Szentírások
A Tan és a szövetségek 63


63. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állambeli Kirtlandben, 1831 késő augusztusában (History of the Church, 1:206–211). A próféta, Sidney Rigdon és Oliver Cowdery augusztus 27-én érkezett vissza Kirtlandbe a Missouriba tett látogatásból. E kinyilatkoztatás feljegyzésének bevezetéseként azt írta a próféta: „Az egyház e kisgyermekkori napjaiban nagyon szerettük volna minden olyan tárgykörben megkapni az Úr szavát, ami bármiképp kapcsolatban volt a szabadulásunkkal; és mivel akkoriban Sion földje volt a legfontosabb földi dolog a látókörünkben, további információkat kértem az Úrtól a szentek összegyűjtésére, a földvásárlásra és más ügyekre vonatkozóan” (History of the Church, 1:207).

1–6, A harag napja utol fogja érni a gonoszokat; 7–12, Hit által érkeznek jelek; 13–19, A szívükben házasságtörők meg fogják tagadni a hitet és tüzes tóba vettetnek; 20, A hűek örökséget kapnak majd a színeváltozott földön; 21, Még nem került kinyilatkoztatásra teljes beszámoló a Színeváltozás Hegyén történtekről; 22–23, Az engedelmesek elnyerik a királyság rejtelmeit; 24–31, Meg kell vásárolni az örökségeket Sionban; 32–35, Az Úr háborúkat rendel el, és a gonoszok megölik a gonoszokat; 36–48, A szentek gyűljenek Sionba, és gondoskodjanak pénzösszegekről annak felépítéséhez; 49–54, Áldásokról biztosíttatnak a hűségesek a második eljövetelkor, a feltámadáskor és a millennium idején; 55–58, Ez a figyelmeztetés napja; 59–66, Az Úr nevét hiába veszik szájukra azok, akik felhatalmazás nélkül használják.

1 Hallgassatok ide, Ó ti, emberek, és nyissátok ki a szíveteket és füleljetek messziről; és hallgassatok ide ti, akik az Úr népének nevezitek magatokat, és halljátok az Úr szavát és titeket illető akaratát.

2 Igen, bizony, azt mondom, halljátok annak szavát, akinek haragja felgerjedt a gonoszok és a alázadók ellen;

3 Akinek akarata elvinni azokat, akiket aelvisz, és életben megőrizni azokat, akiket megőriz;

4 Aki felépít, saját akarata és tetszése szerint; és elpusztít, amikor neki tetszik, és képes arra, hogy levesse a lelket a pokolra.

5 Íme, én, az Úr, hallatom hangom, és annak engedelmeskedni kell.

6 Tehát, bizony mondom, ügyeljen a gonosz, és féljen és reszkessen a lázadó; és tartsa száját a hitetlen, mert aforgószélként éri utol őket a bharag napja, és minden test ctudni fogja, hogy Isten vagyok.

7 És aki jeleket keres, az lát majd ajeleket, de nem szabaduláshoz vezetőt.

8 Bizony mondom nektek, vannak közöttetek olyanok, akik jeleket keresnek, és egészen kezdettől fogva voltak ilyenek;

9 De íme, nem jelek által érkezik a hit, hanem a jelek azokat követik, akik hisznek.

10 Igen, ahit által érkeznek a jelek, nem az emberek akaratából, se nem ahogy nekik tetszik, hanem Isten akaratából.

11 Igen, hatalmas cselekedetekre vezető hit által érkeznek a jelek, mert ahit nélkül senkivel nem elégedett Isten; és akire haragszik Isten, azzal nem nagyon elégedett; tehát az ilyeneknek nem mutat jeleket, csak bharagjában, a ckárhoztatásukra.

12 Tehát én, az Úr, nem vagyok megelégedve közöttetek azokkal, akik hitre vezető jeleket és csodákat kerestek, és nem az emberek javára, az én dicsőségemre vezetőket.

13 Mindazonáltal, parancsolatokat adok, és sokan elfordultak a parancsolataimtól és nem tartották be azokat.

14 Voltak köztetek aházasságtörő férfiak és nők; akik közül egyesek elfordultak tőletek, mások pedig veletek maradtak, és ezután lesznek leleplezve.

15 Óvakodjanak az ilyenek, és gyorsan tartsanak bűnbánatot, különben csapdaként éri őket az ítélet, és megmutatkozik a balgaságuk, és cselekedeteik követni fogják őket az emberek szemében.

16 És bizony mondom nektek, amint már előbb is mondtam, hogy aki úgy atekint egy nőre, hogy bvágyakozik utána, vagy ha valaki cházasságtörést követ el a szívében, nem lesz vele a Lélek, hanem megtagadja a hitet és félni fog.

