Szentírások
Alma 34


34. Fejezet

Amulek bizonyságot tesz arról, hogy Krisztusban van a szabadulást hozó ige – Ha nem történik engesztelés, akkor az egész emberiségnek el kell vesznie – Mózes törvényének egésze Isten Fiának áldozatára mutat – A megváltás örök terve a hiten és a bűnbánaton alapszik – Imádkozzatok fizikai és lelki áldásokért – Ez az élet a felkészülés ideje az embereknek az Istennel való találkozásra – Isten előtti félelemmel vigyétek véghez a szabadulásotokat. Mintegy Kr.e. 74.

1 És most lőn, hogy miután Alma elmondta nekik ezeket a szavakat, leült a földre, aAmulek pedig felállt és tanítani kezdte őket, mondván:

2 Testvéreim, úgy gondolom, lehetetlen, hogy tudatlanok legyetek azon dolgokat illetően, melyeket Krisztus eljöveteléről mondtak, akiről mi azt tanítjuk, hogy Isten Fia; igen, tudom, hogy bőségesen tanították nektek aezeket a dolgokat, mielőtt elszakadtatok volna tőlünk.

3 És mivel azt kívántátok szeretett testvéremtől, hogy tudassa veletek, mit tegyetek a megpróbáltatásaitok miatt; ő szólt hozzátok valamennyit, hogy előkészítse az elméteket; igen, és hitre és türelemre buzdított benneteket –

4 Igen, méghozzá arra, hogy csak annyi hitetek legyen, hogy aelültessétek az igét a szívetekben, hogy megpróbálkozzatok jóságának a kísérletével.

5 És láttuk, hogy az elmétekben lévő nagy kérdés az, hogy tényleg Isten Fiában lesz-e az ige, és hogy vajon nem lesz-e Krisztus?

6 És ti is láttátok, hogy testvérem többször bebizonyította nektek, hogy Krisztusban van a szabadulást hozó aige.

7 Testvérem Zénos szavait idézte, hogy Isten Fia által jön el a megváltás, és Zénok szavait is; és Mózesre is hivatkozott, hogy bebizonyítsa ezen dolgok igaz voltát.

8 És most, íme, én magam is abizonyságot teszek nektek arról, hogy ezek a dolgok igazak. Íme, azt mondom nektek, tudom, hogy Krisztus el fog jönni az emberek gyermekei közé, hogy magára vegye népe vétkeit, és hogy bengesztelést fog hozni a világ bűneiért; mert az Úristen mondta ezt.

9 Mert szükséges, hogy legyen aengesztelés; mert az Örökkévaló Isten nagy bterve szerint kell, hogy legyen egy engesztelés, különben az egész emberiségnek elkerülhetetlenül el kell vesznie; igen, mind makacsak; igen, mind celbukottak és elvesztek, és el kell pusztulniuk, ha nem történik meg ez a szükséges engesztelés.

10 Mert szükséges, hogy legyen egy nagy és utolsó aáldozat; igen, nem ember, sem állat vagy valamilyen madáráldozat; mert nem emberi áldozatnak kell annak lennie; hanem egy bvégtelen és örökkévaló cáldozatnak.

11 Most nincs olyan ember, aki feláldozhatná a saját vérét úgy, hogy az kiengesztelne egy másik bűneiért. Most, ha egy ember gyilkol, akkor íme, a mi törvényünk, ami aigazságos, az ő fivére életét veszi-e el? Azt mondom nektek, hogy nem.

12 Hanem a törvény annak az életét követeli, aki agyilkolt; ezért semmi olyan nem teszi meg engesztelésként a világ bűneiért, ami nem végtelen.

13 Ezért szükséges, hogy legyen egy nagy és utolsó áldozat; és azzal majd vége lesz, vagyis ajánlatos, hogy avége legyen a vérontásnak; akkor töltetik majd be bMózes törvénye; igen, az egész betöltetik, minden jóta és pontocska, és semmi sem múlik el.

14 És íme, ez az egész aértelme a btörvénynek, mert annak minden betűje arra a nagy és utolsó cáldozatra mutat; és az a nagy és utolsó áldozat az Isten Fia lesz, igen, végtelen és örökkévaló.

15 És így ő aszabadítást hoz mindazoknak, akik hisznek az ő nevében; és az ennek az utolsó áldozatnak a szándéka, hogy irgalmas bensőt teremtsen, mely legyőzi az igazságosságot, és lehetővé teszi az emberek számára, hogy bűnbánathoz vezető hitük lehessen.

16 És így az airgalom eleget tehet az bigazságosság követelményeinek, és a biztonság karjaiba zárja őket, míg aki nem gyakorol bűnbánathoz vezető hitet, az ki lesz téve az cigazságosság követelményei teljes törvényének; tehát csak annál lép érvényre a dmegváltás nagy és örökkévaló terve, akinek bűnbánathoz vezető hite van.

17 Testvéreim, adja hát az Isten, hogy elkezdjétek gyakorolni a bűnbánathoz vezető ahiteteket, hogy elkezdjétek bszólítani az ő szent nevét, hogy irgalommal legyen irántatok;

18 Igen, fohászkodjatok hozzá irgalomért; mert neki hatalmában áll megszabadítani.

19 Igen, alázkodjatok meg, és ne szűnjetek meg imádkozni hozzá.

20 Fohászkodjatok hozzá, amikor a mezőiteken vagytok, igen, mind a nyájaitokért.

21 aFohászkodjatok hozzá a házaitokban, igen, egész háza népetekért, reggel, délben és este is.

