2020
Szent helyen
2020. február


Szent helyen

Kép
Painting of young Joseph Smith

Idén ünnepeljük Joseph Smith első látomásának 200. évfordulóját. A gyönyörű Szent Ligetben ezzel indult Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása. E csodálatos esemény megváltoztatta a történelem – benne pedig mindannyiunk életének – menetét. Ami azonban számomra a legfontosabb, hogy az én saját életemet is megváltoztatta.

Amikor a férjemmel a New York-Pennsylvania Történelmi Helyszínek Misszióban szolgáltunk, sok időt töltöttem azon a szent helyen sétálva. A New York állambeli Palmyrában, a Smith család gazdaságában, kiváltságomban állt idegenvezetést tartani a világ minden részéről és az élet minden területéről érkező látogatóknak.

Mindannyian tanulhatunk a Smith család és más korai egyháztagok példájából. Amint azt Eyring elnök a 12. oldalon kifejti, Joseph Smith első látomásából megtanulhatjuk, hogyan kapjunk kinyilatkoztatást. Más általános felhatalmazottak a látomás igaz voltáról tesznek bizonyságot a 18. oldalon.

Tekintve, hogy most emlékezünk meg az első látomás 200. évfordulójáról, az én egyszerű imám úgy szól, hogy mindannyian gondolkozzunk el azokon az áldásokon, amelyeket Jézus Krisztus evangéliuma e folyamatos visszaállításának részeként kaptunk.

Karen Russon Neff nővér