Szentírások
1 Nefi 10


10. Fejezet

Lehi megjövendöli, hogy a zsidókat foglyul ejtik a babilóniaiak – Szól egy Messiás, vagyis egy Szabadító és Megváltó eljöveteléről a zsidók közé – Lehi annak az eljöveteléről is szól, aki Isten Bárányát meg fogja keresztelni – Lehi szól a Messiás haláláról és feltámadásáról – Izráel szétszóratását és összegyűjtését egy olajfához hasonlítja – Nefi az Isten Fiáról, a Szentlélek ajándékáról, és az igazlelkűség szükségességéről beszél. Mintegy Kr.e. 600–592.

1 És most én, Nefi, tovább folytatom a beszámolót aezeken a lemezeken cselekedeteimről, valamint uralkodásomról és elrendelt szolgálatomról; tehát ahhoz, hogy tovább folytassam beszámolómat, atyám és fivéreim dolgairól is kell valamit szólnom.

2 Mert íme lőn, hogy miután atyám bevégezte aálmai szavainak elmondását, valamint azt, hogy teljes szorgalomra intse őket, a zsidókkal kapcsolatban is szólt hozzájuk –

3 Hogy miután elpusztítják őket, még aJeruzsálem nagy városát is, és sokakat bfogolyként cBabilóniába visznek el, az Úr szerint megfelelő időben majd ismét dvisszatérnek, igen, méghozzá visszaviszik őket a fogságból; és miután visszaviszik őket a fogságból, újból birtokolni fogják örökségük földjét.

4 Igen, méghozzá ahatszáz évvel azután, hogy atyám elhagyta Jeruzsálemet, egy bprófétát támaszt az Úristen a zsidók között – méghozzá egy cMessiást, vagy más szavakkal, a világ egy Szabadítóját.

5 És beszélt a prófétákat illetően is, hogy milyen nagy számban tettek atanúságot ezekről a dolgokról, ezt a Messiást, akiről szólt, vagyis a világ ezen Megváltóját illetően.

6 Az egész emberiség tehát egy aelveszett és bukott állapotban lenne és maradna is mindig, hacsak nem támaszkodik erre a Megváltóra.

7 És szólt még egy aprófétát illetően, aki a Messiás előtt jön el, hogy előkészítse az Úr útját –

8 Igen, méghozzá előre megy, és így kiált a vadonban: aKészítsétek az Úrnak útját, tegyétek egyenessé ösvényeit; mert ott áll köztetek egy, akit nem ismertek; és ő hatalmasabb nálam, akinek saruja szíját nem vagyok méltó, hogy megoldjam. És sokat beszélt atyám ezen dolgot illetően.

9 És atyám azt mondta, hogy aBéthabarában, a Jordánon túl fog keresztelni; és azt is mondta, hogy vízzel fog bkeresztelni; méghozzá hogy ő fogja a Messiást vízzel megkeresztelni.

10 És miután a Messiást vízzel megkeresztelte, látni fogja és bizonyságot fog tenni arról, hogy aIsten Bárányát keresztelte meg, aki el fogja venni a világ bűneit.

11 És lőn, miután atyám ezeket a szavakat elmondta, beszélt fivéreimnek az evangéliumot illetően, amelyet a zsidók között fognak prédikálni, és a zsidók ahitetlenségbe bsüllyedését illetően is. És miután cmegölték a Messiást, aki el fog jönni, és miután megöletett, dfeltámad a halálból, és a eSzentlélek által kinyilvánítja magát a nemzsidóknak.

12 Igen, atyám pedig sokat beszélt a nemzsidókat illetően, és Izráel házát illetően is, hogy egy aolajfához fogják hasonlítani őket, amelynek ágai letöretnek és bszétszóratnak az egész föld színén.

13 Tehát azt mondta, szükségképpen úgy kell lennie, hogy mindannyian a amegígért földre vezettessünk, hogy az Úr szava beteljesedjék, mely szerint szétszórnak minket az egész föld színén.

14 És miután Izráel háza szétszóratik, ismét aegybegyűjtetik; vagyis egyszóval, miután a bnemzsidók megkapták az evangélium teljességét, az colajfa természetes ágai, vagyis Izráel házának maradékai akkor oltatnak be, vagyis akkor jutnak el az igazi Messiás, Uruk és Megváltójuk megismeréséhez.

15 És ilyenféle beszéddel prófétált atyám, és szólt a fivéreimhez, és még sok más dolgot is, amit nem írok le ebben a könyvben; mert a amásik könyvemben már leírtam közülük annyit, amennyi nekem megfelelő volt.

16 És mindezen dolgok, amikről beszéltem, akkor történtek, amikor atyám sátorban lakott, Lemuel völgyében.

17 És lőn, hogy miután én, Nefi, aatyámnak minden szavát hallván azokat a dolgokat illetően, amiket blátomásban látott, és azokat a dolgokat is, amiket a Szentlélek hatalma által mondott, mely hatalmat az Isten Fiába vetett hit által nyert – és Isten Fia az a cMessiás, aki eljön – én, Nefi is azt kívántam, hogy láthassam, és hallhassam, és tudhassam ezeket a dolgokat, a Szentlélek hatalma által, mely dIsten ajándéka mindazoknak, akik eszorgalmasan keresik őt, éppen úgy a frégi időkben, mint abban az időben, amikor kinyilvánítja magát az emberek gyermekeinek.

18 Mert ő augyanaz tegnap, ma és mindörökké; és az út a világ megalapítása óta minden ember számára el van készítve, ha úgy lészen, hogy bűnbánatot tartanak, és hozzá jönnek.

19 Mert aki szorgalmasan keres, az talál; és a aSzentlélek hatalma által Isten brejtelmei feltárulnak neki, ezekben az időkben éppúgy, mint a régi időkben, és a régi időkben éppúgy, mint az eljövendő időkben, az Úrnak cpályája tehát egy örök körforgás.

20 Ezért emlékezz, Ó ember, mert minden cselekedeted miatt aítélet elé állíttatsz.

21 Tehát ha apróbatételed napjaiban arra törekedtél, hogy gonoszul cselekedj, akkor btisztátalannak találtatsz Isten ítélőszéke előtt; és semmi tisztátalan dolog nem lakhat Istennel; annak okáért ki kell hogy taszítsanak mindörökre.

22 És a Szentlélek ad felhatalmazást, hogy ezeket elmondjam és meg ne tagadjam.