Szentírások
1 Nefi 11


11. Fejezet

Nefi látja az Úr Lelkét és látomásban megmutatják neki az élet fáját – Látja Isten Fiának anyját és tudomására jut Isten leereszkedése – Látja Isten Bárányának a megkeresztelését, szolgálatát és keresztre feszítését – Látja a Bárány tizenkét apostolának elhívását és szolgálatát is. Mintegy Kr.e. 600–592.

1 Mert lőn, miután szerettem volna megtudni azokat a dolgokat, amiket atyám látott, és hittem, hogy az Úr velem is tudathatja azokat, amint szívemben aelgondolkozva ültem, belragadott az Úr Lelke, igen, egy rendkívül magas chegyre, amelyet azelőtt még sohasem láttam és amelyre azelőtt még sohasem helyeztem lábam.

2 És a Lélek ezt kérdezte tőlem: Íme, mit kívánsz?

3 És ezt mondtam: Szeretném meglátni azokat a dolgokat, amiket atyám alátott.

4 És a Lélek ezt kérdezte tőlem: Elhiszed-e, hogy atyád látta a afát, amelyről beszélt?

5 És azt mondtam: Igen, tudod, hogy én atyámnak minden szavát aelhiszem.

6 És amikor ezeket a szavakat kimondtam, a Lélek hangos szóval felkiáltott, mondván: Hozsánna az Úrnak, a Magasságos Istennek; mert ő Isten az egész aföld, igen, méghozzá minden felett. És áldott vagy te, Nefi, mert bhiszel a Magasságos Isten Fiában; meg fogod tehát látni azon dolgokat, amiket kívántál.

7 És íme ez a dolog adatik neked ajelként, hogy miután meglátod a fát, melyen az a gyümölcs termett, melyet atyád megízlelt, egy férfit is meglátsz majd a mennyből alászállni, és tanúja leszel neki; és miután tanúja voltál neki, bbizonyságot fogsz tenni arról, hogy ő az Isten Fia.

8 És lőn, hogy a Lélek így szólt hozzám: Nézd! És odanéztem és egy afát láttam; és az olyan volt, mint az a fa, amit atyám látott; és annak szépsége messze meghaladt mindent, igen, felülmúlva minden szépséget; és annak bfehérsége felülmúlta a szélfútta hó fehérségét.

9 És lőn, miután láttam a fát, így szóltam a Lélekhez: Látom, megmutattad nekem a fát, mely mindennél aértékesebb.

10 És ezt kérdezte tőlem: Mit kívánsz?

11 És én ezt mondtam neki: Azt, hogy tudjam annak ajelentését – ugyanis úgy beszéltem vele, ahogy egy ember beszél; mert láttam, hogy bemberi formája van; habár tudtam, hogy az Úr Lelke ő; és úgy beszélt hozzám, ahogy egyik ember beszél a másikkal.

12 És lőn, hogy ezt mondta nekem: Nézd! És odanéztem, mintha ránéznék, és nem láttam; mert eltűnt a színem elől.

13 És lőn, hogy amint néztem, Jeruzsálem nagy városát láttam, és még más városokat is. És láttam Názáret városát; és aNázáret városában egy bszűzet láttam, és ő rendkívül tetszetős és fehér volt.

14 És lőn, hogy amegnyílni láttam a mennyeket; és egy angyal jött le és állt meg előttem; és ezt kérdezte tőlem: Nefi, mit látsz?

15 És azt mondtam neki: Egy szűzet, aki minden más szűznél szépségesebb és tetszetősebb.

16 És ezt kérdezte tőlem: Ismered Isten leereszkedését?

17 És azt mondtam neki: Tudom, hogy szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését.

18 És azt mondta nekem: Íme, a aszűz, akit látsz, Isten Fiának az banyja a test szerint.

19 És lőn, hogy azt láttam, hogy a Lélek elragadta; és azután, hogy a aLélek egy időre elragadta, az angyal szólt hozzám, mondván: Nézd!

