13. fejezet

Az Úr házának felbecsülhetetlen értékű áldásai

„[A] templomokban részesülünk Isten – örökkévaló életre vonatkozó – legnagyszerűbb áldásaiban. A templomok valóban a mennyre nyíló kapuk.”

Ezra Taft Benson életéből

„Hálás vagyok az Úrnak, hogy messzire nyúlnak vissza a templomi emlékeim: egészen fiatal fiú koromig – mondta Ezra Taft Benson elnök. – Igen jól emlékszem, amikor kisfiúként, a mezőről hazafelé tartva, az Idaho állambeli Whitney-ben lévő öreg tanyánkhoz közeledtem. Hallottam, amint édesanyám a Cselekedtem-e valami jót című dalt énekelte (Himnuszok, 143. sz.).

Ma is magam előtt látom őt, amint a vasalódeszka fölé hajol, a földön újságpapír, ő pedig hosszú fehér szövetcsíkokat vasal, miközben izzadság gyöngyözik a homlokán. Amikor megkérdeztem, hogy mit csinál éppen, ezt mondta: »Ezek templomi ruhák, fiam. Apád és én a templomba készülünk…«

Ezután rátette a régi vasalót a kályhalapra, odahúzta a székét az enyém mellé, és a templomi munkáról beszélt nekem – arról, hogy milyen fontos eljutni a templomba és részt venni az ott végzett szent szertartásokban. Hangot adott ama buzgó vágyának is, hogy egy napon a gyermekeinek, az unokáinak és a dédunokáinak is lehetőségük legyen élvezni e felbecsülhetetlen értékű áldásokat.

A templomi munka lelkületének eme édes emlékei áldást jelentettek vidéki otthonunkban. […] Visszatértek ezek az emlékek, amikor a gyermekeink és unokáink – édesanyám unokái és dédunokái – házassági szertartásait végeztem a Lélek befolyása alatt, az Úr házában.

Ezek kivételes emlékek számomra.”¹

Ezra Taft Benson tanításai

A templomok jelképei mindannak, ami becses számunkra.

A templom a mennyhez legközelebb eső hely a halandó földön.²

[A] templom világosság lesz mindenki számára a környéken: jelképe mindannak, ami becses számunkra.³

A templom léte folyamatosan emlékeztet arra, hogy Isten szándéka szerint a család örökkévaló.⁴

[A templom] állandó, látható jele annak, hogy Isten nem hagyja az embert sötétben tapogatózni. Ez a kinyilatkoztatás helye. Habár egy bukott világban – egy gonosz világban – élünk, szent helyek lettek elkülönítve és felszentelve arra, hogy az érdemes férfiak és nők megismerhessék a menny rendjét, és engedelmeskedhessenek Isten akaratának.⁵

[A templom] folytonosan azt tanúsítja, hogy Isten hatalma képes gátat szabni a köztünk lévő gonosz hatalmának. Számos szülő, úgy az egyházon belül, mint kívül, keresi a védelmet ama lavinaként hömpölygő gonoszság ellen, mely elnyeléssel fenyegeti a keresztény elveket. Úgy tűnik, hogy teljesen egyet kell értsek azzal a kijelentéssel, amelyet Harold B. Lee elnök tett a 2. világháború idején. Ezt mondta: „E napokban a biztonságról beszélünk, ám mégis elfelejtjük, hogy… áll a szent templom, ahol fellelhetjük azon jelképeket, melyek által hatalom képződhet, hogy megmentse e nemzetet a pusztulástól.”⁶

