Többes házasság Kirtlandben és Nauvooban

Az utolsó napi szentek hisznek abban, hogy a monogámia – az egy férfi és egy nő közötti házasság – az Úrnak a házasságra vonatkozó általános törvénye.¹ A bibliai időkben voltak a népe között olyanok, akiknek az Úr megparancsolta a többes – az egy férfi és egynél több nő közötti – házasság gyakorlását.² Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza néhány korai tagja szintén megkapta ezt az Isten prófétáin keresztül érkező parancsolatot, és engedelmeskedett neki.

Miután kinyilatkoztatást kapott, amely megparancsolta számára a többes házasság gyakorlását, Joseph Smith több feleséggel is házasságra lépett, és ezt a gyakorlatot a társai szűk körével is megismertette. Ez a tantétel a visszaállítás leginkább emberpróbáló vonatkozásai közé tartozott – személyesen Joseph számára éppúgy, ahogy más egyháztagok számára is. A többes házasság próbára tette a hitet, valamint ellentétet és szembenállást idézett elő. Eleinte csak kevés utolsó napi szent fogadta szívesen ennek a felfogásától teljességgel idegen bibliai gyakorlatnak a visszaállítását. Később azonban sokan tettek bizonyságot olyan erőteljes lelki élményekről, amelyek segítségükre voltak a habozásuk legyőzésében, és felbátorították őket e gyakorlat elfogadására.

Habár az Úr az utolsó napokban megparancsolta a többes házasság alkalmazását – később pedig a beszüntetését –, nem adott pontos útmutatást a parancsolat betartásának mikéntjét illetően. A jelentős társadalmi és kulturális változások gyakran járnak együtt félreértésekkel és nehézségekkel. Az egyház vezetői és tagjai akkor is megtapasztalták ezeket a kihívásokat, amikor megfogadták a többes házasság gyakorlásának parancsát, és később is, amikor annak megszüntetésén dolgoztak, miután Wilford Woodruff, az egyház elnöke 1890-ben kiadta a Manifesztumként ismert sugalmazott állásfoglalást, amely az egyházban a többes házasságok végéhez vezetett. Ennek során az egyház vezetői és tagjai mindvégig Isten akaratának követésére törekedtek.

A többes házasságok gyakorlatának korai időszakára vonatkozóan sok az ismeretlen részlet. A többes házasság fokozatosan került bevezetésre a korai szentek között, az ebben részt vevőket pedig arra kérték, hogy amit tesznek, kezeljék bizalmasan. A tapasztalataikat nem részletezték nyilvánosan vagy írásban, csak már azután, hogy az utolsó napi szentek Utah-ba költöztek, és az egyház vezetői nyilvánosan elismerték ezt a gyakorlatot. Ebből következően elenyészőek a korai többes házasságokra vonatkozó történelmi feljegyzések: csupán kevés korabeli feljegyzés szolgál részletekkel, a későbbi visszaemlékezések pedig nem mindig megbízhatóak. A témáról való tudásunkat mindig is kísérni fogja némi bizonytalanság. A résztvevőkhöz hasonlóan mi is „tükör által homályosan látunk”, és hit által kell járnunk.³

A többes házasság kezdetei az egyházban

Bár a többes házasságról szóló kinyilatkoztatást 1843-ig nem vetették papírra, a kezdeti versei arra engednek következtetni, hogy részlegesen Joseph Smith 1831-es Ószövetség-tanulmányozása során keletkezett. Josephet jól ismerő emberek később azt állították, hogy nagyjából abban az időben kapta a kinyilatkoztatást.⁴ A Tan és szövetségek 132-ben feljegyzett kinyilatkoztatás kijelenti, miszerint Joseph azért imádkozott, hogy megtudja, vajon miért hagyta jóvá Isten azt, hogy Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, Mózesnek, Dávidnak és Salamonnak számos felesége legyen. Az Úr azt válaszolta, hogy Ő parancsolta meg nekik e gyakorlat alkalmazását.⁵

Az utolsó napi szentek tisztában voltak azzal, hogy az utolsó napokban élnek, amelyeket a kinyilatkoztatások az „idők teljességének adományozási korszaka”⁶ néven neveznek, amikor is visszaállításra kerülnek a földre az ősi tantételek, úgymint a próféták, a papság és a templomok. A többes házasság is egyike volt ezen ősi tantételeknek.

