Szentírások
2 Nefi 9


9. Fejezet

A zsidókat megígért földjeik mindegyikén összegyűjtik – Az engesztelés megváltja az embert a bukástól – A halottak teste előjön a sírból, lelke pedig a pokolból vagy a paradicsomból – Megítélik őket – Az engesztelés megszabadít a haláltól, a pokoltól, az ördögtől és a végtelen gyötrelemtől – Az igazlelkűek megszabadulnak Isten királyságában – Közzé tétetnek a büntetések a bűnökért – Izráel Szentje a kapu őrzője. Mintegy Kr.e. 559–545.

1 És most, szeretett testvéreim, azért olvastam fel ezeket a dolgokat, hogy tudhassatok az Úr aszövetségeiről, melyeket egész Izráel házával kötött –

2 Hogy szólt a zsidókhoz, szent prófétái szája által, méghozzá a kezdettől fogva, nemzedékről nemzedékre, amíg el nem jön az idő, hogy avisszaállíttatnak az igaz egyházhoz és Isten nyájához; amikor bösszegyűjtik őket, haza, örökségük cföldjeire, és letelepítik őket mind a nekik megígért földeken.

3 Íme, szeretett testvéreim, azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, hogy örvendezhessetek és örökre aemeljétek fel a fejeteket, azon áldások miatt, amelyekkel az Úristen gyermekeiteket el fogja halmozni.

4 Mert tudom, hogy sokan közületek sokat kutattak, hogy tudjanak az eljövendő dolgokról, tehát tudom, tudjátok, hogy testünknek el kell sorvadnia és meg kell halnia; mégis majd atestünkben látjuk meg Istent.

5 Igen, tudom hogy tudjátok, hogy ő a testben fogja megmutatni magát azoknak Jeruzsálemben, ahonnan jöttünk; mert ez szükséges, hogy közöttük legyen, mert a nagy aTeremtőnek szükséges megengednie azt, hogy embernek szolgáltassa ki magát a testben, és bminden emberért meghaljon, hogy minden ember az ő kiszolgáltatottja lehessen.

6 Mert amint a halál minden ember felett áthaladt, hogy betöltse a nagy Teremtő irgalmas atervét, ezért szükségképpen lennie kell egy bfeltámasztó hatalomnak; és a feltámadásnak a bukás következményeként szükségképpen el kell jönnie az emberekhez; és a cbukás vétek következményeként jött el; és mert az emberek elbuktak, dki lettek vágva az Úr színe elől.

7 Szükségképpen lennie kell tehát egy avégtelen bengesztelésnek – ha nem lenne egy végtelen engesztelés, ez a romlandóság nem ölthetne magára romolhatatlanságot. Az celső ítéletnek tehát, mely az embert érte, szükségképpen a dvégtelenségig kellett volna tartania. És így ennek a testnek le kellett volna feküdnie, hogy elrothadjon és szétporladjon anyaföldjében, hogy többé fel ne támadjon.

8 Ó, mily nagy Isten abölcsessége, birgalma és ckegyelme! Mert íme, ha a dtest többé nem támadna fel, akkor lelkünk annak az angyalnak lenne kiszolgáltatva, aki eelbukott, kikerült az Örökkévaló Isten színe elől, és az fördög lett belőle, hogy többé fel ne keljen.

9 És lelkünknek is hozzá hasonlóvá kellene válni, és ördögök lennénk, egy ördög aangyalai lennénk, hogy ki legyünk brekesztve Istenünk színe elől, és a chazugságok atyjával maradjunk; nyomorultságban, mint ő maga; igen, annak a lénynek, aki első szüleinket dmegtévesztette, aki egy efényes angyalhoz igen hasonlóvá fváltoztatja magát, és gyilkosságok gtitkos összeesküvéseire és a sötétség mindenféle titkos cselekedeteire bujtogatja az emberek gyermekeit.

10 Ó, mily nagy a mi Istenünk jósága, aki utat készít, hogy megszökjünk ennek a rettenetes szörnyetegnek a markából; igen, annak a szörnyetegnek, a ahalálnak és a bpokolnak, ahogy én a test halálát, és a lélek halálát is nevezem.