Egy fogadás során, melyet a Los Angeles-i Beverly Hills Hiltonban rendeztek, arra kért az Egyesült Államok elnöke, hogy [földművelésügyi minisztereként] üdvözöljem egy viszonylag fiatal ország elnökét. Ennek az elnöknek az országában, mely akkor még csak pár éve létezett, 88 millió ember élt az ezer mérföldön át sorakozó mintegy 3000 szigeten. Ott ültünk ezen a vacsorán, melyet nagyrészt a filmipar pénzelt, és amelyen sok filmcsillag is jelen volt, és én kiláttam egy gyönyörű panorámaablakon keresztül. A sugárút mentén – egy magaslaton – láttam a dicsőséges Los Angeles templomot övező díszkivilágítás lágy fényeit, és örömmel mutattam azt meg a vendégeimnek, és az asztalunknál, valamint más asztaloknál ülő barátaimnak. Miközben ott ültünk, arra gondoltam: „Sok dolog, ami ma este történik, csupán tajték a hullámokon. Azok a tartós dolgok, a valós dolgok, a fontos dolgok, amelyek Isten templomában képviseltetik magukat.”⁷

Legyen [a templom] állandó emlékeztető, hogy az élet örök, és hogy a halandóságban kötött szövetségeink örökkévalóak lehetnek.⁸

Szükségünk van templomi szertartásokra és szövetségekre ahhoz, hogy beléphessünk a papság teljességébe, és felkészüljünk Isten jelenlétének újbóli elnyerésére.

Amikor Mennyei Atyánk Ádámot és Évát erre a földre helyezte, azzal a céllal tette ezt, hogy megtanítsa őket, miként nyerhetik el ismét az Ő jelenlétét. Atyánk egy Szabadítót ígért, aki megváltja őket bukott állapotukból. Megadta számukra a szabadítás tervét, és azt mondta nekik, hogy tanítsák meg gyermekeiket a hitre Jézus Krisztusban, és a bűnbánatra. Ádámot és utódait továbbá arra utasította Isten, hogy keresztelkedjenek meg, fogadják be a Szentlelket, és lépjenek be Isten Fiának rendjébe.

Az Isten Fiának rendjébe való belépés ma a melkisédeki papság teljességébe való belépésnek felel meg, ami csak az Úr házában nyerhető el.

Mivel Ádám és Éva eleget tettek ezeknek a követelményeknek, Isten ezt mondta nekik: „[A]nnak rendje szerint való vagy, aki napok kezdete és évek vége nélkül való volt, az egész örökkévalóságtól az egész örökkévalóságig” (Mózes 6:67).

Három évvel Ádám halála előtt nagyszerű esemény történt. Elvitte a fiát Séthet, az unokáját Énóst, valamint más főpapokat az egyenes ági leszármazottai közül, illetve más igazlelkű utódait az Ádám-ondi-Ámán nevű völgybe. Ott Ádám az utolsó áldását adta ezen igazlelkű leszármazottainak.

Ezután megjelent előttük az Úr [lásd T&Sz 107:53–56].

[…] Miként vezette Ádám a leszármazottait az Úr színe elé?

A válaszom: Ádám és a leszármazottai beléptek Isten papsági rendjébe. Ma azt mondanánk, hogy elmentek az Úr házába és elnyerték az áldásaikat.

A szentírásokban említett papsági rendre olykor pátriárkai rendként is hivatkoznak, mert apáról fiúra ruháztatott. Ezt a rendet azonban az újkori kinyilatkoztatás úgy is jellemzi, mint a családi kormányzás olyan rendjét, melyben egy férfi és egy nő szövetségre lépnek Istennel – ahogyan azt Ádám és Éva tette –, hogy össze legyenek pecsételve az örökkévalóságra, és hogy utódaik legyenek, valamint hogy halandóságuk során mindvégig Isten munkáját végezzék.

Ha egy pár hű a szövetségeihez, akkor jogosult a celesztiális királyság legmagasabb fokán elérhető áldásokra. Ezeket a szövetségeket ma csak az Úr házába elmenve lehet megkötni.

Ádám követte ezt a rendet, és Isten színe elé vezette utódait.

