2020
A bizonyság tározója
2020. január


A bizonyság tározója

Kép
plant growing

Illusztrálta: Phil, i2iArt.com

A középiskola első évében a szüleim elváltak. Akkor már évek óta tanúja voltam annak, hogy az apukám nem vesz az úrvacsorából. Tudtam, hogy küszködik a parancsolatok betartásával, de nem fogtam fel ennek a küszködésnek a mértékét. Csak amikor a szüleim végül közölték a nővéremmel és velem a kizárását, akkor értesültem a részletekről.

„Gyűlöllek!” – kiabáltam zokogva újra és újra. Dühös voltam és ezt gondoltam: „Hogy tehette ezt a családunkkal?!” Hogy hazudhatott nekünk ilyen sokáig?

A kezdeti megrázkódtatás és harag nem tartott sokáig. Néhány héten belül a harag helyét fásultság vette át. A fásultság eleinte megkönnyebbülést jelentett a korábban érzett harag és fájdalom után, de a megkönnyebbülésem idővel kétségbeeséssé változott. Úgy éreztem, hogy darabokra hullik az életem. Minden korábbinál jobban szükségem volt arra, hogy azt érezzem, kapcsolatban vagyok a mennyel. Éreznem kellett Isten szeretetét, útmutatását, békességét és gyógyítását.

Hamarosan eljött az általános konferencia ideje. Az egyik ülés során figyeltem és vártam, hogy érezzem Isten vigasztalását. De nem történt semmi. Ott, az elsötétített kápolnában arra gondoltam: „Nem érzem a Szentlelket, de biztos vagyok benne, hogy itt van.” Muszáj volt ott lennie. Amint erre gondoltam, elkezdtek eszembe jutni azok az apró tanúságok, amelyeket már megkaptam arról, hogy a szentírások igazak, hogy Joseph Smith próféta volt, hogy Mennyei Atya megáldotta a családomat, és hogy a parancsolatok betartása békességet hoz. Olyan volt, mintha lett volna egy „bizonyságtározóm”.

Minél többet gondolkodtam a múltbéli lelki tanúságaimon, annál inkább ráébredtem, hogy bár kétségbeesetten akarom érezni a Lelket, igazából nem számít, hogy éppen az adott pillanatban érzem-e az Ő hatását. Már így is rendelkeztem az evangélium igaz voltáról kapott csendes, állandó tanúságok tárházával.

Ez a tudás megtartott engem, és megadta nekem a vágyat arra, hogy továbbra is betartsam a parancsolatokat, még akkor is, amikor úgy tűnt, hogy ez nem jár azonnali nyereséggel. Később egyre inkább éreztem a Mennyei Atya és a Szabadító szeretetét az életemben. Azzal, hogy közel maradtam Hozzájuk – még akkor is, amikor nem mindig éreztem, hogy közel lennének –, tagadhatatlan békességre és a Szabadító evangéliumáról való erősebb bizonyságra tettem szert. Mindez továbbra is hatással van rám, még ma is, amikor bizonytalansággal vagy szívfájdalommal nézek szembe. Tudom, hogy bízhatok Mennyei Atyában és a Szabadítóban, és hogy Ők meg fognak gyógyítani, fel fognak emelni és meg fognak erősíteni – engem is, ahogy mindegyikünket.