Számos társadalomban és vallásban évezredeken át engedélyezett volt a poligámia, de a nyugati társadalmak – kevés kivételtől eltekintve – elutasították azt.⁷ Joseph Smith idejében az Amerikai Egyesült Államokban a monogámia volt a házasság egyetlen törvényes formája. Joseph tudta, hogy a többes házasság gyakorlata közfelháborodást fog kiváltani. Miután megkapta a parancsolatot, tanította arról néhány társát, de az 1830-as években széles körben nem terjesztette ezt a tanítást.⁸

Amikor Isten nehéz feladatot parancsol, időnként további hírnököket küld, hogy engedelmességre buzdítsa a népét. E mintával összhangban Joseph tudatta a társaival, hogy 1834 és 1842 között három alkalommal jelent meg neki egy angyal, és mivel habozott továbblépni a többes házasság terén, arra utasította őt, hogy haladjon előre. A harmadik és egyben utolsó megjelenésekor az angyal kivont karddal érkezett, elpusztítással fenyegetve Josephet, amennyiben nem lép tovább és tartja be maradéktalanul a parancsolatot.⁹

Töredékes bizonyítékok utalnak arra, hogy Joseph Smith az angyal első utasítására reagált, amikor az 1830-as évek közepén az ohiói Kirtlandben házasságra lépett egy többes feleséggel, Fanny Algerrel. Az akkoriban Kirtlandben élő utolsó napi szentek közül többen is arról számoltak be évtizedekkel később, hogy Joseph Smith azután vette feleségül a Smith családnál lakó és dolgozó Algert, miután elnyerte a lány és a szülei beleegyezését.¹⁰ Erről a házasságról keveset tudni, azokról a beszélgetésekről pedig semmit, amelyeket Joseph és Emma folytattak Algerről. Úgy tűnik, hogy miután az Algerrel való házassága különválással végződött, Joseph csak azután foglalkozott ismét a többes házasság témájával, miután az egyház az illinois-i Nauvooba költözött.

Többes házasság és örökkévaló házasság

A többes házasság tanítását tartalmazó kinyilatkoztatás egy Joseph Smith által kapott nagyobb kinyilatkoztatás részét képezte, amely arról szólt, hogy a házasság a halál után is fennmaradhat, és hogy az örökkévaló házasság alapvető fontosságú azon teljesség megörökléséhez, melyet Isten az Ő gyermekeinek szán. Joseph Smith már 1840-ban négyszemközt azt tanította Parley P. Pratt apostolnak, hogy a „mennyei rend” lehetővé teszi Pratt és felesége számára, hogy „az időre és az egész örökkévalóságra” együtt legyenek.¹¹ Joseph azt is tanította, hogy az olyan férfiak, mint Pratt – aki az első felesége halála után újból megnősült –, örökkévaló házasságra léphetnek (egymáshoz lehetnek pecsételve) a feleségeikkel a megfelelő feltételek teljesülése esetén.¹²

A férjnek és feleségnek az örökkévalóságra szóló egymáshoz pecsételését a papsági kulcsok és szertartások visszaállítása tette lehetővé. 1936. április 3-án az ószövetségi Illés próféta megjelent Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a Kirtland templomban, és visszaállította az élőkért és holtakért végzendő szertartásokhoz – köztük a családtagok egymáshoz pecsételéséhez – szükséges papsági kulcsokat.¹³ A papsági felhatalmazás által végzett házasságkötések az örökkévalóságra egymáshoz kapcsolhatták a szeretett személyeket, az igazlelkűség feltétele mellett – az e felhatalmazás híján kötött házasságok azonban a halállal véget érnek.¹⁴

A papsági felhatalmazás által végzett házasságkötés azt jelentette, hogy a gyermekek nemzése és a családok továbbvitele az örökkévalóságokon át folytatódik. Joseph Smith házasságra vonatkozó kinyilatkoztatása kijelentette, hogy „a magok folytatása örökkön-örökké” segít beteljesíteni Istennek a gyermekeire vonatkozó céljait.¹⁵ Ezt az ígéretet minden olyan pár megkapta, akik papsági felhatalmazás által kötöttek házasságot és hűek volt a szövetségeikhez.

