48. fejezet
A tálentumok
A gazda az egyik szolgának öt tálentumot adott, a másik szolgának két tálentumot, a harmadik szolgának pedig egyet. A gazda ezután elutazott.
A szolga, amelyik az öt tálentumot kapta, szorgalmasan dolgozott. Szerzett még öt másik tálentumot, így már tíz tálentuma volt.
Az a szolga, amelyiknek két tálentuma volt, szintén szorgalmasan dolgozott. Ő még két tálentumot szerzett, így végül négy tálentuma lett.
Az a szolga, aki csak egyet kapott, a tálentumát elásta a földbe. Attól félt, hogy el fogja veszíteni. Nem igyekezett még több tálentumot szerezni.
Amikor a gazda visszajött, megkérdezte a szolgákat, mihez kezdtek a tálentumaival.
Az első szolga átadott neki tíz tálentumot. A gazda nagyon örült. A szolgát vezetővé tette sok jószága felett, és azt mondta neki, hogy legyen boldog.
A második szolga négy tálentumot adott vissza neki. Ez is nagy örömet szerzett a gazdának. Második szolgáját is vezetővé tette sok jószága felett, és azt mondta neki, hogy legyen boldog.
A harmadik szolga visszaadta a gazdának a tálentumot, melyet elásott. A gazda nem örült ennek. Azt mondta a szolgájának, hogy lusta volt, és szorgalmasan kellett volna dolgoznia, hogy több tálentumot keressen.
A gazda elvette a tálentumot a harmadik szolgájától, és odaadta az első szolgának. Ezután pedig elzavarta a lusta szolgát. A történetben szereplő gazda olyan, mint Jézus. Mi pedig olyanok vagyunk, mint a szolgák. Jézus meg fogja ítélni, hogyan használtuk azokat az ajándékokat, melyeket kaptunk.