Szentírások
Mormon 8


8. Fejezet

A lámániták felkutatják és elpusztítják a nefitákat – A Mormon könyve Isten hatalma által kerül majd elő – Átok mondatik mindazokra, akik haraggal és viszállyal lihegnek az Úr munkájára – A nefita feljegyzés a gonoszság, az elkorcsosulás és a hithagyás napján kerül majd elő. Mintegy Kr.u. 400–421.

1 Íme én, aMoróni, befejezem atyámnak, Mormonnak a bfeljegyzését. Íme, csak kevés leírandó dolog van, melyet atyám parancsolt meg nekem.

2 És most lőn, hogy a kumórai anagy és borzasztó csata után, íme, a déli országrészbe szökő nefitákra addig vadásztak a blámániták, míg mindet el nem pusztították.

3 És atyámat is megölték, és aegyedül én maradtam életben, hogy leírjam népem pusztulásának szomorú regéjét. De íme, ők már mind elmentek, én pedig eleget teszek atyám parancsának. És hogy engem is megölnek-e majd, azt nem tudom.

4 Írok tehát, és elrejtem a földbe a feljegyzéseket; és hogy hova megyek, az mit sem jelent.

5 Íme, atyám készítette aezt a feljegyzést, és leírta annak szándékát. És íme, én is leírnám azt, ha lenne hely a blemezeken, de nincs; és nincs ércem, mert egyedül vagyok. Atyámat és minden rokonomat csatában megölték, és nincsenek barátaim, és nincs hova mennem; és hogy meddig engedi meg az Úr, hogy éljek, azt nem tudom.

6 Íme, anégyszáz év múlt el a mi Urunk és Szabadítónk eljövetele óta.

7 És íme, a lámániták addig vadásztak várostól városig és egyik helytől a másikig népemre, a nefitákra, míg most már nincsenek; és nagy volt az ő abukásuk; igen, nagy és döbbenetes volt népemnek, a nefitáknak pusztulása.

8 És íme, az Úr keze tette ezt. És íme, a lámániták is aháborúban vannak egymással; és ezen föld egész színe szüntelen körforgását mutatja a gyilkosságnak és a vérontásnak, és senki nem tudja a háború végét.

9 És most íme, nem szólok többet róluk, mert a lámánitákat és a arablókat kivéve senki nincs életben már ezen föld színén.

10 És senki nincs, aki ismerné az igaz Istent, Jézus atanítványainak kivételével, akik itt maradtak ezen a földön, míg oly nagy nem lett a nép gonoszsága, hogy az Úr nem engedte meg nekik, hogy a néppel bmaradjanak; és senki nem tudja, hogy ezen föld színén vannak-e.

11 De íme, aatyám és én láttuk őket, és szolgáltak nekünk.

12 És aki megkapja ezt a feljegyzést, és nem kárhoztatja a benne lévő tökéletlenségek miatt, az ennél anagyobb dolgokról is tudni fog majd. Íme, én Moróni vagyok; és ha lehetne, minden dolgot tudatnék veletek.

13 Íme, véget vetek beszédemnek ezen népet illetően. Mormon fia vagyok, atyám pedig aNefi leszármazottja volt.

14 Én vagyok az, aki aelrejti ezt a feljegyzést az Úrnak; ennek lemezei az Úr parancsolata miatt nem bírnak értékkel. Mert ő valóban azt mondja, hogy senki nem birtokolhatja őket bnyerészkedés céljából; ám annak feljegyzése nagy értékkel bír; és aki napvilágra hozza majd, azt meg fogja áldani az Úr.

15 Mert senkinek nem lehet hatalma napvilágra hozni azt, hacsak nem Istentől kap; mert Isten azt akarja, hogy acsakis az ő dicsőségére, vagy az Úr ősi és hosszú ideig szétszórt szövetséges népének jólétére tekintő szemmel végezzék el ezt.

16 És áldott az, aaki napvilágra hozza majd ezt a dolgot; mert bsötétségből hozatik majd elő a napvilágra, Isten szava szerint; igen, a földből hozatik elő, és ragyogni fog a sötétségben, és az emberek tudomására jut; és ez Isten hatalma által történik majd.

17 És ha vannak benne ahibák, azok ember hibái. De íme, mi nem tudunk hibáról; mindazonáltal Isten minden dolgot tud; aki tehát bkárhoztat, az vigyázzon, mert még a pokol tüzének lesz kitéve.

18 És aki azt mondja: Mutasd meg nekem, vagy odavágok – vigyázzon, mert még olyat parancsol, amit megtiltott az Úr.

19 Mert íme, aki hirtelen aítél, az hirtelen is lesz megítélve; mert cselekedetei szerint lesz majd a bére; aki tehát odavág, annak majd odavág az Úr.

20 Íme, mit mond a szentírás: Ne vágjon oda az ember, és ne is ítéljen; mert enyém az ítélet, mondja az Úr, és enyém a bosszú is, én fogok megfizetni.

21 És aki haraggal és viszállyal liheg az Úr munkájára, valamint az Úr szövetséges népére, mely Izráel háza, és azt mondja: Elpusztítjuk az Úr munkáját, és az Úr nem fog megemlékezni a szövetségről, melyet Izráel házával kötött – az ki lesz téve annak, hogy kivágják és a tűzbe vetik.