Többes házasság Nauvooban

A nyugati világ történelmének zömében a családi „érdekek” – gazdasági, politikai és társadalmi megfontolások – uralták a párválasztást. A szülőknek hatalmában állt tető alá hozni házasságokat, illetve megakadályozni az olyan kapcsolatok létrejöttét, amelyeket helytelenítettek. Az 1700-as évek vége felé a szerelem és a személyes választás elkezdett versenyre kelni ezekkel a hagyományos indítékokkal és szokásokkal.¹⁶ Joseph Smith idejében már sok pár ragaszkodott ahhoz, hogy szerelemből házasodjon, ahogy ő maga és Emma is tették, amikor a szüleik kívánságával szembemenve titokban házasságot kötöttek.

Ami az utolsó napi szentek többes házassággal kapcsolatos indítékait illeti, azok gyakran inkább vallásiak voltak, semmint gazdaságiak vagy romantikusak. Amellett, hogy engedelmesek szerettek volna lenni, fontos ösztönzést jelentett annak a reménye is, hogy Isten jelenlétében élhetnek a családtagjaikkal. A házasságra vonatkozó kinyilatkoztatásban az Úr „örök életek koronáit” ígérte a résztvevőknek, valamint „felmagasztosulás[t] az örök világokban”.¹⁷ Férfiak és nők, szülők és gyermekek, ősök és utódok lesznek tehát egymáshoz „pecsételve”, az örökkévalóságokra kiterjesztve az elkötelezettségüket, összhangban Jézus azon ígéretével, miszerint a földön elvégzett papsági szertartások „a mennyekben is kötve [lehetnek]”¹⁸.

Nauvooban az első többes házasságra 1841 áprilisában, Louisa Beaman és Joseph Smith egymáshoz pecsételésével került sor.¹⁹ Joseph számos további feleséggel házasodott össze, és engedélyezte más utolsó napi szenteknek is, hogy többes házasságot gyakoroljanak. Ez a gyakorlat eleinte lassan terjedt. 1844 júniusáig – Joseph haláláig – körülbelül 29 férfi és 50 nő lépett többes házasságra, nem számolva magát Josephet és a feleségeit. Mire a szentek 1847-ben megérkeztek a Sóstó-völgybe, már legalább 196 férfi és 521 nő lépett többes házasságra.²⁰ Az ezekben a korai többes házasságokban részt vevők megfogadták, hogy bizalmasan kezelik a részvételüket, bár számítottak arra, hogy eljön majd az idő, amikor nyilvánosan is elismerésre kerül ez a gyakorlat.

A szóbeszédek ennek ellenére terjedtek. Néhány férfi gátlástalanul arra használta ki ezeket a híreszteléseket, hogy egy időnként „lelki feleségeskedésnek” is nevezett, tiltott szokás keretében csábítson magához nőket. Amikor ez napvilágra került, az egyház megszakította a kapcsolatot ezekkel a férfiakkal.²¹ A mendemondák arra késztették az egyháztagokat és a vezetőket, hogy óvatos nyelvezetű cáfolatokat fogalmazzanak meg, amelyek elítélték a „lelki feleségeskedést” és a poligámiát, de nem szóltak a Joseph Smith és mások által istenileg elrendeltnek tekintett „celesztiális” többes házasságról.²² Az állásfoglalások azt hangsúlyozták, hogy az egyház nem alkalmaz a monogámiától eltérő házassági törvényt, miközben ezzel értelemszerűen nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy az egyének, Isten élő prófétájának útmutatása szerint, esetleg így tegyenek.²³

Joseph Smith és a többes házasság

A többes házasság gyakorlásának időszakában az utolsó napi szentek különbséget tettek az időre és az örökkévalóságra, valamint a csak az örökkévalóságra szóló pecsételések között. Az időre és az örökkévalóságra szóló pecsételések ezen életre vonatkozóan is tartalmaztak kötelezettségeket és kapcsolatokat, általában a nemi kapcsolat lehetőségét is beleértve ebbe. A csak az örökkévalóságra szóló pecsételések által létrejövő kapcsolatok kizárólag a következő életre vonatkoztak.

