Szentírások
A Tan és a szövetségek 39


39. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, James Covillnak, 1831. január 5-én, a New York állambeli Fayette-ben (History of the Church, 1:143–145). James Covill, aki mintegy negyven évig baptista lelkész volt, szövetséget kötött az Úrral hogy minden olyan parancsolatnak engedelmeskedni fog, amit az Úr Joseph prófétán keresztül ad neki.

1–4, A szenteknek hatalmában áll, hogy Isten fiaivá legyenek; 5–6, Az evangélium befogadása Krisztus befogadása; 7–14, James Covill parancsot kap arra, hogy keresztelkedjen meg és dolgozzon az Úr szőlőskertjében; 15–21, Az Úr szolgái prédikálják az evangéliumot a második eljövetel előtt; 22–24, Akik befogadják az evangéliumot, azok össze lesznek gyűjtve az időben és az örökkévalóságban.

1 Hallgass ide, és figyelj annak hangjára, aki az egész aörökkévalóságtól az egész örökkévalóságig van, a nagy bVagyok, méghozzá Jézus Krisztus –

2 A világ avilágossága és élete; a világosság, amely fénylik a sötétségben, de a sötétség nem fogja fel;

3 Az, aki az aidők delén eljöttem az enyéimhez, és az enyéim nem fogadtak be;

4 Ám akik befogadtak, azoknak ahatalmat adtam, hogy a fiaimmá legyenek; és éppen így mindazoknak, akik majd befogadnak, hatalmat adok, hogy a fiaimmá legyenek.

5 És bizony, bizony mondom neked, hogy aki befogadja az evangéliumomat, engem afogad be; és aki nem fogadja be az evangéliumomat, engem nem fogad be.

6 És ez az én aevangéliumom – bűnbánat és a víz általi keresztség, és azután jön a tűz és a Szentlélek általi bkeresztelés, méghozzá a Vigasztalóé, amely minden dolgot megmutat, és a királyság cbékés dolgaira tanít.

7 És most íme, azt mondom neked, aJames szolgám, figyeltem a cselekedeteidet, és ismerlek téged.

8 És bizony mondom neked, szíved most, ez alkalommal igaz énelőttem; és íme, nagy áldásokkal halmoztam el fejed;

9 Mindazonáltal nagy bánatot is láttál, mert sok alkalommal elutasítottál engem, kevélység és a avilág gondjai miatt.

10 De íme, elérkeztek szabadulásod napjai, ha hallgatsz hangomra, amely azt mondja neked: Kelj fel és akeresztelkedj meg, mosd le a bűneidet, nevemet szólítva, és el fogod nyerni a Lelkemet, és egy olyan hatalmas áldást, amit soha nem ismertél!

11 És ha megteszed ezt, nagyobb munkára készítelek fel. Prédikálni fogod evangéliumom teljességét, amit ezekben az utolsó napokban elküldtem, a szövetséget, amelyet elküldtem, hogy avisszanyerjem népemet, akik Izráel házából valók.

12 És lészen, hogy ahatalom pihen meg rajtad; nagy hited lesz, és én veled leszek és az arcod előtt járok.

13 Elhívást kapsz, hogy adolgozz a szőlőskertemben, és építsd fel az egyházamat, és bnapvilágra hozd Siont, hogy örvendezhessen a dombokon és cvirágozhasson.

14 Íme, bizony, bizony mondom neked, nem arra kapsz elhívást, hogy a keleti országrészekbe menj, hanem arra kapsz elhívást, hogy Ohióba menj.

15 És amennyiben népem összegyűlik Ohióban, olyan aáldást tartogatok számukra, ami ismeretlen az emberek gyermekei között, és ez kiárad majd a fejükre. És onnan mennek majd el az emberek bminden cnemzethez.

16 Íme, bizony, bizony mondom neked, hogy a nép Ohióban nagy hittel szólít engem, azt gondolván, hogy vissza fogom tartani nemzeteket ítélő kezemet, de én nem tagadhatom meg a szavamat.

17 Lássatok hozzá tehát szívvel-lélekkel, és hívjatok hűséges munkásokat a szőlőskertembe, hogy utolsó alkalommal még meg lehessen ametszeni!

18 És amennyiben mégis bűnbánatot tartanak és befogadják evangéliumom teljességét, és megszenteltetnek, én visszatartom aítélő kezem.

19 Menjetek tehát, hangos szóval kiáltva, mondván: Közel van a menny királysága; ezt kiáltva: Hozsanna! Áldott legyen a magasságos Isten neve!

20 Menjetek, vízzel keresztelvén, előkészítvén az utat orcám előtt, aeljövetelem idejére;

21 Mert közel van az idő; a anapot vagy az órát senki nem btudja; de biztosan el fog jönni.

22 És aki befogadja ezeket a dolgokat, engem fogad be; és ők énhozzám gyűjtetnek az időben és az örökkévalóságban.

23 Továbbá lészen, hogy mindazokra, akiket vízzel megkereszteltek, ategyétek rá a kezeteket, és ők bmeg fogják kapni a Szentlélek ajándékát, és cvárakozással tekintenek majd deljövetelem jeleire, és ismerni fognak engem.

24 Íme, hamar jövök el. Így lesz. Ámen.