[…] E papsági rendbe csak akkor léphetünk be, ha betartjuk Isten minden parancsolatát, és Ábrahámhoz hasonlatosan az atyák áldásaira törekszünk [lásd Ábrahám 1:1–3] azáltal, hogy Atyánk házába megyünk. Nincs más hely e földön, ahol ezek elnyerhetők!

[…] Menjetek a templomba – Atyánk házába –, hogy elnyerjétek atyáitok áldásait, jogosulttá válva a papság legnagyobb áldásaira. „Mert e nélkül egyetlen ember sem láthatja Isten, méghozzá az Atya arcát, és élhet” (T&Sz 84:22).

Mennyei Atyánk háza a rend háza. Azért megyünk az Ő házába, hogy a papságnak ama rendjébe lépjünk, amely által – amennyiben hithűek vagyunk – megillet bennünket minden, amivel az Atya rendelkezik.⁹

A templomi szertartások és szövetségek révén védelemben és Isten – örökkévaló életre vonatkozó – legnagyszerűbb áldásaiban részesülünk.

Az Úr házának áldásai örökkévalóak. Azok a legnagyobb fontossággal bírnak számunkra, mert a templomokban részesülünk Isten – örökkévaló életre vonatkozó – legnagyszerűbb áldásaiban. A templomok valóban a mennyre nyíló kapuk.¹⁰

Az Úr vágya az, hogy az egyházban minden felnőtt férfi és nő részesüljön a templomi szertartásokban. Ez azt jelenti, hogy meg kell történjen a felruházásuk és a házaspárok örökkévalóságra való összepecsételése. Ezek a szertartások oltalmat és áldást nyújtanak a házasságukban. Gyermekeik számára is áldás, hogy szövetségben születnek. A szövetségben születés révén e gyermekeket születési előjogként illeti meg az az áldás, mely örökkévaló családot biztosít számukra (bármi történjék is a szülőkkel), amennyiben a gyermekek érdemesek maradnak az áldásokra.¹¹

Hát nem nagy jelentőségű számotokra, hogy ma a szentek elszórtan, szerte a földnek színén megtalálhatók, és e szétszóródott állapotukban templomokat kapnak? A szent helyeken elnyert szövetségeik révén fel lesznek fegyverezve igazlelkűséggel, és nagymértékben fel lesznek ruházva Isten erejével.¹²

Hatalom jár a menny szertartásaival – mégpedig az isteniség hatalma –, mely képes keresztülhúzni a gonosz erőinek számításait, és meg is teszi azt, ha mi érdemesek leszünk azokra a szent áldásokra. [Közösségünk] óva lesz, családjaink óva lesznek, gyermekeink védelmet élveznek majd, amikor az evangélium szerint élünk, látogatjuk a templomot, és az Úr közelségében élünk. […] Áldjon meg minket, szenteket, az Isten azzal, hogy az e szent helyeken kötött szövetségekre és elvégzett szertartásokra érdemesen éljünk.¹³

A templomi szertartásokat egy bölcs Mennyei Atya adta avégett, hogy segítsen krisztusibbá válnunk.¹⁴

Nem leszünk képesek celesztiális lények társaságában élni, ha nem leszünk tiszták és szentek. Azok a törvények és szertartások, amelyek révén a férfiak és nők elvonulhatnak a világtól, és megszenteltethetnek, csak ezeken a szent helyeken állnak rendelkezésre. Kinyilatkoztatás útján adattak, és kinyilatkoztatás útján érthetők meg. Ezen okból utalt úgy az egyik fivér a templomra, hogy az „az Úr egyeteme”¹⁵.

Az egyház egyetlen tagja sem lehet tökéletessé a templom szertartásai nélkül. Küldetésünk van, hogy segítsünk azoknak elnyerni ezeket az áldásokat, akiknek nincs benne részük.¹⁶

Kiváltságunkban áll megnyitni a szabadulás ajtaját őseink előtt.