Vannak arra utaló bizonyítékok, miszerint Joseph Smith mindkétféle pecsételésben részt vett. Nem ismert azon nőknek a pontos száma, akiket az élete során hozzápecsételtek, mivel a bizonyítékok töredékesek.²⁴ A Joseph Smithhez pecsételt nők között voltak, akik később arról tanúskodtak, hogy házasságuk az időre és az örökkévalóságra szólt, mások viszont jelezték, hogy kapcsolatuk kizárólag az örökkévalóságra vonatkozott.²⁵

A Joseph Smithhez pecsételtek életkora legtöbb esetben 20 és 40 év közötti volt a pecsételés időpontjában. A legidősebb, Fanny Young, 56 éves volt, A legfiatalabb Helen Mar Kimball – Joseph jó barátainak, Heber C. Kimballnak és Vilate Murray Kimballnak a lánya – volt, aki a 15. születésnapja előtt több hónappal lett Josephhez pecsételve. Az ilyen korban kötött házasság, bár napjaink mércéi szerint nem helyénvaló, abban a korban törvényes volt; voltak olyan nők, akik tizenéves koruk derekán mentek férjhez.²⁶ Helen Mar Kimball azt mondta Josephhez történt pecsételéséről, hogy „csak az örökkévalóságra szólt”, vagyis a kapcsolat nem járt együtt nemi viszonnyal.²⁷ Joseph halála után Helen ismét férjhez ment, és ékesszóló védelmezője lett mind Josephnek, mind a többes házasságnak.²⁸

A Louisa Beamannel kötött házasságát követően, és még mielőtt más egyedülálló nőkhöz pecsételték volna, Joseph Smith több olyan nőhöz is hozzá lett pecsételve, akik ekkor már férjnél voltak.²⁹ Sem ezek a nők, sem Joseph nem árult el sokat ezekről a pecsételésekről, azonban a nők közül többen is azt mondták, hogy ezek csak az örökkévalóságra szóltak.³⁰ Mások közülük nem hagytak hátra feljegyzéseket, tehát nem tudni, hogy az ő pecsételésük az időre és az örökkévalóságra, vagy csak az örökkévalóságra vonatkozott.

Ennek a gyakorlatnak több lehetséges magyarázata is van. Ezek a pecsételések lehetőséget adhattak örök kötelék kialakítására Joseph családja és az egyházban lévő más családok között.³¹ A kötelékek függőlegesen, szülő és gyermek között, valamint vízszintesen, egyik és másik család között is húzódtak. Ma az ilyen örök kötelékek olyan személyek egymás közti templomi házassága révén jönnek létre, akik ahhoz a családhoz is hozzá vannak pecsételve, melybe beleszülettek, egymáshoz kötve ezáltal ezeket a családokat. Joseph Smith férjes asszonyokhoz történt pecsételése talán az egyes családok egymáshoz kapcsolásának egy korai változata volt. Úgy tűnik, hogy Nauvooban az első férjek többsége – vagy talán mindegyikük – továbbra is egy háztartásban élt a feleségével Joseph élete során, és gyakorlatilag nem található az írott feljegyzésekben olyan panasz, amely ezekre a Joseph Smithhez történt pecsételésekre irányulna.³²

Az is magyarázhatja ezeket a pecsételéseket, hogy Joseph vonakodott többes házasságra lépni, mert tudta, hogy az milyen fájdalmat okoz a feleségének, Emmának. Talán úgy vélte, hogy a férjes asszonyokhoz való pecsételéssel anélkül tesz eleget az Úr parancsának, hogy muszáj lenne rendes házastársi kapcsolatokat fenntartania.³³ Ez megmagyarázhatná azt, amiről Lorenzo Snow számolt be, miszerint az angyal megrótta Josephet, amiért „akadékoskodik” a többes házasságot illetően, pedig már maga is elkezdte gyakorolni.³⁴ E magyarázat szerint ezt a feddést követően tért vissza Joseph ahhoz, hogy elsődlegesen egyedülálló nőkhöz pecsételjék.

Másik lehetőség, hogy egy olyan korban, amikor az élettartamok a mainál rövidebbek voltak, a hithű nők sürgetőnek érezték, hogy papsági felhatalmazás által legyenek összepecsételve. Ezen asszonyok közül többeknek is nem egyháztag vagy egykori egyháztag volt a férje, és a nők közül többen is a boldogtalanságuknak adtak hangot a fennálló házasságukkal kapcsolatban. Ezek a nők olyan időben éltek, amikor a válást nehéz volt megoldani, és úgy vélhették, hogy a Joseph Smithhez történő pecsételés olyan áldásokat ad meg nekik, amelyekben egyébként nem részesülnének a következő életben.³⁵

