Szentírások
A Tan és a szövetségek 22


22. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, 1830 áprilisában, a New York állambeli Manchesterben (History of the Church, 1:79–80). Ez a kinyilatkoztatás annak következtében adatott az egyháznak, hogy egyesek, akik korábban megkeresztelkedtek, újrakeresztelkedés nélkül szerettek volna csatlakozni az egyházhoz.

1, A keresztelkedés új és örök szövetség; 2–4, Megkívántatik a hiteles keresztelés.

1 Íme, azt mondom nektek, hogy minden arégi szövetségnek véget vetettem e dologban; és ez egy búj és örök szövetség, méghozzá az, ami a kezdettől fogva volt.

2 Ezért bár száz alkalommal is megkeresztelhetnek valakit, az semmit nem ér neki, mert nem mehettek be a szoros kapun sem aMózes törvénye, sem bhalott cselekedeteitek által.

3 Mert a ti halott cselekedeteitek miatt van az, hogy felépíttettem magamnak ezt az utolsó szövetséget és ezt az egyházat, éppen úgy, mint a régi napokban.

4 Menjetek be tehát a akapun, ahogy megparancsoltam, és bne akarjatok tanácsod adni Isteneteknek! Ámen.