Szentírások
A Tan és a szövetségek 19


19. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, 1830 márciusában, a New York állambeli Manchesterben (History of the Church, 1:72–74). A próféta történetében így vezette be: „Parancsolat Istentől, és nem embertől, Martin Harrisnek attól, aki Örökkévaló” (History of the Church, 1:72).

1–3, Krisztusé minden hatalom; 4–5, Minden embernek bűnbánatot kell tartania, vagy szenvedni fog; 6–12, Az örök büntetés Isten büntetése; 13–20, Krisztus mindenkiért szenvedett, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne kelljen szenvedniük; 21–28, Prédikáld a bűnbánat evangéliumát; 29–41, Hirdess örömhíreket!

1 Én vagyok az aAlfa és az Omega, bKrisztus, az Úr; igen, bizony én vagyok ő, a kezdet és a vég, a világ Megváltója.

2 Elvégezvén és abefejezvén annak akaratát, akié vagyok, méghozzá az Atyáét, rám vonatkozóan – azért téve meg ezt, hogy minden dolgot magam balá vethessek –

3 Megtartva minden ahatalmat, olyannyira, hogy belpusztítsam a Sátánt és az ő munkáit a cvilág végén, és az ítélet utolsó nagy napján, amelyet annak lakosaira hozok, minden embert cselekedetei és az általa elkövetett dtettek szerint eítélve meg.

4 És bizony minden embernek abűnbánatot kell tartania, vagy bszenvednie kell, mert cén, Isten, végtelen vagyok.

5 aNem vonom tehát vissza az ítéleteket, amelyeket hozok, hanem jajok érnek el, zokogás, és bsiránkozás és fogak csikorgatása, igen, azokhoz, akik a cbal kezem felől találtatnak.

6 Mindazonáltal anem az van megírva, hogy nem lesz vége ennek a gyötrelemnek, hanem bvégtelen gyötrelem van írva.

7 Továbbá aörök kárhozat van írva; tehát ez kifejezőbb más szentírásoknál, hogy munkálkodhasson az emberek gyermekeinek szívén, teljes mértékben az én nevem dicsőségére.

8 Elmagyarázom tehát nektek ezt a rejtelmet, mert rendjén van, hogy tudjátok ezt, akárcsak az apostolaim.

9 Egyként szólok hozzátok, akik e dologban kiválasztattatok, hogy bemehessetek a anyugalmamba.

10 Mert íme, az aisteniség rejtélye, mily nagy is ez! Mert íme, én végtelen vagyok, és a kezemtől érkező büntetés végtelen büntetés, mert bVégtelen az én nevem. Tehát –

11 Az aörök büntetés Isten büntetése.

12 A végtelen büntetés Isten büntetése.

13 Megparancsolom tehát neked, hogy tarts bűnbánatot, és tartsd be a aparancsolatokat, amelyeket nevemben szolgám, ifj. Joseph Smith keze által kaptál;

14 És az én mindenható hatalmam által van az, hogy megkaptad ezeket;

15 Ezért megparancsolom neked, hogy tarts bűnbánatot – tarts bűnbánatot, különben lesújtok rád szájamnak rúdjával, és dühömmel, és haragommal, és aszenvedéseid keservesek lesznek – hogy milyen keservesek, azt nem tudod, hogy milyen áthatóak, azt nem tudod, igen, hogy milyen nehezen elviselhetők, azt nem tudod!

16 Mert íme, én, Isten, mindenkiért aelszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy bha cbűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek;

17 aDe ha nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor úgy kell szenvedniük, ahogyan nekem;

18 Amely szenvedés nyomán még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem – és azt kívántam, hogy ane igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek –

19 Mindazonáltal dicsőség legyen az Atyának; én ittam, és abefejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért.

20 Ezért ismét megparancsolom neked, hogy tarts bűnbánatot, különben mindenható hatalmammal alázatossá teszlek téged; és avalld meg bűneidet, különben elszenveded ezeket a büntetéseket, amelyekről szóltam, amelyeket a legkisebb, igen, méghozzá a legcsekélyebb mértékben megízleltél akkor, amikor visszavontam a Lelkemet.

21 És megparancsolom neked, hogy asemmit ne prédikálj, csakis bűnbánatot, és ezeket a dolgokat addig bne mutasd meg a világnak, amíg ez nem lesz bölcsesség énbennem.

22 Mert jelenleg nem aképesek arra, hogy bírják a húst, hanem btejet kell kapniuk; tehát nem szabad megismerniük ezeket a dolgokat, különben elvesznek.

23 Tanulj tőlem, és hallgass a szavaimra; ajárj Lelkem bszelídségében, és cbékességed lesz énbennem!

24 Én vagyok aJézus Krisztus; az Atya akaratából jöttem, és az ő akaratát teszem.

25 Továbbá megparancsolom neked, hogy ne akívánd a te felebarátodnak bfeleségét; és ne is törj felebarátod életére!

26 Továbbá megparancsolom neked, hogy ne légy irigy saját tulajdonoddal, hanem nagylelkűen adj abból a Mormon könyve nyomtatására, amely Isten aigazságát és szavát tartalmazza –

27 Amely az én szavam a anemzsidókhoz, hogy hamarosan eljuthasson a bzsidókhoz, akiknek cmaradékai a lámániták, hogy hihessenek az evangéliumnak, és ne keressenek eljövendő dMessiást, aki már eljött.

28 Továbbá megparancsolom neked, hogy ahangosan is bimádkozz, éppen úgy, mint a szívedben; igen, a világ előtt éppen úgy, mint titokban, nyilvánosan éppen úgy, mint magadban!

29 És ahirdess örömhíreket, igen hirdesd a hegyeken, és minden magas helyen, és minden olyan nép között, amelyet meglátogathatsz.

30 És teljes alázatossággal tedd ezt, abízva bennem, nem szidalmazva a szidalmazókat.

31 És adogmákról ne beszélj, hanem bűnbánatot és a Szabadítóba vetett bhitet, valamint a cbűnök dkeresztelés, és etűz, igen, méghozzá a fSzentlélek általi bocsánatát hirdesd!

32 Íme, ez a anagy, és az utolsó parancsolat, amelyet e dolgot illetően adok neked; mert ez elegendő lesz mindennapos járásodhoz, méghozzá egészen életed végéig.

33 És nyomorúság ér, ha figyelmen kívül hagyod e atanácsokat, igen, méghozzá magad és javaid pusztulása.

34 aAdd oda javaid egy részét, igen, méghozzá földjeid egy részét, és mindent, amire nincs szükség családod fenntartásához!

35 Fizesd ki az aadósságot, amire a bnyomdásszal szerződtél! Szabadulj a crabságból!

36 aHagyd el házadat és otthonodat, kivéve amikor családodat szeretnéd látni;

37 És abeszélj nyíltan mindenkivel; igen, prédikálj, buzdíts, bhirdesd az igazságot, méghozzá hangos szóval, örvendezés hangján, ezt kiáltva: Hozsanna, hozsanna, áldott legyen az Úristen neve!

38 aMindig imádkozz, és én bkitöltöm rád Lelkemet, és nagy lesz a te áldásod – igen, méghozzá több annál, mintha elnyernéd a föld kincseit és romlandóságát azoknak mértékében.

39 Íme, tudod-e ezt örvendezés és szíved vigasság miatti felemelése nélkül olvasni?

40 Vagy tudsz továbbra is úgy szaladgálni, akár a vak vezető?

41 Vagy tudsz-e aalázatos lenni és szelíd, és bölcsen viselni magad énelőttem? Igen, bjöjj hozzám, a te Szabadítódhoz! Ámen.