A Joseph Smithszel többes házasságban egyesülő nők a jó hírüket és az önbecsülésüket kockáztatták azzal, hogy a kultúrájuktól ennyire idegen és mások által oly könnyen félreérthető tantétel kötődik hozzájuk. „Nagyobb áldozatot hoztam, mintha életemet adtam volna – mondta Zina Huntington Jacobs –, mivel nem számítottam arra, hogy valaha is újra tisztes asszonyként tekintenek majd rám.” Mindazonáltal – írta – „kutattam az írást & Mennyei Atyámhoz szóló alázatos ima által bizonyságot nyertem önnönmagam számára”³⁶. Joseph halálát követően a legtöbb hozzá pecsételt nő Utah-ba költözött a szentekkel, hithű egyháztag maradt, és védelmébe vette mind a többes házasságot, mind Josephet.³⁷

Joseph és Emma

A többes házasság minden érintett számára nehéz volt. Joseph Smith felesége, Emma számára gyötrelmes kínszenvedést jelentett. Kevés feljegyzés áll rendelkezésre arról, hogyan reagált Emma a többes házasságra: nem hagyott hátra első kézből származó beszámolókat, ezáltal lehetetlen összerakni, hogyan vélekedett erről. Joseph és Emma mélységesen szerették és tisztelték egymást. Miután Joseph többes házasságra lépett, naplójában kiöntötte a szívét „szeretett Emmája” iránt, akit úgy jellemzett, mint „rettenthetetlen, szilárd és kitartó, megingathatatlan, szerető Emma”. Joseph halála után Emma megőrizte férje egyik hajtincsét, melyet egy medálban viselt a nyakában.³⁸

Emma négyet is jóváhagyott – legalábbis időlegesen – Joseph Smith Nauvooban kötött többes házasságai közül, és mind a négy feleséget befogadta az otthonukba. Lehetséges, hogy más házasságkötéseket is jóváhagyott.³⁹ Valószínű azonban, hogy Emmának nem volt tudomása Joseph összes pecsételéséről.⁴⁰ A többes házasságról alkotott nézete határozatlan volt: olykor támogatta, más alkalmakkor elítélte.

1843 nyarán Joseph Smith tollba mondta a házasságra vonatkozó kinyilatkoztatást; ez a terjedelmes és összetett szöveg egyszerre tartalmaz dicsőséges ígéreteket és szigorú figyelmeztetéseket is, melyek közül néhány Emmának szólt.⁴¹ A kinyilatkoztatás tudatta a nőkkel és a férfiakkal, hogy muszáj engedelmeskedniük Isten törvényének és parancsolatainak, ha el kívánják nyerni az Ő dicsőségének teljességét.

A házasságról szóló kinyilatkoztatás megkövetelte, hogy egy feleség a beleegyezését adja, mielőtt a férje többes házasságra léphetne.⁴² Mindazonáltal a kinyilatkoztatás vége felé az Úr azt mondta, hogy amennyiben az első feleség „nem fogadja be ezt a törvényt” – a többes házasság gyakorlatát előíró parancsolatot –, akkor a férj „fel [lesz] mentve Sára törvénye alól”, ami vélhetően arra a követelményre utal, hogy a férjnek szert kell tennie az első feleség jóváhagyására, mielőtt további nőket vehetne feleségül.⁴³ Azt követően, hogy Emma ellenezte a többes házasságot, Joseph azzal a gyötrő vívódással szembesült, hogy választani volt kénytelen Isten akarata és a szeretett Emmája akarata között. Elképzelhető, hogy Joseph úgy vélte, Emmának a többes házassággal szembeni elutasítása felmentette őt Sára törvénye alól: Emma döntése, miszerint „nem fogadja be ezt a törvényt”, engedélyt adott Josephnek, hogy a felesége beleegyezése nélkül lépjen házasságra további feleségekkel. Joseph korai halála, illetve Emma azon döntése miatt, hogy az egyház nyugatra költözésekor Nauvooban marad és többé nem hozza szóba a többes házasságot, kettejük történetének számos vonatkozása csak előttük volt ismert.