11 És Istenünk, Izráel Szentje aszabadításának útja miatt ez a bhalál, melyről beszéltem, mely időleges, ki fogja engedni halottait, mely halál a sír.

12 És ez a ahalál, amelyről beszéltem, mely a lelki halál, ki fogja engedni halottait, mely lelki halál a bpokol; a halálnak és a pokolnak tehát ki kell engedni halottaikat, és a pokolnak ki kell engednie fogoly lelkeit, és a sírnak ki kell engednie fogoly testeit, és az emberek teste és clelke dvisszaállíttatik, egyik a másikhoz; és ez Izráel Szentjének feltámasztó hatalma által van.

13 Ó, mily nagyszerű a mi Istenünk aterve! Mert a másik oldalon Isten bparadicsomának ki kell engedni az igazlelkűek lelkét, és a sírnak ki kell adnia az igazlelkűek testét; és a lélek és a test ismét cvisszaállíttatik egymáshoz, és minden ember romolhatatlanná és dhalhatatlanná válik, és élő lelkek ők, etökéletes ftudással rendelkezvén, hozzánk hasonlóan, a testben, kivéve azt, hogy tudásunk tökéletes lesz.

14 Tökéletesen atudatában leszünk tehát minden bbűnünknek, és tisztátalanságunknak és cmezítelenségünknek; és az igazlelkűek is tökéletes tudatában lesznek örömeiknek és digazlelkűségüknek, efelöltöztetvén ftisztasággal, igen, méghozzá az gigazlelkűség köntösével.

15 És lőn, hogy amikor minden ember elhagyta ezt az első halált az életre, mert halhatatlanok lettek, meg kell jelenniük Izráel Szentjének aítélőszéke előtt; és akkor jön az bítélet, mert akkor kell megítéltetniük Isten szent ítélkezése szerint.

16 És olyan biztosan, ahogy az Úr él, mert az Úristen mondta ezt, és ez az ő örökkévaló aszava, mely nem bmúlhat el, hogy azok, akik igazlelkűek, még mindig igazlelkűek lesznek, és azok, akik ctisztátalanok, még mindig dtisztátalanok lesznek; tehát azok, akik tisztátalanok, azok az eördög és az ő angyalai; és nekik az förök tűzre kell elmenniük, melyet nekik készítettek; és gyötrelmük olyan, mint egy gtüzes, kénköves tó, amelynek lángja örökkön-örökké felfelé száll, és nincs vége.

17 Ó, mily nagyszerű és aigazságos a mi Istenünk! Mert minden szavát végrehajtja, és ezek az Ő szájából hangzottak el, és törvényének be kell teljesedni.

18 De íme, az igazlelkűek, Izráel Szentjének aszentjei, ők akik hittek Izráel Szentjében, ők akik elviselték a világ bkeresztjeit, és megvetették annak gyalázkodását, ők fogják cörökölni Isten dkirályságát, amelyet nekik készítettek a evilág megalapítása óta, és örömük fmindörökké teljes lesz.

19 Ó, mily nagyszerű Istenünk, Izráel Szentjének irgalma! Mert amegszabadítja szentjeit attól a brettenetes szörnyetegtől, az ördögtől, és a haláltól, és a cpokoltól, és attól a tüzes, kénköves tótól, mely végtelen gyötrelem.

20 Ó, mily nagyszerű Istenünk aszentsége! Mert ő bminden dolgot tud, és semmi sincs, amit ő ne tudna.

21 És eljön a világba, hogy minden embert amegszabadíthasson, ha hallgatnak szavára; mert íme, minden ember fájdalmát elszenvedi, igen, minden test bfájdalmát, a férfiakét és a nőkét is, és a gyermekekét, akik cÁdám családjához tartoznak.

22 És azért szenvedi el mindezt, hogy a feltámadás minden emberrel bekövetkezhessen, hogy minden ember előtte állhasson az ítélet nagy napján.

23 És minden embernek megparancsolja, hogy abűnbánatot kell tartaniuk, és bmeg kell keresztelkedniük a nevében, tökéletes hittel rendelkezvén Izráel Szentjében, vagy nem szabadulhatnak meg Isten királyságában.

