2020
Cselekedj hittel!
2020. január


Cselekedj hittel!

Kép
2020 youth theme

Az idei mottónk középpontjában a „megyek és megteszem” szavak állnak; ezt a merész kijelentést a Mormon könyve-beli Nefi próféta tette az 1 Nefi 3:7-ben. Azonban a legmegnyugtatóbb része ennek a versnek talán az, amikor Nefi arról tanít, hogy az Úr mindig „utat készít” ahhoz, hogy el lehessen végezni az Ő munkáját.

Az a meggyőződés, miszerint Isten előkészíti előtted az utat, a mélyreható hitben gyökerezik. Nefi tudta, hogy ha Isten valaminek a megtételét kéri tőle, akkor Isten a feladat elvégzésében is segíteni fog neki. Mi pedig tudjuk, hogy az Úrba vetett hitének és bizalmának köszönhetően Nefi sikeresen meg tudta szerezni a rézlemezeket.

Nefihez hasonlóan nekünk is lehet hitünk ahhoz, hogy „menjünk és megtegyük”. Lehet, hogy nem mindig érted az egyházi vezetőid vagy a szüleid útmutatásai, vagy akár a Szentlélek késztetései mögött meghúzódó miérteket. Ezek az útmutatások időnként értelmetlennek vagy akár még lehetetlennek is tűnhetnek. Csakhogy „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lukács 1:37). Amint hittel teszel egy lépést előre, azt veszed majd észre, hogy Istennek mindig van indoka és terve.

Kép
young woman walking toward a door

Isten soha nem fog olyasmit kérni tőled, amiről tudja, hogy nem tudod megtenni. Egész egyszerűen soha nem küld téged a biztos kudarcba. Azt azonban kérheti tőled, hogy olyasmit tégy, amihez erős hit kell és az, hogy a Lélekre hagyatkozz útmutatásért.

A „megyek és megteszem” hit megszerzésének kulcsa az Úrba vetett bizalom kifejlesztése. Amikor bizalmad van az Úrban, akkor biztos vagy abban, hogy Ő minden feladatára alkalmassá tesz téged. Gondolj bele: azért lettél ebben az időszakban a földre küldve, mert készen állsz és alkalmas vagy arra, hogy elvégezd az Úr munkáját itt és most. Azért lettél kiválasztva arra, hogy ebben az időszakban élj, mert az Úr bízik benned.

Hihetetlen áldásokban részesülsz, amikor hittel és bizalommal cselekszel. Szélesebb és élesebb rálátásod lesz a valódi kilétedre és rendeltetésedre, növelni fogod a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett bizalmadat, valamint tudni fogod, hogy az Úr segítségével meg fogsz felelni.