Mindenkire szükség van Krisztus testében

Írta: J. Anette Dennis nővér

első tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében

Segíthetünk felépíteni egy világméretű nőtestvériséget, amely az Istennel való szövetséges kapcsolatunknak köszönhetően egészségesebb, ellenállóbb, továbbá szorosabb kapcsolatokkal rendelkezik.

Mindannyian szeretnénk azt érezni, hogy van helyünk, tartozunk valahova, és szükség van ránk Jézus Krisztus visszaállított egyházában. Segíthetünk minden egyes nővérünknek és fivérünknek életkortól és körülményektől függetlenül érezni, hogy nekik is van helyük és tartoznak valahova, valamint szükség is van rájuk. Mindannyian mennyei szülők gyermekei vagyunk, ekképpen pedig lelki nővérek és fivérek is. Ezek az egymáshoz fűződő kapcsolatok életbevágóan fontosak.

Amikor szövetséges kapcsolatra lépünk Istennel, az nemcsak az Ővele való kapcsolatunkat mélyíti el és gazdagítja, hanem hatással van a többi gyermekével – a lelki testvéreinkkel – ápolt kapcsolatunkra is. Benne foglaltatik az Istennel kötött szövetségeinkben – kezdve a keresztelkedéssel – az a felelősségünk, hogy szeressük egymást és törődjünk egymással.

A magány gondja

Az Amerikai Egyesült Államok tisztifőorvosa, az ország első számú egészségnevelési szakembere a következő kijelentést osztotta meg a kapcsolatok fontosságáról: „Az a járványunk, melyet a magány és elszigeteltség jelent, egy olyan alulbecsült közegészségügyi válsághelyzet, amely károsítja az egyéni és társadalmi egészséget. A kapcsolataink a gyógyulás és a jó közérzet olyan forrásai, melyek majd’ kiszúrják a szemünket. […] A magány és az elszigeteltség jelentős egészségügyi következményei miatt ugyanúgy be kell emelnünk a fontossági sorrendünkbe a társas kapcsolatok kiépítését, ahogyan egyéb döntő fontosságú egészségügyi kérdéseket is előre rangsoroltunk. […] Együtt fel tudunk építeni egy olyan [társadalmat], amely egészségesebb, ellenállóbb, kevésbé magányos, továbbá szorosabb kapcsolatokkal rendelkezik.”

Mi pedig együtt segíthetünk felépíteni egy világméretű, minden korosztályból álló nőtestvériséget, amely az Istennel való szövetséges kapcsolatunknak, valamint a Jézus Krisztus tanítványaiként egymás iránt viselt felelősségünknek köszönhetően egészségesebb, ellenállóbb, kevésbé magányos, továbbá szorosabb kapcsolatokkal rendelkezik.

Ahogy a Szabadítónk fogalmazott: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35).

Kapcsolataink egymással

Segíthetünk lelassítani a magány járványát azáltal, hogy befogadó és biztonságos tereket alakítunk ki az egyházközösségeinkben és különösképpen a Segítőegyleteinkben, ahol mindenki érezheti az Úr szeretetét, mert körülveszi őket a mi szeretetünk.

Az istentiszteleti élményeink célja, hogy biztosítsák azokat a létfontosságú kapcsolatokat az Úrral és egymással, amelyekre oly nagy szükségünk van a jó testi, érzelmi és lelki közérzetünkhöz. Nagy erő rejlik az egységben és szépség a sokféleségben – mindenkire szükség van Krisztus testében (lásd 1 Korinthusbeliek 12:12–27). Éppen úgy, ahogy az óriási mamutfenyők egymásba fonják a gyökereiket, és azért képesek dacolni a természet erőivel, mert vállvetve állnak, nekünk is egymásba kell öltenünk a karunkat, vállvetve kell állnunk, és erősítenünk kell egymást az élet viharai közepette.

Amikor igazán megismerjük azokat, akikről úgy érezzük, hogy mások, mint mi, akkor ráébredünk, hogy több a közös bennünk, mint gondoltuk. Minden egyes ember oly sokat képes adni – oly sok gyönyörű és sokszínű élettapasztalattal rendelkezik, amely megáldhatja az életünket! Ha meghallgatjuk mások történeteit és igyekszünk megérteni őket, az megváltoztatja a szívünket, és ha volt is bármiféle ítélkezés vagy félelem a szívünkben egyesek iránt, ezeket felválthatja a hála érzése, amiért ők az életünk részét képezik.

Az Úr segíteni tud abban, hogy úgy lássunk másokat, ahogyan Ő látja őket, és el tudja tölteni a szívünket szeretettel, képessé téve minket arra, hogy felemeljük és megvigasztaljuk a körülöttünk lévőket, együtt nevessünk és együtt sírjunk velük, és elősegítsük, hogy azt érezzék, tartoznak valahova. Segíteni fog nekünk tisztában lenni azzal, hogy mire van szükség, és hogy miként legyünk áldás mások számára az utazásuk során.

Természetesen csak egyvalaki képes teljes mértékben megérteni minket és tökéletesen együttérezni velünk. Engesztelő áldozata részeként Ő „mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenved[ett] el; …magára [vette] népének fájdalmait és betegségeit” (Alma 7:11), hogy biztosak lehessünk abban, miszerint soha nem vagyunk igazán egyedül.

Mindegyikünk felé az a felkérés irányul, hogy úgy szeressük és szolgáljuk Mennyei Atyánk gyermekeit, ahogyan azt a Szabadító tenné. Ővele társulunk mások megáldásában, hogy ezáltal ők is és mi is teljesebb mértékben érezhessük Szabadítónk szeretetét. Öltsük egymásba a karunkat, és kísérjük egymást haza örömtelien! Tanúsítom, hogy ez egy olyan szent munka, melyre mindannyiunkat elhívtak.