17 Ezért mondtam én, az Úr, hogy a agyáváknak, és a hitetleneknek, és mind a bhazugoknak, és azoknak, akik szeretik és cmegalkotják a hazugságot, és a paráznáknak, és a szemfényvesztőknek részük lesz abban a dtóban, ami tűzzel és kénkővel ég, amely a emásodik halál.

18 Bizony mondom, nekik nem lesz részük az aelső feltámadásban.

19 És most íme, én, az Úr, azt mondom nektek, hogy nem vagytok aigazolva, mert közöttetek vannak ezek a dolgok.

20 Mindazonáltal, aki hittel akitart és az én akaratomat cselekszi, az győzedelmeskedni fog, és börökséget kap a földön, amikor eljön a színeváltozás napja;

21 Amikor a aföld bszíneváltozik, méghozzá azon minta szerint, amit a chegyen mutattam apostolaimnak; amely beszámolónak a teljességét még nem kaptátok meg.

22 És most, bizony mondom nektek, hogy amint azt már megmondtam, hogy tudatom veletek akaratomat, íme, tudatom veletek, nem parancsolat útján, mert sokan vannak, akik nincsenek azon, hogy betartsák a parancsolataimat.

23 De aki betartja a parancsolataimat, annak megadom királyságom arejtelmeit, és az börökké tartó életre feltörő célő víz forrása lesz őbenne.

24 És most, íme, ez az Úr, a ti Istenetek akarata szentjeit illetően, hogy gyűljenek össze Sion földjére, nem sietve, különben még összevisszaság lesz, amely döghalált hoz.

25 Íme, aSion földje – én, az Úr, saját kezemben tartom;

26 Mindazonáltal én, az Úr megadom a acsászárnak azon dolgokat, amik a császáré.

27 Ezért én, az Úr, azt akarom, hogy vásároljátok meg a földeket, hogy előnyötök lehessen a világgal szemben, hogy jogot formálhassatok a világnál, hogy ne bujtogassák őket haragra.

28 Mert a aSátán szívükbe ülteti, hogy haragudjanak rátok, és vért ontsanak.

29 Sion földje tehát ne szereztessék meg, csak vásárlás, vagy vér által, különben nincs örökség számotokra.

30 És ha vásárlás által, akkor íme, áldottak vagytok;

31 És ha vér által, akkor mivel meg van tiltva nektek, hogy vért ontsatok, lássátok, rátok törnek ellenségeitek, és városról városra, és zsinagógáról zsinagógára ostoroznak titeket, és csak néhányan maradnak állva, hogy örökséget kapjanak.

32 Én, az Úr, haragszom a gonoszokra; visszatartom Lelkem a föld lakóitól.

33 Haragomban megesküdtem, és aháborúkat rendeltem el a föld színére, és a gonoszok meg fogják ölni a gonoszokat, és félelem száll minden emberre;

34 És a aszentek is alig menekülnek meg; mindazonáltal én, az Úr, velük vagyok, és blejövök a mennyben az Atyám színe elől, és kiolthatatlan ctűzzel emésztem fel a dgonoszokat.

35 És íme, ez még nincs, de egy idő múlva lesz.

36 Látván tehát, hogy én, az Úr, mindezen dolgokat rendeltem a föld színére, azt akarom, hogy szentjeim gyűljenek össze Sion földjén;

37 És hogy minden ember aigazlelkűséget vegyen a kezeibe, és hűséget a derekára, és bfigyelmeztető hangot emeljen a föld lakóihoz; és hirdesse szóval és meneküléssel is, hogy cpusztulás jő a gonoszokra.

38 Kirtlandben lévő tanítványaim tehát, akik e birtokon laknak, hozzák rendbe világi ügyeiket.

39 Titus Billings szolgám, akire az rá van bízva, adja el a földet, hogy jövő tavasszal azokkal, akik annak színén laknak, készen állhasson útnak indulni, fel Sion földjére; azok kivételével, akiket megtartok magamnak, hogy ne menjenek, amíg meg nem parancsolom nekik.

40 És minden pénzösszeget, ami nélkülözhető – hogy kevés vagy sok, az nekem mit sem jelent, – küldjenek fel Sion földjére, azoknak, akiket az átvételre kijelöltem.

41 Íme, én, az Úr, hatalmat adok ifj. Joseph Smith szolgámnak, hogy a Lélek által aképes legyen felismerni, kik menjenek fel Sion földjére, és mely tanítványaim maradjanak.