A templomokat azért építik és szentelik fel, hogy a papság által a szülőket a gyermekeikhez, a gyermekeket pedig a szüleikhez pecsételhessék. Ezek a pecsételő szertartások egyaránt vonatkoznak élőkre és holtakra. Ha elmulasztjuk összepecsételésünket az elődeinkkel és az utódainkkal, akkor e föld célja, vagyis az ember felmagasztosulása, végképp pusztulásra lesz ítélve minket illetően.¹⁷

Nem elégséges egy férj és egy feleség templomi összepecsételése a felmagasztosulásuk biztosítására. Hithűségükön kívül az is szükséges, hogy örökkévaló kötelék kapcsolja őket össze az elődeikkel, és gondoskodjanak arról, hogy a munka is el legyen végezve ezen ősökért. „[N]élkülünk nem lehetnek tökéletessé – éppen úgy mi sem lehetünk tökéletessé a halottaink nélkül” – mondja Pál apostol (T&Sz 128:15). A tagjainknak meg kell tehát érteniük: egyéni felelősségük van aziránt, hogy gondoskodjanak az elődeikhez – avagy a szent írások szóhasználatában: atyáinkkal – való összekapcsolásukról. Ez az értelme a Tan és a szövetségek 2. szakasza 2. versének, ahol is Moróni kijelentette, hogy „Illés a gyermekek szívébe ülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve atyáikhoz fordul”.¹⁸

Amikor a genealógiára gondolok, embereket látok – embereket, akiket szeretek, és akik a családunk, vagyis az utódaik segítségére várnak, hogy elnyerhessék a felmagasztosulást a celesztiális királyságban.¹⁹

Miénk a kiváltság, hogy megnyithassuk a szabadulás ajtajait azon lelkek számára, akik talán a sötétség rabjaiként várják a lélekvilágban, hogy befogadhassák az evangélium világosságát, és ugyanazon ítélet alá essenek, mint mi. Igen, „cselekszi[tek] majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem” – vagyis az evangélium szabadító szertartásainak felkínálását másoknak [lásd János 14:12]. Hány ezer rokonunk várja még mindig ezeket a pecsételő szertartásokat?

Jó lesz, ha feltesszük a kérdést: „Vajon megtettem-e minden tőlem telhetőt a fátyolnak ezen az oldalán lévő személyként? Szabadítójuk leszek-e nekik – az én elődeimnek?”

Nélkülük nem lehetünk tökéletessé! A felmagasztosulás családi ügy.²⁰

A fátyol nagyon vékony. Az örökkévalóságban élünk. Istennél minden olyan, mint egy nap. Úgy gondolom, hogy az Úr számára nincs fátyol. Az egész egyetlen nagy terv. Bizonyos vagyok, hogy örömet okoz a mennyben, amikor találkozunk [a templomban]. Elődeink örvendeznek, az pedig az én reménységem és imám, hogy mi kihasználjuk a most rendelkezésünkre álló lehetőségeket, és rendszeresen jöjjünk a templomba.²¹

Nektek, akik már dolgoztok a genealógiátokon, akik felismeritek a munka fontosságát, és éreztétek azt az izgatottságot, amely a családok összekötéséből és nemes örökségetek megismeréséből fakad, meg kell osztanotok ezt az izgatottságot másokkal. Segítsetek nekik meglátni azt az örömet és beteljesedést, amelyet ti láttok ebben a munkában. Még több tagunkat kell megtéríteni erre a munkára. Amint azt nyilván tudjátok, sokat kell még tenni, és sok, nagyon sok olyan egyháztag van, aki végezhetné és élvezné is ezt a munkát, ha közülünk néhányan – ti mindannyian – csupán csak fellobbantanátok bennük azt a szikrát a lelkesedésetekkel, példátokkal és elkötelezettségetekkel.²²

A gyerekeknek és a fiataloknak meg kell ismerniük, hogy milyen áldások várnak rájuk a templomban.

