 Bizony, így szól az Úr tihozzátok, szolgáimhoz, a ^abúza és a konkoly példázatát illetően:

2 Íme, bizony mondom, hogy a mező a világ volt, az apostolok pedig a magvetők voltak;

3 És miután elaludtak, az egyház nagy üldözője, a hitehagyó, a parázna, méghozzá ^aBabilon, aki minden nemzettel itat a poharából, akinek szívében az ellenség, méghozzá a Sátán ül, hogy uralkodjon – íme, ő veti el a konkolyt; a konkoly pedig megfojtja a búzát, és a ^bvadonba űzi az egyházat.

4 De íme, az ^autolsó napokban, méghozzá most, míg az Úr hozzákezd, hogy előhozza az igét, és a hajtás kisarjad, s még zsenge –

5 Íme, bizony mondom nektek, éjjel-nappal ^afohászkodnak az Úrhoz az angyalok, akik készen állnak és arra várnak, hogy elküldjék őket a mezők ^blearatására;

6 De az Úr azt mondja nekik, ne szaggassátok ki a konkolyt, míg a hajtás még zsenge (mert bizony, gyenge a hitetek), különben még a búzát is elpusztítjátok.

7 Engedjétek tehát, hogy együtt növekedjen a búza és a konkoly, míg teljesen meg nem érik az aratás; akkor aztán először gyűjtsétek ki a búzát a konkoly közül, majd a búza összegyűjtése után, íme, lássátok, a konkolyt kévékbe kötik, és a mező ott marad, hogy felégessék.

8 Így szól tehát az Úr tihozzátok, akiknél atyáitok leszármazási ágán keresztül folytatódik a ^apapság –

9 Mert törvényes ^aörökösök vagytok, a test szerint, és Isten ^belrejtett titeket a világtól, Krisztussal –

10 Megmaradt tehát életetek és a papság, és általatok, valamint leszármazási ágatok által szükségképpen meg kell maradnia, minden olyan dolog ^avisszaállításáig, amelyekről minden szent próféta szája szólt, mióta a világ elkezdődött.

11 Áldottak vagytok tehát, ha megmaradtok jóságomban, ^avilágosságként a nemzsidóknak, és e papság által szabadítójaként ^bnépemnek, Izráelnek. Az Úr mondta ezt. Ámen.