42 Newel K. Whitney szolgám még egy kis ideig tartsa meg üzletét, vagyis más szavakkal, az üzletet.

43 Mindazonáltal adjon oda minden olyan pénzösszeget, amit oda tud adni, hogy küldjék fel Sion földjére.

44 Íme, ezen dolgok az ő kezében vannak, tegyen bölcsesség szerint.

45 Bizony mondom, rendeljék megbízottként azon tanítványokhoz, akik maradnak, és rendeljék el e hatalomra;

46 És most gyorsan látogassa meg a gyülekezeteket, kifejtve nekik ezeket a dolgokat, Oliver Cowdery szolgámmal együtt. Íme, ez az én akaratom, kapjon pénzösszegeket, ahogyan én utasítottam.

47 Aki ahűséges és kitart, az le fogja győzni a világot.

48 Aki kincseket küld fel Sion földjére, aörökséget kap majd ezen a világon, és cselekedetei követni fogják őt, és az eljövendő világban majd jutalmat is kap.

49 Igen, és áldottak a halottak, akik aaz Úrban halnak meg, mostantól fogva, amikor eljön az Úr, és a brégi dolgok elmúlnak, és minden dolog megújul – ők cfeltámadnak a halálból, és azután dnem halnak meg, és örökséget kapnak az Úr előtt a szent városban.

50 És aki él, amikor eljön az Úr, és megtartotta a hitet, aáldott ő; mindazonáltal kijelöltetett számára, hogy bmeghaljon az emberi kor idején.

51 A gyermekek tehát amajd bfelnőnek, mígnem megöregszenek; az öreg emberek meghalnak; de nem alszanak a porban, hanem egy cszempillantás alatt átváltoznak.

52 Ezért, ezen okból prédikálták az apostolok a világnak a halottak feltámadását.

53 Ezen dolgok azok a dolgok, amikre várnotok kell; és az Úr módján szólva ezek mostanra vagy ahamarosan elközelegnek, vagy egy eljövendő időben, méghozzá az Ember Fia eljövetelének napján.

54 És addig az óráig lesznek abalga szüzek a bölcsek között; és abban az órában jön el az igazlelkűek és a gonoszok teljes szétválasztása; és azon a napon küldöm majd el angyalaimat, hogy bkiszaggassák a gonoszokat és kiolthatatlan tűzre vessék őket.

55 És most, íme, bizony mondom nektek, hogy én, az Úr, nem vagyok megelégedve aSidney Rigdon szolgámmal. Szívében bfelmagasztalta magát, és nem fogadott el tanácsot, hanem megszomorította a Lelket;

56 aÍrása tehát nem elfogadható az Úrnak, és készítsen másikat; és ha az Úr nem fogadja el azt, íme, ő nem áll többé abban a hivatalban, amelyre kijelöltem őt.

57 Továbbá, bizony mondom nektek, hogy azokat, akik aszívükben arra vágynak, szelídségben, hogy bbűnbánatra figyelmeztessék a bűnösöket, azokat rendeljék el erre a hatalomra.

58 Mert ez a figyelmeztetés napja, és nem a sok szó napja. Mert belőlem, az Úrból, ne űzzenek gúnyt az utolsó napokban.

59 Íme, én fentről való vagyok, hatalmam pedig lent van. Én mindenek felett, és mindenben, és mindenek által vagyok, és aminden dolgot megvizsgálok, és eljön a nap, amikor minden dolog alám lesz rendelve.

60 Íme, én vagyok az aAlfa és az Omega, méghozzá Jézus Krisztus.

61 Ezért minden ember aügyeljen, hogyan veszi szájára nevem –

62 Mert íme, bizony mondom, hogy sokan vannak, akik ezen kárhoztatás alatt vannak, akik használják az Úr nevét, és hiábavalóan használják azt, nem lévén felhatalmazásuk.

63 Bánja meg tehát az egyház bűneit, és én az Úr, magaménak tartom majd őket; különben kivágatnak.

64 Emlékezzetek rá, hogy ami felülről jön, az aszent, és bóvatosan, valamint a Lélek által adott korlátozással kell mondani; és ebben nincs kárhoztatás, és cima által kapjátok meg a Lelket; e nélkül pedig marad a kárhoztatás.

65 Ifj. Joseph Smith és Sidney Rigdon szolgám keressen magának otthont, amint azt aimán keresztül, a Lélek által megtanulják.

66 Ezek a dolgok maradnak türelem által legyőzendők, hogy akik ezt megteszik, még nagyobb mértékű és aörök súlyú bdicsőséget kaphassanak, máskülönben pedig nagyobb kárhoztatást. Ámen.