22 Mert az Úr örök acéljainak tovább kell gördülnie, míg minden ígérete be nem töltetik.

23 Kutassátok aÉsaiás próféciáit! Íme, én nem írhatom le őket. Igen, íme azt mondom nektek, hogy az előttem eltávozott szentek, akik ezt a földet bírták, bfohászkodni fognak, igen, méghozzá a porból fohászkodnak majd az Úrhoz; és ahogy él az Úr, meg fog emlékezni a velük kötött szövetségről.

24 És ismeri aimáikat, hogy azok testvéreikért voltak. És ismeri hitüket, mert az ő nevében bhegyeket tudtak mozgatni; és az ő nevében meg tudták remegtetni a földet; és szavának hatalma által a földre tudták dönteni a cbörtönök falait; igen, még a tüzes kemence, vagy a vadállatok vagy a mérges kígyók sem árthattak nekik, szavának hatalma miatt.

25 És íme, aimáik emellett azkért voltak, akinek az Úr megengedi majd ezen dolgok előhozatalát.

26 És senkinek nem szükséges azt mondania, hogy nem kerülnek elő, mert biztosan előkerülnek, mivel az Úr mondta ezt; mert majd a aföldből kerülnek elő, az Úr keze által, és ezt senki nem állíthatja meg; és ez majd egy olyan napon történik, amikor azt mondják, hogy megszűntek már a bcsodák; és úgy kerül elő, mintha a chalottaiból szólna valaki.

27 És egy olyan napon kerül elő, amikor a aszentek vére az Úrhoz fohászkodik, a btitkos összeesküvések és a sötétség cselekedetei miatt.

28 Igen, olyan napon kerül elő, amikor tagadják Isten hatalmát, amikor az aegyházak megromlanak és felemelkednek szívük kevélységében; igen, méghozzá egy olyan napon, amikor az egyházak vezetői és a tanítók feljebb emelkednek szívük kevélységében, olyannyira, hogy irigykedni fognak az egyházaikhoz tartozókra.

29 Igen, olyan napon kerül elő, amikor tüzekről és viharokról, és afüstpárákról bhallanak majd idegen földeken;

30 És aháborúkról, és háborúk híreiről és földrengésekről is hallanak majd különböző helyeken.

31 Igen, olyan napon kerül elő, amikor nagy szennyezések lesznek a föld színén; gyilkosságok lesznek, és rablás, és hazudozás, és megtévesztések, és paráznaságok és mindenféle utálatosságok; amikor sokan lesznek, akik azt mondják: Tegyétek ezt, vagy tegyétek azt, amit sem jelent, mert az Úr bfenntartja majd az ilyet az utolsó napon. De jaj az ilyeneknek, mert a ckeserűség gubacsában és a gonoszság kötelékében vannak.

32 Igen, olyan napon kerül elő, amikor olyan egyházak alakulnak, melyek azt mondják: Gyertek hozzám, és pénzetekért bűneitek meg lesznek bocsátva.

33 Ó ti gonosz, elfajult és merevnyakú emberek, miért alapítottatok magatoknak anyerészkedés céljából egyházakat? Miért bváltoztattátok meg Isten szent szavát, hogy tán ckárhozatot hozzatok a lelketekre? Íme, Isten kinyilatkozatásaira tekintsetek; mert íme, azon a napon jön el annak ideje, amikor mindezen dolgoknak be kell teljesednie.

34 Íme, az Úr nagy és bámulatos dolgokat mutatott meg azon eseményeket illetően, melyeknek hamarosan be kell következniük, azon a napon, amikor ezek a dolgok előkerülnek közöttetek.

35 Íme, úgy beszélek hozzátok, mintha jelen lennétek, pedig nem vagytok. De íme, Jézus Krisztus megmutatott nekem titeket, és én ismerem cselekedeteiteket.

36 És tudom, hogy szívetek kevélységében ajártok; és néhány kivétellel senki nincs, aki ne bemelkedett volna fel szíve kevélységében, ami cnagyon finom öltözet viseléséhez, és irigykedéshez, és viszályokhoz, és rosszindulathoz, és üldöztetéshez és mindenféle gonoszságokhoz vezet; egyházaitok pedig, igen, szívetek kevélysége miatt mindegyik szennyezetté vált.

37 Mert íme, jobban szeretitek a apénzt, és javaitokat, és cifra öltözéketeket, és egyházaitok díszeit, mint ahogyan a szegényeket és a szűkölködőket, a betegeket és a nyomorultakat szeretitek.

38 Ó ti szennyezettek, ti képmutatók, ti tanítók, akik eladjátok magatokat azért, ami megmételyez, miért szennyeztétek be Isten szent egyházát? Miért aszégyellitek magatokra venni Krisztus nevét? Miért nem jut eszetekbe, hogy nagyobb értékkel bír a végtelen boldogság, mint a bnyomor, mely soha nem hal meg – a cvilág dicsérete miatt?

39 Miért ékesítitek fel magatokat azzal, amiben nincs élet, és engeditek meg mégis az éheseknek, és a szűkölködőknek, és a mezíteleneknek, és a betegeknek és a nyomorultaknak, hogy úgy haladjanak el mellettetek, hogy nem veszitek észre őket?

40 Igen, miért építitek fel nyerészkedés céljából atitkos utálatosságaitokat, és idézitek elő, hogy az özvegyek gyászoljanak az Úr előtt, és az árvák is gyászoljanak az Úr előtt, és hogy atyáik és férjeik vére az Úrhoz fohászkodjon a földről, bosszúért a fejetekre?

41 Íme, felettetek függ a bosszúállás kardja; és hamarosan eljön az idő, amikor abosszút áll rajtatok a szentek véréért, mert nem tűrheti tovább a fohászaikat.