24 És ha nem tartanak bűnbánatot és nem hisznek a anevében, és nem keresztelkednek meg az ő nevében, és nem btartanak ki mindvégig, cel kell kárhozniuk; mert az Úristen, Izráel Szentje mondta ezt.

25 Adott tehát egy atörvényt; és ahol bnem adatott törvény, nincs büntetés; és ahol nincs büntetés, nincs kárhoztatás; és ahol nincs kárhoztatás, Izráel Szentjének könyörületessége támaszt rájuk igényt, az engesztelés miatt; mert az ő hatalma által szabadulnak meg.

26 Mert az aengesztelés mindazokért kielégíti bigazságosságának követelményeit, akiknek cnem adatott meg a dtörvény, így azok megszabadulnak attól a rettenetes szörnyetegtől, a haláltól és a pokoltól, és az ördögtől, és a tüzes, kénköves tótól, mely végtelen gyötrelem; és visszaállítják őket ahhoz az Istenhez, aki eleheletet adott nekik, aki Izráel Szentje.

27 De jaj annak, akinek megadatott a atörvény, igen, akinek birtokában van Isten minden parancsolata, mint nekünk, és aki áthágja azokat, és elvesztegeti próbatétele napjait, mert rettenetes annak a helyzete!

28 Ó, milyen ravasz a gonosznak aterve! Ó, milyen bhiúk, gyarlók és balgák az emberek! Mert amikor ctanultak, azt gondolják, hogy dbölcsek, és nem hallgatnak Isten etanácsára, mert elvetik azt, feltételezvén, hogy tudják ők maguk; bölcsességük tehát balgaság, és nem válik hasznukra. És el fognak veszni.

29 De jó tanultnak lenni, ha ahallgatnak Isten btanácsaira.

30 De jaj a agazdagoknak, akik a világ dolgait illetően gazdagok. Mert gazdagságuk miatt megvetik a bszegényeket, és üldözik a szelídeket, és a kincseiken van a szívük; tehát kincsük az istenük. De íme, velük együtt a kincsük is el fog pusztulni.

31 És jaj a süketeknek, akik nem akarnak ahallani; mert el fognak veszni.

32 Jaj a vakoknak, akik nem akarnak látni, mert ők is el fognak veszni.

33 Jaj a körülmetéletlen szívűeknek, mert gonoszságaik tudata lesújt rájuk az utolsó napon.

34 Jaj a ahazugnak, mert le fogják vetni a bpokolra.

35 Jaj a gyilkosnak, aki szándékosan aöl, mert meg fog bhalni.

36 Jaj azoknak, akik aparáznaságokat követnek el, mert le fogják vetni őket a pokolra.

37 Igen, jaj azoknak, akik abálványoknak hódolnak, mert minden ördögök ördöge gyönyörködik bennük.

38 Egyszóval jaj mindazoknak, akik bűneikben halnak meg; mert avissza fognak térni Istenhez, és látni fogják az arcát, és megmaradnak bűneikben.

39 Ó, szeretett testvéreim, emlékezzetek rá, hogy milyen rettenetes ezen Szent Isten ellen vétkezni, és milyen rettenetes engedni azon aravasz csábításainak. Emlékezzetek rá, hogy a btesti gondolkodásmód a chalál, és a lelki gondolkodásmód az dörök eélet.

40 Ó, szeretett testvéreim, halljátok meg szavaimat! Emlékezzetek Izráel Szentjének nagyságára. Ne mondjátok, hogy kemény dolgokat beszéltem ellenetek; mert ha így tesztek, az aigazságot fogjátok szidalmazni; mert én Alkotótok szavait szóltam. Tudom, hogy az igazság szavai bkemények minden tisztátalanság ellen; de az igazlelkűek nem félnek tőlük, mert szeretik az igazságot és nem rendülnek meg.

41 Ó akkor, szeretett testvéreim, ajöjjetek az Úrhoz, a Szenthez. Emlékezzetek rá, hogy az ő ösvényei igazlelkűek. Íme, bkeskeny az cút az ember számára, de egyenes irányban fekszik előtte, és a dkapu őrzője Izráel Szentje; és ő nem tart ott szolgát; és nincs másik út, csak a kapun keresztül; mert őt nem lehet félrevezetni, mert Úristen az ő neve.