Próbatétel és lelki tanúság

A nauvoo-i többes házasságok résztvevői évekkel később, már Utah-ban beszéltek arról, hogy milyen indíttatásból léptek ilyen házasságra. Isten kijelentette a Mormon könyvében, miszerint a monogámia a mértékadó; időnként azonban többes házasságra vonatkozó parancsolatot adott, hogy a népe „magot nevelhessen” Neki.⁴⁴ A többnejűség valóban azt eredményezte, hogy nagyobb számban születtek gyermekeik a hívő szülőknek.⁴⁵

Egyes szentek az áldozathozatal és a lelki finomodás megváltó folyamataként is tekintettek a többes házasságra. Helen Mar Kimball szerint Joseph Smith kijelentette, hogy „e tantétel gyakorlása lesz a legnehezebb megpróbáltatás, mely valaha is próbára fogja tenni a szentek hitét”. Bár ez volt élete egyik „legkomolyabb” próbatétele, bizonyságot tett arról, hogy ugyanakkor „a legnagyobb áldások egyike volt”.⁴⁶ Édesapja, Heber C. Kimball egyetértett ezzel. „Soha nem éreztem magam bánatosabbnak – mondta arról a pillanatról, amikor 1841-ben tudomást szerzett a többes házasságról. – Napokig könnyeztem. […] Volt egy jóravaló feleségem. Elégedett voltam.”⁴⁷

Az efféle kínzó próbatétel elfogadására irányuló döntést rendszerint csak buzgó ima és heves önvizsgálat után hozták meg. Brigham Young azt mondta arról, amikor tudomást szerzett a többes házasságról, hogy „akkor, életemben először, a sír után vágyakoztam”⁴⁸. Mint elmondta, „szüntelenül kellett imádkoznom s hitet kellett gyakorolnom, az Úr pedig kinyilatkoztatta nekem annak igazságát, s én megelégedtem azzal”⁴⁹. Heber C. Kimball csak azután lelt megnyugvást, hogy a feleségének, Vilate-nek a többes házasság helyességét tanúsító látomásélménye volt. „Azt mondta nekem – idézte fel később Vilate lánya –, hogy soha nem látott még oly boldog férfiút, mint amilyen az atyám volt, mikor leírta neki a látomást, és elmondta neki, hogy elégedett s tudja, hogy mindez Istentől való.”⁵⁰

Lucy Walker visszaemlékezett rá, milyen belső vívódást váltott ki benne az, amikor Joseph Smith felkérte, hogy legyen a felesége. „Lelkem minden érzése lázadt ellene” – írta. Azonban számos álmatlan, térdein imádkozva töltött éjszaka után megkönnyebbült, mert a szobáját „szent hatás töltötte be”, hasonló a „ragyogó napsütéshez”. Ezt mondta: „Lelkemet olyan nyugodt, édes békesség töltötte be, amilyet soha nem ismertem”, és „mindent felülmúló boldogság kerítette hatalmába az egész lényemet”.⁵¹

Nem mindenkinek volt ilyen élménye. Egyes utolsó napi szentek elutasították a többes házasság tantételét és elhagyták az egyházat, míg mások hithűek maradtak, de személyesen nem alkalmazták ezt a gyakorlatot.⁵² Mindazonáltal számos férfi és nő esetében a kezdeti ellenszenvet és gyötrődést küszködés, elhatározás, végső soron pedig világosság és békesség követte. Szentséges élmények tették képessé a szenteket arra, hogy hittel haladjanak előre.⁵³

Összefoglalás

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire emberpróbáló egy annyira ellentmondásos tantétel bevezetése, mint amilyen a többes házasság. Joseph Smith és más korai utolsó napi szentek számára az tette lehetővé e tantétel elfogadását, hogy lelki tanúságtételt kaptak annak igaz voltáról. És bár a többes házasság nauvoo-i bevezetése nehéz volt, valóban „magot nevelt” Istennek. A mai egyháztagok között jelentős számban vannak olyanok, akik többes házasságot gyakorló hithű utolsó napi szentektől származnak.

Az egyháztagok már nem gyakorolják a többes házasságot.⁵⁴ Joseph Smith tanításaival összhangban az egyház megengedi annak a férfinak, akinek elhunyt a felesége, hogy újraházasodva egy másik nőhöz pecsételjék. Mi több, szertartásokat végezve értük, az egyháztagok azokat az elhunyt férfiakat és nőket, akik a földön több házasságot is kötöttek, az összes olyan házastársukhoz hozzápecsételhetik, akikkel törvényes házasok voltak. Nem tudjuk, pontosan milyen természetűek lesznek ezek a kapcsolatok a következő életben, és sok családi kapcsolat csak az eljövendő életben kerül majd a helyére. Az utolsó napi szenteket arra buzdítják, hogy bízzanak a mi bölcs Mennyei Atyánkban, aki szereti a gyermekeit, és mindent megtesz a növekedésükért és szabadulásukért.⁵⁵