Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Visszatérés az ösvényre a nem tervezett terhességem után
Egyedül voltam és terhes voltam. De tudtam, hogy másmilyen életre vágyom. Szerettem volna Krisztusért élni, és érdemes akartam lenni a templom áldásaira.
Úgy döntöttem, az otthonomhoz közeli egyetemre fogok járni. Örültem, hogy magasabb szinten űzhetem azt a sportot, amit annyira szeretek, azzal a biztos tudattal, hogy a családom ott néz és szurkol majd a lelátón. Fantasztikus családból származom. A szüleim megtanították nekünk Jézus Krisztus evangéliumának értékeit és normáit.
De amikor 20 éves diákként a suli focicsapatában játszva a tipikus „egyetemista életet” éltem, eltértem a tantételektől, amelyekre tanítottak. Hétközben bejártam az órákra és fociztam, hétvégente pedig buliztam. Úgy gondoltam, valódi boldogságra találtam. Mekkorát tévedtem! De hát Sátán pont így működik – olyan izgalmasnak láttatja a helytelen dolgokat, hogy egy idő után már helyesnek tűnnek.
Harmadéves koromban aztán kicsúszott a talaj a lábam alól. Rossz döntéseket hoztam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy teherbe estem. Az egész életszemléletem megváltozott. Már nem csak rólam szólt minden, hanem a szívem alatt hordott gyermekről is. Az Alma 36:17–21-ben álló szavak pontosan a lelkemhez szóltak, mert oly nagy Isten szerint való szomorúságot és bűntudatot éreztem a döntéseim miatt, amilyet Alma érezhetett.
A bűnbánaton át vezető ösvény nehéz és embert próbáló lehet. Nehéznek tartottam elismerni, hogy tévedtem és hibáztam. Életem egyik legrémisztőbb pillanata volt, amikor oda kellett állnom a szeretteim elé és elmondanom nekik, hogy terhes vagyok. Beszéltem a püspökömmel is és oda kellett állnom a fegyelmi tanács elé is, aminek a következtében sokáig nem vehettem úrvacsorát. Egyszerűen csak el akartam volna futni és úgy csinálni, mintha ez nem is a valós élet lenne. De az volt. Ez volt az én új valóságom. Nehéz út állt előttem, bármi történjék is.
A családom csalódott volt a döntéseim miatt, ugyanakkor szerettek is és a lehető legjobbat akarták nekem, éppen úgy, mint Mennyei Atyánk. Sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy miképpen is tudna megbocsátani nekem, miután oly sokszor elbuktam. Minden alkalommal azt a választ kaptam, hogy azért, mert szeret engem és azt akarja, hogy visszatérjek Őhozzá. Tudtam, hogy csalódást okoztam a földi szüleimnek, a gondolat azonban, hogy csalódást okoztam Mennyei Atyámnak, szívszorító volt.
Mégis nagyon egyedül és elveszettnek éreztem magam a terhességem első pár hónapjában; nem tudtam, hogyan tovább. Amikor elkezdtem egyre őszintébben imádkozni Mennyei Atyához útmutatásért és segítségért, akkor megtanultam, hogy igazából soha nem voltam egyedül. Ő mindig ott állt mellettem, várva, hogy keressem Őt. A szívem drámai változáson ment át. Másmilyen életet akartam élni. Krisztusért akartam élni. Újra érdemes akartam lenni az úrvacsorára. Szerettem volna érdemes lenni arra, hogy egy nap a templomban házasodjak, ami olyan nagyon elérhetetlennek tűnt a hibáim miatt.
Ekkor ismertem meg Jézus Krisztus valódi hatalmát a Szabadítómként. Oly sok gyengéd irgalmasságot tapasztaltam az Úrtól azalatt a röpke kilenc hónap alatt. Több hitem lett, mint addigi életem során valaha is. Ez a Jézus Krisztusba vetett hit tette lehetővé számomra, hogy édes kislányom örökbeadása mellett döntsek. Mérhetetlen fájdalommal járt, hogy örökbe adjam a lányomat. Ám még nagyobb örömöt éreztem amiatt, hogy segíthettem Isten egy másik lányának eljutni az örökkévaló családjába. E tapasztalatnak köszönhetően jobb ember lettem, és ez mindannyiunkkal így lehet, ha igazán sajnáljuk és bűnbánatot tartunk – lehetővé téve az Úrnak, hogy újra éppé tegyen minket.
Minden azóta eltelt napom áldott volt.
Tudjátok, engem is örökbe adtak újszülöttként, majd hat hónappal azután, hogy örökbe adtam a kislányomat, rátaláltam és megismertem a szülőanyámat. Ez hatalmas csoda volt. Nemsokkal ezután találkoztam a leendő férjemmel, akivel aztán később templomi házasságot kötöttünk. Most már négy további gyönyörű gyermek édesanyja vagyok.
Örökre megváltoztatta az életemet a be nem tervezett terhesség és elsőszülöttem örökbeadása. Nagyon sokat tanultam önmagamról és arról a szeretetről, amelyet Isten és Jézus Krisztus érez irántam és mindannyiunk iránt. A sok szívfájdalmon, gyötrelmen, könnyön, ki nem mondott imán és válaszra lelt imán keresztül reménységre, szeretetre, megbocsátásra, irgalomra és kegyelemre leltem. Megtanultam, hogy az örökbeadás a szeretetről szól. Megtanultam megbecsülni az úrvacsoravételt. Megtanultam, hogy nem voltam teljes mértékben elveszve – csak vissza kellett térnem az ösvényre, amelyről letévelyedtem. Amikor őszintén megbántam a bűneimet és megtanultam Krisztusra támaszkodni és Benne bízni, Ő visszavezetett a nyájába és mérhetetlenül megáldotta az életemet. Jézus Krisztus engesztelése valós, kegyelme pedig elegendő mindannyiunk számára (lásd Ether 12:27).