42 És aki kopogtat, annak ki fogja nyitni; és a abölcsek, és a tanultak, és azok, akik gazdagok, akik tanultságuk, és bölcsességük, és vagyonuk miatt bfelfuvalkodtak – igen, ők azok, akiket megvet; és ha el nem vetik ezeket a dolgokat, és nem tartják magukat cbolondnak Isten előtt, és nem ereszkednek le az dalázatosság mélységeire, nekik nem fogja kinyitni.

43 De a bölcsek és az okosok dolgai örökre arejtve lesznek előttük – igen, az a boldogság, mely a szenteknek van elkészítve.

44 Ó, szeretett testvéreim, emlékezzetek szavaimra. Íme, levetem köntösömet és kirázom előttetek; imádkozom szabadulásom Istenéhez, hogy tekintsen rám amindent átkutató szemével; tudni fogjátok tehát az utolsó napon, amikor minden ember cselekedetei szerint megítéltetik, hogy Izráel Istene tanúsította, hogy bleráztam lelkemről gonoszságaitokat, és hogy ragyogóan állok előtte, és cmegszabadultam véretektől.

45 Ó, szeretett testvéreim, forduljatok el bűneitektől; rázzátok le aláncait annak, aki szorosan megkötözne benneteket; gyertek ahhoz az Istenhez, aki szabadulásotok bkősziklája.

46 Készítsétek fel lelketeket arra a dicsőséges napra, amikor aigazságot szolgáltatnak az igazlelkűeknek, méghozzá az bítélet napjára, hogy ne riadjatok vissza rettenetes félelemmel; hogy ne emlékezzetek tökéletesen rettenetes cbűnötökre, és ne kényszerítsenek benneteket arra, hogy felkiáltsatok: Szentek, szentek a te ítéleteid, Ó dMindenható Úristen – de tudom bűnömet; áthágtam törvényedet, és vétkeim az enyémek; és megszerzett az ördög, úgyhogy prédája vagyok rettenetes nyomorúságának.

47 De íme, testvéreim, szükség van-e rá, hogy ezeknek a dolgoknak a rettenetes valóságára kelljen ébresztenem benneteket? Miért szaggatnám fel lelketeket, ha elmétek tiszta volna? Nyíltan beszélnék hozzátok, az igazság nyíltsága szerint, ha mentesek lennétek a bűntől?

48 Íme, ha szentek lennétek, szentségről beszélnék nektek; de mivel nem vagytok szentek, és úgy tekintetek rám, mint tanítóra, szükségszerűen, feltétlenül meg kell atanítanom nektek a bbűn következményeit.

49 Íme, lelkem irtózik a bűntől, és szívem az igazlelkűségben gyönyörködik; és Istenem szent nevét fogom adicsérni.

50 Jöjjetek, testvéreim, mindenki, aki szomjazik, jöjjetek a avizekhez; és akinek nincs pénze, jöjjön, vegyen és egyék; igen, jöjjön, vegyen bort és tejet, bpénz nélkül és ingyen.

51 Ne költsetek tehát pénzt arra, ami értéktelen, sem amunkátokat arra, ami nem tud kielégíteni. Hallgassatok rám szorgalmasan, és emlékezzetek a szavakra, amiket szóltam; és jöjjetek Izráel Szentjéhez, és blakmározzatok azon, ami nem veszik kárba, s amit megrontani se lehet, és gyönyörködjön lelketek a kövérségben.

52 Íme, szeretett testvéreim, emlékezzetek Istenetek szavára; szüntelenül imádkozzatok hozzá nappal, és adjatok ahálát szent nevének éjjel. Örvendezzen a szívetek.

53 És íme, milyen nagyszerűek az Úr aszövetségei, és milyen nagyszerűek leereszkedései az emberek gyermekeihez; és nagyszerűsége, és kegyelme és birgalma miatt megígérte nekünk, hogy magjainkat nem fogják teljesen elpusztítani, a test szerint, hanem hogy megőrzi őket; és a jövő nemzedékeiben egy igazlelkű cág lesz belőlük Izráel házának.

54 És most, testvéreim, többet is szólnék hozzátok; de holnap fogom nektek kijelenteni szavaim hátralevő részét. Ámen.