20 És odanéztem, és ismét láttam a szűzet, egy agyermeket tartva a karjaiban.

21 És az angyal ezt mondta nekem: Lásd aIsten Bárányát, igen, méghozzá az bÖrökkévaló Atya cFiát! Ismered a jelentését a dfának, amelyet atyád látott?

22 És én feleltem neki, mondván: Igen, Isten aszeretete az, amely áthatja az emberek gyermekeinek szívét; tehát ez minden dolognál kívánatosabb.

23 És szólt hozzám, mondván: Igen, és a alegörömtelibb a lélek számára.

24 És miután ezeket a szavakat elmondta, ezt mondta nekem: Nézd! Én odanéztem és láttam Isten Fiát aelmenni az emberek gyermekei közé; és láttam, amint sokan a lába elé borulnak és hódolnak neki.

25 És lőn, hogy láttam, hogy a avasrúd, amelyet atyám látott, Isten szava, amely az bélő vizek forrásához, vagyis az célet fájához vezet; mely vizek Isten szeretetét jelképezik; és azt is láttam, hogy az élet fája Isten szeretetét jelképezi.

26 És az angyal ismét azt mondta nekem: Nézz és lásd Isten aleereszkedését!

27 És néztem és aláttam a világ Megváltóját, akiről atyám beszélt; és azt a bprófétát is láttam, aki majd az ő útját előkészíti. És Isten Báránya elment, és cmegkeresztelkedett általa; és miután megkeresztelkedett, megnyílni láttam a mennyeket, és a Szentlélek a mennyből dgalamb formájában lejött és megpihent rajta.

28 És láttam, hogy elment, tanítva az embereket, ahatalommal és nagy dicsőséggel; és a tömegek összegyűltek, hogy hallgassák; és láttam, hogy kiűzték maguk közül.

29 És láttam atizenkét másikat is, követvén őt. És lőn, hogy a Lélek elragadta őket orcám elől, és nem láttam őket.

30 És lőn, hogy az angyal újra szólt hozzám, mondván: Nézd! És odanéztem és ismét megnyílni láttam a mennyeket, és aangyalokat láttam alászállni az emberek gyermekeire; és szolgáltak nekik.

31 És ismét szólt hozzám, mondván: Nézd! És odanéztem és láttam Isten Bárányát elmenni az emberek gyermekei közé. És emberek sokaságait láttam, akik betegek voltak, és akiket mindenféle nyavalyák sanyargattak, és aördögök és btisztátalan lelkek; és az angyal mondta és mutatta meg nekem mindezen dolgokat. És cmeggyógyultak, Isten Bárányának hatalma által; és az ördögök és a tisztátalan lelkek kiűzettek.

32 És lőn, hogy az angyal ismét szólt hozzám, mondván: Nézd! És odanéztem és láttam Isten Bárányát, hogy az emberek elfogják őt; igen, a világ aítélkezett az Örökkévaló Isten Fia felett; és én láttam és bizonyságot teszek.

33 És én, Nefi, láttam, hogy felemelik a akeresztre és bmegölik a világ bűneiért.

34 És miután megölték, a föld sokaságait gyülekezni láttam, hogy összegyűljenek harcolni a Bárány apostolai ellen; mert az Úr angyala így nevezte a tizenkettőt.

35 És a föld sokaságát összegyűjtötték; és láttam, hogy egy nagy és tágas aépületben voltak, mely hasonlított ahhoz az épülethez, amelyet atyám látott. És az Úr angyala ismét szólt hozzám, mondván: Lásd a világot és annak bölcsességét; igen, lám összegyűlt Izráel háza, hogy a Bárány tizenkét apostola ellen harcoljon.

36 És lőn, hogy láttam, és bizonyságot teszek, hogy a nagy és tágas épület a világ agőgje volt; és összedőlt, és annak bukása rendkívül nagy volt. És az Úr angyala ismét szólt hozzám, mondván: Ilyen lesz a pusztulása minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek, amely a Bárány tizenkét apostola ellen harcol.