2018
A vigasz áldása
February 2018


A vigasz áldása

Sarah Bieber

Kanada, Alberta, Calgary

Kép
friend bringing dinner

Illusztrálta: Allen Garns

Amikor egyértelmű lett, hogy édesapám rákja gyógyíthatatlan, édesanyám csüggedten ennyit mondott: „Úgy látszik, hogy hiába várjuk a csodát.” Abban a pillanatban azt éreztem, hogy a családunknak igenis lesz része csodákban, még ha édesapám életének megőrzése nem is lesz köztük.

Az egyik csoda aznap reggel következett be, amikor a barátnőm, Beth, megkérdezte, hogy mit tervezek aznapra. Elmondtam, hogy a terveim szerint édesapámmal töltöttem volna a délutánt a kórházban, de nem tudott senki vigyázni a gyerekekre. Beth nagylelkűen felajánlotta, hogy vigyáz a gyerekeimre, hogy én édesapámmal lehessek. Azt is felajánlotta, hogy hoz vacsorát a családomnak. Nagyon hálás voltam.

Amikor megérkeztem a kórházba, édesapámnak annyi ereje sem volt, hogy kinyissa a szemét vagy egyen valamit. Viszont nem sokkal később drámai módon visszatért az életereje. Több mint három órán át teljesen ébren volt és beszélgettünk, és még az osztályon is sétáltunk néhány kört. Ez idő alatt én voltam az egyedüli látogatója. Abban az áldásban volt részem, hogy kettesben tölthettem vele ezt az időt.

Aznap együtt nevettünk és együtt sírtunk. Édesapám megosztotta velem a földi élet hátrahagyásával kapcsolatos érzéseit és azt, ami a legfontosabb volt számára – a Jézus Krisztus evangéliumáról való bizonyságát. Az a délután életem egyik legbecsesebb emlékei közé tartozik. Apa három nappal később elhunyt.

Csak a temetés után egy héttel fogtam fel, hogy azon a délutánon beszéltem vele utoljára, amikor Beth a gyerekeimre vigyázott. Miközben könnyek gördültek végig az arcomon, küldtem Bethnek egy ímélt, hogy megköszönjem a szolgálatát, és elmondjam, milyen sokat jelentett nekem.

Beth így válaszolt: „Bizonyságom van arról, hogy Isten a vigasz és kegyelem áldását szeretné nyújtani nekünk – különösképpen akkor, amikor valamilyen nehézségen megyünk keresztül. Ebben az időszakban vigaszért imádkoztam számodra és a családod számára.”

Meghatott, hogy Isten arra késztette Betht, hogy ő legyen az az áldás, amelyet az imájában számomra kért. Tudom, hogy Isten a vigasz áldásait adja nekünk életünk nehéz időszakaiban.