Szentírások
A Tan és a szövetségek 35


35. Szakasz

Joseph Smith prófétának és Sidney Rigdonnak 1830 decemberében a New York állambeli Fayette-ben vagy közelében adott kinyilatkoztatás (History of the Church, 1:128–131). Ebben az időben a próféta majdnem minden nap a Bibliafordítás elkészítésével foglalatoskodott. A fordítás már 1830 júniusában elkezdődött, és mind Oliver Cowdery, mind John Whitmer szolgált már írnokként. Mivel ők mostanra más kötelességek teljesítésére kaptak elhívást, Sidney Rigdon isteni megbízatással elhívatott, hogy a próféta írnokaként szolgáljon ebben a munkában (lásd a 20. verset). E kinyilatkoztatás feljegyzésének bevezetéseként azt írta a próféta: „Decemberben Sidney Rigdon megérkezett [Ohióból], hogy megkérdezze az Urat, és Edward Partridge is vele jött. Röviddel e két testvér megérkezése után így szólt az Úr” (History of the Church, 1:128).

1–2, Hogyan válhatnak az emberek Isten fiaivá; 3–7, Sidney Rigdon elhívást kap a keresztelésre és a Szentlélek adományozására; 8–12, Hit által történnek jelek és csodák; 13–16, Az Úr szolgái a Lélek hatalma által csépelik majd ki a nemzeteket; 17–19, Joseph Smith birtokolja a rejtelmek kulcsait; 20–21, A választottak megmaradnak az Úr eljövetele napján; 22–27, Izráel meg fog szabadulni.

1 Hallgassatok az aÚr, a ti Istenetek hangjára, aki az bAlfa és az Omega, a kezdet és a vég, akinek cpályája egy örök körforgás, aki dugyanaz ma, mint tegnap és mindörökké.

2 Én Jézus Krisztus vagyok, Isten Fia, aki akeresztre feszíttetett a világ bűneiért, méghozzá mindazokért, akik bhisznek majd a nevemben, hogy Isten cfiaivá lehessenek, méghozzá degyek énbennem, ahogyan én eegy vagyok az Atyában, ahogyan az Atya egy énbennem, hogy mi egyek lehessünk.

3 Íme, bizony, bizony mondom neked, Sidney szolgám, figyeltelek téged és a cselekedeteidet. Hallottam az imáidat, és nagyobb munkára készítettelek elő téged.

4 Áldott vagy, mert nagy dolgokat fogsz megtenni. Íme, elküldettél, aJánoshoz hasonlóan, hogy előkészítsd az utat előttem és bIllés előtt, aki el fog jönni, de te ezt nem tudtad.

5 aVíz által kereszteltél a bűnbánatra, ám ők nem kapták meg a Szentlelket;

6 Most azonban parancsolatot adok neked, hogy akeresztelj víz által, és bnyerjék el a Szentlelket ckézrátétel által, ahogy azt az ősi apostolok is tették!

7 És lészen, hogy nagy munka folyik majd ezen a földön, méghozzá a anemzsidók között, mert az esztelenségük és az utálatosságaik nyilvánvalóvá válnak majd minden ember szemében.

8 Mert én Isten vagyok, és anem rövidült meg a karom; és bcsodákat, cjeleket és bámulatos dolgokat mutatok majd mindazoknak, akik dhisznek a nevemben.

9 És akik ahittel kérik azt az én nevemben, azok bördögöket cűznek majd ki; dmeggyógyítják a betegeket; és előidézik, hogy a vakok elnyerjék látásukat, a süketek halljanak, a némák beszéljenek, a bénák pedig járjanak.

10 És gyorsan elérkezik az idő, amikor nagy dolgok mutatkoznak meg az emberek gyermekeinek;

11 Ám ahit nélkül semmi nem mutatkozik meg, csak a bBabilont érő cpusztítások, azt a Babilont, amely minden nemzettel itatott a dparáználkodása okozta harag borából.

12 És asenki sincs, aki jót tenne, csak azok, akik készen állnak evangéliumom teljességének befogadására, amelyet elküldtem ennek a nemzedéknek.

13 Felszólítom tehát a világ aerőtlenjeit, azokat, akik btanulatlanok és megvetettek, hogy Lelkem hatalma által csépeljék ki a nemzeteket;

14 És karjuk az én karom lesz, és én leszek a apajzsuk és a páncéljuk; és én övezem majd fel a derekukat, és férfiasan harcolnak majd értem; és az bellenségeik lábaik alatt lesznek; és hagyom majd, hogy a ckard őértük sújtson le, és felháborodásom dtüze által őrzöm majd meg őket.

15 És a aszegényeknek és a bszelídeknek prédikálni fogják az evangéliumot, és cvárakozással tekintenek majd eljövetelem idejére, mert az dhamarosan elközeleg –

16 És megtanulják a afügefa példázatát, mert már most közel van a nyár.

17 És én elküldtem aevangéliumom teljességét, bJoseph szolgám keze által; és az erőtlenségben megáldottam őt;

18 És néki adtam azon dolgok arejtelmeinek kulcsait, amelyek le lettek bpecsételve, méghozzá azon dolgokét, amik a világ cmegalapítása óta vannak, és azon dolgokét, amik mostantól fogva eljövetelem idejéig következnek majd be, ha ő megmarad énbennem, ha pedig nem, akkor más valakit ültetek el a helyére.

19 Őrködj tehát felette, hogy ne hagyja el a hite, és akkor ezek megadatnak a aVigasztaló, a bSzentlélek által, amely minden dolgot tud.

20 És parancsolatot adok neked, hogy aírj neki; és megadatnak a szentírások, méghozzá úgy, ahogy azok az én keblemben vannak, saját bválasztottaim megszabadítására.

21 Mert ők meg fogják hallani a ahangomat, és látni fognak engem, és nem fognak aludni, és bmegmaradnak celjövetelem napján; mert megtisztíttatnak, miként én is dtiszta vagyok.

22 És most azt mondom aneked, maradj vele, és ő veled megy majd; ne hagyd el őt, és ezek a dolgok biztosan beteljesednek.

23 És aamennyiben nem írsz, íme, megadatik neki, hogy prófétáljon; te pedig prédikáld evangéliumomat, és butalj a szent prófétákra, hogy bizonyítsd szavait, ahogyan azok megadatnak néki.

24 aTartsátok be mindazon parancsolatokat és szövetségeket, amelyek köteleznek titeket; és én bmegrázatom az egeket tiérettetek, és reszketni fog a cSátán, Sion pedig dörvendezni fog a dombokon és virágozni fog;

25 És aIzráel bmeg fog szabadulni a nekem megfelelő időben; és azon ckulcsok vezetik majd, amiket én adtam, és többé egyáltalán nem keveredik.

26 Emeljétek fel a szíveteket és örüljetek, aközeleg a megváltásotok.

27 Ne félj, kicsi nyáj, tiétek a akirályság, míg el nem jövök. Íme, bhamar eljövök. Így lesz. Ámen.