A templom szent hely, és a templomi szertartások természete is szent. Mivel a templom szent, ezért olykor vonakodunk attól, hogy bármit is mondjunk róla a gyermekeinknek és az unokáinknak.

Ennek következtében sokan nem fejlesztik ki magukban a valódi vágyat, hogy elmenjenek a templomba, vagy amikor elmennek oda, akkor nincs meg a megfelelő tájékozottságuk ahhoz, hogy felkészültek legyenek az ott felvállalandó kötelezettségek és szövetségek tekintetében.

Úgy hiszem, hogy a megfelelő megértés vagy tájékozottság mérhetetlenül sokat segít abban, hogy a fiatalok felkészüljenek a templomra. Hiszem, hogy ez a megértés táplálni fogja bennük a vágyat, hogy ugyanúgy törekedjenek a papsági áldásaikra, ahogyan Ábrahám is törekedett a sajátjaira [lásd Ábrahám 1:1–4].²³

Amikor a gyermekeitek megkérdezik, hogy miért házasodunk templomban, akkor tanítsátok meg nekik, hogy a templomokon kívül nincs más hely a földön, ahol elvégezhetőek lennének bizonyos szertartások. Megoszthatjátok gyermekeitekkel a személyes érzéseiteket arról, amikor az oltárnál térdeltetek, és olyan szövetségeket vállaltatok magatokra, melyek lehetővé tették, hogy ők is örökre hozzátok legyenek pecsételve.²⁴

„Áldjon meg bennünket az Isten azzal, hogy megtanítsuk gyermekeinknek és unokáinknak, mily nagyszerű áldások várnak rájuk, ha elmennek a templomba.”

Mily pontosan az anyákra és apákra szabott feladat rámutatni a templomra, és azt mondani a gyermekeiknek: „azon a helyen adtak össze bennünket az örökkévalóságra”. Amikor így tesztek, már egészen fiatal korban elültethetitek a templomi házasság eszméjét gyermekeitek elméjében és szívében.²⁵

Osszuk meg családjainkkal őseink iránti szeretetünket, és a hálánkat, amiért segíthetünk nekik részesülni a szabadító szertartásokban – ahogyan ezt az én szüleim is tették velem. Amikor így teszünk, a megbecsülés és ragaszkodás megerősödött kötelékei jönnek létre a családunkban.²⁶

Úgy hiszem, hogy a fiatalok nemcsak készek és képesek családkutatást végezni, hanem jó eszközök is arra, hogy élettel töltsék meg az egész tevékenységet.²⁷

Áldjon meg bennünket az Isten azzal, hogy megtanítsuk gyermekeinknek és unokáinknak, mily nagyszerű áldások várnak rájuk, ha elmennek a templomba.²⁸

A gyakoribb templomlátogatás gyakoribb személyes kinyilatkoztatáshoz vezet.

Szokásom, hogy amikor összeadok egy fiatal párt, akkor azt javaslom nekik, hogy térjenek vissza a templomba, amilyen hamar csak tudnak – és mint férj és feleség menjenek végig ismét a templomi szertartásokon. Nem érthetik meg teljesen a szent felruházás vagy a pecsételések jelentését, ha csupán egyszer vesznek részt a templomi szertartásokban; amikor azonban újból és újból ellátogatnak a templomba, hangsúlyosabbá válik számukra mindezen dolgok szépsége, jelentősége és fontossága. Később levelet is kaptam néhány ilyen fiatal pártól, amelyben köszönetüket fejezték ki azért, hogy ez a rész különleges hangsúlyt kapott. Amikor újból és újból ellátogatnak a templomba, egymás iránti szeretetük rendszerint növekszik, házasságuk pedig rendszerint erősödik.²⁹