22 Igen, fohászkodjatok hozzá ellenségeitek hatalma ellen.

23 Igen, afohászkodjatok hozzá az bördög ellen, aki ellensége minden cigazlelkűségnek.

24 Fohászkodjatok hozzá mezeitek terméséért, hogy bővelkedjetek azokban.

25 Fohászkodjatok mezeitek nyájaiért, hogy gyarapodjanak.

26 De ez még nem minden; ki kell öntenetek lelketeket a aszobáitokban, és a titkos helyeiteken, és a vadonban.

27 Igen, és amikor nem fohászkodtok az Úrhoz, aszívetek akkor is legyen btele, folyamatosan imában fordulva hozzá a jólétetekért, és azok jólétéért is, akik körülöttetek vannak.

28 És most íme, szeretett testvéreim, azt mondom nektek, ne gondoljátok, hogy ez minden; mert ha mindezen dolgok megtétele után elutasítjátok a aszűkölködőket és a mezíteleneket, és nem látogatjátok meg a betegeket és a nyomorultakat, és nem badtok a javaitokból, ha van, azoknak, akiknek szükségük van arra – azt mondom nektek, hogy ha ezen dolgok közül valamelyiket is elhanyagoljátok, akkor íme, cimátok dhiábavaló, és semmit nem ér nektek, és olyanok vagyok, mint a képmutatók, akik megtagadják a hitet.

29 Ha tehát nem emlékeztek rá, hogy ajószívűek legyetek, akkor olyanok vagytok, mint a salak, melyet (mivel értéke nincs) kivetnek a finomítók, és lábuk alá tapossák az emberek.

30 És most, testvéreim, miután olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, látván, hogy a szentírások bizonyságot tesznek ezen dolgokról, szeretném, ha előlépnétek és bűnbánathoz vezető agyümölcsöt hoznátok.

31 Igen, szeretném, ha előrelépnétek, és nem keményítenétek meg többé a szíveteket; mert íme, most van aszabadulásotok ideje és napja; ha tehát bűnbánatot tartotok és nem keményítitek meg a szíveteket, akkor a megváltás nagy terve rögtön érvénybe lép számotokra.

32 Mert íme, az embereknek ez az élet a afelkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a munkáikat.

33 És most, amint már előbb mondtam nektek, mivel olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, könyörgöm, ne ahalogassátok tehát végsőkig bbűnbánatotok napját; mert ezen élet-nap után, mely az örökkévalóságra való felkészülésre adatott nekünk, íme, ha nem használjuk jobban ki az időnket, míg ebben az életben vagyunk, akkor eljön majd a csötétség déjszakája, melyben már nem végezhető munka.

34 Akkor már nem mondhatjátok, amikor ahhoz a rettenetes afordulóponthoz értek, hogy bűnbánatot tartok, hogy visszatérek Istenemhez. Nem, nem tudjátok ezt mondani, mert annak a léleknek, mely az ezen életből való távozáskor birtokolta a testeteket, annak a léleknek lesz hatalma testetek birtoklására az örökkévaló világban.

35 Mert íme, ha egészen halálotokig halogattátok bűnbánatotok napját, akkor íme, az ördög lelkének avetettétek alá magatokat, és ő az övéinek bpecsétel benneteket; az Úr Lelke tehát már eltávozott tőletek, és nincs helye bennetek, és az ördögnek van meg minden hatalma felettetek; és ez a gonoszok végső állapota.

36 És ezt én tudom, mert az Úr megmondta, hogy nem lakik aszentségtelen templomokban, hanem az bigazlelkűek szívében lakik; igen, és azt is megmondta, hogy az igazlelkűek le fognak ülni az ő királyságában, hogy többé onnan ki ne jöjjenek; és ruházatuk fehérré tétetik a Bárány vére által.

37 És most, szeretett testvéreim, szeretném, ha emlékeznétek ezekre a dolgokra, és Isten előtti félelemmel avinnétek véghez a szabadulásotokat, és nem tagadnátok többé Krisztus eljövetelét;

38 Ha nem ahadakoznátok többé a Szentlélek ellen, hanem befogadnátok azt, és magatokra vennétek Krisztus bnevét; ha egészen a porig alázkodnátok és Istennek chódolnátok ahol csak vagytok, lélekben és igazságban, és ha naponta dhálaadásban élnétek a sok irgalomért és áldásért, amivel igenis elhalmoz benneteket.

39 Igen, és buzdítalak benneteket, testvéreim, hogy folyamatosan legyetek aéberek az imára, hogy ne vezessenek félre benneteket az ördög bkísértései, hogy ne győzzön le titeket, hogy ne legyetek alávetettjei az utolsó napon; mert íme, ő csemmi jó dologgal nem jutalmaz meg benneteket.

40 És most, szeretett testvéreim, arra buzdítalak titeket, hogy legyen atürelmetek, és hogy így viseljetek mindenféle megpróbáltatást; hogy ne bszidalmazzátok azokat, akik rendkívüli szegénységetek miatt kiűznek benneteket, különben hozzájuk hasonlóan bűnösök lesztek.

41 Hanem legyen türelmetek, és így viseljétek ezeket a megpróbáltatásokat, annak szilárd reményével, hogy egy napon megpihentek majd minden megpróbáltatásotoktól.