A templomban tett látogatásaink során bepillantást kapunk az ember örök utazásának értelmébe. Látjuk a múlt, a jelen és a jövő legfontosabb eseményeinek gyönyörű és lenyűgöző jelképrendszereit, melyek az ember küldetését ábrázolják Istennel való kapcsolatában. Szövetségeink ünnepélyes megkötése az engedelmességet, a felajánlást, az áldozathozatalt és a Mennyei Atyánk iránti elkötelezett szolgálatot illetően emlékeztet bennünket a kötelezettségeinkre.³⁰

Ígérem nektek, hogy Istenünk templomainak gyakoribb látogatása révén gyakoribb személyes kinyilatkoztatásban lesz részetek, hogy az megáldja az életeteket, ahogyan ti is áldást hoztok a már elhunytak számára.³¹

E szépséges templomok békességében olykor megoldásokat lelünk az élet komoly gondjaira. A Lélek befolyása alatt olykor tiszta tudás áramlik ott belénk. A templomok a személyes kinyilatkoztatás helyei. Amikor gond vagy nehézség nyomasztott, mindig elmentem az Úr házába, válaszokért szóló imával a szívemben. Ezek a válaszok világos és összetéveszthetetlen módokon érkeztek.³²

Gyakran térünk-e vissza a templomba, hogy elnyerjük azokat a személyes áldásokat, amelyek a rendszeres templomi hódolatból fakadnak? Az imákra válasz érkezik, kinyilatkoztatás történik, és a Lélek általi tanítás zajlik az Úr szent templomaiban.³³

Örökkévaló otthonunktól való távollétünk idejére tegyük a templomot szent otthonná.³⁴

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Benson elnök azt mondta, hogy a templom „jelképe mindannak, ami becses számunkra”, és megnevezett néhány igazságot, amelyeket a templomok jelképeznek (lásd 1. szakasz). Mit jelképeznek számodra a templomok?
Miként vonatkoznak Benson elnöknek a papság áldásairól szóló tanításai (a 2. szakaszban) minden családtagra? Amikor átnézed ezt a szakaszt, elmélkedj azon kiváltságod – és egyben felelősséged – felől, melyet a családtagjaid felkészítése jelent az Isten színe elé történő visszatérésre.
Amikor a 3. szakaszt olvasod, elmélkedj Benson elnök azon tanításain, melyek a templomi szertartások révén elnyerhető áldásainkról szólnak. Te milyen módokon áldattál meg a templomi szertartások révén? Ha még nem részesültél templomi szertartásokban, akkor elmélkedj azon, hogy mit tehetsz azért, hogy részesülhess bennük.
Benson elnök ezt mondta: „Amikor a genealógiára gondolok, embereket látok – embereket, akiket szeretek” (4. szakasz). Milyen hatással lehet ez a megfigyelés a te családtörténethez való hozzáállásodra? Mit tehetünk, hogy több ősünknek segítsünk elnyerni az evangélium áldásait?
Mit tehetünk azért, hogy segítsünk a gyerekeknek és fiataloknak felkészülni a templomi szertartásokra és szövetségekre? Milyen módon lehetnek a fiatalok képesek arra, hogy „élettel töltsék meg” az egész családtörténeti tevékenységet? (Lásd 5. szakasz.)
Benson elnök arra buzdított bennünket, hogy „[ö]rökkévaló otthonunktól való távollétünk idejére tegyük a templomot szent otthonná” (6. szakasz). Mit jelent számodra ez a kijelentés? Idézd fel azokat az áldásokat, melyeket a templomba való visszatéréskor kaptál.

Kapcsolódó szentírások

Ésaiás 2:1–3; T&Sz 97:15–16; 109:8–23; 124:39–41; 138:32–34

Segítség a tanításhoz

„Gyakran egy lecke több anyagot fog tartalmazni, mint amennyit tanítani tudsz a rendelkezésedre álló időben. Ilyen esetekben válaszd ki azt az anyagot, amely a leghasznosabb lesz a tanulóid számára!” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 98.)